2021. május 6. csütörtök

máj. 6
0:00
Új színvonal: Féregnek és disznónak nevezte korábbi újságíró kollégáját Hont András (Nyugati Fény)
Újságírás, 2021.
máj. 6
0:04
“Ennek meglesz a böjtje” – Zacher Gábor szerint az elkapkodott nyitás miatt emelkedik a koronavírus szintje a szennyvízben (Nyugati Fény)
Óvatosságra int a szakember.
máj. 6
0:06
Kiderült, okozhat-e bajt Magyarországon a földbe csapódó kínai űreszköz (Infostart)
Kiszámítható az Egyenlítőtől való keringési távolság, így ismert az a sáv, ahol becsapódhat a Hosszú Menetelés 5B kínai hordozórakéta, vagy egyes darabjai.
máj. 6
0:06
Hullámvölgybe taszította az építőipart a harmadik hullám (Infostart)
Csökkent a megrendelésállomány, de a visszaesés átmeneti lehet. A szakemberek 65 százaléka rendelkezik csokot és otthonfelújítási támogatást felhasználó megrendeléssel, amelyek aránya a megrendelésállomány 18 százalékát teszi ki – derül ki a Mapei Kft. 350 építőipari szakember megkérdezésével készült, áprilisi online felméréséből.
máj. 6
0:06
Fákat tépázott meg, kerítést döntött ki: Budapestet is elérte a szélvihar (Blikk)
Pest megyében és Budapesten is károkat okozott a viharos szél – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerda este az MTI-t.
máj. 6
0:06
Kilógnak a sorból, de az új Star Wars-sorozat klóncsapata egy egész hadsereggel felér (Blikk)
Május 4-én, a nemzetközi Star Wars-napon debütált a Bad Batch című új sorozat a Disney+-on, mely egy különleges klóncsapatról szól, akik a Birodalom árnyékában igyekeznek boldogulni a messzi-messzi galaxisban. A produkció a hét évadot megért Star Wars: A klónok háborúja spinoffja, amit azért sem érdemes kihagyni, mert a jedik és a Köztársaság bukás
máj. 6
0:06
Ostorozza a tomboló szél most a Balatont - élő közvetítés (Infostart)
Az Időkép élőben közvetíti a hatalmas szélvihart a Balaton mellől.
máj. 6
0:06
Stumpf István: az Orbán-szabály a politikai tudás foglalata (Infostart)
Az Orbán-szabály a politikai tudás foglalata - mondta Stumpf István kormánybiztos G. Fodor Gábor: Az Orbán-szabály című könyvének a XXI. Század Intézet Facebook-oldalán tartott online bemutatóján szerdán.
máj. 6
0:06
Az ellenzék vezérét kérte fel kormányalakításra az államfő Izraelben (Infostart)
Az elsőként felkért Benjamin Netanjahu kedd éjfélig nem tudott létrehozni koalíciós kormányt.
máj. 6
0:06
1kanapén értekezett Ostváth Zsolt és Jakab Péter: ezt mondja a melegek örökbefogadásáról a Jobbik miniszterelnök-jelöltje (Blikk)
Legutóbb Jakab Péter, a Jobbik jelenlegi elnöke vendégeskedett Osváth Zsolt kanapéján.
máj. 6
0:06
76 év után bukkant fel a legendás festmény, amit szovjet katonák raboltak el Budapestről – Az örökösök tudni akarják, hol lehet a többi (Blikk)
1945-ös ostroma után szovjet katonák tulajdonították el Hatvany Ferenc báró mesés műkincsgyűjteményét. Az egyik kép most váratlanul felbukkant a piacon.
máj. 6
0:06
Hengerelt az FTC a Győr ellen - szinte kézben a bajnoki arany (Infostart)
A Ferencváros házigazdaként óriási meglepetésre simán, 31-22-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC-t a női kézilabda NB I szerdai rangadóján, ezzel lépéselőnybe került a bajnoki címért zajló csatában.
máj. 6
0:06
Euro-2020: Lang Ádám ciprusi bajnokként bízik Marco Rossi meghívójában (Blikk)
Lang Ádám, az Omonia Nicosia labdarúgója friss ciprusi bajnokként bízik abban, hogy bekerül Marco Rossi Eb-keretébe, amelyet csütörtökön hoz nyilvánosságra a szövetségi kapitány.
máj. 6
0:06
Havas eső, hó esik a Börzsönyben! (Háziállat)
Havas eső, hó esik a Börzsönyben! A front nem csak szelet hozott magával, de kétség kívül az benne a legextrémebb, hiszen a főváros térségében 114km/h-s lökést is mértek. Ugyanakkor a magasban már a Börzsöny felett fagy és a Nagy-Hideg-hegyen is csupán 2 fok van a viharos szél mellett. A csapadék és a szél kellően átkever, ... Read more
máj. 6
0:06
Budapestet is letarolta a hidegfront (Infostart)
A gyorsan robogó front nagyobb területet "letarolt" már Magyarországon, a főváros térségét is elérte.
máj. 6
0:06
Robbantással fenyegették az óbudai önkormányzatot (Hírklikk)
Egy férfi kedden délelőtt telefonon robbantással fenyegette meg a III. kerületi önkormányzatot mert nem kapott építési engedélyt.
máj. 6
0:06
Új szolgáltatásokkal nyitott újra a Mórahalmi fürdő – minden információ 1 cikkben (Spabook)
Az elsők között, már április 30-án megnyitott és teljes kapacitással, sőt új részleggel kibővülve üzemel a Mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő. Extra jó hír: Mórahalom fürdőjében idén nem terveznek áremelést, részletek…
máj. 6
0:08
Egy óra alatt elfogytak a jegyek a budapesti Eb nyitómeccsére - Jöhet a teltház a Puskás Arénában (Nyugati Fény)
Június 15-én dugig lesz a Puskás Aréna.
máj. 6
0:10
Jönnek a cápabőrös repülők (Infostart)
Súrlódáscsökkentő fóliabevonatot kapnak a Lufthansa teherszállító repülőgépei a légellenállás és ezzel együtt az üzemanyag-fogyasztás csökkentése érdekében a BASF és a Lufthansa Technik közösen tett bejelentése szerint.
máj. 6
0:10
Hatalmas porviharral érkezett meg a hidegfront – Videón az ítéletidő (Blikk)
Hatalmas porviharral érkezett meg hazánkba a várt hidegfront szerda délután.
máj. 6
0:10
Vele sosem szállna szembe Curtis: „Nem lehet ellentmondani, mert meg is ver” (Blikk)
Nincs kecmec, ha Curtis rossz fát tesz a tűzre, az anyukája bizony elkapja a grabancát.
máj. 6
0:10
A Margitsziget egyik ékességét is tönkretette a szélvihar szerdán (Infostart)
Budapesten is komoly károkat okozott a szerdai szélvihar.
máj. 6
0:10
A fehérorosz elnök ellen keresetet nyújtottak be Németországban (Infostart)
Emberiesség elleni bűncselekmények miatt keresetet nyújtottak be a fehérorosz elnök ellen Németországban.
máj. 6
0:10
Reagált Becsó Zsolt a Momentum feljelentésére (Blikk)
Becsó Zsoltot, a Fidesz országgyűlési képviselőjét kérdeztük.
máj. 6
0:10
Beszédet mondott Emmanuel Macron Napóleonról az egykori császár halálának évfordulóján (Blikk)
Emmanuel Macron francia államfő Napóleon ellentmondásosságát hangsúlyozta a francia császár halálának kétszázadik évfordulóján Párizsban rendezett megemlékezésen elmondott beszédében.
máj. 6
0:10
A BL-döntőbe jutott a pazar tavaszt futó Chelsea (Infostart)
A Chelsea folytatja nagy tavaszi menetelését, 2-0-ra megverte a Real Madridot és bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája isztambuli döntőjébe. Ellenfele a Manchester City lesz. Lőw Zsolt, két év alatt, két klub stábjában jutott BL-fináléba.
máj. 6
0:10
Pikk-pakk elkapkodták: a magyarok hazai Eb-meccsire már az összes jegy elfogyott (Blikk)
Gyakorlatilag pillanatok alatt elkapkodták az emberek a magyarok hazai Eb-meccsire megvásárolható jegyeket.
máj. 6
0:10
Pest megyében és Budapesten is károkat okozott a viharos szél (Infostart)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője a beavatkozásokról tájékoztatott.
máj. 6
0:10
Meghalt egy rendőr az M70-esen történt ma hajnali balesetben (Hírklikk)
Egy 41 éves rendőr volt a halálos áldozata annak a közúti balesetnek, amely szerda hajnalban történt az M70-es autópálya csörnyeföldi pihenőhelyén – közölte a police.hu-n szerdán a Készenléti Rendőrség.
máj. 6
0:12
Kiakadt a DK: Szájer József produktuma is szerepelt a történelem érettségi kérdései között (Nyugati Fény)
A párt szerint semmi helye nem lenne a szájeri alaptörvénynek ott.
máj. 6
0:14
Nagy döntést hozott Zsoldos Gábor Dedy (Blikk)
Hosszas mérlegelés után döntött úgy Zsoldos Gábor Dedy, hogy közel 20 év után megválik copfjától.
máj. 6
0:14
Nagyinterjú Orbán Viktorral - a jövőről is beszél a miniszterelnök (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök a postoj.sk című szlovák hírportálnak adott interjút, amely szerdán este jelent meg.
máj. 6
0:14
Angela Merkel határozott üzenete: ezt gondolja Kínáról a kancellár (Infostart)
Európa és az Egyesült Államok közös értékei nem jelentik azt, hogy automatikusan egyeznek az érdekek, és nem szolgálná Európa érdekeit, ha a világ ismét szétszakadna két pólusra - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán egy berlini tanácskozáson, amelynek témája a transzatlanti kapcsolatok alakítása volt.
máj. 6
0:14
Döntött a Szegedi Tudományegyetem: kirúghatják a rasszista kijelentéseivel botrány kavaró tanárt (Blikk)
Szigorú döntést hozott a Gulyás László egyetemi oktató előadásán elhangzottak miatt a Szegedi Tudományegyetem.
máj. 6
0:14
Férfi vízilabda ob I - A címvédő Ferencváros szépített az elődöntőben (Infostart)
A legutóbbi befejezett kiírásban győztes Ferencváros szépített a férfi vízilabda ob I elődöntőjében, miután szerdán öt góllal legyőzte vendégként az OSC-t.
máj. 6
0:14
Női kézilabda Nb1: 9 góllal verte a Fradi a Győrt (Blikk)
Eddig tartott a Győr győzelmi szériája: az idény során először kapott ki, méghozzá kilenc góllal a remek formában lévő Ferencvárostól.
máj. 6
0:14
A romákat nem oltják, ugye? (Hírklikk)
Nagy a veszély, hogy az Európa legnagyobb kisebbségét alkotó 6 millió roma kimaradt az oltási kampányból – mutatott rá a Financial Times. A cikk idézi Setét Jenő aktivistát, aki szerint közössége számára Magyarországon a Covid19 a bánat végtelen hullámát jelenti. Az ország az élbolyban foglal helyet a világban a járvány halálos áldozatai alapján, d
máj. 6
0:16
Botrány: Szentendre fideszes képviselői kihátráltak az ellenzék oltási kampányából, mert a “baloldal oltásellenes” (Nyugati Fény)
Nem voltak hajlandók közös videóban szerepelni az ellenzékkel.
máj. 6
0:18
Szellő István és Gubík Ági szakítottak (Blikk)
Szellő István és Gubík Ági szakítottak
máj. 6
0:18
„Oltsd be a nagymamát” – kampány indul Szlovákiában (Infostart)
A szlovák egészségügyi minisztérium a héten elindítja az oltások népszerűsítését célzó kampány második szakaszát. A televízió- és rádióműsorokban szakértőket kérdeznek majd, hogy ezzel is hangsúlyozzák az oltás fontosságát. Az ismételt kampány több külföldi országban is jelentős volt. Lesznek olyan rádiós hirdetések is, amelyek kifejezetten az idős
máj. 6
0:18
Orbán Viktor: ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia (Blikk)
Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia, van benne liberalizmus, de nincs benne demokrácia – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a postoj.sk című szlovák hírportálnak adott, szerdán este megjelent interjújában.
máj. 6
0:18
Az okoskészülékek agykárosodást okozhatnak a gyermekeknél (Hírklikk)
„Strukturális agykárosodást” szenvedhetnek azok a gyermekek, akik naponta órákat töltenek a képernyő előtt. Egy új tanulmányban megjelent kutatás szerint a táblagépek, az okostelefonok és a tévék túlzott használata negatívan befolyásolja a gyermekek kommunikációs, a gondolkodási és az olvasási készségeit.
máj. 6
0:20
Hivatalos: Pert bukott a kormány szócsöve Krekó Péter lejáratása miatt (Nyugati Fény)
Az Origo félremagyarázta és valótlanságokat állított Krekó egyik nyilatkozatáról.
máj. 6
0:22
Macron beszéde Napóleonról - áll a bál Franciaországban (Infostart)
A francia elnök Napóleon ellentmondásosságát hangsúlyozta halálának kétszázadik évfordulóján.
máj. 6
0:22
Tóth Bertalan: A Szájer-féle Alaptörvény nem elfogadható, új alkotmány kell! (Hírklikk)
A Magyar Szocialista Párt a legszervezettebb ellenzéki párt, amely az előválasztásokon mindenképpen előnyt jelent az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltjeinek, illetve az általuk támogatott jelölteknek, a 2022-es választási kampányban pedig hatalmas segítség lehet a demokrata választási szövetségnek - tudtuk meg Dr. Tóth Bertalantól az MSZP társelnöké
máj. 6
0:24
Deutsch Tamás kiborult: Tiltakozó levélben vádolja elfogultsággal az Európai Bizottságot (Nyugati Fény)
Nem támogatja, hogy Magyar Gábort nevezték ki az EB jogállamisági jelentését előkészítő delegáció kapcsolattartójának.
máj. 6
0:28
Rommá zúzta Merkely Béla Orbán-talpnyaló szövegét a szakember (Nyugati Fény)
"A cipész maradjon a kaptafánál. Merkely Béla meg a stentnél" -- írta Lantos Gabriella.
máj. 6
0:32
Megvan a zaklató: Egy 53 éves győri férfi fenyegette nyaklevágással Kálmán Olgát (Nyugati Fény)
Az anyja Facebook-profilja mögé bújva.
máj. 6
0:36
Dobrev Klára beszáll az emlékmű költségeibe, amit a járvány 30 ezer magyar áldozatának állítanak Iványi Gáborék (Nyugati Fény)
Közös nemzeti tragédiánk, hogy ennyien belehaltak a félrekezelt járványba.
máj. 6
1:00
Ezt mondta Rácz Jenő a Konyhafőnökben megjelent korábbi randipartneréről (Blikk)
Még Rácz Jenőt is zavarba lehet hozni a konyhában, ha egy olyan hölgy toppan be főzni hozzá, akit a séf korábban próbált becserkészni.

Keresés