A Mirabaud Yacht Racing Image verseny 2010-ben indult útjára, így az idén már a tizenkettedik kiírást olvashatják az érdeklődők. Központi téma a vitorlázás, a pályamunkákat szeptember 7-éig várják. Mint az élet sok más területén, a járvány itt is változásokat hozott , de 2021-gyel a Mirabaud Yacht Racing Image visszatér a hagyományaihoz, a bekülden
Az Air India hackertámadás áldozata lett, az ellopott adatok között szerepelt az utasok neve, születési dátuma, elérhetősége, útlevéladatai és jegyinformációk, de a hitelkártyák CVV információi nem szivárogtak ki. Az Air…
A tavalyi mélyrepülés után ismét szárnyal az új építésű lakások piaca, ami több tényező együttes hatásának köszönhető. Az áfacsökkentés és otthonteremtési támogatások hatására megélénkült a kereslet, a kivitelezési költségek folyamatos emelkedés miatt ugyanakkor egyre nehezebb „olcsó” új lakást találni. Az OTP Ingatlanpont szakértője az újlakás-pia
Mesterséges intelligenciával kutatják a csillag- és bolygókeletkezés folyamatát a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársai a NEMESIS (Novel Evolutionary Model for the Early Stars with Intelligent Systems) nevű nemzetközi projekt keretében.
A Tiszán levonuló árhullám miatt hétfőn délelőtt 9 órától lezárják a gépjárműforgalom elől a szegedi Huszár Mátyás rakpartot - tájékoztatta az önkormányzat vasárnap az MTI-t.
Hiába autózta a leggyorsabb időmérőt Charles Leclerc, technikai hiba miatt nem tudott elindulni a Monacói Nagydíjon. Valtteri Bottas kerékcserénél beragadt a 30. körben, feladta a versenyt. Max Verstappen nyert – először Monacóban –, Carlos Sainz és Lando Norris került még a dobogóra. A versenyt a világhírű teniszező, Serena Williams intette le.
A világon 166 456 300 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 449 807 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Születnek olyan csodagyerekek, akik míg társaik a homokozóban lapátolnak, ők bonyolult matematikai egyenleteket oldanak meg, nyelveket tanulnak vagy éppen multiverzumok létezésén törik a fejüket.
Az Európa-bajnokság utolsó napján kilenc döntőt rendeztek a budapesti úszó Európa-bajnokságon. Ebből négyben két-két magyar is érdekelt volt. Milák Kristóf nyitotta a sort egy Eb-arannyal. Ez volt az ötödik ezen a vizes-Eb-n
Kínában csúnyán elbánt az időjárás egy száz kilométeres hegyi terepfutóverseny résztvevőivel szombat délután. A hirtelen megváltozott időjárás legalább húsz versenyző halálát okozta, egy pedig eltűnt
Vasárnap az össze topliga véget ért. Az már korábban eldőlt, hogy a Serie A-ban az Inter, a Premier League-ben pedig a Manchester City a bajnok. De egy fontos kérdés végére is pont került. Igazi dráma volt a Bajnokok Ligája helyekért.
Vasárnap mondd el! címmel egyfelvonásos musicalt mutat be online a Madách Színház: Andrew Lloyd Webber és Don Black művének premierjét június 11-én, 12-én és 13-án láthatja a közönség.
Michael Jackson családját is felháborítja a Diana hercegnővel készített interjú körüli dráma, amelyet Martin Bashir készített, és állítólag jogi lépéseket fontolgatnak.
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró, az egykori Jogi Esetek című műsor szakértője - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter vasárnap a közösségi oldalán.
Olaszország nyerte a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivált. A római Måneskin zenekar nagyon szoros versenyben utasította maga mögé a francia és a svájci versenyzőt Zitti e Buoni című számával.
Jámbor András 6. választókerületi képviselőjelölt úgy látja, hogy a Diákváros enyhíthette volna lakhatási válságot, és ellenzi a kínai hitelkonstrukciót, amit a kormány a Fudan Egyetem felépítésére fordítana.
Az Inter és az Atalanta mellett a végül bajnoki ezüstérmes AC Milan és a Juventus indulhat a Serie A képviseletében a Bajnokok Ligájában. A francia Ligue 1-t a Lille OSC nyerte meg, a PSG, bár nyert az utolsó fordulóban, nem tudott előzni.
Szomorú vasárnapra ébredt Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Csoport vezérigazgatója, a XXI. Század Társaság elnöke, nem mellékesen magyar szobrász, festőművész, fotográfus. A velemiek kérésére elkészítette Tőröcsik Mari mellszobrát. Ám azt mégsem fogják látni, mert a velemiek visszaléptek.
Leszállíttatták a Ryanair Athénból Vilniusba tartó járatát Minszkben, és őrizetbe vettek egy fehérorosz ellenzéki aktivistát, Roman Protaszevicset. A Litvániába menekült ellenzéki vezető, Szvjatlana Cihanouszkaja vezető tanácsadója, Franak Viačorka azt írta a Twitteren, hogy Roman Protaszevics Belaruszban halálbüntetéssel néz szembe. Hozzátette: „F
Zalaegerszegen a kormánydöntéshez képest egy héttel tovább tart az ingyenes parkolás, de hónapokkal meghosszabbodik a tavaly vásárolt parkolóbérletek érvényessége is - közölte közösségi oldalán pénteken a zalai megyeszékhely polgármestere.
A savas reflux esetén tartandó diéta lényege, hogy kerüljön bizonyos ételeket és italokat, illetve olyanokkal helyettesítse őket, melyek csökkentik vagy megakadályozzák a tüneteit.
Az ideghártya a szemgolyó belső felületén, az azt tápláló érhártyán fekszik. Szövettanilag 10 rétege van, a legkülső sejtsor pigmentált sejtekből áll. Az ideghártya-leválás (ablatio retinae) során a belső 9 réteg válik le a külső sejtsorról.