2021. május 24. hétfő

máj. 24
2:06
Százezer német üzlet végleg bezárhat a járvány miatt (ProfitLine)
Legalább százezer üzlet zárhat be végleg Németországban, a gazdaság egésze pedig 300 milliárd euró veszteséget szenvedhet el a koronavírus-világjárvány miatt a hétvégén ismertetett becslések szerint.
máj. 24
2:08
Fogápolás és cukorbetegség (WebBeteg)
A cukorbetegség az egész szervezetet, így a szájat is érinti. A helyes fogápolás, orális higiénia így különösen fontos a cukorbetegek számára, hiszen a nem megfelelő vércukorszint miatt a szokásosnál sokkal nagyobb a kockázata az orális egészségügyi problémáknak.
máj. 24
3:06
A világ legrosszabb focicsapatainak bemutatása (ProfitLine)
Ha azt hisszük, hogy a magyar válogatott gyenge teljesítményt nyújt, mert egymás után két alkalommal is kikap, akkor nagyot tévedünk. Ennél bőven vannak rosszabb csapatok is!
máj. 24
3:12
Miért csaljuk meg a párunkat? (Glamour)
Pontosan mi számít megcsalásnak? Minden. Bármi. Semmi. Hogy melyik válasz lesz az igaz, egyetlen dolgon múlik: hogy te és a partnered miben maradtatok, milyen egyezséget kötöttetek. Mivel alapvetően mindannyian nagyon mások vagyunk, más jelentéssel bírhatnak két ember számára ugyanazok a dolgok. A flört lehet valakinek még csak játék, a másiknak má
máj. 24
4:06
Betiltják a gázkazánokat - mi lesz helyette? (ProfitLine)
Úgy tűnik, hogy a klímavédelemnek áldozatul eshetnek a gázkazánok, legalábbis ez olvasható ki a Nemzeti Energiaügynökség (IEA) napokban közzétett jelentéséből. Az IEA tervei szerint már csak 4 évig lehetne új gázkazánokat értékesíteni és 2025-től ezt a fajta háztartási fűtési rendszert már nem lenne szabad beépíteni.
máj. 24
4:12
Az oszteoartrózis és tünetei (WebBeteg)
Az ízületi porckopás és a különböző degeneratív ízületi betegségek az 50 éven felüli lakosság leggyakrabban előforduló mozgásszervi betegségei. Az arthritisszel szemben az artrózis nem gyulladásos folyamat.
máj. 24
4:45
“Meglepő” kutatási eredmény: idén még többet fogunk online vásárolni (Mínuszos)
Az emberek 54 százaléka ugyanolyan gyakorisággal, majdnem negyven százaléka sűrűbben fog online vásárolni idén, mint tavaly – derül ki egy nyilvánvalóan túlképzett marketinges által elnevezett jelentésből. A Fizetési Élmény Riport szerint a 18-39 éves korosztály a legaktívabb az online vásárlás területén, a korosztály több mint fele rendel heti ren
máj. 24
5:06
Brit vizsgálat: az AstraZeneca- és a Pfizer-vakcina nagyon hatékony az indiai variánssal szemben (Adózóna)
Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss vizsgálati eredményei szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinái egyaránt nagyon hatékonyak a koronavírus indiai variánsa által okozott betegség kialakulásának megakadályozásában.
máj. 24
5:42
Na végre! Naposabb idő jön, melegszik az időjárás (Agroinform)
A viszontagságos hétvége után Pünkösd hétfőn kicsit fellélegezhetünk.
máj. 24
5:42
Sallay Péter: „A csúcskategóriás szoftverek csak megfelelő szaktudással teremtenek igazi értéket” – 1. rész (newtechnology.hu)
A graphIT 1992 óta tevékenykedik Magyarországon, akkor még egy amerikai cég leányvállalataként, 1997-től pedig már önállóan hazai vállalatként fejti ki tevékenységét. A régóta ismert CAD/CAM/PLM szoftverek mellett digitális gyártással, digitális termékfejlesztéssel és az ezekhez kapcsolódó megoldásokkal foglalkoznak. A cég mottója árulkodó, az eddi
máj. 24
5:48
Marad a felmondási tilalom az egészségügyben (ATV)
Hiába írt levelet a Független Egészségügyi Szakszervezet Orbán Viktornak, marad a felmondási tilalom az egészségügyben egészen addig, amíg a kormány fenntartja a veszélyhelyzetet. Soós Adrianna szerint viszont erőszakkal senkit sem lehet visszatartani, a kollégái elmehetnek táppénzre, ami a munkáltatónak is rosszabb, hiszen ebben az esetben nem veh
máj. 24
5:51
Észszerű és szabályos hulladékhasznosítás az agráriumban (Agrárágazat)
Magyarországon évente 55-60 millió tonna, az agráriumban felhasználható hulladék keletkezik.
máj. 24
5:51
A repcebetakarítás aktualitásai és műszaki háttere (Mezőhír)
A repce aratása a hagyományos, klasszikus építésű gabonavágó-asztalokkal felszerelt arató-cséplő gépekkel is elvégezhető.
máj. 24
5:51
A logisztikai ágazat Brexit-tapasztalatai (Transpack)
Az Egyesült Királysággal üzleti kapcsolatban lévők időben készüljenek fel, hogy a Brexit átmeneti időszaka után jelentős adó- és vámügyi változások lesznek.
máj. 24
5:54
Fájó derék? A masszázsmedence elhozza a megnyugvást! (Spa Trend Online)
Az ülőmunkák és a mozgásszegény életmód elterjedésével a hátfájás is egyre gyakoribb panasszá vált, olyannyira, hogy már az egészen fiatal generációt is érintik a különböző hátfájdalmak. Mit tehet ellene?
máj. 24
5:54
Napi horoszkóp: problémák várnak rád a hosszú hétvége utolsó napján? (Promotions)
Nem ártana a pihenésre koncentrálnod, de lesznek csillagjegyek, akiknek ez nem adatik meg. Lássuk, hogy mi vár rád!
máj. 24
5:54
Hajózható csatorna a Nagykörúton és Pantheon a Gellért-hegyen – Avagy elvetett budapesti ötletek (Növekedés)
Buda, Pest és Óbuda egyesülése után gombamód szaporodtak az épületek a magyar fővárosban. Ám ebben az időszakban a tervező asztalokon sok olyan ambiciózus elképzelés is készült, amely végül sosem valósult meg. Most ezekből válogattuk össze párat.
máj. 24
6:03
Játékot a születésnapra! – Mazda MX-5 G132 Edition 100 teszt (Autónavigátor)
A 100. születésnapját ünneplő Mazda már több mint 30 éve ajándékozta meg a világ sofőrjeit a vezetés élményének ezzel az
máj. 24
6:06
Nem az a kérdés, hogy ér-e kibertámadás, hanem az, hogy mikor (Mínuszos)
A Budapest Bank adatvédelemi rendezvényén a meghívott szakértők mind egyetértettek abban, hogy nem az a kérdés, hogy ér-e minket kibertámadás, hanem az, hogy mikor. A rendezvényt Mata Erika, a Budapest Bank vállalati üzletág hálózati értékesítési vezetője nyitotta meg. A webinár panelbeszélgetésében Sik Béla, a Budapest Bank üzletbiztonsági vezetőj
máj. 24
6:18
Online kaszinó: így adózunk a nyeremény után (Adózóna)
Online kaszinóban szerzett nyeremény után hogyan kell adózni? Olvasói kérdésre Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.
máj. 24
6:18
Applikáció segíti a Tisza megtisztítását (Agroinform)
Új alkalmazás segíti azokat, akik tenni szeretnének a Tisza mentén felgyülemlő hulladékszigetek, szemétkupacok ellen.
máj. 24
6:24
Focimeccsek, lagzik, maszkeldobás, de egy tilalom megmarad (ATV)
Június 5-én lehet a járvány utáni első nagyobb tüntetés. A tervek szerint a Fudan egyetem megépítése ellen tartanak majd vonulásos demonstrációt. A friss rendelet értelmében védettségi igazolvány nélküli, nagyszabású tüntetést csak június 14-e után lehet tartani. A Helsinki Bizottság társelnöke szerint ezt megelőzően a rendőrség akár oszlathat is,
máj. 24
6:27
Heti időjárás: nagy kilengés jön a hétvégi megpróbáltatásokra, aztán beáll az egyensúly (Infostart)
Még szupercellás zivatarok is voltak vasárnap, a hét elején viszont már száraz idő és 30 fokhoz közeli csúcshőmérséklet várható. Aztán végre igazi május lesz.
máj. 24
6:36
Applikációval ellenőrizheti, mennyire biztonságos egy zebra (Infostart)
Sok gyalogátkelőnél csak a vezetők fele adja meg az elsőbbséget. A fejlesztés javaslatokat is tesz, hogyan tehető biztonságosabbá egy átkelőhely.
máj. 24
6:39
Borzasztó titkok láttak napvilágot, ezért tűntek el az Olsen-ikrek (Femcafe)
Szinte életük első percétől kezdve kamera előtt voltak, a privát szférát és a magánéletet hírből sem ismerhette a világ legnépszerűbb ikerpárja. Pár éve azonban történt valami, és teljesen eltűntek a nyilvánosság elől. Hogy mi vezetett az Olsen-ikrek karrierjének derékba töréséhez, most lerántjuk a leplet.
máj. 24
6:45
Hazavágta a home office a fogainkat? (KKV Magazin)
A pandémia alatt sokan hagyták ki a fogászati szűrővizsgálatot és halasztották el kezelésüket. Időnként kimaradt a fogmosás, és több volt az édesség fogyasztás, különösen home office-ban – derült ki a MindentMent Fogászati Rendelők 1600 fős online kutatásából. A fogápolási szokások megváltozásának már érezhetők a kedvezőtlen hatásai.
máj. 24
6:45
Kvíz: brutálnehéz magyar megyefelismerő játék! 7 kép, csak a megye alakját mutatjuk, minden fantáziádra szükséged lesz majd (Promotions)
Csupán a magyar megye körvonalait, alakját látod majd, és ez hatalmas nehézség.
máj. 24
6:45
Együttműködés a magyar startupok sikeres amerikai piacra lépéséért (Mínuszos)
Együttműködési megállapodást írt alá a New York-i székhelyű Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara és az INPUT Programot megvalósító Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. a magyar infokommunikációs vállalkozások, startupok sikeres amerikai piacra lépésének elősegítése, nemzetközi versenyképességének fokozása érdekében – közölték a szervezetek. Az egy
máj. 24
6:48
Felújították az Eötvös család ősi fészkét Vásárosnaményban - beregi utazási ajánló fotógalériával (Növekedés)
Számos kincs várja a Beregbe látogatókat. Középkori templomok, dzsungelgyümölcsös, tiszai homokpart, gasztronómia, kastélyok. Most újabb értékkel bővült a Bereg szíve, Vásárosnamény, az Eötvös-kúria felújítása által. A Növekedésnek mesélt a felújításról a város polgármestere, és exkluzív képeket készíthettünk az épületben és a hozzá tartozó parkba
máj. 24
6:51
Ma merj tabukat törni a szerelemben - Egymondatos horoszkóp: május 24. hétfő (Glamour)
A Skorpióban lévő Hold barátságos fényszöge a Halak jegyében lévő Jupiterrel a reggeli órákban még az ünnepen is arra ösztönöz, hogy foglalkozz az üzleti ügyeiddel, a szerelemben pedig merj tabukat törni. Meséld el a párodnak kedvenc szexfantáziádat szeretkezés előtt, és titkos vágyaidról is számolj be. A romantikáról még akkor se feledkezz meg, ha
máj. 24
6:54
Újraindul a rendezvényszakma, de az első félév 500 milliárdos bevétele végleg elveszett (Portfolio)
Az idén eddig nem volt lehetősége dolgozni a rendezvényszakmának, teljes tiltás vonatkozott rá, így a koronavírus-járvány miatt 2021-ben egy teljes fél év esik ki, vagyis a mintegy 1000 milliárd forint árbevételű iparágból 500 milliárd forint bevétel hiányzik - nyilatkozta Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek. A 100 ezer munkav
máj. 24
6:56
Bedobta a követ a vízbe az MNB, most várja, mekkora hullámokat vet (Portfolio)
Virág Barnabás múlt heti nyilatkozata után hirtelen izgalmas lett a Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülése. A Portfolio által megkérdezett szakemberek szerint most még nem emelnek majd a kamaton, viszont júniusban jöhet az első szigorítás. Ezzel együtt már most érdemes lesz figyelni a közleményt, hogyan változik annak hangvétele.
máj. 24
7:06
Most kiderül, mennyire talált magára a magyar munkaerőpiac a járványban (Portfolio)
A héten az MNB viszi el a show-t, hiszen kedden kamatdöntő ülést tart a Monetáris Tanács, ahol fontos üzenetek jöhetnek. Emellett sok izgalomra nem kell számítani, viszont jönnek a áprilisi munkaerőpiaci adatok, melyekből kiderül, hogy áll a magyar foglalkoztatottság egy évvel a járvány kitörése után.
máj. 24
7:06
Zsebbenyúlós nyár vár a szülőkre: többszázezres kiadás is lehet a móka vége (Pénzcentrum)
Sejthető volt korábban is, de május 13. óta biztosan tudjuk, hogy 2021 nyarán is lehet szervezni gyermektáborokat - ezzel sok szülő válláról vették le a terhet. A szakértők szerint brutális áremelkedéstől nem kell ugyan tartani, de már a tavalyi árakat is éppen elég lesz kicsengetni idén. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a szülők számára, é
máj. 24
7:06
Szemán László János: A Fidesz a lex Kaletával venné fel a harcot a pedofília ellen (Mandiner)
Kérdés, megszavazza-e az ellenzék a törvényjavaslatot a parlamentben.
máj. 24
7:10
„Amit elkövettek ellenünk, az nem a mi hibánk” – Interjú Szalai Krisztával (WMN)
„Amin dolgoznom kellett, az az, hogy nem tudok mindenkinek segíteni. Az emberek is kellenek hozzá. Egyedül nem tudom eltolni a lebetonozott szekeret” – mondja egy korábbi SzuperWMN-díjazottunk, Szalai Kriszta színésznő, aki most azon dolgozik, hogy minél többen vegyenek részt civil szerveződésekben, mert a problémáinkat csak együtt oldhatjuk meg. C
máj. 24
7:12
Hoki-vb: legyőzték a kanadaiakat, majd virágot vittek vigaszként a nagykövetségükre (Infostart)
A lettországi jégkorong-világbajnokságon óriási meglepetést ért el a házigazda, aztán nemes gesztust tett.
máj. 24
7:12
Koronavírus: lecsengőben a harmadik hullám, a globális járványgörbe is lefelé tart (Portfolio)
A világon már közel 167 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma a 3,5 milliót közelíti. Magyarországon a jelek szerint visszaszorulóban a járvány harmadik hulláma, Indiában is túl lehetünk a csúcson, és így már a globális járványgörbe is egyértelműen javuló tendenciát jelez. A koronavírus-járványról sz
máj. 24
7:12
Az önkormányzati bérlakások megvásárolhatóságáról tárgyal a parlament (Mandiner)
Az ülés kedden 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
máj. 24
7:24
Jó vezetők nélkül nem megy: hogyan válhatnak igazán hatékonnyá a dolgozók? (Menedzsment Fórum)
Ugyan már lecsengőben van a harmadik hullám Magyarországon, a járvány rányomta a bélyegét a mindennapjainkra, így a munkahelyi hatékonyságra is. A Harvard üzleti szaklapja egy egyetemi kórház példáján keresztül mutatta be, mennyit számíthatnak a menedzsment döntései a hatékonyság növelésében.
máj. 24
7:24
Fehérorosz válság: Washington a letartóztatott újságíró szabadon bocsátását követeli (Mandiner)
„Ez a Lukasenka-rezsim által elkövetett, megdöbbentő cselekmény több mint 120 utas, köztük amerikai állampolgárok életét veszélyeztette” – hangsúlyozta Antony Blinken.
máj. 24
7:26
Belarusz incidens: „állami terrorizmusról” beszél a lengyel miniszterelnök (Mandiner)
Mateusz Morawiecki és a litván elnök is elítélte a belarusz ellenzékit szállító polgári repülőgép minszki eltérítését.
máj. 24
7:27
Napi jóslás: futó vagy szerelmi kapcsolatba bonyolódsz? (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
máj. 24
7:36
The Interent Is a Dynamic Ecosystem - conversation with William Duffield (Mandiner)
Government reliance on private speech controls to secure an orderly transition of power, or even the perception of such reliance, does damage to the state’s legitimacy. If private rather than state power ensures the security of the state, the state may be seen as subordinate to the institutions that protect it – Will Duffield, a policy analyst of C
máj. 24
7:42
Veszélyhelyzetben és házhozszállításra használnánk a drónokat (Mínuszos)
Átlag feletti mértékben nyitottak a budapestiek az innovatív városi légiközlekedési eszközök alkalmazására egy nemzetközi kutatás szerint. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) megbízásából először készült átfogó felmérés arról, hogyan vélekednek az európai polgárok a légiközlekedés új eszközeiről. A kutatás magyar vonatkozású eredményei sz
máj. 24
7:42
Agyvérzést és szívbetegséget okozhat a heti 55 óránál több munka, főleg a férfiak esetében (Növekedés)
Van miért aggódniuk azoknak a középkorú vagy idős férfiaknak, akik hetente legalább 55 órát dolgoznak, nekik ugyanis az átlagosnál jóval nagyobb az esélyük arra, hogy a sok munka miatt szívbetegek lesznek vagy szélütést kapnak – derül ki az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felmérésből.
máj. 24
7:45
Időzített bomba a kocsiban? Erre nagyon kell figyelned, hogy ne legyen baj! (Promotions)
Könnyen cserben hagyhat az autód, ha nem figyelsz oda erre.
máj. 24
7:48
Constantinovits Milán: Mire kötelez Csíksomlyó öröksége? (Mandiner)
Csíksomlyó szabadsága arra tanít, hogy a gyűlölethullám ellenére van ereje, van méltósága, és van jövője közösségünknek.
máj. 24
7:54
Medvecsalád bukkant fel Nógrádban (ATV)
Ismét medvét láttak Nógrád megyében. Ezúttal a Dunakanyarhoz közel lévő Alsópetény környékén tűnt fel egy anyamedve a bocsával. Felvételt még nem tudtak készíteni róla, de a nyomát többen is megörökítették. Az ATV Híradójának nyilatkozó szakértő szerint a medvék a szlovák területekről jönnek át új életteret keresni.
máj. 24
8:03
Amilyen a törülköződ, olyan a fürdőszobád - 2021 legmenőbb színárnyalatai (Femcafe)
A teljes fürdőszoba hangulata megváltozik, ha összehangolod a törülközők színét. Mutatjuk 2021 legmenőbb árnyalatait.

Keresés