2021. május 22. szombat

máj. 22
5:03
A koronavírus helyett a karbonsemlegesség adja fel a leckét az energetikai szektornak (NRGreport)
Amellett, hogy hazai energetikai szektor a világjárvány kihívásainak is ellenállt, az elmúlt évben három, Magyarország és Közép-Európa számára is egyaránt fontos, az ellátásbiztonságot növelő energetikai projekt valósult meg – idézi a MEKH közleménye Ságvári Pált, a nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettest.
máj. 22
5:06
Végre beszélt a férjéről Szabó Erika (Blikk)
Elmondta róla!
máj. 22
5:06
5 otthoni okosmegoldás, ami nélkülözhetetlen lesz a jövőben (ProfitLine)
A közeli jövőben az otthonainkba is egyre több olyan digitális és automatizált megoldás érkezik, melyek a kényelmünket és biztonságunkat szolgálják, ráadásul energiahatékonyak és óvják a környezetünket is. Míg a tavalyi évben közel 350 millió otthoni okoseszköz talált gazdára világszerte, a jelenlegi trendek alapján ez a szám közel 2 milliárdra nőh
máj. 22
5:09
A Konyhafőnök – Összeállt a középdöntős mezőny! (Márkamonitor)
Rácz Jenő elődöntő hete után Sárközi Ákos is kiválasztotta hat középdöntős versenyzőjét. Ezzel összeállt A Konyhafőnök legújabb szériájának 12 főből álló középdöntős mezőnye.   Az elődöntő utolsó napján újra egyéniben küzdöttek a kékek. Az első feladatban őzhús, nyers és szárított gombafélék várták a versenyzőket. Sárközi Ákos kíméletlen üzemmódba
máj. 22
5:09
A 2008-as gazdasági válságot megjósolta, a Tesla bukására 534 millió dollárt tett (Igényesférfi.hu)
Michael Burry amerikai befektető tűpontos jóslata egyszer már bejött.
máj. 22
5:15
Lelepleződött a titok: Eredetileg őt szánták Diana helyett Károly hercegnek (Joy)
Nem Diana volt az első, akinek Károly herceg megkérte a kezét!
máj. 22
5:24
A hosszú hétvége időjárása is a változékonyság jegyében telik (Háziállat)
Újabb frontok érik el térségünket, így gyakran lesz erősen felhős az ég és szórványosan eső, zápor, zivatar is előfordulhat. A nappali hőmérsékletek többnyire az átlagos alatt alakulnak.
máj. 22
5:30
Ömlik a szemét Románia felől a Szamoson (ATV)
A legmagasabb, harmadfokú vízminőség-védelmi készültéget rendeltek el a Szamos folyó határhoz közeli szakaszán, ahol a Románia felől érkező hatalmas mennyiségű szemetet próbálják megállítani. A folyóra egy speciális gépláncot állítottak fel, amellyel megpróbálják eltorlaszolni a hulladék útját.
máj. 22
5:39
Mi várható a hazai napelemes piacon? (Tiszta Jövő)
A helyzetet tovább nehezíti, hogy számos komponens ára megdrágult, a támogatási rendszereknek köszönhetően pedig rendkívüli mértékben megemelkedett a kereslet, ami az engedélyeztetési és ügyintézési eljárásokban okoz kapacitáshiányt.
máj. 22
5:39
Nem a divat, a vásárló mondja meg, hogy ki vagy (KKV Magazin)
A cégek immár nem csupán szűken vett iparági társaikkal versenyeznek, hanem szinte mindenki mással is, akik velük együtt a fogyasztók rendelkezésre álló pénzéért, idejéért, figyelméért harcolnak. A helyes megközelítés az, ha a cégek nem egymásra figyelnek, hanem minden energiájukat a vevőik és dolgozóik igényeinek kiismerésére, visszajelzéseinek be
máj. 22
5:39
Napi horoszkóp: váratlan fordulat állja az utadat a hosszú hétvége elején? (Promotions)
Ügyesen össze kell szedned magad, hogy majd később tényleg csak a pihenésre tudj koncentrálni.
máj. 22
5:39
Elhunyt Vámos Tibor, a Sztaki egyik alapítója (Mínuszos)
Május 19-én, életének 95. évében elhunyt Vámos Tibor Széchenyi-díjas villamosmérnök, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) korábbi igazgatója, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. Vámos Budapesten született 1926. június 1-jén. A Barcsay utcai Madách Gimnáziumban érettségizett 1944-ben. Ugyanebben
máj. 22
5:48
Kábitószert vitt be az intézetbe a büntetett fiúk nevelője (ATV)
Felfüggesztett börtönbüntetést javasol az ügyészség annak a nevelőnek, aki kábítószert vitt be a nagykanizsai nevelő intézetbe. Az intézet 25 éves munkatársa a kábítószert jutalomnak szánta a vele szimpatizáló, egyébként büntetését töltő két fiúnak.
máj. 22
5:48
Nem jó, de nem is tragikus – mutatjuk, milyen lesz a hétvégén az időjárás (Agroinform)
Amiből sok lesz: felhő, amiből nem kevés: szél és csapadék, és amiből kevés: napfény és hő.
máj. 22
5:51
Kriminológus: Állatkínzás, agresszió, netes csalások - ezt is hozta a lezárás (Növekedés)
Kétszeresére nőtt tavaly az állatkínzás, hatvan százalékkal több gyilkosság vagy emberölési kísérlet történt, és harminc százalékkal ugrott meg a párkapcsolati erőszak a járványhelyzet miatti lezárások hatására. A bűnözési formák gyorsan és könnyedén adaptálódtak a megváltozott környezethez - véli Barabás Tünde kriminológus, az Országos Kriminológi
máj. 22
5:51
A spárga károsítói (Mezőhír)
Európában már évszázadok óta termesztenek spárgát.
máj. 22
5:54
Dráguló cigaretta – mi értelme volt berobbantani az inflációt? (Menedzsment Fórum)
Magyarország évekig húzta, hogy az uniós előírásoknak megfelelő szintre emelje a dohánytermékek adóját. Végül idén, két lépcsőben drasztikusnak tűnő adóemelést hajtott végre, amely az inflációt is jócskán megdobta. Felmerül persze a kérdés, hogy miért nem lépett a kormány korábban, vagy miért nem próbálta elodázni a kérdést.
máj. 22
5:54
Klasszikus kertbe illő izgalmas kerti bútor (Spa Trend Online)
A kerti bútorok kiválasztásánál sokáig a funkcionalitás volt az első számú szempont. Az elmúlt évben viszont megnövekedtek az igények. Jogosan felmerült a vásárlókban, hogy a szabadidejük nagy részét otthonukban töltik, akkor ezek a bútorok ne csak használhatóak, de vizuálisan esztétikusak, a környezetbe illeszkedőek és kényelmesek is legyenek. A D
máj. 22
5:57
Ismerős évkezdet – Deja vu (Agrárágazat)
Száraz, csapadékszegény tavasz, március végén fagyos hajnalok. Így indul a 2021-es gazdasági év.
máj. 22
6:06
A hosszú hétvégén hosszú esőkre készülhetünk (Infostart)
Kevés napsütés, sok eső, erős szél. Tömören így jellemezhető az előttünk álló hosszú hétvége.
máj. 22
6:06
Az év sportautója? – Toyota GR Yaris teszt (Autónavigátor)
Kicsit gondban vagyok, ülök az üres lap felett, és azon töröm a fejemet, hogyan tudnám (digitális) papírra vetni a GR
máj. 22
6:09
Liam Neeson új filmjében a helyszínen kívül nem sok minden változott (Igényesférfi.hu)
Íme, a The Ice Road előzetese.
máj. 22
6:09
Mihalik Enikő melltartó nélkül pózolt, de közben olyan fejet vágott, mintha csak muszájból tenné (Promotions)
Kicsit olyan, mintha valaki kényszerítené Mihalik Enikőt, hogy az Instagramon pucérkodjon.
máj. 22
6:09
Mire költik az igénylők a lakásfelújítási támogatást? (Bank360 blog)
Az otthonfelújítási támogatás már ötödik hónapja érhető el, és egyre több kérelmező kapja kézhez a program keretében kiutalt pénzösszeget. Már kétezer feletti igénylő kapott meg összesen 3,2 milliárd forintot május 7-ig, és háromezernél is többen várnak a jelenleg a támogatásra - tudta meg a Bank360 a Családokért felelős tárca nélküli miniszter hiv
máj. 22
6:24
Joe Biden elhibázott döntése miatt újabb Iszlám Államhoz hasonló katasztrófa születhet (Portfolio)
Bő egy hónapja jelentette be Joe Biden elnök, hogy az Egyesült Államok hadereje 2021. szeptember 11-én kivonul Afganisztánból, velük együtt pedig a teljes NATO-misszió is leépíti jelenlétét. Bár nem akarják teljesen elvágni az évtizedes háborútól sínylődő ország felé a támogatást, nem reális, hogy helyszíni koalíciós segítség nélkül életben marad a
máj. 22
6:24
A járvány növelte a biztosítási tudatosságot (ATV)
A szakértő szerint a pandémia óta több embert érdekel, hogy mit tartalmaz a biztosításuk, és arra számít, hogy a jövőben több biztosítást is fognak kötni. Németh Péter a napi fedezetlenségi díjjal kapcsolatban pedig azt mondta: az autósok élhetnek panasszal a biztosítójuk felé.
máj. 22
6:33
Alkatrész-hiány akadályozza a hazai kerékpár-gyártást (Növekedés)
A kerékpározás népszerűségét tovább erősítette a koronavírus-járvány, ugyanakkor az alkatrészhiány az idén várhatóan visszafogja a magyarországi kerékpárgyártást - mondta Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke a távirati irodának.
máj. 22
6:36
Nem terveznek irracionális emelést a Balatonnál (Infostart)
Idén is lesz külön BalatonBor.
máj. 22
6:36
Őstermelő nyugdíjjogosultsága, szolgálati ideje (Adózóna)
Mennyi szolgálati időt szereznek az őstermelők, és milyen összegű nyugdíjra számíthatnak azok, akik a szolgálati idő alatt mindvégig minimálbér után fizetnek nyugdíjjárulékot? – kérdezte olvasónk. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
máj. 22
6:36
Összeomlott a világhírű turistalátványosság (AQUA)
Természetes erózió miatt összeomlott a Galápagos-szigetek híres sziklaképződménye, a Darwin-boltív. A lenyűgöző természetes „kőhídból” mindössze a két tartóoszlop maradt meg. A sziklaomlásban nem sérült meg senki. A Darwin-sziget központjától egy kilométerre található tengerparti sziklaképződmény környékét búvárok a földkerekség legjobb merülőhelyé
máj. 22
6:36
Ma ne lepődj meg mások duzzogásán - Egymondatos horoszkóp: május 22. szombat (Glamour)
A Pünkösd-hétvége a Mérleg jegyében járó Holdnak köszönhetően a kiegyensúlyozottság és a megértés jegyében telik. Ha dolgozol, elegánsan kell öltöznöd, személyes kapcsolatba kell lépned az ügyfelekkel, esetleg a munkaadódat is körül kell udvarolnod. Vásárláskor csiszolgathatod barátnőd stílusérzékét, de ha ahhoz van kedved, süss ünnepi süteményt. M
máj. 22
6:39
Vertikális gazdálkodási megoldások – piacképes termelés extrém körülmények között is (Agrofórum)
Az extrém afrikai klimatikus körülmények között is jól kiaknázható termelési rendszert alakított ki a Can Agri vertikális gazdálkodási megoldásaival - olvasható a hortidaily.com-on.
máj. 22
6:39
Kvíz: kitalálod, melyik megyében van ez a 10 híres magyar település? Cseles, átverős kérdések következnek (Promotions)
10 település nevét fogod látni, csupán annyi a feladatot, hogy eltaláld, melyik magyar megyében vannak a 19 közül.
máj. 22
6:42
Ezt az időjárást az eper sem bírja: több hetes csúszással kezdődik a szezon (Agroinform)
Az idén várhatóan több hetes csúszással indul az eperszezon, addig a boltokban kapható importból és a hazai, fóliasátorból származó gyümölcsből lehet válogatni.
máj. 22
6:42
Szombaton a záporesőn se lepődjünk meg (Háziállat)
Szombaton szakadozott frontfelhőzet lesz felettünk, amelyből elszórtan, legkisebb eséllyel a délkeleti, keleti megyékben kisebb eső, záporeső is várható. Késő estétől erősödhet a csapadékintenzitás. A déli, délnyugati szelet reggelig a Dunántúlon, később már sokfelé kísérhetik erős, északkeleten akár viharos lökések, ám napközben északnyugat felől
máj. 22
6:42
„Anya, de haza tudjuk vinni, belefér a zsebembe.” (Femcafe)
Apró lépteket őrizve annyira összezsugorodik a szülők fókusza is, hogy láthatóvá válnak a kicsi bogarak, icipici kavicsok és eltaposott rágógumik is. Hétköznapi hőseink az utcaseprők, a kukásautóból integető bácsik, a rendőrök, a tűzoltók és az építőmunkások, akiket mi bámulunk meg.
máj. 22
6:45
Lassan tervezgeti a Fed a digitális dollárt (FinTechRadar)
Nem sietik el a bevezetést, de lassan megkezdik a vitát a készpénzt kiegészítő digitális fizetőeszközről.
máj. 22
6:45
5G: Washington ellensúlyozná a kínai nyomulást (Mínuszos)
Az Egyesült Államok Kongresszusában újra elővették azokat a jogszabályokat, melyek növelnék az 5G távközlési hálózat és a digitális infrastruktúra fejlesztésének finanszírozását Kelet-Európa országaiban. A cél a kínai befolyás ellensúlyozása — írta a szabadeuropa.hu. A jogszabály támogatói május 19-én arról beszéltek, hogy fontos az ilyen projektek
máj. 22
6:45
Netflix és a társai elfoglalták a nappalinkat, pedig van velük baj bőven! (Növekedés)
Lassan annyi videotár lesz, hogy kész vagyon lesz nyomon követni a fontosabb sorozatokat.
máj. 22
6:54
Csúcson az újonnan alapított cégek száma, de vajon kapnak hitelt? (Piac és Profit)
Növekszik a vállalkozási kedv idehaza – erre utal legalábbis, hogy tízéves csúcsot döntött az újonnan alapított cégek száma. De vajon lesz-e elegendő pénzügyi forrásuk a frissen piacra lépő szereplőknek? Szakértők szerint nem reménytelen a hitelhez jutás hosszabb üzleti múlt nélkül sem, ám van pár feltétel, amit ebben az esetben teljesíteni kell.
máj. 22
7:00
Készülj a strandszezonra és lendülj formába jakuzzival (Spa Trend Online)
Néhány plusz kiló,kellemetlen narancsbőr és máris oda a magabiztosság, amikor eljön a jó idő és vele a fürdőruha szezon. Ne hagyd, hogy ezek megkeserítsék a nyár maradéktalan élvezetét, lendülj formába a lehető legkellemesebb módon. Az egészséges és finom ételek, a több mozgás beiktatása mellett a jakuzzi is rengeteget tehet, hogy visszanyerd legjo
máj. 22
7:00
Egy esős nap rondít bele a hosszú hétvégébe (Háziállat)
Szombaton napközben még csak kisebb mennyiségű esőre kell számítani, majd estétől egyre intenzívebbé válik a csapadéktevékenység, amely vasárnap is többfelé kitart.
máj. 22
7:02
Nem jó, de nem is tragikus – mutatjuk, milyen lesz a hétvégén az időjárás (Háziállat)
Amiből sok lesz: felhő, amiből nem kevés: szél és csapadék, és amiből kevés: napfény és hő.
máj. 22
7:06
Jön az egy gombnyomásos jelszófrissítés (Infostart)
Az amerikaiak már most örülhetnek ennek a biztonsági fejlesztésnek, nekünk még várni kell.
máj. 22
7:06
Kautzky Armand: „Görcsösen akartam, hogy mindenki szeressen” (Blikk)
– Őszintén mesélt lelki vívódásairól a Blikknek Kautzky Armand, aki hosszú évekig szenvedett attól, ha azt érezte, nem szereti mindenki vagy nem érzi azt, hogy mindenki jónak látja, amit csinál. A színész még a feleségénél sem mindig tudott biztosra menni ezzel kapcsolatban.
máj. 22
7:09
Exatlon Hungary: egy férfi versenyzőnek sikerült egyenes ágon döntőbe jutnia (Márkamonitor)
A Négyek Viadala elképesztő izgalmakat tartogatott minden néző számára az Exatlon száznegyedik napján!   EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Egy férfi Exatlonistának sikerült egyenes ágon döntőbe jutnia https://tv2play.hu/exatlon/egy_ferfi_exatlonistanak_sikerult_egyenesagon_dontobe_jutnia   EXATLON HUNGARY- KIEMELT VIDEÓ Vége a barátságnak: Foggal
máj. 22
7:09
Az angyalok levegővétel nélkül énekelnek – Beszélgetés Bubnó Lőrinccel, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetőjével (WMN)
Mitől egzotikus a bizánci egyházzene? Miért nincs orgona a keleti liturgiákon? És hogyan énekelnek az angyalok? Erről is beszélgettünk Bubnó Lőrinccel, a családi vállalkozásként működő, többszörösen díjazott Szent Efrém Férfikar művészeti vezetőjével.
máj. 22
7:15
Napi jóslás: fontos üzenetet kapsz? (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
máj. 22
7:15
Életük a bor – a szekszárdi Heimann család a Mandinernek (Mandiner)
„Ezt a földet kaptuk az őseinktől.” A szekszárdi Heimann borászcsalád tizedik nemzedéke műveli már a tolnai dombokat: a generációváltásról, az újításról, de a hagyományok és a természet iránti felelősségről is beszélgettünk. Pincesor sorozatunk újabb portréja!
máj. 22
7:24
A koronavírus-fertőzöttek száma már csaknem 166 millió a világon (Hírklikk)
A világon 165 879 428 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 3 438 489–- derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli adataiból.

Keresés