Eddig is voltak sztárok, akik összejöttek egymás exeivel, azonban Alex Rodriguez kapcsán okkal feltételezhető, hogy szándékosan közeledik Lindsay Shookushoz, Ben Affleck egykori barátnőjéhez.
A döntés című könyv írója holokauszttúlélő, aki a Felvidéken található Kassán született, de már 1949 óta az Amerikai Egyesült Államokban él és pszichológusként praktizál.
Tedd a szívedre a kezedre, te mindig őszinte vagy ha például a súlyodról van szó? Vagy az önbizalmadról? Vagy éppen a szexről? Aligha. Hiába ömlik mindenhonnan a szex, az emberek számára mégis tabutémának számít. Egyrészt nem könnyen beszélnek róla, másrészt szeretnek azok mentén a megszokások mentén beszélni róla, amikről úgy gondolják, hogy a nor
Kétség sem fér ahhoz, hogy Hujber Ferenc a kétezres évek elején az egyik legkeresettebb magyar színész volt. A Valami Amerika meghozta számára a hőn áhított sikert, az elmúlt években azonban nagyot fordult vele a világ.
A fuvolaművésznek két lánya született, a kisebbik, Lili most lett huszonnégy éves és a Zeneakadémián tanul. Egy nap talán az édesanyja nyomdokaiba lép.
Halálos baleset történt szombat hajnalban Budapesten, a XI. kerületben, a Hegyalja úton. Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két autó. Az egyik járműben négyen utaztak, akik közül a vezető és az egyik utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik jármű két utasa szintén megsérült.
Az online tér egyre bővülő lehetőségei a folyamatos üzenetek és virtuális interakciók fénykorát hozta el, amelyet az elmúlt év pandémiája csak tovább fokozott. A kapcsolattartás szeretteinkkel és barátainkkal kiemelten fontos lett és hála a számtalan csatornának, nem szakadtunk el teljesen a szívünknek fontos emberektől. A kedves üzenetek és kommen
A koronavírus még a díjazásokba is beleszól, hiszen egy évet csúszva Presser Gáborral egyszerre adták át a 2020-as díszpolgári címet Radnóti Zsuzsának.
A rádiófrekvenciás alakformáló kezelésekkel nagyon sokat tehetünk bőrünk feszességének, testünk kontúrjainak visszaállításában, amely a bikini szezon előtt elég nagy segítsèg.
Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli szinte minden magyar szívébe belopta magát a 'pofonosztó' filmjeivel, no meg persze Terence Hillel alkotott szórakoztató komédiáival. Az olasz színész ma öt éve, hogy nincs velünk. Utolsó szavai így hangoztak: "Köszönöm"!