2021. június 27. vasárnap

jún. 27
0:00
Demonstráció Budapesten: 15 ezren vettek részt a fővárosi felvonuláson (Infostart)
Mintegy 15 ezren vettek részt a szombati I bike Budapest biciklis felvonuláson, amelyet másfél év kényszerszünet után tartottak meg újra - közölte a rendező Magyar Kerékpárosklub az MTI-vel a saját és a rendőrség becslése alapján.
jún. 27
0:00
Fegyvert kapott ajándékba L. Simon László a honvédelmi minisztertől (Blikk)
Igazán különleges ajándékkal lepték meg a Fidesz országgyűlési képviselőjét, L. Simon Lászlót.
jún. 27
0:00
Ötöslottó: ki vitte el az 540 millió forintot? Ezt az öt számot kellett eltalálni (Ripost)
Az ötta­­lá­­la­­tos szel­­vény vár­­ható fő­­nye­­re­­mé­­nye a 25. já­­ték­­hé­­ten 540 millió forint volt. Jöj­­je­­nek a nyer­­őszá­­mok!
jún. 27
0:04
Megjelent a kormányrendelet: döntés született a Fudan Egyetemmel kapcsolatban (Blikk)
A csütörtök éjjeli Magyar Közlönyből kiderült, hogy közérdekű vagyonkezelő alapítványként megalapították a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványt is.
jún. 27
0:08
Biciklisek lepték el Budapest belvárosát, mintegy 15 ezren voltak (Blikk)
Mintegy 15 ezren vettek részt a szombati I bike Budapest biciklis felvonuláson, amelyet másfél év kényszerszünet után tartottak meg újra - közölte a rendező Magyar Kerékpárosklub az MTI-vel a saját és a rendőrség becslése alapján.
jún. 27
0:12
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: több tucat szerencsés lett százezrekkel gazdagabb (Blikk)
Megvannak az ötöslottó e heti nyerőszámai.
jún. 27
5:45
Könnygázt vetett be az isztambuli rendőrség a betiltott Pride menet ellen (Demokrata)
Százak gyűltek össze szombaton Isztambulban, hogy részt vegyenek egy meleg büszkeség felvonuláson.
jún. 27
5:47
Civil kör: Teljes pályás letámadást indítottak Magyarország ellen (Demokrata)
Trombitás Kristóf vendégei Kondor Katalin, Kovács István, Földi László és Vágvölgyi Gergely voltak.
jún. 27
6:24
Széchenyi Márk hasonmása a legnagyobb magyarnak (Ripost)
A kommunista időkben tabu volt az asztalnál és az utcán is, hogy nemesek; Széchenyi Tímeának és családjának sokáig titkolnia kellett, mire végre büszkén kimondhatták: „a legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István családjának leszármazottai.
jún. 27
6:30
A Kúria elnöke szerint alkotmányos puccs készül (ATV)
A Kúria elnöke úgy véli, alkotmányos puccs szerveződik Magyarországon. Az ellenzék szerint nem egészen világos, hogy mire gondolt Varga Zs. András, azonban számos kérdést vet fel a nyilatkozata, ugyanis alapvető elvárás lenne, hogy politikailag semleges maradjon. Lattmann Tamás jogász Híradónknak azt mondta: ha a kúria elnökének tudomása van ilyen
jún. 27
6:33
A szombatihoz képest így változik az időjárás mára (BorsOnline)
Ilyen időjárás várható ma.
jún. 27
6:36
Mutatjuk, hol lehetnek ma záporok (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható.
jún. 27
6:38
Megváltozik a forgalom Budapesten a holland-cseh mérkőzés alatt (hirado.hu)
Járatsűrítéssel készül a ma esti Hollandia-Csehország Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzésre a Budapesti Közlekedési Központ.
jún. 27
7:06
Extra horror az M0-s autóúton (Infostart)
A vontatójármű túlsúlya háromszoros volt a szerelvényhez képest. A rendőrök 500 ezer forintos bírságot szabtak ki.
jún. 27
7:18
Könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatta fel a rendőrség a isztambuli Pride-ot (444.hu)
25 embert vettek őrizetbe, köztük az AFP egyik fotósát is.
jún. 27
7:27
Fertőződhet koronavírussal a kutya és a macska - Friss hírek 2021. június 27. 07:10 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/27/4579/
jún. 27
8:00
Így rázta meg Magyarországot a történelem egyik legdurvább inflációja (ATV)
Pénzek, amelyek nem értek annyit sem, mint a papír, amire nyomták őket. Milliók, milliárdok, billiárdok, amelyekért egy tojást nem lehetett 1946-ban kapni. Ez volt az az időszak, amikor a legenda szerint a polgár kifizette a kocsmában a korsó sört, de már csak félig töltötték meg a poharát, mert a csapolás másodpercei közben is felment az ár. A Het
jún. 27
8:02
96 napos kórházi kezeléssel élte túl a koronavírust a magyar újságíró (ATV)
A Heti Napló a legendás rádióshoz, Szörényi Péterhez látogatott el, aki február végén, még mielőtt megkaphatta volna az oltást, koronavírusos lett. Összesen 96 napot, több mint 3 hónapot töltött különböző kórházakban, hetekig az intenzív osztályon volt, élet-halál között lebegett.
jún. 27
8:04
Pusztulnak a halak a Pécsi-tavon is - hőség, vagy fertőzés okozhatja? (ATV)
A Velencei tó után a Pécshez közeli Orfűn is tömegesen pusztulnak a halak. A horgászok nem értik, hogy a Pécsi-tavon miért kezdtek elhullani a halak, mert a víz mélysége ezt nem indokolná. Valószínű, hogy a hatalmas hőség okozhatja a főleg pontyok és keszegek pusztulását. Ugyanakkor azt sem lehet kizárni, hogy valamilyen betegség támadta meg a hala
jún. 27
8:21
A kuláküldözés áldozatainak emléknapja (Demokrata)
Az 1953 júniusában, Sztálin halála után megalakult Nagy Imre-kormány több korrekciós intézkedést hozott.
jún. 27
8:24
Vitray Tamás örül, hogy az Eb meccseket nem ő kommentálja (ATV)
A volt tévés elárulta, hogy egyáltalán nem hiányzik neki a munka, és többet már nem szeretne kommentátorkodni.
jún. 27
8:42
Akár 40 százalékkal is nőhet a fiatalok fizetése (Ripost)
Orbán Viktor miniszterelnök korábban fontos célként jelölte meg a minimálbér kétszázezer forintra emelését. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pedig arról beszélt, ha a GDP-növekedés eléri az 5,5 százalékot, a garantált bérminimumot 260 ezer forint fölé kell emelni.
jún. 27
8:48
Kemény kritikát kapott Karácsony Gergely a fideszes polgármestertől: a főpolgármester csak beszél a véleményszabadságról (ATV)
„Más ha valaki csak beszél a részvételiségről, a véleményszabadságról és más az, ha ténylegesen csinálja is” – írja Facebook-bejegyzésében a XVI. kerület polgármestere, Kovács Péter.
jún. 27
9:00
Könnygázzal és műanyaglövedékkel oszlatták a Pride-ot Isztambulban (ATV)
A hatóságok néhány órával a kezdés előtt be is tiltották a felvonulást, mert szerintük nem volt összeegyeztethető az „erkölcsöt sértő megmozdulásokról” hozott törvénnyel.
jún. 27
9:06
Miért késelt Würzburgban a szomáliai migráns? Újabb részletek (Ripost)
A gyanúsított, aki állítólag mintegy öt éve él Németországban, és legutóbb egy würzburgi hajléktalanszállón lakott, már ismert volt a rendőrség előtt a támadás előtt is.
jún. 27
9:08
Melyik a leghatékonyabb szúnyogriasztó szer? (Ripost)
Az esős tavaszt követő forró nyár igencsak kedvező a szúnyogoknak, vagyis rengeteg van és lesz is belőlük. Aki a szabadban tartózkodva védekezne ellenük, válassza ezeket a termékeket.
jún. 27
9:12
Ujhelyi István: „Orbán bukása sok Fideszesnek is megváltás lesz” (ATV)
Az Európai Parlamenti képviselő szerint „csak az tapossa a féket és kezd káromkodni a traffipax láttán, aki durván átlépte a határokat és büntetőpontból sem az elsőt kapná.”
jún. 27
9:30
Szijjártó: A liberálisok újabb támadást indítottak Magyarország ellen (hirado.hu)
A liberális mainstream nem képes elfogadni, hogy Magyarországon a magyar emberek felhatalmazása alapján működő, a nemzeti érdeket első helyre helyező patrióta kormány van.
jún. 27
9:36
Szavazzon: Tervez a nyáron lakásfelújítást? (Blikk)
Szavazzon!
jún. 27
9:36
Globális támadás indult Magyarországgal szemben (Ripost)
A liberális mainstream globális fake news támadást indított Magyarországgal szemben – reagált a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvényt ért kritikákra Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
jún. 27
9:42
Bíró Lászlót ajánlja ismét a Jobbik Borsodban (ATV)
A párt Facebook-oldalán úgy indokol, hogy Bíró jól ismeri a térség problémáit, hiszen ott nőtt fel, és jelenleg is ott él, ezért „személye a garancia arra, hogy megválasztásakor a választókerületben élők hangja lesz a Parlamentben!”
jún. 27
9:42
Szijjártó teljesen bepörgött: Globális fake news támadás zajlik Magyarország ellen, irigység, hazugság, összeesküvés (444.hu)
Egy feldúlt vasárnap reggel krónikája.
jún. 27
9:54
Foci Eb: koronavírusos a horvát csapat játékosa (ATV)
Ivan Perišić biztosan nem játszhat a spanyolok elleni nyolcaddöntőn hétfőn.
jún. 27
9:57
Szijjártó: amit a liberális mainstream állít erről a törvényről, hazugság (BorsOnline)
Ma már a nemzetközi politikai vitákat a liberális mainstream a lehető legkevésbé a tények talaján vívja meg, egész egyszerűen globális fake news támadást indítottak Magyarországgal szemben - reagált a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvényt ért kritikákra a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
jún. 27
10:12
Bíró Lászlót indítja a Jobbik a Borsod megyei előválasztáson (444.hu)
Tavaly őt támogatta az ellenzék a fideszes Koncz Zsófiával szemben, de végül kikapott.
jún. 27
10:21
Szijjártó: A liberális mainstream „globális fake news” támadást indított Magyarországgal szemben (SzMo)
Így reagált a külügyminiszter a melegellenes törvényre érkezett külföldi kritikákra.
jún. 27
10:24
Spanyol hírügynökség: „Miláknak nincs riválisa 200 pillangón” (ATV)
Azután írta ezt Milák Kristófról az EFE, miután ő, Verrasztó Dávid és Hosszú Katinka is egy-egy aranyéremmel zárta a Rómában zajló Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű nemzetközi úszóverseny szombati napját.
jún. 27
10:24
Így alkalmazkodj a zsúfolt autópályához! (Ripost)
Nyáron az M7-es sokszor zsúfolt, pénteken a Balaton felé, vasárnap a főváros felé. A dugók bármelyik napszakban kialakulhatnak sok baleset is történik ilyenkor. Így lehet megúszni őket.
jún. 27
10:27
Molnár Gyula után Szakács Lászlót is kizárták az MSZP-ből (SzMo)
A párt egykori második embere szerint ebben az is közrejátszott, hogy nemrég azt mondta, ha úgy adódik, elfogadja a DK jelölését az előválasztásra.
jún. 27
10:51
A holland-cseh Eb-meccs miatt megnehezül a közlekedés Budapesten vasárnap délután (SzMo)
Útlezárásokra, jelentős torlódásra kell számítani a fővárosban közlekedőknek délutántól késő estig.
jún. 27
11:00
Gyurcsány Ferenc váratlan üzenetet küldött az országjárásain megjelenő "fideszes provokátoroknak" (ATV)
A DK politikusa szerint „annyi fideszes provokátor jár az országjárásaikra, hogy készítettek nekik egy videóklipet.”
jún. 27
11:12
Szijjártó Péter: fake news támadás indult Magyarországgal szemben (Infostart)
A külgazdasági és külügyminiszter éles szavakkal kritizálta a pedofilellenes törvény nemzetközi bírálatát.
jún. 27
11:30
Az allergológus szerint kifejezetten károsak Karácsony méhlegelői (hirado.hu)
Az ügy korábban téma volt a parlamentben is, és az M1 által megkérdezett budapestiek sem rajongtak a kezdeményezésért.
jún. 27
11:30
Szivárványszínűre festették egy órára a hágai magyar nagykövetség épületét (ATV)
Szijjártó Péter „példátlan incidensnek” nevezte az Amnesty International akcióját, amit szerinte a holland hatóságok támogattak.
jún. 27
11:36
Könnygázzal oszlatták fel a török rendőrök a betiltott melegfelvonulást Isztambulban (HírTV)
Könnygázt vetett be a török rendőrség Isztambulban a betiltott melegfelvonuláson résztvevő radikálisok ellen.
jún. 27
11:48
Győrfi Pál részleteket osztott meg az idei álomnyaralásáról. Meg fogsz lepődni! (Ripost)
A járvány extra munkát adott az egészségügyben dolgozóknak, így a mentőknek is. A mentőszóvivő a Ripostnak elárulta, hova készül idén nyáron, s ha összejön, mi lesz számára a vakáció idei csúcspontja.
jún. 27
12:12
Szerencsétlen baleset: Szellőzőnyílásba szorult a feje, ez vár rá (Ripost)
Szerencsére időben érkezett a segítség és megmenekült a kisállat. A macska feje beszorult.
jún. 27
12:15
Ismét Bíró Lászlót indítja a Jobbik a borsodi előválasztáson (SzMo)
A párt szerint a politikus jól ismeri a térség problémáit, személye a garancia arra, hogy megválasztásakor a választókerületben élők hangja lesz a Parlamentben.
jún. 27
12:18
Készüljön: ma is nehezen lehet majd közlekedni Budapesten (ATV)
Bár a magyar válogatottnak a csoportmérkőzések után véget ért az Euróba-bajnokság, a Puskás Arénában még folytatódnak a küzdelmek: vasárnap este a Csehország-Hollandia mérkőzést rendezik a fővárosban.
jún. 27
12:30
Ön bevállalná a rovarevést? – itt a magyarok válasza (ATV)
Az Európai Bizottság májusban engedélyezte, hogy az Európai Unióban új élelmiszerként forgalmazzák a lisztbogár lárváit.

Keresés