A magyar társadalomban többségi véleményt élvez, hogy a gyerekeket távol kell tartani minden eszközzel a koruknak nem megfelelő tartalomtól – mondta Kocsis Máté az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz frakcióvezetője a vihart kavaró törvény mellett beszélt a köztársasági elnök megválasztásáról és arról is, jövőre Orbán Viktor és Gyurcsány Feren
Tizenkilencezer ingyenes antitesttesztet biztosít a fővárosi önkormányzat a 60 év feletti budapestiek ellenanyagszintjének mérésére – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Takáts Elődöt nevezték ki a Budapesti Corvinus Egyetem rektorává, megbízatása augusztus 1-jén lép életbe - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön.
– Elképesztő a hőség, ami a betonrengetegben még sokkal kínzóbb, mint a kertvárosi övezetekben. Nem véletlen: a zöld lombok még a nagyvárosokban is sok-sok fokkal alacsonyabban tudják tartani a forróságot, ami ilyen kánikulában, mint a mostani is, szó szerint életmentő lehet.
– Pár napon belül megszabadulhatunk a legtöbb járványügyi korlátozástól! A kormány ugyanis arról döntött, hogy amint elérjük az 5,5 milliós beoltottságot, akkor megszűnik a maszkhasználati kötelezettség a belső terekben, és nem kell védettségi igazolvány az éttermekben, fürdőkben, strandokon sem.
Egész életében arra vágyott, hogy nyomot hagyjon a világban, végül hősként halt meg Csabi, az a berkesdi fiatal, aki alig két hete az életét áldozta fel örökbefogadott kutyájáért.
Elengedhetelen az M0-ás hárosi Duna-hídjának felújítás miatti lezárása: a konstrukciós hibák kijavításával egy időben számos budapesti felújítás zajlik, így nehéz lesz a fővárosban közlekedni egész nyáron.
Péntek éjfélig meghosszabbítják az országosan életbe lépett vörös kódot, mert várhatóan meghaladja a 27 fokot a napi középhőmérséklet. A meteorológus szerint a hőhullám lassan véget ér, hétvégén mérséklődni fog a meleg. A hőmérő higanyszála csütörtökön a 38 fokot is elérte. Az ATV Híradójának riportja.
A Katasztrófavédelem minden évben nagy erőkkel lép fel a szúnyugok ellen Magyarországon. Nem egyszerű azonban a vérszívók kiirtása, a nagy inváziókat ugyanis lehetetlen jó előre megjósolni, ahogy sokszor azt is, pontosan hol alakulnak ki nagyobb szúnyog-telepek. Az azonban biztos, hogy magánemberként is sokat tehetünk a szúnyogok elszaporodása elle
Kovács Csaba egyszerűen imádta a kutyáját, Bessyt. Vele túrázott éppen, amikor a kutyus belecsúszott a Dunába. A hős magyar fiatal kimentette, de annyi ereje nem maradt, hogy ő is kimásszon az örvénylő folyóból.
Szeptember elsejétől látni fogja az állam, mikor, hol, melyik szálláson, mennyi időt tölt a vendég, ugyanis egy új jogszabály szerint mindenkinek fényképes igazolvánnyal kell igazolnia magát a szálláshelyeken. Az adatokat a szállásadó lemásolja és feltölti a központi adatrendszerbe. A vendéglátók aggályosnak tartják az új szabályozást. Az ATV Hírad
Sokan végeztetnek most ellenanyagtesztet, de nincsenek tisztában vele: az eredmény nem árulja el biztosan, hogy védettek vagyunk-e a koronavírus ellen. Vagyis ez a fajta teszt főleg a kíváncsiság kielégítésére jó, biztos eredményt nem ad!
Az, hogy politikai vita van, normális dolog, de hogy ekkora európai fennforgás legyen egy gyermekvédelmi javaslatról, az finoman szólva is meglepő - mondta Kocsis Máté az InfoRádióban a pedofiltörvény elleni óriási tiltakozásról. A Fidesz frakcióvezetője szerint az iskolákból szülői panaszok érkeztek.
Péntek éjfélig meghosszabbításra került a hőségriadó és bár a mai napon már nem kell közel 40 fokos kánikulával szembenéznünk, továbbra sem árt az elővigyázatosság.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/25/4563/
A tagországok vezetői következtetéseket fogadtak el Oroszországról és meghatározták, milyen feltételek mellett hajlandóak szorosabb együttműködésre. A vitatott magyar törvény is napirendre került.
Az, hogy politikai vita van, normális dolog, de hogy ekkora európai fennforgás legyen egy gyermekvédelmi javaslatról, az finoman szólva is meglepő – mondta Kocsis Máté az InfoRádióban a pedofiltörvény elleni óriási tiltakozásról.
Nemzetközi együttműködés keretében sikerült elfogni egy 5 éve keresett magyar nőt, aki az általa elkövetett bűncselekmények súlyossága miatt a legkeresettebb bűnözők TOP 50-es listájába is bekerült.
Linz környékén túrázott a férfi nemrég örökbe fogadott kutyájával, Bessyvel, amikor az állat becsúszott a Duna holtágába. Gazdája utánaugrott és sikerült kimenteni, de ő maga már nem tudott kimászni, a kiérkező rendőrök holtan húzták ki a vízből.
Az emberek attól félnek, hogy az mRNS vakcina hatására túl erős lesz a szervezet immunválasza. Vagyis az mRNS vakcina annyira ráhangolja az immunrendszer bizonyos részét a védekezésre, hogy nagyon agresszív lesz a koronavírussal szemben és más vírusokkal szemben nem leszünk annyira ellenállóak.
P. Ildikót azért keresték, mert nem kezdte meg a minősített rablás és más bűncselekmények miatt kiszabott 5 év fegyház és 7 hónap börtönbüntetés letöltését.
Két és fél millió nyugdíjasnak és másfél millió legálisan dolgozó szülőnek hozhat érzékelhető összegű pluszpénzt, ha a magyar gazdaság – beváltva a jóslatokat – szárnyalásba kezd az idén.
Alig egy napja, hogy Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hamarosan megszűnik a kötelező maszkhasználat, illetve védettségi igazolványra sem lesz szükség a szállodák, éttermek látogatásához, máris ugrásszerű keresletnövekedésre számítanak a tulajdonosok és vállalkozók.
Szent-Iványi István úgy látja, a pedofilellenes törvény szexuális nevelésre vonatkozó módosítóival a miniszterelnök nem csak a közvélemény, de a futballtársadalom egy részét is maga ellen hangolta.
A beoltottak száma 5 454 866, közülük 4 728 655 személy már a második oltását is megkapta. Összesen 66 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 910-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A napos időt a déli órákig kevesebb, délutántól egyre több felhő zavarja. A nap első felében elvétve, késő délutántól több helyen alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás és jégeső kíséretében. Az északnyugati, nyugati szél élénk lesz, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet p