2021. június 25. péntek

jún. 25
4:45
Szörnyű: járvány sem hozott áttörést a picinke cégek digitalizáltságában (Mínuszos)
A magyar vállalkozások döntő többségét kitevő, tíz főnél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalkozások még a kis- és közepes vállalkozásoknál is kevésbé veszik igénybe a digitális szolgáltatásokat. Egy friss kutatás szerint a járvány idején nem változtak jelentősen a legkisebb vállalkozások szokásai és attitűdje, ami mind a vállalkozások, mind pedig
jún. 25
5:45
Durván letaszították a csúcsról a Google-t (Mínuszos)
A fiatal, 16-28 év közötti munkavállalók körében az idén az Audi, a Magyar Telekom, a Bosch, az OTP és a Mol a legvonzóbb munkáltató, tavaly a Google állt a dobogó csúcsán, de most visszacsúszott a hatodik helyre – közölte a Zyntern.com. A gyakornoki és frissdiplomás állásportál idén negyedik alkalommal végzett országos kutatást, amelyből az derült
jún. 25
6:45
Biztonságunk és egészségünk miatt aggódunk a megnövekedett internethasználattól (Mínuszos)
A koronavírus-járvány alatt jelentősen megnőtt az otthoni internethasználat, aminek egészségükre és a személyes adataik biztonságára kifejtett hatása miatt aggódnak leginkább az emberek – mutat rá egy friss nemzetközi kutatás. A kutatás szerint a járvány hatására az emberek csaknem fele egyre többet internetezik otthonról. A kijárási korlátozások a
jún. 25
6:45
Akár a te Instagram fiókodból is nyerhettek ki adatokat (GSMring)
Még áprilisban hoztak a Facebook tudtára egy olyan hibát, amivel adatokat lehetett kinyerni privát Instagram fiókokból.  A nagy tech céget általában elég szép kis összeget adnak azoknak, akik valamilyen komoly biztonsági hibát találnak egy készülékben vagy egy szoftverben. Többnyire programozók és tech guruk szoktak ilyen hibákat keresgélni hobbisz
jún. 25
7:12
A Splinter Cell sorozat Sam Fisher új oldalát mutatja be (GameStar)
Nagy tervei vannak a Ubisoftnak a Netflix animációs szériájával.
jún. 25
7:15
Okosórával örvendezteti meg rajongóit a Tamagotchi (GSMring)
Fennállásának 25. évfordulóján egy okosórával kedveskedik rajongóinak a Bandai. Jön az új Tamagotchi! Az 1950-ben alapított japán vállalat kidolgozta majd piacra dobta 1996-ban  a Tamagotchit ami a 90-es és a 2000-es évek egyik közkedvelt és népszerű tömegterméke lett. Akkoriban elmondhatjuk, hogy egy őrület övezte a digitális házikedvenceket. Etet
jún. 25
7:45
Az EB javítaná a kibertámadásokra adott uniós reagálást (Mínuszos)
Az egyre gyakoribbá váló kibertámadások miatt az Európai Bizottság (EB) javaslatot mutatott be egy új közös, korszerű és összehangolt válaszintézkedésekre képes kiberbiztonsági egység létrehozásáról. Az uniós bizottság hangsúlyozta, hogy a kibertámadások mind nagyságrendjüket, mind következményeiket tekintve egyre súlyosabbak, és komoly hatást gyak
jún. 25
8:00
Szelfizve takarít a Toyota robotja (PCWorld)
A gyártó minden korábbinál ügyesebb robotot alkotott, ami a tükröződő vagy átlátszó felületektől sem jön zavarba.
jún. 25
8:00
Scarlett Johansson megmutatja Hollywoodnak, hogy kell kiejteni Budapest nevét (GameStar)
Fekete Özvegy megtestesítője Jimmy Fallon műsorában bukkant fel.
jún. 25
8:03
Szoknya helyett érzékeny adatot loptak az angol divatcégtől (Bitport)
A French Connection belső szervereit érte zsarolóvírusos támadás. Bizonyíték gyanánt a felső vezetők okmányait mutogatják az elkövetők.
jún. 25
8:30
Így teszi jobbá a játékokat a Windows 11 (PCWorld)
Ahogy azt sejteni lehetett, a Microsoft új operációs rendszere nem spórol majd az Xbox-funkciókkal.
jún. 25
8:42
Elindult a Steam nyári vására, leizzad a pénztárcánk (GameStar)
Kinek kell itt pénz nyaralásra, vagy klíma vásárlására? A külvilág veszélyes, a meleg majd elmúlik, de a Steam játékaid örökre megmaradnak.
jún. 25
9:24
A No Man's Sky alkotója arra kér, ne telepítsd ezt a modot (GameStar)
Sean Murray neve egyet jelent a No Man's Sky-jal a legtöbb gamer számára, egyiküknek olyannyira, hogy az összes játékbeli karakternek az ő arcát adta.
jún. 25
10:00
Változatlan dizájnnal, de 5G-vel érkezhet a következő iPhone SE (PCWorld)
Egy új jelentés szerint az Apple jövőre ismét elsütheti az iPhone 6 hét éve debütált formáját.
jún. 25
10:06
Spielbergnek határozott véleménye van a Cápa rebootról (GameStar)
A Universal bepróbálkozott a rendezőnél, hátha, de Spielberg tudja, hol szeret a cápa.
jún. 25
10:21
Karácsonyra lehet ajándékba Windows 11-e – ha a 10-es is megvolt (Bitport)
Az egyik legnagyobb újdonság azonban az alkalmazáskínálatban jön. Átrakják az androidos appokat is Windowsra. Az Amazon is besegít.
jún. 25
10:48
Hulk ősellensége is felbukkan a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája új előzetesében (GameStar)
A Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája új, magyar feliratos előzetesében egy olyan szupergonosz is felbukkan, akit utoljára a 2008-as A hihetetlen Hulkban láthattunk.
jún. 25
11:18
Így töltheted le már a hivatalos megjelenés előtt a Windows 11-et (PCWorld)
A funkciókat egyelőre még nem lehet használni, de ezzel a módszerrel rögtön a megjelenés napján frissíteni fog az operációs rendszer.
jún. 25
11:36
Multiplayer játékon dolgoznak a Spider-Man és a Ratchet & Clank alkotói (GameStar)
Az Insomniac Games legújabb álláshirdetéseiból derült ki, hogy a stúdió legújabb játékát nem csak egyedül játszhatjuk majd.
jún. 25
12:12
Strangeland teszt - kattintgatás a rémálmok szigetén (GameStar)
Point & click elmeutazás horrorisztikus körítéssel? Nem is rossz ötlet, de mi sül ki belőle?
jún. 25
12:48
Elég egy erdei séta az Unreal Engine 5-tel, és leolvad a szemed (GameStar)
Új videó demonstrálja az Epic új motorjának képességeit, és elég meggyőző.
jún. 25
12:48
A Western Digital My Book Live felhasználói fekete napra ébredtek: minden adatuk elveszett (PCWorld)
Több felhasználó is beszámolt a furcsaságról, miszerint hirtelen az összes adat eltűnt a tárhelyről, egy malware lehet a hibás.
jún. 25
12:57
Egyesre vizsgáztak az akkumulátortöltők az ITM tesztjén (Bitport)
A minisztérium 20 eszközt vetett termékbiztonsági laborvizsgálat alá. Több mint a feléről kiderült, hogy súlyos kockázatokat rejt használatuk.
jún. 25
13:30
Súlyos büntetést kell fizetniük azoknak, akik megjelenés előtt szivárogtattak a Pokémon játékról (GameStar)
Komoly bírságot kell kicsengetnie két vádlottnak, akik a 2019-es megjelenése előtt kürtölték szét a Pokémon Sword és Shield kapcsán szerzett infóikat.
jún. 25
14:12
A Konami végre bemutatott egy új játékot, ami nem egy virtuális pacsinkó (GameStar)
A jövő Londonjában a bűnüldözés legnagyobb fegyvere egy prediktív MI, Sherlock, aki gyakorlatilag ellehetetleníti a rosszfiúk munkáját. Így volt ez addig, amíg Moriarty fel nem bukkant.
jún. 25
14:12
Pizsamában ülnél be videókonferenciára? Az Nvidia megoldása ezen is segít (PCWorld)
A mélytanulás technológiával ellátott Vid2Vid Cameo szolgáltatás demó verziója már ingyenesen kipróbálható bárki számára.
jún. 25
14:48
A The Sims 4-ben igazi zenei fesztivált kapunk, kiderült az előadók névsora is (GameStar)
A színpadok mellett lesátorozhatunk és két koncert között még túlárazott bandapólókat is vehetünk.
jún. 25
15:03
Gépi intelligenciával pucolná ki a torz hirdetéseket az IBM (Bitport)
Nem csak a rosszhiszemű szolgáltatók, de az általuk alkalmazott algoritmusok is gyakran zárnak ki bizonyos csoportokat a megtekintésekből, ami ellen az IBM ugyancsak az MI bevetésével keresi a megoldást.
jún. 25
15:24
Ennyi volt: a Ubisoft máris törölte a Far Cry 5-ös GoldenEye remake-et (GameStar)
Három év munkája veszett kárba a jogtulajdonosok szigora miatt.
jún. 25
15:48
Összeszedtünk minden fontos tudnivalót a Windows 11-ről (PCWorld)
A Microsoft hivatalosan is leleplezte a Windows operációs rendszerek következő generációját, szóval bőven van miről mesélnünk ebben a videóban.
jún. 25
15:48
Már lehet jegyet venni a sztratoszférába szóló utazásra (hirado.hu)
A jegyek fejenként több mint 35 millió forintba kerülnek a Space Perspective által szervezett utazásokra, amelyek 2024-ben indulnak.
jún. 25
15:54
Komoly tuningon esik át a Snowdrop Engine a Ubisoft Avatar játékához (GameStar)
Pandora világa teljesen új kihívást jelent a Tom Clancy's The Division-széria motorjának.
jún. 25
16:06
Kiberma: életet menthetnek a légi- és búvárdrónok (hirado.hu)
Különleges dróngyakorlatot tekinthettek meg az M2 Petőfi TV nézői a Kiberma című műsorban.
jún. 25
16:48
Most ingyen szerezhetsz meg egy legendás cyberpunk trilógiát (GameStar)
A Shadowrun világát nem sok szerepjátékosnak kell bemutatni. Most egyszerre három kiváló címet szerezhetsz meg összecsomagolva, melyek ebben az univerzumban játszódnak.
jún. 25
17:09
Indiai olcsótelefonnal lendül támadásba a Google (Bitport)
A JioPhone Next készüléket a világ legolcsóbb okostelefonjaként harangozták be, amivel nem csak Indiában, de világszerte is több százmillió új felhasználót céloznak meg.
jún. 25
17:12
Szavazz: szerinted melyik a legjobb Halálos iramban film? (GameStar)
Eljött az igazság pillanata, most ti döntötök arról, melyik a legjobb és a legszörnyűbb Halálos iramba rész.
jún. 25
17:18
Egy szivárgás szerint 6 különböző változatban jön a Gigabyte RX 6600 XT (PCWorld)
Az AMD kártyáiról eddig nem hivatalos forrásból tudtuk meg a legtöbbet. Most a Gigabyte saját kártyái szivárogtak ki idő előtt.
jún. 25
18:00
Szlovákiában letiltották a Twitchet, az indok megdöbbentő (GameStar)
Igazán komolyan veszik a jelek szerint a szlovák hatóságok a helyi szerencsejátékkal kapcsolat törvényeket.
jún. 25
18:09
Karácsonyra lehet ajándékba Windows 11-e – ha a 10-es is megvolt - Tech hírek 2021. június 25. 18:00 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/25/4567/
jún. 25
18:24
Mindent tudsz a fociról? Most PlayStation 5-öt nyerhetsz vele (GameStar)
Egy kvízjátékra invitálunk titeket, ahol nemcsak új generációs konzolt vagy kontrollert, hanem dedikált mezeket is nyerhettek.
jún. 25
18:24
A Snapchat törölte a fiatalok halálához vezető filterét (hirado.hu)
A Snapchat törölte a sebességfiltert, miután sok autóbaleset történt használata során.
jún. 25
18:36
Hivatalos fotókon a Samsung új összehajtható mobiljai (PCWorld)
Egy szivárogtató jóvoltából már a megjelenés előtt vethetünk egy pillantást a Galaxy Z Fold 3-ra és Flip 3-ra.
jún. 25
19:00
Mit szólnátok, ha bekerülne a Steam a Microsoft Store kínálatába? (GameStar)
A jelek szerint az egyik fél teljesen vevő erre az ötletre, szóval akár még meg is valósulhat ez az integráció a jövőben.
jún. 25
19:36
A Netflix kedvesen emlékeztetett minket a közelgő WitcherConra (GameStar)
Egy rövidke teaser videó miatt most elkezdtünk reménykedni abban, hogy talán nagy bejelentésekkel is készülnek a WitcherConra,
jún. 25
20:06
Warhammer Age of Sigmar: Storm Ground teszt – megint pöröl a pöröly (GameStar)
Körökre osztott csatákat hozott az első nagyobb játékos Age of Sigmar feldolgozás, de nem biztos, hogy ez szeretteti meg veled az újragondolt fantasy világot.
jún. 25
20:24
A Microsoft vezére részéről jöhetne a windowsos iMessage (PCWorld)
Az Android mellet az Apple platformja felé is szívesen nyitnának a redmondiak.
jún. 25
20:42
Többszörös halasztás után az Abandoned appjával gyakorlatilag széttrollkodták a játékosokat (GameStar)
Halasztást követ újabb halasztás, mi pedig már tényleg semmit nem értünk. Így készül az Abandoned.
jún. 25
21:18
Android alkalmazással képes feltörni ATM-eket egy etikus hacker (PCWorld)
Egy biztonsági cég megbízásából egy viszonylag könnyű módszerrel terhelte túl a rendszereket az IOActive munkatársa.
jún. 25
21:18
Megint elhalasztották a Dűne mozit (GameStar)
Szerencsére ezúttal nem olyan nagy a csúszás, mér héttel több türelemre lesz csak szüksége a Dűne-rajongóknak.
jún. 25
21:36
Gyengének tűnik a géped a Windows 11-hez? Nézz rá a BIOS-ra, mielőtt új hardverért rohannál! (PCWorld)
Ha gubanc van a gépigény kapcsán, lehet, hogy elég csak megváltoztatni bizonyos beállításokat.

Keresés