2021. június 17. csütörtök

jún. 17
4:39
Piacfelügyelet: blokkolhatják a veszélyes terméket forgalmazó honlapot (Mínuszos)
Egy hónap múlva már élesben alkalmazhatják az ágazati törvény tavalyi módosításában biztosított új eszközeiket a piacfelügyeleti hatóságok. A veszélyes termékeket kínáló honlapokkal szemben több lépcsőben járhatnak el, végső esetben akár az elérés teljes korlátozásával védhetik a fogyasztókat – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében az Innovác
jún. 17
5:39
Öles léptekkel halad a Mesterséges Intelligencia Stratégia végrehajtása (Mínuszos)
A tervezettnél is gyorsabban zajlik Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiájának végrehajtása – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Hozzátette: a kormány, a tárca és a koalíció szakemberei egyaránt azon dolgoznak, hogy a stratégiában lefektetett intézkedési terv menetrend szerint és maradéktalanul megv
jún. 17
6:45
Elindult a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia portálja (Mínuszos)
Elindult a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia (KDS) portálja, amelynek célja elérhetővé tenni egyebek mellett a szakterületek legfontosabb eredményeit, de a közgyűjteményi digitalizálás módszertani útmutatóját, a Fehér Könyvet is – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca sajtóosztályának tájékoztatása szerint a Magyar Nemzet
jún. 17
7:09
Még korai szakaszban jár, de marveles lehet Kevin Feige Star Wars-filmje (GameStar)
Messzi-messzi galaxis, messzi-messzi premier.
jún. 17
7:09
Ezek lehetnek a Windows 11 gyári háttérképei (PCWorld)
Az operációs rendszer kiszivárgásával egyre kevesebb titok marad.
jún. 17
7:45
Optikai képstabilizátorral érkezett a Samsung Galaxy A22 4G (GSMring)
A Samsung idén szinte már az egész A szériás termékpalettáját bemutatta. Az 5G-s A22 mellé megérkezett az LTE változat is. A készülék remek áron kínál nagy akkumulátort, a mezőnyből kiemelkedő kamerát és szép kijelzőt. Mutatjuk, hogy mit kell tudni a Samsung Galaxy A22 4G készülékről. Az új készülék egy 6,4 colos HD+ felbontású és 90
jún. 17
7:51
Európa lemaradóban van az 5G technológia adaptálásában (Mínuszos)
Rohamosan nő világszerte az 5G előfizetések száma egy friss kutatás szerint, amely lemaradást állapít meg az ötödik generációs mobiltávközlési technológia európai terjedésében az Egyesült Államokhoz és a távol-keleti országokhoz képest. A jelentés szerint naponta egymillióval nő a világban az 5G előfizetések száma, így az év végére a 2020 végi 220
jún. 17
7:57
Ezzel a kontrollerrel lesz igazán jó móka a Microsoft Flight Simulator (GameStar)
A Microsoft csodálatos szimulátora mindent megtesz azért, hogy átadja egy repülőgép irányításának érzetét, de van határa annak, amit hagyományos perifériákkal el lehet érni. Itt lép be a Turtle Beach.
jún. 17
8:03
Macron szerint ideje felépíteni az európai óriásokat is (Bitport)
Franciaország a jövő év elejétől veszi át az Európai Tanács soros elnökségét, és ennek során megalapozná, hogy az évtized végére az EU tíz új technológiai óriásvállalatot állíthasson szembe a nemzetközi versenytársakkal.
jún. 17
8:09
Ilyen lehet a hatodik generációs iPad Mini (GSMring)
Az Apple már egy ideje nem frissítette az iPad Mini sorozatot, viszont a közeljövőben ez változhat. Mutatjuk mit tudunk a következő készülékről. Az amerikai nagyvállalat magasan vezeti a táblagép eladásokat világszerte. Nagy méretű tabletei mellett rendszerint érkezik egy iPad Mini változat is, ami szerényebb specifikációkkal és kisebb méretben szá
jún. 17
8:27
Hamarosan kezdődnek a Borderlands film utómunkálatai (GameStar)
Jól halad a játékból készült film gyártása, a Gearbox elnöke azonban a rajongók türelmét kéri.
jún. 17
8:39
Szakértők szerint nem jó értelemben ravasz az Android követésellenes megoldása (PCWorld)
Többen is úgy vélik, hogy a Google csak szavak szintjén eredne az Apple nyomába.
jún. 17
8:45
A Microsoft jelentős újítással jelentkezik, megszűnik a Windows 10 támogatása (hirado.hu)
A cég vezérigazgatója és vezető termékfelelőse, Satya Nadella és Panos Panay június 24-én virtuális esemény keretein belül mutatja be az új operációs rendszert.
jún. 17
9:03
Erre a mobilra nem kell vigyáznod, mindent kibír, de ne örülj nagyon! (PCWorld)
Összeállt a Motorola és a Bullitt, hogy készítsenek egy vagány mobilt, amit dobálhatsz, sőt, el is mosogathatsz, ám egy apró bökkenő is csúszott az izgalmasnak tűnő receptbe.
jún. 17
9:03
Hamarosan kezdődnek a Borderlands film utómunkálatai (GameStar)
Jól halad a játékból készült film gyártása, a Gearbox elnöke azonban a rajongók türelmét kéri.
jún. 17
9:09
A Tőrbe ejtve 2 csapatában az Iron Fist és a Trónok harca egyik színésznője is (GameStar)
A Tőrbe ejtve 2 stáb csak növekszik, mi pedig még mindig nem tudjuk, pontosan, kinek mi lesz a szerepe.
jún. 17
9:51
Elég, ha a csapatod egy tagja veszi meg a Back 4 Blood DLC-it (GameStar)
A Turtle Rock Studios igyekszik nem megosztani a játékostábort a tartalom hiányával.
jún. 17
10:21
Úgy ömlik az információ, hogy az önmagában is támadási felületet jelent (Bitport)
A nagyvállalatok esetenként több száz olyan hálózati elérési ponttal rendelkeznek, amelyekhez bárki hozzáférhet az internetről, ha felfedezi őket – derül ki egy friss kutatásból.
jún. 17
10:33
Látványos gameplay traileren az egyetlen fejlesztővel készülő Bright Memory Infinite (GameStar)
Zeng Xiancheng másfél percnyi akciót villantott.
jún. 17
10:39
Na tessék, Cortana szerint nem is létezik a Windows 11 (PCWorld)
Az egész élet egy csalódásokkal teli szimuláció? Kérdezd meg Cortanát, elveszi a kedved az egész új Windows 11 őrülettől...
jún. 17
10:57
A Bethesda marketingvezetője bocsánatot kért a Starfield Xbox-exkluzivitásáért (GameStar)
Interjút adtak a stúdió vezetői, Todd Howard persze jobban tartotta magát a központi mantrához.
jún. 17
11:27
Kiosztották az E3 2021 díjait, íme a legjobban várt játékok listája (GameStar)
Nem mindenhol érvényesült a papírforma, a Ubisoft esetében például volt meglepetés.
jún. 17
12:03
Ha a Fekete Párduc 2-ben Namor is felbukkan, nagyon reméljük, valahogy így néz majd ki (GameStar)
Egy rajongói poszterek készítésével foglalkozó digitális művész elképzelte, hogy milyen lenne Luke Evans az antihős szerepében.
jún. 17
12:15
Megrémültek az alváskutatók: reklámot lehet csempészni az álmainkba? (PCWorld)
A derék tudósok egy poénos reklámkampánytól ijedtek meg.
jún. 17
12:33
Szavazz: melyik E3-as bemutató, előadás vagy show tetszett a legjobban? (GameStar)
Eljött az igazság pillanata, a GameStar olvasói most megszavazhatják a 2021-es E3 bajnokát - már ami az előadásokat illeti.
jún. 17
12:57
Törvényjavaslatok sorával zaboláznák meg a nagy techcégeket az USA-ban (Bitport)
A módosítások értelmében például megtiltanák az Apple-nek, hogy letörölhetetlenné tegye saját alkalmazásait az iPhone-okról.
jún. 17
13:09
A Facebook reklámokat fog tenni a VR játékokba (GameStar)
Az Oculus Quest 2 felhasználók a következő hetekben kezdhetnek majd belefutni az első hirdetésekbe.
jún. 17
14:09
Sokan vártuk, hogy bemutatkozzon a Switch Pro, de idén már nem érdemes reménykedni (GameStar)
Számos körülmény utal arra, hogy leghamarabb csak 2022-ben érkezik a Nintendo újdonsága.
jún. 17
14:45
Ilyen lesz a PUBG következő nagy pályája, a Taego (GameStar)
Úgy néz ki, hogy a fejlesztők vissza akarnak térni a nagyobb helyszíneken játszódó csatákhoz.
jún. 17
15:03
Satya Nadellát a Microsoft teljhatalmú urává koronázták (Bitport)
Mostantól nemcsak vezérigazgató, hanem a vállalat igazgatóságának elnöke is. Egyhangúlag választották meg.
jún. 17
15:21
Most akkor az OLED vagy a QLED kijelző a helyes választás? (PCWorld)
Sok helyen elhangoztak már pro- és kontra érvek az OLED vagy a QLED mellett, mi most segítünk eligazodni a kijelzők rengetegében.
jún. 17
15:39
Újabb platformra jön a Demon's Souls remake? (GameStar)
A jelenleg PlayStation 5-exkluzív játék hamarosan szélesebb közönség számára lehet elérhető.
jún. 17
16:21
Közeleg a Steam nyári vására, készítsétek a pénztárcáitokat! (GameStar)
Az éves PC-s kiárusítás korábban érkezik, mint vártuk.
jún. 17
16:27
Veszélyben a mobillal bankolók - Tech hírek 2021. június 17. 16:17 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/17/4502/
jún. 17
16:39
Videóban foglaltuk össze, mit tudunk eddig a Windows 11-ről (PCWorld)
Hamarosan hivatalosan is bemutatkozik a következő Windows, de hihető és hiteles szivárgások már most is érkeznek.
jún. 17
17:03
Két játék ingyenes az Epic Games Store-ban, töltsd le őket hamar! (GameStar)
Véget ért a titkolózás, a vártnak megfelelően két cím vált ingyenessé ezen a héten.
jún. 17
17:03
Egy kudarcos randi olykor egy komplett iparágat is átalakíthat (Bitport)
Egy randin valaki mindig vár, vagy mert túl korán érkezik, vagy mert a partnere késik. Utóbbi adta az ötletet egy startuppernek, hogy MI-alapú manikűrrobotot építsen.
jún. 17
17:51
Egy combos robot lesz a Valorant következő karaktere (GameStar)
Videóban mutatkozott be KAY/O, aki az Episode 3-at indítja útjára.
jún. 17
18:09
Újabb forrás erősítette meg, hogy mikor jöhet a PSVR 2 (PCWorld)
Kiderült egy fontos dolog az új PlayStation VR által alkalmazott technológiáról is.
jún. 17
18:21
John Cena nem fogja maga csinálni a kaszkadőrmutatványait (GameStar)
A Halálos iramban 9 sztárját faggatták ki a komolyabb mutatványok kapcsán, Cena pedig meglehetősen laza választ adott.
jún. 17
19:03
Dr Disrespectnek máris gondja van a Battlefield 2042-vel (GameStar)
Arról azért szívesen vitatkoznánk vele, hogy ez mennyire jogos felvetés.
jún. 17
19:39
Jövő héttől már podcastok is elérhetőek lesznek a Facebookon (PCWorld)
Újabb funkcióval bővül a világ vezető közösségi média site-ja.
jún. 17
19:45
Ezeket a játékokat hiányoltuk az idei E3-ról (GameStar)
Sok újdonság került reflektorfénybe a különböző kiadók bemutatóin, ám sajnos ezúttal is akadtak olyan címek, melyek hiánya fájó volt mindannyiunk számára.
jún. 17
20:27
Frissítés előzi meg a Cyberpunk 2077 PlayStation Store-os visszatérését (GameStar)
A CD Projekt RED sokat ekézett szerepjátéka hamarosan újra megvásárolható lesz a Sony boltjából, de kell hozzá még egy kis előkészület.
jún. 17
20:33
Így áll most a Hellblade 2 fejlesztése (GameStar)
Az Xbox fő showját ugyan kihagyta Senua visszatérése, de így sem maradt említés nélkül.
jún. 17
21:15
Már lehet jelentkezni a PS5 új funkcióinak tesztelésére (GameStar)
A résztvevők elsőként próbálhatják ki az új PlayStation konzol fejlesztéseit.
jún. 17
21:45
A pletykákkal ellentétben nem lesz a John Wick 4 stábjának tagja Wesley Snipes (GameStar)
Azért nélküle is elég erős a film színészi felhozatala.

Keresés