Miért lett ideges a kormány, amikor közterületet neveztek el az üldözött Hszie Si-kuang püspökről? Ez van, amikor a keleti nyitásba sikerül belekeverni Orbán ideológiai háborúját.
Anthony Wonke forgatott már filmet korunk egyik legnagyobb sportcsillagáról, Cristiano Ronaldóról, de nyomon követte az Utolsó Jedik rendezőjének konfliktusait is a Star Wars-univerzumban. Az Emmy- és többszörös BAFTA-díjas filmrendező ezúttal a Johnnie Walker születését vitte vászonra, amely alkotás már magyar felirattal is elérhető.
Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma, ha a növekedés ilyen dinamikus marad, a főszezonban nehéz lesz már szállást találni a népszerű hazai nyaralóhelyeken – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Drágulást hozhat az egyszer-használatos műanyagok betiltása. Július 1-jétől tilos lesz a műanyagt ányérok és evőeszközök használata, és a vékony nejlonzacskók és fültisztító pálcikák is lekerülnek a boltok polcairól. A szakemberek szerint a gyártók és forgalmazók plusz költségeit a fogyasztók fogják megfizetni. Az ATV Híradójának riportja.
Mirkóczki Ádámot, a Jobbikból kilépett polgármestert kizárták a városi ellenzéki egyesület vezetéséből, és mind jobbról, mind balról támadják. A politikus azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az önkormányzatot távol tartaná a pártpolitikától.
Idén januártól májusig a DataHouse adatai szerint 50 983 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 54 257 darabhoz képest 6 százalékos visszaesést jelent – írja közleményében a JóAutók.hu.
Gubás Gabi egy színpadi baleset következésben ismerte meg a férjét, akiről már tizennégy évesen tudta, milyen ember lesz. Ám a színpadon sokkal hamarabb utolérték az élet dolgai, mint magánéletében: hamarabb játszott szerelmest, sőt ment férjhez, és lett gyermeke, de sejtette, hogy így lesz. Mint ahogy azt is, soha nem lehet százszázalékos anya. Sz
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint nem hagyott alább a magyar lakosság hitelfelvételi kedve: a tavaszi fellendülés továbbra is kitart. Idén áprilisban 180%-kal több személyi kölcsönt fizettek ki a bankok a lakosságnak, mint tavaly, de a kereset élénkülése a babaváró hitelek és a lakáscélú hitelek szegmenseit sem kerülte el. Vajon már a válságból
Továbbra is a fővárosi agglomeráció, ezen belül a Szigetszentmiklósi járás a legkedveltebb ingatlanpiaci célpont - közölte az Otthon Centrum az MTI-vel.
Hogyan hatott a járvány az összeesküvés-elméletekre, a több információ automatikusan nagyobb átláthatóságot jelent-e, valamint mi a különbség a tribalizmus és a populizmus között? - többek között erről beszélt Krekó Péter, a Political Capital igazgatója a Spirit FM Harcosok Klubja műsorában.
Országszerte és a határokon túl is megemlékezéseket tart a magyarság ma, a nemzeti összetartozás napján, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján. Budapesten, az Országháznál kültéri fotókiállítás nyílik, este pedig a Nemzeti Színházban díszelőadást tartanak.
A kedden elfogott 21 éves fiatal a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett. Diáktársai szorgalmas, jó eszű, ám nagyon visszahúzódó, csendes fiúnak ismerték meg.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/04/4388/
Országszerte és a határokon túl is megemlékezik a magyarság a nemzeti összetartozás napján, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján.
Továbbra is a fővárosi agglomeráció, ezen belül a Szigetszentmiklósi járás a legkedveltebb ingatlanpiaci célpont – közölte az Otthon Centrum az MTI-vel.
Facebook-oldalán azt írta: jó érzés számára „egy olyan politikai közösség tagjának lenni, amely megteremtette a kettős állampolgárság intézményét és alkotmányos védelemben részesít minden magyart, éljen a határon innen vagy túl”.
Ahogy arról a Blikk is beszámolt, május végén Magyarország elérte az 5 milliós beoltottsági számot, ezzel pedig újabb enyhítések léptek érvénybe: sok más intézkedés mellett eltörölték a kijárási korlátozást és a kötelező maszkviselést, megszüntették a kötelező zárási időpont az üzletek, vendéglátó üzletek számára, valamint a rendezvények látogatásá
A második oltást a lakosság 38 százaléka kapta meg. 2,5 millió ember van, aki nem kért vakcinát, ezért fenntartani a tömeges oltási rendszert nem ésszerű. Ehelyett egy készenléti oltási rendet fognak kialakítani - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban adott hosszabb interjút. Elárulta, bizonytalanság van benne a gyermekek oltásával kapcsolatban, június 15-re alkalmassá válik a magyar védettségi igazolvány uniós használatra, az önkormányzatok pedig rövidesen visszakapják a korábbi jogaikat.
A miniszterelnök arra kér mindenkit, hogy aki be szeretné oltatni magát, azt az elkövetkező napokban tegye meg, mert a jelenlegi „kényelmes helyzet” meg fog változni.
A magyarok többsége, 57 százaléka idén csak maximum négyéjszakás, belföldi kikapcsolódással számol, mindössze 16 százalék tervez hosszabb külföldi nyaralást, és az utazástól nem a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, hanem a pénzhiány tartja vissza leginkább a megkérdezetteket - derül ki a K&H Biztos jövő felméréséből, amelyet pénteke
Az igazságügyi miniszter szerint az elmúlt időszak brüsszeli történései az európai baloldal politikai játszmájának tekinthetők és jogbiztonsági kérdéseket is felvetnek.
Rusvai Miklós virológus elmondta, bár hivatalosan nem tehetik meg az orvosok, hallott már olyan esetről, ahol ellenanyag hiánya miatt az orvos harmadik oltást is adott a páciensének. A virológus szerint ez nincs tiltva, és az orvosi esküből következik is.
Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, Orbán Viktor a péntek reggelt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút, amelynek során többek között ismertette a legfrissebb járványügyi adatokat is.
Az egyik egészségügyi szolgáltató ügyvezetője szerint hatóságilag kellene kellene kiküszöbölni a hibát. A RTL meg is kérdezte a kormányt, hogy szigorítják-e a rendszert, ám nem kaptak választ.