A tomboló COVID-19 járvány harmadik hulláma alatt, márciusban kapott új vesét párjától Kopcsik Attila. A 47 éves férfi ötszázadikként esett át élődonoros veseátültetésen a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján.
Pokoli percek, pánik és menekülés a hivatalból – mintha csak egy akciófilm kockái elevenedtek volna meg a gyöngyösi polgármesteri hivatalban. Kevésen múlt, hogy nem vált vérfürdő helyszínévé a városháza, miután szerda kora délután egy férfi egy pisztollyal és egy késsel felfegyverkezve hatolt be a polgármesteri titkárság folyosójára.
A Mi Hazánk Mozgalom elfogadhatatlannak tartja, hogy szerintük már most is diszkriminálják azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Álláspontjuk szerint ez közvetett kikényszerítése az oltásnak. Mindezek miatt tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek. Az ATV Start vendégeke a párt elnöke, Toroczkai László volt.
Az eseményturizmus fejlesztésével és különböző élménycsomagok létrehozásával csalogatnák Budapestre a belföldi turistákat. A turisztikai szakemberek szerint a magyarok nem ismerik a főváros igazi arcát, ezért nem utaznak Budapestre. A Budapest Brand kampányt indít, amivel megpróbálja közelebb vinni a belföldi turistákhoz a fővárost.
A Mind-Diák Diákszövetkezet vezetője szerint a rendkívüli helyzet óta a fizikai munka ismét előtérbe került, és bármikor kérhetnek védettségi igazolványt a fiataloktól.
„Azt az utat követjük, amit ő kijelölt és ez nem csak most, 365 nappal a halála után van így, de 3000 nappal ezután is így lesz” – mondja a tavaly június 18-án elhunyt legendás vízilabdázóról Szécsi Zoltán, volt válogatott kapus.
Palotás János úgy látja: Orbán Viktor azzal, hogy Gyurcsány Ferencet és a Demokratikus Koalíciót jelölte meg, mint a FIDESZ-KDNP „legveszélyesebb” kihívóját, „akkorát lökött felfelé a volt miniszterelnök és pártjának a támogatottságán, amire szerintem Gyurcsány Ferenc ma még nem is gondol.”
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/18/4506/
Orbán Viktor a szokásához híven indította a péntek reggelt, ugyanis fél nyolctól a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút. A kormányfő által bejelentett legfrissebb tudnivalókat a folyamatosan frissülő cikkünkben követheti.
A megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya befejezte a helyi kábítószer-kereskedelmet irányító hálózat vezetőivel és a bűnbanda több tagjával szemben folytatott ügy vizsgálatát.
A miniszterelnök szerint mindenkit meg fog találni a koronavírus, aki eddig nem oltatta be magát. Orbán Viktor szerint az elfogadott törvény nem tűnik melegellenesnek, Brüsszel nem tud kötelezettségszegési eljárást indítani emiatt Magyarországgal szemben.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjút péntek reggel. Az oltásokkal kapcsolatban elmondta, hogy aggódik azért a 3 millió magyarért, aki még nem vette fel az oltást, hiszen bármikor megfertőződhetnek. De beszélt arról is, hogy a jelenlegi magyar adórendszert elmozdítani az adóemelés irányá
Oltási helyzetről, kilátásokról, a bizalom újjáépítéséről és a költségvetésről is beszélt a miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke közölte, hogy június 23-án a koronavírus-járvány miatt lezárt szerb-magyar határátkelők mindegyike újra megnyílik, és a megszokott rend szerint működik majd.
Megnyílik az összes határátkelő Szerbia és Magyarország között a jövő szerdán – közölte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a közösségi médiában.
A beoltottak száma 5 389 058, közülük 4 360 313 személy már a második oltását is megkapta. 106 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 428-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A miniszterelnök szerint „a jóisten nem véletlenül oda teremtette az embert, ahová született, és nem véletlenül ruházta fel azzal a képességgel, hogy ott próbáljon boldogulni”.
A portugál sztárfocista pár napja egy sajtótájékoztatón az elé helyezett Coca Colát félretette, és azt mondta, igyunk inkább vizet. Most Gyurcsány is készített egy ilyen videót, csak ő narancslé helyett ajánlja a vízivást.
Június 15-éig kérdőívet tölthettek ki a kamara honlapján az egészségügyben dolgozók, amellyel felmérték, hogy hány százalékuk lenne hajlandó a demonstrációra. Balogh Zoltán, a köztestület elnöke szerint még a nyáron sor kerül a tüntetésre.
A híd felújítási munkálatai során ismét egy II. világháborús bomba került elő: most a Buda felőli pillér mellett találtak robbanószerkezetet a Duna medrében.
A magyarországi meccset akkor rendezték, amikor Portugáliában éppen ugrásszerűen nőni kezdett az új megbetegedések száma, elsősorban az úgynevezett delta variáns terjed.
A magyarok jó kapcsolatot ápolnak édesapjukkal: mintegy kétharmaduk minden nap beszél vele, 72 százalékuk megosztja az örömét, minden második ember pedig a bánatát is az édesapjával – közölte országos reprezentatív kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) pénteken az MTI-vel apák napja alkalmából.
Az indiaiként ismert delta variánstól tartanak, mivel Portugáliában az új megbetegedéseknél egyre több ilyen esetet találnak. A szlovák kormány ingyenes PCR-teszttel szűrné ki a betegeket.