2021. június 4. péntek

jún. 4
0:03
Csodálatos üzenet a férjemtől a síron túlról: "Ha én már nem leszek, kérlek, tedd közzé a levelemet, hogy tanuljanak belőle mások" (Blikk)
A férjem, aki nincs többé, arra kért, hogy csak a halála után olvassam el ezt a levelet. Így tettem, és a mostani halottak napja alkalmából végre eleget próbálok tenni kérésének: azt akarta, hogy a „Drága feleségem!”-nek címzett levelét mások is elolvassák.
jún. 4
0:03
Kérdőre vonta a Nob elnökét egy vitorlázó (AQUA)
Facundo Olezza azzal a ténnyel szembesítette Thomas Bachot, hogy az aktuális változtatások kizárják az atletikusabb sportolókat az ötkarikás játékokból. Az olimpiai programban szereplő vitorlázás komoly változásoknak néz elébe Tokió után. A Finn hajóosztály kirakásával lényegében befellegzett a 85 kilónál nehezebb vitorlázóknak. Facundo Olezza Arge
jún. 4
0:21
Eltévedt lövedék repült át a szolnoki strandra a szomszédos lőtérről (Spabook)
Eltévedt lövedék repült át a szolnoki lőtérről a szomszédos strandra még péntek délután – erről a Magyar Narancs írt először. Az úszómesterek először a süvítésre, majd a becsapódás hangjára lettek…
jún. 4
1:57
Bőrkaparás, viszketés, pszichiátria (WebBeteg)
Egy az Amerikai Egyesült Államokban végzett kutatás szerint a viszketésről beszámoló személyek körében kétszer akkora az esélye egyes pszichiátriai megbetegedések jelenlétének, mint más bőrgyógyászati kórképben szenvedő betegek esetében.
jún. 4
2:01
Emlő adenosis, adenosis sclerotisans, sugaras heg és komplex szklerotizáló lézió (WebBeteg)
Hogyan ismerhető fel az emlő adenosisa, illetve ennek egyik speciális típusa, az adenosis sclerotisans? Mi az a sugaras heg és a komplex szklerotizáló lézió? Melyik esetén milyen tünetek jelentkezhetnek? Milyen vizsgálatok szükségesek és milyen kezelés javasolt?
jún. 4
3:15
6 trükk, amivel a hosszú maszkviselés után helyrehozhatod a bőröd (Joy)
Most aztán minden tudásunkat érdemes bevetni, hogy a pofink újra úgy ragyogjon, mint a maszk előtti időkben!
jún. 4
3:15
A csontritkulást megelőző állapot: csökkent csontsűrűség (WebBeteg)
Az osteopénia a csontállomány sűrűségének olyan mértékű csökkenését jelenti, amely még nem tekinthető csontritkulásnak (attól kisebb mértékű), de mindenesetre már jelzi, hogy a csontok veszítettek erősségükből.
jún. 4
4:27
6 horrorfilm, amely óriási csalódást okozott a rajongóknak (Joy)
Sokan hiszik azt, hogy a horror műfajánál nincs könnyebb, hiszen a sikoltozásnál és néhány jumpscare jelenetnél többre nincs is szükség…
jún. 4
5:09
Okosabb lesz-e gyermekünk a klasszikus zenétől? (Igényesférfi.hu)
A szakértő válaszol:
jún. 4
5:15
Az idei nyár 5 legmenőbb divattrendje: az alábbi szandálokat egyenesen imádni fogod (Joy)
Csodás trendek hódítják meg az elkövetkező pár hónapot!
jún. 4
5:21
Hogyan válasszon megfelelő lábbelit nyárra? (WebBeteg)
Milyen szempontokat vegyen figyelembe lábbelivásárlásnál? Hogyan válasszon megfelelő lábbelit nyárra? Hasznos tanácsok.
jún. 4
5:45
Nagy dolgok vannak készülőben, felborulhat a szerelmi élete (Metropol)
A Bak szerelmi életében, a párkapcsolatában ma minden lehetséges. Vagy az egekben lebeg, és valóban ideális kapcsolatban van, vagy ellenkezőleg.
jún. 4
5:57
Ünnepeld egy grill világbajnokkal a nyári grillszezont (Spa Trend Online)
Neves séfekkel, finom ételekkel és sok-sok meglepetéssel vár a nyárindító Summer Grill Fest. Ha szereted a grillezést vagy csak szeretsz jókat enni, itt a helyed június 19-én.
jún. 4
6:03
Az unalom nem szegénységi bizonyítvány – Nem csak gyerekeknek, neked is szükséged van rá (WMN)
A tudatos jelenléttel kapcsolatos szemléletmódok is picit rákoppintanak az orrunkra, ha épp nem vagyunk képesek megtalálni a „jelenben a csodát”, amiért hálásak lehetünk. Márpedig egyre több szakember mondja: minden unatkozással töltött perc egy lehetőség arra, hogy felfedezzünk valami remek dolgot, hogy a kreativitásunk felülkerekedjen az apátián,
jún. 4
6:03
Napindító gondolat – 06.04. (Hamu és Gyémánt)
Péntek reggel a Sally Field gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy néha fel kell adnunk álmainkat, hogy olyan dolgokkal találjuk szembe magunkat, amik igazán boldoggá tesznek minket. Ami csak rád vár Hamu és GyémántA nap idézete Sally Fieldtől Norma Rae Pályafutásának egyik legnagyobb sikere az 1979-ben bemutatott Nor
jún. 4
6:09
Egy óra alatt 4000 gigabájt adatot termel egy önvezető autó (Igényesférfi.hu)
Magyarország is kiveszi a részét az új autótechnológiák fejlesztéséből.
jún. 4
6:15
Napi horoszkóp június 4.: a Nyilasok mindent megtesznek a felhőtlenebb életért, a Halak ki vannak éhezve a sikerre (Joy)
A hét utolsó munkanapjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
jún. 4
6:21
Mennyi ideig tartana elutazni a Földről Naprendszerünk bolygóira, ha menni kellene? (Joy)
Szkafandert fel, öveket becsatolni. Kilövés indul, irány a Naprendszer. De hova is? Nem, nem. A Google útvonaltervezőjébe beírva nem fogod megkapni se az útirányt, se a távolságot. Viszont most megtudhatod, mennyi ideig tartana az utazás, például a Neptunuszig.
jún. 4
6:33
Visszaáll a rend Balatonalmádiban (AQUA)
Június 6-ig elbontják a balatonalmádi mólón elhelyezett bódét, másnap pedig visszaáll a személyhajózási forgalom Balatonalmádiban. Felháborodást keltett Balatonalmádiban a mólóra épített pénztárépület. Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője támogatta, hogy az itt élők kérését vegyék figyelembe, ezért egyeztetést kezdeményezett a tulajdo
jún. 4
6:45
Rihanna minden eddiginél extrémebb frizurát vállalt be (Joy)
Wow, nem is találunk szavakat!
jún. 4
6:51
Ha belföldön nyaralnál, érdemes most lefoglalnod a szállást, mert később már alig lesz szabad hely (Femcafe)
Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma, ha a növekedés ilyen dinamikus marad, a főszezonban nehéz lesz már szállást találni a népszerű hazai nyaralóhelyeken - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az Mti-vel.
jún. 4
6:57
5 égős profi gáz grill kisebb kertekbe is (Spa Trend Online)
A kanadai Broil King professzionális grilljei kiváló felépítésükről, nagy teljesítményükről és különleges ízfokozó alkatrészeikről ismertek. Mindezeket tudja tehát a Signet 390 is, ami sorozatának legnagyobb grillje, de ereje mégsem ebben, hanem profizmusában rejlik.
jún. 4
7:09
Enyedi Ildikó új filmje bekerült a 74. cannes-i fesztivál versenyprogramjában! (Igényesférfi.hu)
A feleségem története ősszel kerül a magyar mozikba.
jún. 4
7:33
Teljes átalakulás: Kétszer is meg kell nézned majd Lily James legújabb képét, hogy ráismerj Pamela Andersonként (Joy)
Lily James színésznőről eleinte elképzelni sem tudtuk, hogyan lesz majd hiteles Pamela Anderson a filmvásznon, ám a legújabb képe láttán már cseppet sem kételkedünk benne!
jún. 4
8:03
Répából virágot, cukkiniből levelet, dinnyéből bazsarózsát: egy magyar kismama sikertörténete ételszobrászként (WMN)
Ismerjétek meg Sisit, az Angliában élő magyar szobrászt, aki nem agyagból és kőből alkot, hanem gyümölcsökből és zöldségekből. Nézzétek meg fantasztikus munkáit:
jún. 4
8:09
35 millió euróra csökken Messi fizetése (Igényesférfi.hu)
Messi a 2020/21-es idényben 47 mérkőzésen 14 gólpassza mellett 38 gólt szerzett a Barca színeiben, amely harmadik helyen végzett a spanyol bajnokságban.
jún. 4
8:09
Miley Cyrus a Magnum arca lett (Hamu és Gyémánt)
Az önkifejezés „különböző rétegeit" fedezi fel a Magnum legújabb kampányában.
jún. 4
8:11
Torz galaxist fotózott a Hubble (Hamu és Gyémánt)
Érdekes jelenséget fotózott le a Hubble űrtávcső a Földtől nagyjából 120 millió fényévre található Cepheus csillagképben: egy eltorzult galaxist, amelyet az egyik szomszédja vonzza magához. Az eltorzult NGC 2276 nevű spirálgalaxis azért lehet ennyire aszimmetrikus, mert a mellette lévő NGC 2300 rendszer gravitációja vonzza a közelében lévő
jún. 4
8:45
Másfél budapestnyi területről tűnt el a jég Izlandon, és ez még csak a kezdet (Femcafe)
2200-ra akár teljesen "felszívódhatnak" az izlandi gleccserek.
jún. 4
9:15
Tokió kitart az olimpia mellett, már oltják az olimpikonokat (Igényesférfi.hu)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezőbizottság 50 nappal a megnyitó előtt továbbra is eltökélt a tokiói rendezést illetően.
jún. 4
9:33
(Tanév)végem van! – Gabi tanító néni és a kicsi elsősök újra offline (Képmás)
A távoktatásról visszatérve újra (még mindig) bezárkóztunk, így életünkről nagyon kevés információ szivárog ki. Az anyukat és apukat leginkább a tanulással kapcsolatos hírekről tájékoztatjuk, az apró csodákról, kedves pillanatokról így nagyon nehéz nekik mesélni.
jún. 4
9:33
Egyre népszerűbbé válik az alternatív gyógyászat (Hamu és Gyémánt)
A modern orvoslás manapság nem elégít ki minden szükségletet, emiatt egyre több ember fordul az alternatív gyógyászat felé.
jún. 4
10:03
Koronavírus - 269 új fertőzött, elhunyt 26 beteg (WebBeteg)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 238 903 közülük 3 814 194 fő már a második oltását is megkapta.
jún. 4
10:03
Ezeket hallgatják el a testépítők előlünk - Így nézhetsz ki úgy, mint ők (Femcafe)
Ezek a titkos praktikák, amiket csak a bennfentesek tudnak!
jún. 4
10:09
A korall pink a nyár kedvenc rúzsa - mindenkinek jól áll (Femcafe)
Merész, vibráló, extra - így tudnánk jellemezni a szezon legnagyobb sminktrendjét, amely a korall pink rúzs lesz idén. Előnye, hogy szinte mindenkinek jól áll, bármilyen bőrtónushoz passzol.
jún. 4
10:09
Ételek, amik jót tesznek a bőrnek (Hamu és Gyémánt)
A megfelelő táplálkozás elengedhetetlen az egészségünk szempontjából. Az egészségtelen étrend ugyanis károsíthatja az anyagcserét, a szívet és a májat, súlygyarapodást okozhat és még sorolni lehetne a negatív oldalait. Emellett pedig a bőrünk állapotát is rendkívüli módon befolyásolja.
jún. 4
10:15
David Beckham beszállt a cégbe, amely bemutatta a világ első elektromos Rolls-Royce Phantomját (Igényesférfi.hu)
Most olyan ipari- és haszongépjárművek átalakításával törne globális babérokra a Lunaz, mint például a kukásautó.
jún. 4
10:27
Egyszerűen gyönyörű Horváth Éva második gyermeke! És hogy hasonlít a bátyjára (Blikk)
Micsoda fotó!
jún. 4
10:27
„Ha Allah két lelket tett bele ebbe a két gyerekbe...” – beszélgetés a bangladesi sziámi ikrek szétválasztását segítő pszichológussal, Császár Zsuzsannával (Képmás)
A bangladesi sziámi ikrek szétválasztása tudományos világszenzáció volt. Újságcikkek százai jelentek meg a műtétet végző Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapatáról. Interjúnkban nem az ismert orvosi bravúrt, hanem azt szeretnénk bemutatni, milyen lelki folyamatokat élt át a család ebben a rendkívüli helyzetben, miközben olya
jún. 4
10:33
Így csökkenthetjük a televíziónézés ártalmait (Hamu és Gyémánt)
Egy friss kutatás alapján a televízió okozta kárt a testmozgás sajnos nem egyenlíti ki.
jún. 4
10:39
David Beckham beszállt a cégbe, amely bemutatta a világ első elektromos Rolls-Royce Phantomját (Igényesférfi.hu)
Most olyan ipari- és haszongépjárművek átalakításával törne globális babérokra a Lunaz, mint például a kukásautó.
jún. 4
11:09
Bárkit megajándékozhatunk egy kávéval a nyár első hónapjában (Hamu és Gyémánt)
A bécsi kávéházi kultúrát közel 160 éve népszerűsítő Julius Meinl különleges kezdeményezése az elmúlt év nehéz pillanatai után. „Pótoljuk be az elmúlt évben elszalasztott pillanatokat, és ajándékozzuk meg barátunkat, ismerősünket egy kávéval, mindezzel nemcsak örömöt okozva, de segítve is az elmúlt időszakban nehéz helyzetbe kerülő ven
jún. 4
11:15
Idősellátás - Mikor válik szükségessé a táplálásterápia? (WebBeteg)
A kiegyensúlyozott táplálkozás létfontosságú idősebb korban is, ugyanakkor ebben az életszakaszban a szervezet működését egyre több betegség gyengítheti. Az életminőség és élethossz javítása, valamint a testi és szellemi jólét érdekében kiemelten fontos időskorban az alultápláltság szűrése, és felismerése esetén azonnal el kell kezdeni a helyes táp
jún. 4
11:57
„A pálinkával lehet diplomáciát csinálni!” – Interjú Magyarország vatikáni nagykövetével (Képmás)
Hogyan lesz egy főhercegből katona, majd doktorandusz, sajtószóvivő, rajzfilmproducer, kommunikációs felelős és szentszéki nagykövet? Habsburg-Lotharingiai Eduárd Károly főherceggel beszélgettünk.
jún. 4
12:09
Rohadt dolog szeretni valakit, aki szó szerint sz.rik rád – Így lettem elvakult macskarajongó (WMN)
Hogyan lehet bevágódni két bizalmatlan, öntörvényű, mindenre elszánt macskánál? Nos Filákovity Radojka írása az Újraolvasóban az öleld meg a macskád nap alkalmából.
jún. 4
12:09
Jennifer Lawrence Oscar-gyárosa Taylor Swifttel forgat (Hamu és Gyémánt)
A Napos oldal és az Amerikai botrány rendezője nagyon kemény sztárszereposztással tér vissza.
jún. 4
12:21
Zafírüveges öltönyóra 100.000 Ft alatt – Orient Simple Date (Kronometer)
Az öltönyóra fazonja egészen a 20-as, 30-as évekig nyúlik vissza, mégis elsősorban az 50-es és 60-as évek klasszikusai juthatnak eszünkbe róluk. Amit ma öltönyórának nevezünk az igazából egy egyszerű kerek,…
jún. 4
12:45
Imádod a savanyú káposztát? Akkor ezt a receptet is ismerned kell (Ripost)
A könnyű és fűszeres koreai kimchi téged is rabul ejt.
jún. 4
12:45
Észreveszed az egeret a képen? 100-ból 95 embernek sosem sikerül (Femcafe)
A parányi állatot egyáltalán nem könnyű kiszúrni - csak a legrátermettebbeknek megy!
jún. 4
12:51
Nem vetélkedő jön: Teljesen más munkát vállalt be Gundel Takács Gábor (Blikk)
Meglépte.

Keresés