A Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviselete ismertette az aktuális horvátországi intézkedéseket, a határátlépés feltételeit, a Safe Stay in Croatia projektet és az eddigi turisztikai eredményeket. Higgyetek nekem, ott voltam – ez a jelenleg is futó marketingkampány neve, amelyet egy rövid promóciós film révén be is mutattak. A Horvát
Olvasói jelzésből és fórum bejegyzésből értesültem róla, hogy Horvátország felé 3-5 órás várakozás alakult ki, mert a horvát hatóságok az EU-s digitális COVID igazolványt kérik, akiknek nincsen, tőlük elkezdtek oltási…
A szerda esti Magyar Közlönyben (123. szám) megjelent a koronavírus-járvány terjedése miatt bevezetett korlátozó intézkedések feloldásának következő lépcsőfokát részletező rendelet, amely szerint 5,5 millió beoltott után – szúrta ki a…
A kormány 3 évre ütemezve, összesen 588 millió forinttal járul hozzá ahhoz, hogy megépüljön Marcali 2013-ban félbehagyott gyógyszállója – közölte Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője az MTI-vel csütörtökön.…
Itt a nyár és vele a kánikula, ami újra fókuszba helyezni a lenge ruhákat és kivillanó bőrfelületet. Az arcápolásban és anti-aging területén korszakalkotónak számító Qms Medicosmetics új termékkel, egy gyengéd, hámlasztó testhabbal segíti a simább, puhább és egészségesebb bőr kialakulását!
Péntek reggel Hernádi Judit gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy bár megéri, nem mindig könnyű megtalálni azt a közeget, ahova beillünk. Beilleszkedés Hamu és GyémántA nap idézete Hernádi Judittól Filmszerepek Színházi szereplései mellett számos mozi- és tévéfilmben is feltűnt. Olyan filmekben tűnt fel, mint például
Sokféle út vezet a sikerhez – ráadásul mindenkit másért tartunk sikeresnek. Az ismert emberek sikerét jellemzően a neve nagyságán túl a bankszámláján halmozódó milliókban is mérjük.
Huszonötödik évfordulóját ünnepelte a Superyacht Cup Palma, és az időjárás mindent megtett azért, hogy emlékezetes legyen a születésnapi regatta. A legnagyobb meglepetést a Ravenger szállította: a 43 méteres hajó úgy nyerte a B osztályt, hogy korábban egyáltalán nem indult versenyen, és legénységének ezúttal is csak korlátozott lehetőségei voltak e
A profi masszázsmedencék jól összerakott gépek, amelyek megfelelnek a mai kor követelményeinek, de vajon mennyire strapabíróak? Bírják az ugrálást, a vizes kalandokat vagy a nagy kerti partikat?
A legfontosabb kérdés persze: melyik fajtát, és mikor kell gyűjteni? A francia levendulát (Lavandula angustifolia), ami a tihanyi híres levendulásnak is ikonikus növénye, akkor kell szedni, amikor a száron lévő virágok szépen kinyíltak, és egy, maximum két kis bimbó van a hajtáscsúcson. A túl korán szedett levendula lekonyul, elhervad, a későn szed
Vendéglátós, személyi edző, fodrász, kozmetikus Hogyan alkalmazkodtak a járvány által leginkább sújtott kisvállalkozások a helyzethez? Miként menekítették át üzletüket a lezárás időszakán, és milyen tanulságokat szűrtek le a jövőre nézve?
Egy nemzetközi kutatócsoport megállapítása szerint a dinoszauruszok száma már azelőtt hanyatlóban volt mielőtt a 66 millió éve becsapódott aszteroida eltűntette volna őket a Földről. A Nature Communications című tudományos lapban bemutatott eredményeik szerint az aszteroidabecsapódás okozta hirtelen kihalás előtt már nagyjából tízmillió év
Két új kutatás szerint is nagy eséllyel megfertőzhetik a velük együtt élő kutyákat és macskákat a koronavírussal fertőzött emberek. Kanadai kutatók szerint a legveszélyeztetettebbek a gazdáik ágyában alvó macskák.
2013 decemberében adták át az AquaPalotát, a Gyulai Várfürdő akkori nagy beruházását. Ezt követően a város és a fürdő vezetése megkezdte a munkát az újabb fejlesztési ciklus megtervezésére. Görgényi Ernő…
Vannak olyan nők, akiknek alapvetően jobb érzékük van a divathoz, mint a többieknek. Ezt a tulajdonságot az ezotériával is össze lehet kapcsolni - a horoszkópod alapján benne vagy a legstílusosabb csillagjegyek között?
Minden kislány álma, hogy olyan hosszú és dús hajkoronával tündökölhessen, mint a kedvenc mesebeli hercegnők. Aranyhaj különösen nagy kedvenc, hiszen nem csak földig érő szőke haja van, de annak még varázsereje is van. Egy édesanya segített életre kelteni kislánya álmát.
Adott egy különc egyetemista lány és egy szintén különc űrlényfiú, akik együtt próbálják megmenteni Zalatnay Saroltát – röviden így lehetne összefoglalni az Űrpiknik sztoriját, mely különös kapcsolatot ápol Benedek Ágotával. Hogy miért? Mert ő volt a film forgatókönyvírója. A legnagyobb rajongók bizonyára észrevették, hogy múlt héten elmar
Vajon hogy alakult volna a rajzfilmek és a Disney hercegnők népszerűsége, ha valóságosabb alakokat rajzoltak volna nekik? Megnéztük, hogy mutatnának plus-size méretben és szerintünk így is gyönyörűek!
A július 1-től bevezetett EU-s COVID igazolvány megkavarta az állóvizet, Horvátország felé konkrétan káoszt okozott a kommunikáció hiánya miatt. Összefoglaltam egy táblázatba, hogy melyik európai ország melyik oltást fogadja el…
Július elseje A magyar egészségügy napja, Semmelweis-nap. És idén különösen időszerű erről megemlékeznünk offline és online, szavakkal és tettekkel, szívvel, lélekkel. Én egy különleges rendezvényen jártam, arról mesélek most.
Ha kedveled a minimalizmust, ez az enteriőr stílus tetszeni fog. Az organikus modern környezetbarát, kicsit skandináv és nagyon letisztult. Neutrális színek, természetes anyagok, mai technológia - a tökéletes otthon alapelemei.
Dr. Jill Biden first ladyként egyre népszerűbb, és ha így folytatja, legalább olyan közkedvelt lehet, mint Michelle Obama. Amerika első asszonya a Vogue címlapján pózol.
A Virgin Galactic 70 éves alapítója is részt vesz a július 11-re tervezett űrutazáson, ezzel kilenc nappal előzné meg Jeff Bezost, aki korábbi bejelentése szerint július 20-án írt volna űrtörténelmet.
Egy új kutatás szerint a jegesmedvék túléléséhez fontos „utolsó jeges térség" néven emlegetett északi-sarki terület jege a klímaváltozás miatt gyorsabban olvad, mint korábban gondolták.