2021. július 15. csütörtök

júl. 15
0:00
Már megvan a dátum, hogy mikor kell a Perseidák után leselkednünk (Travelo)
Ez lesz az év egyik leglátványosabb meteorhullása a szakemberek szerint.
júl. 15
0:00
Katar újranyit a beoltott turisták előtt (Spabook)
Katar újra várja a teljes oltottsággal rendelkező turistákat. Ennek örömére és média hírverésére profi módon rá is szervezett egy kampányt a Discover Qatar és a Qatar Airways Holidays, aminek nyomán…
júl. 15
0:00
Könnyedén megdőlhet ma a 113 éves melegrekord (Hamu és Gyémánt)
Lényegében kettészakadt az ország. A felettünk lévő nagy mennyiségű szaharai por keveredett a hajnalban kialakult záporokkal, zivatarokkal nyugaton. Emiatt több helyen sáros eső alakult ki, ami más tereptárgyak mellett az autókon is elég feltűnő nyomott hagyott – számolt be az Időkép.Ugyan délután és este a Dunántúlon és az ország középső
júl. 15
0:04
Nemsokára ezzel a játszóház-busszal is találkozhatunk a fővárosban (Travelo)
A barátságos jármű oldalát gyerekrajzokkal díszítették fel.
júl. 15
0:04
Hangulatkeltés, hogy meredeken emelkednek a bérek a turizmusban (Spabook)
A napokban elárasztották a sajtót a BDO elemzésének igen fura, hangulatkeltő és szenzációhajhász interpretációi, amelyek szerint meredeken, kiugróan, az égig emelkednek a bérek, mégsem találnak embereket a turizmusban. A címekből…
júl. 15
0:04
Super Mario-okosórát dob a piacra a Tag Heuer (Hamu és Gyémánt)
Csak 2000 darab készül belőle, úgyhogy igencsak ritka lesz.
júl. 15
0:06
Már Magyarországon a sáros eső (Infostart)
Ne csodálkozzon, ha ezt tapasztalja az autóján.
júl. 15
0:06
A Barátok közt mellett egy másik műsornak is búcsút int az Rtl Klub a héten, és azonnal helyébe lép a másik (Blikk)
Ennek sokan nem fognak örülni.
júl. 15
0:06
Öt jel, hogy tönkrement a párkapcsolatod (Metropol)
Van, amikor mindenképp érdemes továbblépni, még ha nehéz is meghozni egy ilyen döntést. Menthetetlen a kapcsolatod? Rögvest kiderül!
júl. 15
0:06
Olimpiai vitorlázás, a mostohagyerek (AQUA)
A 2020-ról 2021-re áttolt olimpián a vitorlás események helyszíne a Tokiótól 30 mérföldre fekvő Enosima lesz. De volt már és lesz is verseny ennél messzebb. A vitorlázás az újkori olimpiák kezdete, azaz 1896 óta része az ötkarikás játékok programjának. Igaz, a bemutatkozás elég felemásra sikerült, ugyanis a tervezett futamokat törölni kellett a vih
júl. 15
0:08
Rekordsebességgel, egy hatalmas nyomtató segítségével épült fel ez az afrikai iskola (Travelo)
Malawiban található a világ első nyomtatott iskolája.
júl. 15
0:08
Donnarumma azért nem ünnepelt, mert nem tudta, hogy nyertek (Hamu és Gyémánt)
A kapus elkezdett sétálni vissza, mintha mi sem történt volna, aztán a társai reakciója után realizálta, hogy Európa-bajnok.
júl. 15
0:10
4 trükk, hogy ne kelljen takargatni magad és felvehesd nyáron a bikinidet (Blikk)
Garantált siker.
júl. 15
0:12
Ilyen szokatlan napelemfarmot eddig még nem látott senki (Travelo)
Szingapúrban hozták létre és a világ egyik legnagyobbjának számít.
júl. 15
0:12
Készíts te is joghurtos fagyit házilag! (Hamu és Gyémánt)
Fagylaltot fagylaltkészítő gép nélkül is készíthetünk, csak egy turmixgépre lesz szükségünk hozzá.
júl. 15
0:16
Kubai salsa zenével megfűszerezett gasztrofesztiválra várnak mindenkit a Gozsdu Udvarba (Travelo)
Speciális menük, új koktélok és a Gozsdu Green Market termékei is elérhetők lesznek.
júl. 15
0:16
Bolla Bendegúz a Premier League-be igazolt (Hamu és Gyémánt)
A magyar válogatott védő kölcsönbe kerül először, hogy fejlődhessen.
júl. 15
0:20
Paris Hiltonnak főzőműsora lesz a Netflixen (Hamu és Gyémánt)
A műsor címe ugyanaz, mint tavalyi videójáé, ami azért vált ismerté, mert borzalmasan főz benne.
júl. 15
0:24
Patti Smith és Krasznahorkai László együtt kávézott Velencében (Hamu és Gyémánt)
Patti Smith nemrég fotót osztott meg arról, hogy Krasznahorkai Lászlóval kávézott.
júl. 15
0:28
Dua Lipát beperelték, mert posztolt egy fotót magáról (Hamu és Gyémánt)
Engedély nélkül posztolta a róla készült fotót Instagramjára, állítja a lesifotós, aki lekapta őt.
júl. 15
0:32
Ebben különböznek a szorongás és a figyelemzavar tünetei (Hamu és Gyémánt)
A szorongás és a figyelemzavar egyaránt okozhat koncentrációs problémát.
júl. 15
0:36
Az HBO gyűjtötte a legtöbb Emmy-jelölést (Hamu és Gyémánt)
A tévécsatornák közül az HBO és az HBO Max gyűjtötte a legtöbb, 130 jelölést kedden az amerikai televíziós akadémia Emmy-díjaira.
júl. 15
2:18
5 egyszerű, pénztárcakímélő és egészséges strandkaja az egész családnak (Joy)
Ki ne imádna strandra járni? Ugyanakkor főleg gyerekekkel igényel némi szervezést, például az egész napi étkezés. Sokan, főként a nagycsaládosok nem engedhetik meg maguknak, hogy a drága büfék kínálatából válogassanak, mások pedig jobban szeretik a hazait fogyasztani, amiről pontosan tudják, hol, mikor, miből és hogyan készült. Hoztunk nektek öt ki
júl. 15
3:12
Tudnivalók a szoptatásról (WebBeteg)
Egészséges tápanyag és egyszersmind fontos lelki kapocs: a szoptatás az újszülött és a csecsemő táplálásának a legtermészetesebb és legegyszerűbb módja.
júl. 15
4:30
Személyiségteszt - Ezt gondolják rólad a pasik, amikor először meglátnak (Joy)
Csak rá kell nézned egy képre és kiderül. Egyszerűbb már nem is lehetne!
júl. 15
4:42
Te is mindig az élet napos oldalát nézed? Néha sokkal egészségesebb, ha panaszkodsz! (She)
Tény, hogy gondolataink és érzelmeink meghatározzák valóságunkat, és a világ be fogja bizonyítani – akár így, akár úgy -, hogy igazunk van. Azt vonzzuk be, amit gondolunk és érzünk, amit elhiszünk.
júl. 15
4:54
Gyermeket vár a gyönyörű plus size modell (ridikul.hu)
Ashley Graham hónapokig titkolta várandósságát.
júl. 15
5:12
Felnőttként tudtam meg, hogy örökbe fogadtak (She)
Őszintén szólva mesébe illő, tökéletesnek mondható gyerekkorom volt. Mindent megkaptam, amire csak vágytam, de itt elsősorban a szeretetre, a törődésre és az odaadásra gondolok.
júl. 15
5:12
Fucsovics Márton érmet remél Tokióban (Igényesférfi.hu)
"Hétfőn utazom Japánba, ott néhány nap akklimatizálódás következik, majd jövő szombaton rajtol a verseny. A távol maradó sztárok nélkül is erős mezőnyt várok, lesznek ott top 10-esek is, és remélem, sikerül érmet szereznem, de ahhoz nagyon jól kell játszanom."
júl. 15
5:18
Az 1. főbűn: a férfi története, aki mindenkit lenézett és irtózott a lúzerektől (She)
Felkelt az íróasztalától és a padlótól plafonig érő ablakhoz lépett. Lesepert egy képzeletbeli porszemet méretre szabott zakója hajtókájáról, majd összekulcsolta kezeit a háta mögött. Az ablakhoz lépett. Az egész város elterült előtte.
júl. 15
5:18
3 menő, fehér sportcipő a nyárra, amit le se akarsz majd venni (Joy)
Hiába fehérek, valójában funkciójukat tekintve nagyon is sokszínűek ezek a cipők.
júl. 15
5:24
Lapos talpú lábbeli - Miért ártalmas az egészségre? (WebBeteg)
Manapság divat a teljesen lapos, sarok nélküli, úgynevezett balerinacipő és a flipflop papucsok viselése. Ezek azonban gondokat okozhatnak.
júl. 15
5:42
Létezik szerelem első látásra? (She)
Vannak, akik hisznek az első látásra szerelemben, míg mások számára teljesen lehetetlennek tűnik a gondolat. Akad, aki már tapasztalt ilyet, de olyan is, aki sohasem. Vajon lehetséges, hogy pusztán a fizikai vonzalmat keverjük össze ilyenkor a szerelemmel? Vagy előfordulhat, hogy a „szerelem első látásra" mégiscsak létezik?
júl. 15
5:42
Tudor-verő Christopher Ward & a szerencsejátékos Alexander Shorokhoff I Őszintén: órákról (Kronometer)
Te jó ég, mit tud ez a Christopher Ward! Aki “mindenes” órát keres, annak ezt látnia kell. Akik pedig szeretik, imádják és vágyják a szándékkal érdekes és részletgazdag órákat, nos,…
júl. 15
6:06
A Bika ma ne menjen fejjel a falnak, nagy baj lehet belőle (Metropol)
Vigyázzon, hogy kivel hogyan beszél. És arra is, hogy mit mond el neki. Talán bántja önt egy főnöki kritika, de ne a szomszéd munkatársának panaszolja ezt el.
júl. 15
6:06
„Aludd magad a csúcsig!” – Mindannyiunkra ráférne a szülinapos Arianna Huffington tanácsa (WMN)
Kialudtátok magatokat? Nyugodt éjszakátok volt? Megvolt utána az az öt-tíz perc, amíg csak magatokra figyeltetek, ráhangolódtatok az előttetek álló napra, és elképzeltétek, mit akartok kihozni belőle? Ezt a cikket csak mindezek után szabad elolvasni – és akkor sikerül Arianna Huffingtont úgy ünnepelni, ahogy neki tetszene.
júl. 15
6:12
Messi fizetése a felére csökken és további 5 évre tervez a Barcával (Igényesférfi.hu)
A megállapodás szerint Lionel Messi kivásárlási záradéka 350 millió euró lesz.
júl. 15
6:12
Örök ideje van a válogatásnak: a tökéletesség hajszolása (egy.hu)
-         Milyen szép órád van? Okos?-         Okos. Megmutatja az időt.-         Mást nem?-         Mást nem. Óra. Az a dolga, hogy az időt mutassa. Ez a párbeszéd zajlik köztem és a kolléganőm között. Már visítva röhögünk, jó kedvünk is van, meg átérezzük a kor komikumát: a dolgok, amik csak azt tudják, amire valók, idejétmúlttá váltak.
júl. 15
6:18
Napi horoszkóp július 15.: a Vízöntőknek különleges találkozásban lehet részük, a Halak boldogsága rendkívül fontos valaki számára (Joy)
Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, ismét izgalmas üzeneteket küldtek ugyanis a csillagok!
júl. 15
6:48
Invictus Gt 280 – Több a megszokottnál (AQUA)
Az erőt sugárzó felépítés, a markáns, formabontó ívek és a csodálatos színek együtt kifinomult és elegáns megjelenést kölcsönöznek az Invictus Gt 280-asnak. Nem véletlen, hogy ez a típus az Invictus legtöbbet értékesített modellje. A Gt280-as egy day cruiser, így minden apró részlete ezt a célt szolgálja. Napközben tökéletes a társasági életre, spo
júl. 15
7:00
Szenvedsz a kánikulában? Így viseld el – Tippek a légkondin és hidegzuhanyon túl (Femcafe)
A forró kánikulai napok sokunk szervezetét megviselik. Persze jó dolog a légkondi és a hidegvizes fürdő, de önmagában nem elég. Közérzetjavító praktikáinkkal ugyan a hőséget nem fogod tudni csökkenti, de segítségükkel frissebbnek és üdébbnek érezheted majd magad.
júl. 15
7:06
Megújult a tojásrántotta, ilyen finomat már rég ettél! (Ripost)
A tojás a reggelik királya. Ha meguntad az egyszerű rántottát, akkor ez lesz az új kedvenced! Egy kis módosítás, máris más ízeket érzel. Megkóstolod?
júl. 15
7:06
Napindító gondolat – 07.15. (Hamu és Gyémánt)
Csütörtök reggel Szabó Magda gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy életünkben minden mindennel összefügg. Érzelmek Hamu és GyémántA nap idézete Szabó Magdától Szabó Magda azonos címe regénye alapján 2012-ben mutatták Az ajtó című filmdrámát. A Szabó István rendezésében készült film érdekessége, hogy azoknál a jelene
júl. 15
7:12
Játékszenvedély és internetfüggőség (WebBeteg)
Korunk társadalma olyan élettér, amelyben az addiktív viselkedés új kategóriái születtek meg, pl. munkakényszer, tv-, SMS- és internetfüggőség formájában. Ezek a modern addikciók magukon viselik a klasszikus addikció minden jellemzőjét.
júl. 15
7:12
Júliusban egy teljesen megújult dizájnnal vág neki az óceán megtisztításának a The Ocean Cleanup (Igényesférfi.hu)
A System 002 július végén indul éles bevetésre, ez lesz az első ilyen léptékű tisztítórendszer, ami a remények szerint jócskán túlszárnyalja a System 001/B eredményeit.
júl. 15
7:42
Kudarcos fogyókúrák, félbehagyott nyelvtanfolyamok: miért a jó döntést a legnehezebb meghozni? (egy.hu)
Az 50 feletti korosztálynak számos előadást, kurzust, foglalkozásokat tartva azt látom, hogy a rendszerváltás óta mind fizikai, mind lelki, mind mentális-szellemi tekintetben minden fontos információ eljutott és eljut hozzánk. Minden adott ahhoz, hogy egészséges és harmonikus életet éljünk, életünk harmadik szakaszában is. Miért van mégis olyan sok
júl. 15
8:06
Minden szelfi önarckép, de nem minden önarckép szelfi – Rembrandt, az első szelfimester (WMN)
Rembrandt úgy értett az önarcképekhez, mint nagyon kevesen. Őszintén, minden hibát felvonultatva ábrázolta saját magát a festményein. Vajon milyen lenne a világ, ha a mi szelfijeink is így néznének ki?
júl. 15
8:12
Ettől gyönyörűek az olasz nők – A mediterrán életmód csodája (Femcafe)
Akár valamelyik itáliai városban barangolunk, akár egy olasz filmet nézünk nagy áhítattal, a legtöbben vágyakozva tekintünk a gyönyörű olasz nők után. Bár Monica Bellucci jó eséllyel sosem lesz belőlünk, van mit tanulnunk a mediterrán hölgyektől.
júl. 15
8:12
Enyedi Ildikó filmjét percekig tapsolta állva a közönség Cannes-ban (Igényesférfi.hu)
Nagyon jól fogadta a magyar versenyfilmet a közönség a díszbemutatón.
júl. 15
8:12
„Régen lement úgy egy sorozat, hogy nem bírtam visszanézni magam” – interjú Rujder Viviennel (Hamu és Gyémánt)
Úgy tűnhet, Rujder Viviennek egyenes út vezetett a szakmai sikereihez, ez mégsem teljesen igaz. Rajka, majd Mosonmagyaróvár után belecsöppent az ismeretlenbe, ahol számos kihívással kellett szembenéznie – elsősorban saját magával. A Katona József Színház színésznőjének több akadályt is le kellett küzdenie ahhoz, hogy ma már saját magával is elégede

Keresés