A nyár egy kicsit "alternatív", visszafogottabb arcát mutatja majd a következő napokban. A csúcsértékek 30 fok alatt alakulnak, és az éjszakák is felfrissülést hoznak.
A természet közelségét hajlamosak vagyunk biztosra venni, és sokszor nem is tudatosul bennünk, hogy mennyit adnak a természetes színek, a friss levegő és az élő növények a kiegyensúlyozott lelkiállapothoz. Éppen ezért használ az Umbrosa árnyékolócsalád természetközeli árnyalatokat, anyagokat és formákat, amelyeknek már a látványa is megnyugvással t
Naponta 500 kalóriával többet viszünk be miatta, évtizedekkel (!) lerövidítheti az életünket, depressziót, elhízást okozhat, mégsem olyan könnyű abbahagyni az evésüket egyik napról a másikra. Az úgynevezett „junk food” kérdésköre igen összetett, Baló Sári elmagyarázza, miért.
Az 1970-es évek végétől egyértelművé vált, hogy Földünk véges erőforrásait egyre csak növekvő tempóban fogyasztjuk el. 2019-ben a túlfogyasztás világnapja július 29-ére esett, ami annyit jelent, hogy alig több, mint fél év alatt éltünk fel egy egész éves „készletet”. Bár a pandémia 2020-ban egészen augusztus 22-ig kitolta ezt a dátumot, közel sem d
2021. július 23-án kezdődik a 2020-as olimpia. Ez már önmagában is igen bizarrul hangzik, de a furcsaságoknak itt még nincs vége. Bár az egyéves halasztás miatt a világ elvileg fokozott izgalommal várja a játékokat, ennek egyelőre mintha nem látszanának a jelei, és ez valószínűleg több okra vezethető vissza. Hiszen ott volt a – szintén halasztott
A munkába siető, gép előtt ülő emberek és az aktív, akár versenysporttal foglalkozók számára is fontos a dedikált pihenés és izomlazítás. Ha az izmokat nem mozgatjuk át vagy a megerőltetett izmoknak nem jut elég pihenés, az fájdalmakkal, mozgáskorlátozottsággal és kellemetlenségekkel jár. Bízd rá magad a hidromasszázsra és visszanyered majd mozgáss
Neked is első dolgod, ha felszállsz a buszra, vagy vonatra, hogy helyet keresel? Várakoznod kell valahol és te egyből ülőhely után kutatsz? Sokan vagyunk ezzel így, pedig meglepő hány kilót lehet ledobni, kizárólag azzal, hogy inkább állsz. Kíváncsi vagy a pontos számra? Olvass tovább.
Meglepőnek tűnhet, de a boldogság alapvetően nem a külső eseményektől függ, hanem attól, hogy milyen jelentést tulajdonítunk nekik. Erről is beszélgettünk a Hamu és Gyémánt magazin legújabb, boldogság témájú lapszámában dr. Oláh Attila pszichológussal.
Zente nevét immár mindenki ismeri, hiszen a 2019-es év egyik szenzációja volt, hogy a gerincvelő izomsorvadásban (Sma) szenvedő gyerekek közül elsőként ő részesült az amerikai gyártású, nagyságrendileg 730 millió forintba kerülő, Zolgensma nevű génterápiás készítményből a Bethesda Gyermekkórházban. Az idei év szenzációja pedig az, hogy immár állami
Milyen, ha valaki boreouttól szenved? Nem talál semmilyen kihívást a munkájában, úgy éli meg, hogy nem tud fejlődni az adott pozícióban, egész egyszerűen azt érzi, nincs értelme, célja a munkavégzésének.
A napokban szó szerint beindultak a milliárdosok rakétái, ugyanis míg pár nappal ezelőtt Richard Branson tett látogatást az űrbe, most Jeff Bezost lőtték ki.
A frizuratrendeken belül nemcsak az aktuálisan menő fazonokat, stílusokat vagy színeket szoktuk számon tartani és követni, hanem például azt is, mi az éppen porondon lévő választék "divat". Mutatjuk, a legdögösebb nők most milyen fazonra esküsznek.
Hol vannak már azok az idők, amikor a nők között az Anna, az Erzsébet és a Mária, míg a férfiaknál a László, a József és az István voltak a slágernevek? Bár a Lilik, Hannák, Bencék és Dávidok tömeges megjelenése üde színfolt volt a magyar utónevek palettáján, úgy néz ki, ez nem volt elég és egyre meghökkentőbb keresztnevek ütötték fel a fejüket.
Két ismert hajóval népszerűsíti a női vitorlázókat és a vegyes csapatokat a Women On Water Hungary (Wow) a július 22-én Balatonfüredről rajtoló 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon. Az egyik legismertebb balatoni cirkáló, a 75-ös cirkáló Sirocco és a Soponyai Géza építette Nautic 44 Cr típusú vitorlás, az Avatar egyaránt nőkkel a fedélzeten vág neki
Biztosan veled is előfordult már, hogy a nagy sietségben ránéztél egy üzenetre a Facebook Messenger alkalmazásában, de nem tudtál válaszolni, majd megfeledkeztél róla, később pedig jött a számonkérés. Elég egy egyszerű gombnyomás és bármelyik üzenetet megnézheted úgy, hogy a feladó ne értesüljön róla. Nagyon egyszerű a trükkje, mutatjuk!
Vannak, akik szerint sokkal hamarabb eljön a világégés, mint gondolnánk, úgyhogy talán az a legokosabb, ha már most elkezdjük a felkészülést egy posztapokaliptikus világra, első körben azzal, hogy megtudjuk: kik is leszünk a zombiktól uralt Földön?
A legtöbb nő életében néha-néha elérkezik az a pont, amikor érzi, valami nem jó, valamin változtatni kellene. A kimerültség, legyengült immunrendszer és stresszes életmód is előidézhetik ezt az állapotot. Amikor tudatosul bennünk, hogy egyes dolgokat máshogyan kellene csinálnunk ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a testünkben és lelkileg is megúju
A 20 éves Julius Ssekitoleko a szállodai szobájában hagyott írásos üzenetében annyit közölt: nem akar hazatérni, és a szigetországban kíván letelepedni.
Tűkön ülve várjuk, hogy június 23-án elstartoljon a Covid-19 miatt átütemezett 2020-as tokiói olimpia. Addig is visszamentünk kicsit az időben és összeszedtük a három legdurvább botrányt a nyári olimpiák történetéből. Volt itt minden, amit csak el tudunk képzelni: epilepsziát okozó reklámok, durván elbukott doppingtesztek és sajnálatos terrortámadá
Az igazi nők bizony méltósággal képesek megöregedni, és bár a hollywoodi hírességek közül sokan inkább a botoxba menekülnek, hajat festetnek és cellulit kezelésekre járnak, azért az A-listások között is akadnak szép számmal olyan példaképek, akik büszkén viselik a korukat. Így történt, hogy néhány színésznő ősz frizurával jelent meg a cannes-i film
A fővárosi vizsgálat szerint a Sinopharm-vakcinával beoltott 60 év felettiek 24,18 százalékánál nem alakult ki megfelelő védettség a koronavírus ellen, az időseknél még rosszabb az arány.
Trükkös dolog az online rendelés – bár nagyon kényelmes és praktikus, előfordulhatnak kellemetlen meglepetések. Ez az édesanya is ledöbbent, amikor felbontotta a kislányának szánt felfújható úszómedence csomagolását.
Nem ez az első alkalom, hogy Tokióban rendezik meg az olimpiát, évtizedekkel ezelőtt egyszer már adott otthont a japán főváros az ötkarikás játékoknak. Cikkünkben ezzel kapcsolatban gyűjtöttünk össze néhány érdekes sztorit – múltidézésre fel!
Énekesnő, divatikon, kétnyelvű színésznő, két ikonikus ember közös gyereke Ismerjétek meg jobban Charlotte Gainsbourg-öt Franciaországban élő szerzőnk, Kis Zsuzsa tolmácsolásán keresztül!
A pattanások és bőrproblémák megjelenésének számos oka lehet. Rossz táplálkozás, hormonháztartás megváltozása, allergia. Nem minegy, hogy az aknék az arcod mely területén találhatók, mert más-más gond állhat a háttérben a homlok, áll, orcák, halánték esetében. Ezekről lesz szó a következőkben.
„Persze az is lehet, hogy csupán az én naiv illúzióimban létezik olyan film, amelyet megnézve mindenki magán tud röhögni. Az ultrák az állandóan fölbugyogó toxikus maszkulinitáson és a tényleg létező (de nem mindenkinél és nem általánosan létező) fajgyűlöleten, a nézők pedig azon, hogy vajon mennyivel nemesebb az ultrákról egybites, semmirekellő ba
Ha a kert nem tobzódik virágokban – mert leperzselte a forróság vagy leverte a vihar –, akkor is készíthetünk pazar díszeket a lakásba vagy az étkezőasztalra. Mutatok néhány ötletet hozzá!
„Ahogy az intim kehely egyre elterjedtebbé vált, ezzel párhuzamosan a kelyhet használó nők szembesültek azzal, amivel a betétek és tamponok miatt valójában eddig még soha. A saját vérükkel.” (Figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas tartalom.)