2021. június 1. kedd

jún. 1
0:03
Élen járnak a horgászok a környezetvédelemben (AQUA)
A poroszlói Szepesi Imre és a Tisza-tavi Sellő Horgász Egyesület úgy döntött, nagyobb gondot fordítanak a környezetvédelemre. Az üzlettulajdonos az egyszer használatos műanyag csalisdobozokat beszüntette, és „zöldebb” módszert vet be. Régi probléma a sok hulladék a vízpartokon, ez ellen próbálnak tenni. Szepesi Imre jó néhány alkalommal szervezett
jún. 1
0:06
Nyilatkozatot kell aláírniuk az olimpikonoknak arról, hogy tudják: akár meg is halhatnak (Blikk)
A tokiói játékok belépő nyilatkozatába a Covid-19-cel kapcsolatos frissítések is belekerültek.
jún. 1
0:06
Németországba korlátozások nélkül utazhatunk, ha nem repülővel érkezünk (Spabook)
Németország megváltoztatta Magyarország járványügyi besorolását, hazánk immáron nem tartozik a magas kockázati besorolású országok közé. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországról Németországba beutazó személyeknél megszűnnek a beutazási korlátozások – feltéve,…
jún. 1
0:07
Öt hajó égett le a kikötői tűzben (AQUA)
Vasárnap este egy 15 méter hosszú jachton gyulladtak ki a lángok, amelyek aztán négy hajóra is átterjedtek. Szerencsére senki nem sérült meg, de az anyagi kár jelentős. A Marina Kaštela-i kikötői pletykák szerint a vacsora készítése fajult hajótűzzé, de a hivatalos vizsgálat még zajlik. Amit biztosan lehet tudni, hogy a kikötőt kiürítették, mindenk
jún. 1
0:10
Óriási hír Pikali Gerdáéktól az Instagram oldalon. Annyira várták már, hogy elmondhassák (Blikk)
Sejtelmes fotóval derült ki.
jún. 1
0:10
Újabb Ryanair kényszerleszállás és bombariadó, ezúttal Berlinben (Spabook)
Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair Dublin (DUB) – Krakkó (KRK) járata Berlin (BER) repülőterén, mert sajtóhírek szerint pokolgépes fenyegetés miatt meg kellett szakítania az útját – tudósított róla az MTI.…
jún. 1
0:14
Nem mindennel elégedett a most hazatért Járai Máté. Kíra üzenete erősen érintette (Blikk)
Kíra tudta, mit kell tennie.
jún. 1
0:14
Újranyit a Debreceni Nemzetközi Repülőtér (Spabook)
A Wizz Air közleményben jelentette be, hogy június 5-től újra megnyitja debreceni bázisát. Kezdetben 2 útvonalra indít járatokat a cívisváros repülőteréről (DEB). Ismét megnyitja kapuit a Debreceni Nemzetközi Repülőtér A…
jún. 1
0:18
Gazdag leszel vagy szegény? Kiderül az élet- és sorsvonalad közötti távolságból (Blikk)
Csak a tenyered és egy centi kell hozzá!
jún. 1
0:18
Elkelt a Rác fürdő, a legjobb kezekbe került (Spabook)
A Rác fürdő nyilvános árverését május 31-én tartották, amelyen egyetlen licitálóként a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) indult a Rác fürdő és a mellette levő hotel megvásárlásáért. Ötmilliárd forintos…
jún. 1
0:22
Az amerikai foci után a baseball nézőszámait is lekörözi az e-sport (Blikk)
Már több mint egymilliárd dollárra értékelik a befektetők az e-sport iparágat, miután két számjegyű növekedést mutatott a nézőszám az utóbbi években. Ez az óriási érdeklődés Magyarországon is jól látható: a jelenleg futó K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (K&H MN3B) mérkőzéseit már tavaly is több mint 700 ezren követték.
jún. 1
0:22
Vonatkáosz: teljesen leállt a vasúti közlekedés Hollandiában hétfő délután (Spabook)
A holland vasúttársaság, a Nederlandse Spoorwegen (NS) hétfőn leállította a vonatközlekedést, miután egy műszaki hiba megzavarta az országos vasúti rendszer biztonságos működéséhez szükséges rádiókommunikációs rendszer működését. – számolt be róla…
jún. 1
0:30
Megkezdődött a nyári síszezon Franciaországban! (Síelők)
A hétvégén az első gleccser megnyitásával végre megkezdődött a nyári szezon Franciaországban is. Bár nem túlzás azt állítani, hogy igazából a "rendes" síszezon is most kezdődhetett el végre.
jún. 1
3:09
Három éve német menedzserek nyerik a Bajnokok Ligáját (Hamu és Gyémánt)
Tuchel előtt Flick és Klopp csapata nyerte az európai klubfutball legfontosabb trófeáját.
jún. 1
5:15
Picasso ’60-as évekbeli órája a becsléseket túlszárnyalva 267 ezer dollárért kelt el egy aukción (Igényesférfi.hu)
Az eredetileg becsült ár tizennyolcszorosáért.
jún. 1
5:48
A számítógépezők és a laptoposok életében is változás jön (Infostart)
Már 240 W-os töltésre is képes lesz.
jún. 1
6:03
Napindító gondolat – 06.01. (Hamu és Gyémánt)
Kedd reggel Robert Capa gondolatait idézzük. A problémák megoldása Hamu és GyémántA nap idézete Robert Capától A 20. század egyik legjelentősebb fotósa Friedman Endre néven született Budapesten, 1913. október 22-én. Gimnáziumi éveit követően előbb Bécsben, majd Prágában, végül pedig Berlinben költözött. Utóbbi városban kezdte el els
jún. 1
6:06
„Elfogadtam, hogy nyilván én viselkedtem ennyire kiborítóan” – A bántalmazó kapcsolat árulkodó, feltűnő, sokszor mégis oly felismerhetetlen jelei (WMN)
A bántalmazó kapcsolatba való bevonódásra a szakértők írtak egy öt lépésből álló kört. Így egyrészt talán könnyebb felismerni még az elején, ha ilyesmibe keveredsz, másrészt talán a külső szemlélő is jobban megérti, átérzi, milyen folyamatok zajlanak a háttérben.
jún. 1
6:15
Majthényi Zsombor emlékverseny 2021 (AQUA)
Mind a nyolc tervezett futamot sikerült megtartani Agárdon, a Majthényi Zsombor emlékversenyen, amely ranglista- és ifjúsági regatta is volt. Pénteken rövid parti halasztással indult a nap, a rendezők úgy döntöttek, kivárnak, amíg kicsit csendesedik a szél, de a kései rajt mellett is belefért három futam. Optimist hajóosztályban Feith Máté (Balaton
jún. 1
6:18
Futurisztikus csillagkapuk jelentek meg két helyen Európában (Infostart)
Távol élő idegeneket kapcsolnak össze.
jún. 1
6:57
Életnagyságú szobrot kap Budapesten a bitcoin alapítója (Femcafe)
Magyarországon készül a világ első olyan szobra, ami a bitcoin alapítójának állít emléket. A kriptovaluta ismeretlen atyjának bronzszobra a budapesti Graphisoft Parkban kap helyet, a létrejöttét segítő közösség már az első látványterveket is megosztotta. Az absztrakt műalkotás részben közösségi finanszírozásból épül, a híre már terjed a külföldi mé
jún. 1
7:51
Meztelenül pózolt egy fotózáson a várandós Mihalik Enikő (Femcafe)
A híresség Botticelli egyik legismertebb festményét, a Vénusz születését elevenítette meg rendhagyó módon.
jún. 1
8:06
Marilyn Monroe legféltettebb titkai – 95 éves lenne az örök szexbomba, aki belül rettegett (WMN)
Mások életébe örömöt hozott, a magáét nem tudta megváltani. Gyötrelmeit, kínlódásait versekbe foglalta, amikbe most te is beleolvashatsz:
jún. 1
8:09
A kutatások szerint egyre több nő dohányzik hazánkban (Hamu és Gyémánt)
A tüdőrák a daganatos betegségek körében vezető halálok, nem meglepő, hogy itthon is száz emberből kevesebb, mint húszan élnek még legalább öt évig az első diagnózis után. Ám a dohányosok a mai napig nehezen mondanak le káros szenvedélyükről.
jún. 1
8:15
Világszinten évente egymilliárdnyi megbetegedés és több millió haláleset okai a zoonózisok (Igényesférfi.hu)
A szakértő az elhúzódó parazitaszezon veszélyeire figyelmeztet.
jún. 1
8:39
Már a gyerekkortól befolyásolhatja az elhízást egy most felfedezett génmutáció (Hamu és Gyémánt)
Egy új kutatás szerint bizonyos gén mutációinak hordozói nagyobb valószínűséggel küzdenek súlyfelesleggel már egészen kisgyermekkortól és 18 éves korra átlagosan 17 kilogramm – nagy eséllyel zömében zsír alkotta – többletsúly van rajtuk.
jún. 1
9:21
Ezeken a magyar településeken szedte a legtöbb áldozatot a Covid az elmúlt egy évben (Femcafe)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ településekre lebontva is közzétette a magyarországi Covid-halálozási statisztikákat. Kiderült, hol mennyien veszítették életüket az elmúlt egy esztendő során.
jún. 1
9:21
Oroszország megkezdte a Rolls-Royce kihívójának szánt Aurus Senat sorozatgyártását (Igényesférfi.hu)
Az orosz luxusautó 70 százaléka exportra készül.
jún. 1
9:39
Foci EB: Nincs egyetlen Real Madrid játékos sem a spanyol keretben (Hamu és Gyémánt)
Sergio Ramos és Kepa is kihagyja a tornát, németeknél pedig Ter Stegen és Draxler meglepő kimaradó.
jún. 1
9:45
Hazánk legsúlyosabb ipari katasztrófája: "20 kilométeres gombafelhővel robbant fel a Tnt-gyár" (Femcafe)
A sajóbábonyi Tnt-robbanás a 20. század egyik legsúlyosabb magyarországi ipari balesete volt, amelynek következtében 13-an hunytak el. Az Észak-Magyarországi Vegyiművek Tnt-gyártó üzeme működésének utolsó óráiban felrobbant, a kiváltó okok pedig mindmáig ismeretlenek, csupán feltételezések vannak.
jún. 1
9:51
Kendall Jenner visszahozza a divatba a trendet, ami már 40 éve is kínosnak számított (Femcafe)
A celebritás olyan divathullámot akar meglovagolni, amit legszívesebben mindenki a feledés sötét pincéjébe űzne.
jún. 1
9:54
Fizetős lett a visegrádi Apátkúti völgy parkolója – csökkentenék az autós forgalmat (SzMo)
Hétvégenként már-már elviselhetetlen az autók száma, parkolóhely pedig sehol. A befolyó összeget többek között a tűzrakóhelyekre, pad-asztal garnitúrákra, erdei játszóterekre fordítják.
jún. 1
9:57
Nem találunk magyarázatot az új farmer trendre, bántja a szemünket (Femcafe)
A farmer trendek is egyre merészebbek. Az egyik legnépszerűbb ruhadarabnak számít manapság, de sokszor nem tudjuk hova tenni a különlegesebb változatait. Most is egy olyan trend látott napvilágot, amely nagyon megosztó, számunkra egyelőre megmagyarázhatatlan.
jún. 1
10:33
Csaknem száz évig tévúton jártunk - végre kiderült, honnan származik a görögdinnye (Femcafe)
Eddig Dél-Afrikát tekintették a növény szülőhazájának, de most megdőlt ez a réges-régi vélelem.
jún. 1
10:39
Szobrot kap Budapesten a Bitcoin alapítója (Hamu és Gyémánt)
Magyarországon készül a világ első olyan szobra, ami a bitcoin alapítójának állít emléket.
jún. 1
10:48
Van egy terület, ahol az erősebbik nem sokkal gyengébb (Infostart)
Esetükben a halandóság minden korosztályban magasabb, mint a nőké.
jún. 1
11:03
Az önbizalomgyilkos home office - az otthoni munka negatív hatásai (Femcafe)
Több mint egy éve már, hogy az életünk felfordult, a normális kerékvágás megtört, sokan home office-ba kényszerültünk a járványhelyzet miatt. Lehet, hogy vannak az otthoni munkának pozitív hatásai, de számos negatív is előjön, köztük például mentális és lelki problémák. A következőkben Marozsák Szabolcs járja körül részletesebben a témát.
jún. 1
11:15
Erre figyelj, ha vegán étrend mellett sportolsz! (Igényesférfi.hu)
5 tipp a teljes értékű növényi alapú táplálkozáshoz.
jún. 1
11:39
Timothée Chalamet újra a Szólíts a nevemen rendezőjével forgat (Hamu és Gyémánt)
Több ismerős figura is fel fog majd bukkanni a kannibálhorrorban.
jún. 1
11:45
Felismered a kakukktojást a képen? 130-as Iq alatt még senkinek sem sikerült (Femcafe)
Ha gond nélkül megoldod ezt a fejtörőt, született lángelme vagy.
jún. 1
12:06
„Szerény vagy, mint az az izé… pici, lila virág” – a WMN troll virágkvíze (WMN)
Itt a tavasz, dagad a bokréta, úgyhogy kvízre fel: tudd meg, milyen virág lennél, ha virág lennél!
jún. 1
12:09
Vasparipák: Bendegúz, a gyerekek által működtetett Guinness-rekorder (Hamu és Gyémánt)
Újabb nagy kedvencet ismerhetünk meg a MÁV jóvoltából. A MÁV pár hete indította a Vasparipák című sorozatát, ahol a a magyar vasúttörténet ikonikus járműveit mutatják be pár percben. Az első két videóban a magyar vasúttörténet egyik legkultikusabb dízelmozdonyát, a nyugati Nohabot, illetve a szintén dízelmozdony, ám szovjet Szergejt mutatt
jún. 1
12:39
Fantasztikus magyar siker született a legrangosabb francia borversenyen (Femcafe)
Impozáns magyar borsiker született Franciaországban.
jún. 1
12:39
A Xiaomi új töltője 8 perc alatt teljesen feltölt egy telefont (Hamu és Gyémánt)
Ez egyébként új világrekord. Wireless töltővel is csak 15 perc kell teljes töltöttségig.
jún. 1
13:03
Az egyre pusztítóbb klímaváltozás emberéleteket követel (Hamu és Gyémánt)
Sajnos háromból egy ember haláláért a klímaváltozás tehető felelőssé a szakemberek szerint.
jún. 1
13:21
A hagyományos padló már nem menő - káprázatosak az új olasz trendek (Femcafe)
Mindenünk a skandináv stílus a lakberendezésben, de azt el kell ismerni, hogy az olaszok is tudnak egysmást, ha otthon designról van szó. Az új padló trendekért például ők a felelősek, a mediterrán irányvonal tarol jelenleg. Mutatjuk a legszebbeket.
jún. 1
13:33
A Menendez testvérpár szörnyű bűntettet követett el, mégis sokan szurkolnak nekik (Hamu és Gyémánt)
Lyle és Erik Menendez nevéhez fűződik az Egyesült Államok történetének egyik legellentmondásosabb bírósági ügye. Bár vétkük talán az egyik legsúlyosabb emberi cselekedet elkövetése volt, akadnak, akik ma már az ő pártjukat fogják. A testvérpár ugyanis kivégezte saját szüleit, tettükre adott magyarázatul pedig egy olyan indok áll, amelyet a mai társ
jún. 1
13:39
Ebben az országban feloldják az összes korlátozást, az oltatlanok sem szenvednek hátrányt (Femcafe)
Izraelben legyőzték a koronavírust, az élet visszatérhet a régi kerékvágásba.
jún. 1
13:57
A világon elsőként fertőzött meg egy férfit Kínában az újfajta madárinfluenza (Femcafe)
A világon elsőként a H10N3 madárinfluenza-vírussal fertőződött meg egy férfi a kelet-kínai Csiangszu tartományban – közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden.
jún. 1
14:51
A jövőben élünk: 3D-s implantátumokat nyomtatnak a Szegedi Tudományegyetemen (Femcafe)
A térbeli nyomtatás technológiájának fejlődése már most nagyon sok új utat nyitott meg az orvoslásban. A Szegedi Tudományegyetemen professzionális fém- és műanyagnyomtatók segítségével különböző implantátumokat állítanak elő a betegeknek, a jövőben pedig akár biológiai szöveteket, a fül apró szerveit, protézist, ízületi porcfelszínt is alkotnak maj

Keresés