A felnőtt magyar lakosság 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig ennek duplája. A túlsúlyos embereknél a mozgás célja összetett, nem mindegy azonban, mit és hogyan sportolnak a plusz kilókkal, hiszen számukra kockázatos lehet, ha kellő körültekintés nélkül kezdenek bele egy új mozgásprogramba – mondta az InfoRádiónak az Országos Gerincgy
A legelső, 1950-es évekből származó Tudor búvárórák formájából, az 1960-as évek Tudor Submarinerek Snowflake mutatóiból és még néhány korai Tudor design elemeiből összegyúrt Black Bay sorozat igazi sikersztori. A 2012-ben…
Nincs több kiöntött ital, de mégsem kell lemondania a vízen úszó bárról. Egy felfújható, külön italos rekeszekkel rendelkező tálca megoldja a gondtalan fürdőzést.
Majdnem ugyanannyi éhes ember van világszerte, mint ahány tonna élelmiszert a szemétbe dobunk évente. Az éhezés pedig nem csak azt jelenti, hogy valaki nem jut megfelelő mennyiségű tápanyaghoz Ma van az élelmiszer-biztonság világnapja, ez pedig egy érdekes és fontos cikk arról, hogy hogyan és mit (nem) eszünk mi, emberek a világon.
Harminchárom, Balaton körüli kikötő felmérését végezte el a Magyar Vitorlás Akadémia Nkft. a Magyar Vitorlás Szövetséggel a Kék Csillag Kikötőminősítési védjegyrendszer keretében. A vizsgált marinák közül nyolcan érték el a legmagasabb, négycsillagos szintet. Kilencven százalék feletti eredménnyel kiemelkedik a balatonfenyvesi Fenyves Yacht Club, v
A gyermekek sokszor a legváratlanabb pillanatban állnak elénk, és tesznek fel egy olyan kérdést, amire ha felkészülhettünk volna sem biztos, hogy valódi, jó választ adunk.
Ha a végére érünk a vízkészletünknek, tényleg nem tudunk majd semmilyen tartalékhoz nyúlni. Íme, pár gyakorlati tipp, hogy ne kelljen vízkorlátozásoktól tartanunk a nem is olyan távoli jövőben.
Xavi Hernández, az FC Barcelona korábbi legendás irányító középpályása már kétszer is elutasította a katalán futballklub ajánlatát, hogy legyen korábbi csapatának a vezetőedzője.
A szezon legújabb őrülete a "borotva" frizura, amely lezseren szexi megjelenést kölcsönöz. Előnye, hogy egy rövidebb hajviseletről van szó, amelyet egyszerű karbantartani, ráadásul tartást ad a hajtőnek, így soha nem kell amiatt aggódnod, hogy "lenyalt" lesz a fejed.
A denevérek elkülönítik magukat, és „otthon maradnak" a barlangjaikban, ha nem érzik jól magukat – mindezt azért, hogy ne érintkezzenek más fajokkal. Ezzel vélhetően számos járvány kialakulását előzték már meg. Korábban már mi is beszámoltuk arról, hogy számos állatfaj, köztük a vérszopó denevérek is, már jóval azelőtt gyakorolták a bizt
Minden kultúrában és vallásban vannak úgynevezett beavatási szertartások, melyek életkorhoz, valamiféle érettséghez kötöttek, és meghatározóak számunkra. A legtöbb magyar ember katolikus vallású – vagy a szűkebb-tágabb családjában vannak „Róma-pártiak” –, így a többségnek alapélmény az elsőáldozás szertartása. Az viszont érdekes kérdés lehet, hogy
Joga van egy tulajdonosnak kikötni, hogy gyerekes családok nem költözhetnek az ingatlanába? Tényleg ilyen idegesítő szomszédok a gyerekek? Tóth Flóra véleménye, nem jogi, hanem emberi szempontokat figyelembe véve. Meg néhány sztori.
Néhány évtizede még a vegetáriánus étrendet követők is kevesen voltak a világon, napjainkban azonban az állati eredetű élelmiszert teljesen nélkülöző vegán életmód is egyre népszerűbb, nemcsak külföldön, de hazánkban is. Vannak, akik a Földünk védelmében, a környezet és az állatok megóvása miatt döntenek a növényi élelmiszerek fogyasztása mellett,
A trendek változnak, a szépségideál minden korban más. De sokszor 20 plusz év nagyon át tudja formálni az embert, pláne ha időközben plasztikai beavatkozásoknak is aláveti magát. Nem csoda, hogy néhány híresség teljesen másképp fest mai fotóin, mint a 2000-es években, amikor még nem volt se filter, se FaceApp.
Az első európai Spago étterem konyhafőnökeként a Wolfgang Puck Michelin-csillagos séf által megálmodott gasztronómiai koncepció hazai megvalósításáért felel a szakember.
Izland térségéig eljutó szaharai porviharos eseményeket azonosítottak egy nemzetközi együttműködés keretében magyar kutatók az Elkh Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének (Csfk FTI) vezetésével.
A Wizz Air néhány perce jelentette be, hogy miután Magyarország és Ciprus kétoldalú megállapodást kötött és védettségi igazolvánnyal mindkét ország állampolgárai utazhatnak, ezért a WIZZ közvetlen járatokat indít Lárnaka (LCA)…
Többször is olvashattunk arról, hogy állatok is megfertőződtek a vírussal. Macskák, kutyák és gorillák is elkapták már a Covid-19-et, most pedig a legfrissebb, indiai jelentések szerint egy oroszlán bele is halt a betegségbe. A betegségre tesztelt tizenegy oroszlán közül a nőstény oroszlán egyike volt annak a kilencnek, amelynek a Covid-19