A szakmai szervezetek csütörtöki egyeztetése után közleményt adtak ki, amely szerint a “Restart Budapest” kedvezmény- és programkártya elindításával szeretnék élénkítenék a fővárosi turizmust. 2021-re megújult a kártya, ami 3. (ajándék) vendégéjszakát, ingyenes fővárosi…
A 2-es típusú cukorbetegségre gyakran évekig nem derül fény, így nem ritka, amikor már egy-egy súlyosabb szövődménye hívja fel rá a figyelmet. Pedig vannak olyan hétköznapinak tűnő tünetek, melyek felvetik a betegség gyanúját, és a legújabb tanulmányok szerint az egyik ilyen az alvászavar. Dr. Polyák Annamária, diabetológus a diabétesz mihamarabbi
Fokozódó, tartós kánikulára számíthatunk. Záporok, zivatarok átmeneti enyhülést a hétvégén csak kevés helyen, hétfőtől már elszórtan hozhatnak. A hőség jövő hét közepén tetőzhet, 37-38 fok is lehet.
A Balatoni Hajózási Zrt.-nél bizakodva tekintenek a nyári szezon elé, a járvány előtti idők visszatérésére számítanak, és felújított hajókkal, kibővült menetrenddel, valamint programkínálattal ünneplik a balatoni hajózás 175. évét. Tizenhat kikötőből indulnak menetrendi- és tizenegyből sétahajók. Július 3-ától, a hajózási főszezon kezdetétől már 15
Magyar színésznőként társulati tag lett Bécs legpatinásabb színházában, ahová a teljes német nyelvterületről óriási rang bekerülni. Mindemellett egy hónap múlva filmbemutatója lesz Cannes-ban, a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválon, az új Mundruczó-film főszereplőjeként. És díjat is kapott a héten, de elszállásról az ő esetében szó sem lehet.
Az elhúzódó hasmenés vagy hányás esetén a szervezet több folyadékot veszít, mint amennyit képes felvenni, ami kiszáradáshoz vezethet, ami akkor jelentkezik, mikor a szervezet nem rendelkezik a működéséhez megfelelő mennyiségű folyadékkal.
Tehetségesek, mint a nap, energikusak, mint a szél, tüzesen szenvedélyesek és természetesen közvetlenek, akárcsak a napsütötte föld érintése: milyen koreográfiát írhat az élet Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűvirtuóz párosának a pandémia után éledező nyárban? Az elmúlt egy évről és a bontakozó tervekről beszélgettünk egy budai kávéház forgal
A földönkívüli élet után kutató Seti Intézet egyik vezető tudósa, Seth Shostak szerint nincs realitása azoknak a nézeteket, miszerint, ha az idegenek megjelennek a Földön, akkor úgy fognak kinézni, mint ahogy a legtöbben elképzelik. A The Guardian online kiadásában megjelenő véleménycikkében a kutató arról ír, hogy ugyan ő is valószínűnek
Szülőként sokszor észre sem vesszük, hogy mondatainkkal, indulatból fakadó reakcióinkkal milyen mély sebeket ejtünk gyermekünk lelkében. Összegyűjtöttük a legdurvább bántásokat.
Ha már jártál a Balaton partján, bizonyára rácsodálkoztál a kék milliónyi árnyalatára és az eléd táruló csodás panorámára. Ezek a képek örökre bevésődtek az emlékezetedbe, de vajon mennyire emlékszel arra, hogy melyik látnivaló hol található, és milyen érdekességek vannak a magyar riviéra partján? Tedd próbára a tudásodat kvízünkkel, és készülj vel
Nyáron különösen fontos, mit pakolunk a neszeszerünkbe az Uv-sugárzás miatt. Nem érdemes otthon hagyni sem a naptejet és napszemüveget, sem az Spf-es ajakápolót, de van még egy kiegészítő, amely a szezon nagy kedvence lesz: visszatér a panamakalap.
Gondoltad volna, hogy a reggeli kávéd típusa mennyi mindent elárul rólad? Pedig így van. Pörgesd végig a cikkünket és tudd meg, mit árul el rólad a kedvenc kávéd.
"Franciaország biztos, hogy győzelemre fog játszani szombaton, ugyanakkor mi is nagyon szeretnénk jó eredményt elérni. Ennél is fontosabb azonban, hogy folytassuk a fejlődést, amin azóta átmentünk, mióta átvettem a csapatot. Sok területen javultunk, de az ilyen szintű ellenfelek komoly kihívás elé állítanak minket" - fogalmazott a kapitány, aki sze
Itthon nagyjából minden hetedik párt érinti a meddőség, amelynek kezelése nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is rettentően megterhelő; sokszor évekig elhúzódó, valódi versenyfutás az idővel. Épp ezért nem mindegy, milyen lehetőségek állnak a gyerekre vágyó párok rendelkezésére: milyen várólistával, orvosi gárdával, infrastruktúrával bíró intézménye
A különleges sörök kedvelőinek kedvez az az új online kalauz, amely a legjobb Balaton környéki kisüzemi sörfőzdéket, illetve craft söröket is árusító éttermeket, sörözőket és üzleteket gyűjti össze.
A ma ismert állatok eltörpülnének mellette. A valaha élt legnagyobb szárazföldi emlős koponyájára és állkapcsára bukkanhattak rá Kínában. A leletet a pekingi Gerinces Paleontológiai és Paleoantropológia Intézet kutatói azonosították. Egy ősi óriás orrszarvúról van szó, amelyet a szakemberek új fajként határoztak meg.
Vendégszerzőnk alapos vizsgálat alá vetett két tanyasi csirkét – egy boltit és egy piacit –, és utánajárt, melyiket éri meg inkább megvenni, korántsem csak anyagi szempontból.
A magnézium rendkívül fontos ásványi anyag. Több száz kémiai reakcióban vesz részt a szervezetben, és hozzájárul az egészség megőrzéséhez, ennek ellenére sokan nem érik el a napi szükséges bevitelt.
Egy ideig növeszti a haját az ember, aztán sok évnyi próbálkozás és ilyen-olyan kezelés után megelégeli, hogy semmire sem jut. Velem is ez történt, ezért döntöttem a hosszabbítás mellett. Két módszert is kipróbáltam, most pedig megosztom veled a tapasztalataimat.
A „nárcisztikus" kifejezéssel sokat dobálózunk napjainkban. Gyakran használjuk gyűjtőfogalomként a nárcisztikus személyiségzavar (NPD) bármely vonásával rendelkező emberek leírására.
Mivel a bőr legfelső rétegében helyezkedik el a legtöbb fájdalomérző idegvégződés, emiatt a felületes sebzések, horzsolások eleinte gyakran nagyobb fájdalmat okoznak, mint a súlyosabb sérülések.
Számos olyan katasztrófa következett be a történelem során, amelyet valaki előre megjósolt. Lehet, hogy nem hiszel az ilyesmiben, mi sem vagyunk teljesen oda a jövendölésért, de azért az igencsak hátborzongató, hogy mind bejött.
A panna cotta egy csodás olasz desszert, mely Piemont régióból származik. Eredetileg édes tejszínből és zselatinból készült, de közben ez a recept is változott, különféle variációk születtek, és hogy könnyítsenek kicsit az édességen, elkezdték a tejszín felét vagy egyharmadát tejjel helyettesíteni. Így számos verzió alakult ki, ám ami minden recept
Kiszáradásnak (dehidráció) nevezzük azt az állapotot, mikor a szervezet víztartalma csökken. Háromféle formában fordulhat elő, amelyek az alapján különíthetők el, hogy a víztartalom csökkenését kíséri-e az ásványianyag-egyensúly felborulása, és milyen irányban.
Mindannyian ismerjük azt a bizonyos „zöld szemű szörnyet”, de azt nem mindig tudjuk, hogyan birkózzunk meg vele. Íme néhány tipp, ami segít kezelni a nehéz helyzeteket.
Billie Eilish legújabb stúdióalbuma, a Happier Than Ever megjelenése előtt beszélt arról, hogy rendkívül fiatal volt, amikor már az egész világ ismerte a nevét, és hogy ez milyen nehézségeket okozott neki.
„Én, aki elvileg mindent megtennék a gyerekemért, arra nem vagyok képes, hogy megértsem, miért jelent neki jelenleg a világnál is többet ez a sport?! Ha szélsőségesen elutasítok mindent, amire a politika ráteszi a kezét, azzal gyakorlatilag hagyom, hogy einstandolja, a kezére játszom, és ugyanolyan szélsőséges vagyok, mint akik lehazaárulóznak. Akt
Szombattól már az itt élő TAJ számmal nem rendelkező regisztrált külföldieknek és a TAJ számmal nem rendelkező külhoni magyar állampolgároknak is megnyílik az EESZT időpontfoglaló rendszere.
„A zeneipar által évtizedek óta gúnyosan emlegetett (sőt: olykor cinikusan erősített) sztereotípia, a cicaharc helyett itt barátság van, közös alkotás és összefogás. Kedvenc női előadóink nem tesznek lakatot a szájukra!”
Vannak dolgok, amelyek hatalmas boldogságot okoznak a kicsiknek és én is kifejezetten jól szórakozok. Megosztom veletek, számunkra mik azok, amik egy kis színt visznek a napjainkba, és egy egészen új, minőségibb szintre emelik a szülő-gyermek kapcsolatot, legalábbis nálunk.
Az 54 méter hosszú motoros legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor az orosz elnök a fedélzetén fogadta Aljakszandr Lukasenkát, Fehéroroszország köztársasági elnökét. Leo Fun néven született 2009-ben, a Proteksan Turquoise Yachts építette, a teste acél, a felépítménye alumínium. Arra tervezték, hogy biztonságosan lehessen vele közleke
Sokszor a férfiaknak markáns véleménye van arról, hogyan kellene viselkednie vagy gondolkodnia egy jó nőnek. Ezeken elgondolkozunk, konstatáljuk őket, viszont ha nőtársainktól kapunk hasonló visszajelzést, azt komolyabban vesszük - elvégre gyakran járunk egymás cipőiben. A következőkben a világ egyik legnépszerűbb tervezője, Diane von Fürstenberg a
„Sem a kereszténység, sem a demokrácia, sem pedig a magyarságtudat nevében nem fair olyan törvényeket bevezetni, amelyek a vallást, a tisztességességet és a hagyományőrzést egyszerű eszközként használják fel.”
A nyári hőségben úgy vonz a víz, mint lepkéket a fény. A lágy, hűsítő habok enyhet adó oázisként csábítanak a kánikulában, és ennek a szirén éneknek nehéz ellenállni. De nem is kell!
A nyárhoz elválaszthatatlanul hozzátartozik a fagyi, a pancsolás, a lángos. Azonban mielőtt belevetjük magunkat a nyári örömökbe, érdemes tájékozódni: egészségünket, épségünket nem tesszük-e kockára?