2021. augusztus 15. vasárnap

aug. 15
0:00
Szépségtrükkök, amiért hálás lesz (Blikk)
A reggeli rohanásban vannak drámai pillanatok készülődés közben, ezt minden nő ismeri: beszáradt, vagy kevés szempillaspirál, amit már nem tudunk használni, egy gyors borotválkozás, miközben megvágjuk magunkat, és még sorolhatnánk.
aug. 15
1:00
Baj történt az altatásánál! Megműtötték Vajna Tímeát, nincs jól (Blikk)
Őszintén elmondott mindent.
aug. 15
2:06
Egy nő szakmai életútjának a vége - Munkahelyi szexizmustól a nyugdíjszakadékig (Glamour)
Kata egy kitalált személy, akinek történetét valós beszámolók, kutatások és statisztikai eredmények alapján állítottuk össze, hogy a szakmai életútján keresztül mutassunk rá a nők munkaerőpiaci hátrányos megkülönböztetésének főbb elágazásaira. Most az egyedülálló szülőket ért hátrányokról, a kor és nemi alapú hátrányos megkülönböztetésről és a neme
aug. 15
4:06
Ezt az 7 dolgot minden szülőnek tudnia kell az iskolakezdés előtt (Glamour)
Szeptember elseje az a bizonyos nagy nap, amit minden szülő és kisiskolás gyerek rettegve és egyben izgatottan vár. Mindenki szeretné jól csinálni, azonban ha először megy iskolába a csemete, bizony előfordulhat, hogy becsúszik néhány baki.
aug. 15
5:06
A betegsége döbbentette rá, hogy ideje változtatni - Az endometriózis nem játék (Glamour)
A szeptemberi Mami mellékletben megismerheted Wertheimer Kingát, az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány egyik idei Endomteriózis Nagykövetét. Kingát a betegsége tanította meg, hogy minden nehéz helyzetből fel lehet állni, ennek a kemény küzdelemnek hatására döntötte el, hogy saját vállalkozásba fog. Így született meg a tunki-tunki vegán, m
aug. 15
5:27
Woodstock, ahogy még sosem láttad: elképesztő képeken a szeretet, béke és a remek zenék fesztiválja (Promotions)
Napra pontosan 52 évvel ezelőtt vette kezdetét az első Woodstocki Fesztivál, amin olyan legendák zenéltek, mint Jimi Hendrix, Janis Joplin vagy a The Who.
aug. 15
5:36
Szerelmes levelekkel árasztották el a lányok, a fiúk horgászni hívták: Tutajos egyszer sem nézte meg a Tüskevárat (Blikk)
Mindössze 13 éves volt Seregi Zoltán, amikor az egész ország megismerte őt a Tüskevár Tutajosaként. A Fekete István regényéből készült, 1967-ben bemutatott nyolcrészes ifjúsági filmsorozat azonnal hatalmas sikert aratott, és máig gyakran tűzik műsorra a csatornák.
aug. 15
5:39
Napi horoszkóp: valami váratlan meglepetést tartogat számodra a mai nap? (Promotions)
Sok csillagjegynek inkább csak sodródnia kellene az árral. Lássuk, hogy mit tartogat számodra a jelenlegi bolygóállás!
aug. 15
5:54
Folyamatos rosszullétek gyötörték, orvoshoz kellett fordulnia Péter Szabó Szilviának. Nagyon megijesztette a diagnózis (Blikk)
Ezt mondta az orvos.
aug. 15
5:57
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: sorsszerű, ami veled történik? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
aug. 15
6:09
Kevesellte az ápolónői fizetést, beállt főállású, szexi hercegnőnek (Promotions)
A kórházban már rémálmok gyötörték, és sírva kezdett el minden műszakot.
aug. 15
6:12
Én is felelős vagyok a klímaváltozásért - a gardróbom legalábbis ezt mutatja (Glamour)
A klímavészhelyzet már közel sem egy távoli fenyegetés, hanem sajnos egy teljesen aktuális globális probléma: nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy érzékeljük a klímaváltozás okozta következményeket.
aug. 15
6:18
Jön a harmadik! Csodálatos, amit Gáspár Bea bejelentett (Blikk)
Az egész család ünnepel.
aug. 15
6:39
Kvíz: melyik nép viselete a kimonó? És a szári? Itt a nagy történelmi divatkvíz! (Promotions)
Mennyit tudsz a történelemről és a divatról? Tedd próbára a tudásodat!
aug. 15
6:48
Újra szerelmes Sárközi Ákos! Ezúttal… (Blikk)
Éva is kommentálta a hírt.
aug. 15
7:15
Végtelen történet: kivarrt, szálkás karatés lett a jóképű gyerekszínészből (Promotions)
Noah Hathaway élete legjobb és legrosszabb élményeként tartja számon a mozifilmet.
aug. 15
7:45
Ilyet még nem láttál: Mindössze fél méter, Rani lehet a világ legapróbb tehene (Promotions)
Übercuki Rani, feltehetően a világ legkisebb tehene
aug. 15
8:16
Dühöng a filmes szakma - Több díjat is Johnny Deppnek ítéltek oda (Promotions)
Elítélik a neves filmfesztiválokat, amiért Johnny Deppet éltetik
aug. 15
8:42
Jogod van az anyasághoz! (Glamour)
A jogtudatosság sajnos nem jellemző ránk, pláne, ha az anyaságról van szó. Dr. Szalai Anita ügyvéd segítségével összeszedtük a szeptemberi Mami mellékletben az anyasággal kapcsolatos legfontosabb jogi kérdéseket, most további témákban is kérdeztük. Légy naprakész, minden esetben állj ki magadért, és ha úgy alakul, kérj bátran jogi segítséget.
aug. 15
8:48
Jön a Szörnyella folytatása, ráadásul Emma Stone is visszatér (Promotions)
Úgy látszik, hogy megoldódott Emma Stone és a Disney balhéja, így jöhet a Szörnyella 2.
aug. 15
9:06
Tömegszerencsétlenség az M7-esen, 8 ember meghalt (Promotions)
Árokba borult egy autóbusz az M7-es autópályán Szabadbattyán térségében, nyolcan életüket vesztették.
aug. 15
9:24
Szörnyű tragédia! Sokkoló képek az M7-es autópálya buszbalesetéről (Promotions)
Árokba borult egy autóbusz az M7-es autópályán Szabadbattyán térségében, nyolcan életüket vesztették. A baleset helyszínéről érkeztek képek.
aug. 15
9:42
A szívgyógyító diéta, ami Bill Clintonnak is bejött (Blikk)
A manapság annyira divatos, magas állati fehérjéket és zsírokat tartalmazó paleo vagy keto diéta mellett nehéz elhinni, hogy alig két évtizede még az alacsony zsírtartalmú étrend volt a menő. A Bill Clinton elnök által is elismert Ornish-diéta ugyanakkor szerepel a 2019-es, 10 legjobb étrend összeállításban. Sőt, igazából egy életmódváltás.
aug. 15
9:42
Gyerekkorunk egyik kedvenc popszáma jókora csalásra épült (Promotions)
A frontember csak tátogott, mert nem a hangja, hanem a szépsége miatt választották a producerek.
aug. 15
9:54
Kiss Endi a lányairól: „Csak bízom abban, hogy majd nem isznak annyit, mint én” (Blikk)
Villámkérdések Kiss Endihez, a Hooligans dobosához.
aug. 15
10:00
Napi horoszkóp: A Szűz ne kutakodjon - Augusztus 15. (Glamour)
A Hold még vasárnap is a Skorpió jegyében halad, délután, amikor harmonikus fényszöget zár be a Neptunusszal, érzékenységet, kreativitást és együttérzést ébreszt benned. Tehát ez az ideális alkalom szeretteiddel és rokonaiddal való együttlétre. Este, amikor a Plútóval barátkozik, úgy érezheted, hogy „A partnerem az enyém, az én tulajdonom!” Mégis,
aug. 15
10:06
Jessica Alba-tól Kendall Jennerig minden híresség ezt a csúnya szandált viseli idén nyáron (Glamour)
Számtalan sztár igazi divatdiktátorként, ezen a nyáron sem hagyott minket meglepő, nagyszerű vagy éppen sokak szerint megbotránkoztató ruhák és cipők nélkül. És ha már nyár, akkor mi másról lenne szó, mint a szandálokról, papucsokról, amikkel hírességeink bátran kísérleteztek, a legelképesztőbb daraboktól a legáltalánosabbig.
aug. 15
10:18
Demeter Alexandra megmutatta hatalmas melleit azoknak, akik tökéletesnek akarják őt látni (Promotions)
Bochkor Gábor eltitkolt exe szerint nem kell minden képen tökéletesnek lennie, hiszen nem az. De azért kiposztolt egy mellvillantós képet.
aug. 15
10:36
Tóth Andi úgy tűnik, szeret veszélyesen élni – új Instagram-posztjából ez derül ki (SzMo)
Nem kicsit balesetveszélyes a póz, amit az énekesnő felvett.
aug. 15
10:36
Valami nem stimmel ezzel a „banánnal”, igaz? – Az egész internetet ámulatba ejtették egy lengyel művész alkotásai! (Promotions)
Alicja Kozlowska nemezeléssel és varrással alkot újra hétköznapi dolgokat, az emberek pedig nem győznek betelni a művészetével.
aug. 15
11:18
Tolvai Reni bugyiban és melltartó nélkül pózolt az Instagramján (SzMo)
A kép elég pikánsra sikerült.
aug. 15
11:18
Meg vannak számlálva a Föld napjai! A NASA közzétette, pontosan mikor csapódik be a Bennu aszteroida (Promotions)
Borzasztó bejelentést tett a NASA, ugyanis napra pontosan kiszámolták, hogy mikor csapódhat a Földbe a Bennu aszteroida.
aug. 15
12:12
Négy meghökkentő tény, amit nem tudtál A Keresztapa Don Corleonéjáról (Femcafe)
Ki volt Marlon Brando? Minden idők egyik legünnepeltebb filmszínésze, akit - bár számtalan csodálatos alakítása volt - elsősorban A Keresztapából ismerünk.
aug. 15
12:18
Óriási baki a Szerencsekerékben, a nézők kiakadtak a TV2-re (Promotions)
A nézők a TV2-t hibáztatják, amiért az egyik játékos nem tudta elvinni a Szerencsekerék nyereményét.
aug. 15
12:27
Szerelmes levelekkel árasztották el a lányok, a fiúk horgászni hívták: Tutajos egyszer sem nézte meg a Tüskevárat - Film-zene-szórakozás 2021. augusztus 15.… (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/08/15/4982/
aug. 15
12:48
Négy meghökkentő tény, amit nem tudtál A Keresztapa Don Corleonéjáról (Femcafe)
Ki volt Marlon Brando? Minden idők egyik legünnepeltebb filmszínésze, akit - bár számtalan csodálatos alakítása volt - elsősorban A Keresztapából ismerünk.
aug. 15
13:24
Ismét a legszebb hölgyeké volt a főszerep a Miss Balaton gálaestjén (Femcafe)
Íme a 2021-es Miss Balaton gála legjobb pillanatai.
aug. 15
13:24
Tóth Andi zseniálisan vágott vissza a gyűlölködőinek (Promotions)
Tóth Andi videóban reagált a kommentháborúkra, emellett megmutatott valamit, amit eddig csak ő láthatott.
aug. 15
14:06
Tolvai Reni korhatáros fotót posztolt: olyat villantott, hogy a kommentelők is kiakadtak (Femcafe)
Az énekesnő most lehet, hogy tényleg túltolta a szexizést.
aug. 15
14:06
5 dolog, amit mindenképpen tudnod kell a terhességi tesztekről (Glamour)
Sajnos nagyon keveset tudunk a terhességi tesztekről, csak akkor találkozunk velük, amikor már nagyon sürgető a dolog, van, amit a használati utasításból sem derül ki világosan, összeszedtük, mi a legfontosabb, amit tudnod kell a terhességi tesztekről:
aug. 15
14:12
Összeesküvés vagy őrült merénylő? Mi történt közvetlenül J. F. Kennedy meggyilkolása után? (Femcafe)
1963. november 22-én, körülbelül 12:30-kor John F. Kennedy elnök autókonvoja áthaladt Dallas belvárosában a Dealey Plaza téren. Amikor az elnök kabriója a texasi tankönyvraktár épületénél járt, három lövést adtak le Jfk-ra.
aug. 15
14:18
Rossz hírt kaptak a Vodafone-osok, Palik László elmondta, ami mindenkit érdekelt (Promotions)
Heti hírösszefoglalónkban szó esik a Vodafone bejelentéséről, Károly herceg erdélyi álomnyaralójáról, Szabó Zsófi és Shane Tusup flörtöléséről, és arról is, hogy Palik László mit gondol Marsi Anikó új párjáról.
aug. 15
14:30
Meghalt Gerd Müller, a német nemzet bombázója (Promotions)
75 éves korában elhunyt a Bayern München és a német labdarúgás ikonikus figurája, Gerd Müller.
aug. 15
14:42
Egy családi ház árába került Vajna Timi eljegyzése (SzMo)
A boldog pár 20 millió forintot költhetett el egyetlen este alatt, és ebben még nincs benne a gyémántgyűrű.
aug. 15
15:06
Rácz Jenőék esküvője: kikerült a legviccesebb videó a lagziról (Blikk)
Rácz Jenő újdonsült felesége, Gyuricza Dóri a lagzijukon énekelt/rappelt szerelmének.
aug. 15
15:18
Egy család kétezerért megkajál itt: cáfolta a lángosmítoszt a Barátok Közt sztárja (Pénzcentrum)
Azt minden magyar nyaraló a saját bőrén, pénztárcájának vastagságán tapasztalhatja, hogy milyen mértékű drágulás ment végbe a turizmusban. Ahogy a korábbi években, úgy idén és rengeteg ember értetlenségét, felháborodását váltották ki az elszálló árak. Sokak szerint viszont előfordul az is, hogy túlzásokba esünk és extrém esetekből vezetjük le az ál
aug. 15
15:18
Felismerhetetlen nehézbombázó lett a Mestercukrász konyhatündére (Promotions)
Rá sem ismerni Hauszmann Stefániára.
aug. 15
16:06
Tokió 2020: A fogyatékosságot látjuk vagy a sportteljesítményt? (Glamour)
"Micsoda teljesítmény, kerekesszékből képes tust adni!” – gondolták a nézők, amikor Szekeres Pál paralimipiai aranyérmet szerzett tőrvívásban. A megváltozott képességű sportolók kapcsán ugyanis sokszor arra fókuszál a közönség, hogy fizikai akadályoztatása ellenére mit ért el. A K&H, a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete azonban úgy látja, n
aug. 15
16:08
Csak az út számít: Szubjektív szemelvények egy Balaton körüli teljesítménytúráról - 210 kilométer 7 nap alatt, 3. rész (Glamour)
Magyar Vilma a Budapest Underguide társalapítójának írása az útról, amin egyszer mindenkinek érdemes lenne végigmenni.
aug. 15
16:12
Hatoslottó: már több mint 1 milliárd forint volt a tét – lássuk, hogy elvitte-e valaki (Promotions)
Tíz hete nem volt telitalálatos szelvény, szóval már átlépte az 1 milliárd forintot a várható főnyeremény.

Keresés