Bizonyára sokan lennének Nathan Meads helyében, aki úgy néz ki, mint Brad Pitt. A kétgyermekes, elvált brit apuka magánéletét azonban bevallása szerint pokollá teszi, hogy hasonlít a hollywoodi mozicsillagra.
Akárhogyan is lesz vége a kapcsolatodnak, szinte garantált, hogy valaki sérül, és a végszó kimondása után is még kérdésekkel és bizonytalansággal gondolsz a történtekre. Sokszor nehéz eldönteni, mi lenne a helyes lépés, ha pedig egyértelmű, nehéz meglépni azt. Most összegyűjtöttük a 6 legtipikusabb szakítás utáni hibát, amit célszerű elkerülni, ha
Balira költözött a csinos műsorvezető a férjével, Edvin Martonnal, akinek annak idején a vezetéknevét is felvette. Adrienn elmondta, mindezt egy pillanatra sem bánta meg.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője arról beszélt a Blikknek, mi történt a Duna szlovákiai mellékfolyóján, illetve hogyan érint ez minket.
Le kell öblíteni az edényeket azelőtt, hogy a mosogatógépbe helyeznéd? Nos, a válasz egyértelműen az, hogy nem. Az evőeszközök, tálak és edények mosása előtt mindig le kell söpörni a maradék ételt, de ebben ki is merül minden, amit a mosogatógép nem tud kezelni. De miért kerüld mindenképp az előtisztítást? Íme!
Már tavaly, ősz végén megjelent PC-re az ultrarealisztikus Flight Simulator, de csak most jött ki az új Xboxokra. Most végre lehullott a lepel, hogyan fut a játék konzolon!
Az EcoPunk Találkozón a szabadban, fesztiválkörnyezetben gyűjthetjük be a hétköznapok ökológiájával kapcsolatos legfrissebb, minőségi ismeretanyagot, amelyhez eddig vagy egyáltalán nem, vagy csak négy fal között, neonfényben fértünk hozzá: a hétköznapok fenntarthatósága, éghajlatvédelem a gyakorlatban. Az üzleti élet szereplői, zöld civilek, gazdál
Ördög Nóra és Nánási Pál üzletei népszerűek, emellett a jelek szerint elég jól is működnek. Ahhoz azonban, hogy a balatoni boltok létrejöjjenek, komoly beruházásra volt szükség: az összes félretett pénzüket beleölték, sőt, komoly folyószámlahitelt is felvettek.
Ambrus Attila és édesanyja kapcsolata 50 év után rendeződni látszik; az asszony meglátogatta a családot, ahol – életében először – az unokájával is találkozott.
A hízásnak lehetnek endokrinológiai okai, tehát mirigyek megváltozott működése miatt is növekedhet a súlyunk, de állhat a háttérben pszichológiai, lelki probléma is, és természetesen az egészségtelen, mozgáshiányos életvitel és a túlevés is gyakori tényező. Dr. Káposztás Zsolt, a Duna Medical Center sebésze szerint az elhízás betegség, a csőgyomor
Nagyon kedvező hitelkonstrukció bevezetésével üzen hadat az energiazabáló lakásoknak és élénkíti a takarékos ingatlanok piacát a jegybank. Bár az ősztől elérhető zöld lakáshitel pontos részletei még nem ismertek, a legfontosabb paraméterekből látható, hogy nagyon-nagyon kedvező konstrukció lép a piacra – az ügyfelek 10 millió forintonként durván 45
A délelőtti órákban, amikor a Kos jegyében lévő Holdat a Plútó támadja, nyomás alá kerülhetsz, ezért mindent meg kell tenned, hogy kilépj a negatív környezetből. De abba is bele kell törődnöd, hogy nem tudsz mindent ellenőrizni, irányítani. Mivel ma impulzív és türelmetlen vagy, ne keresd a parázs összeütközéseket. Később a Hold-Jupiter szextil tár
Lewis Hamilton után Sebastian Vettel is keményen beszólt a magyar kormánynak, aki már a sajtótájékoztatóra érkezése pillanatában jelezte, hogy nem fogja szó nélkül hagyni a hazai intézkedéseket.
A modellek gyakran 12 órákat dolgoznak, majd pár óra alvás után újra mehetnek egy munkára. Ilyenkor velük is előfordul, hogy sötét, karikás lesz a szemük, de sok modell már kifejlesztett erre egy saját praktikát, aminek segítségével búcsút mondhatsz a táskáknak!
Nagyon bizarr jelenetnek lehettek szemtanúi a Házasodna a gazda nézői tegnap este. Gergő gazda egyik kiválasztottja, Bogi ugyanis úgy döntött, nem vár tovább, rámászik a fiatal férfira.
Novemberben jelentkezik második nagylemezével a hazai és nemzetközi viszonylatban is jelentős sikereket elért Mörk. Az új anyag első előfutára a Like A Bird című dal, ami zeneileg már önmagában egy kiforrottabb irányt sejtet, szövegében pedig a belső konfliktusok feldolgozására koncentrál.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/30/4851/
A kerékpározással saját egészségünknek és a környezetünknek is jót teszünk, és nem utolsó sorban megspóroljuk a hosszú, dugóban eltöltött percek bosszúságát is. Ugyanakkor egy nagyvárosban vannak olyan távolságok, vagy éppen domborzati viszonyok – gondoljunk például a Budai-hegyekre – amelyek leküzdése komoly kihívást jelent két keréken. Ezekben a
A barátaink a választott családunk, lelkes támogatóink és legnagyobb bizalmasaink. De mint minden emberi kapcsolat, a barátságok is sokszínűek, megélnek mélypontokat és inspiráló csúcsokat is. Most összeszedtük az öt legjobb és legizgalmasabb barátságról szóló könyvet, amelyek tökéletesen be tudják mutatni a baráti kapcsolatok összes árnyalatát. Te
A példátlanul hosszú egy éves halasztás után végre megkezdődtek a 2020-as Tokiói Nyári Olimpiai Játékok. Ez alkalommal minden versenyt nézők nélkül rendeznek meg, ami csökkenti a fizikai kockázatokat mind egészségügyi, mind kiberbiztonsági szempontból. A sportrajongóknak azonban nem szabad megfeledkezniük arról, hogy a kiberbűnözők különféle online
Milyen egyéni előnyünk származik a fenntartható tettekből? Belső indíttatásból vagyunk környezettudatosak, avagy csak a spórolás és az anyagi haszon hajt minket?