– Nagy a baj! Műteni kell Széphalmi Juliska térdét. A táncművész, aki két hete egy próbán sérült meg, bevallotta, fél az operációtól. Ám igazából amiatt fáj a szíve a leginkább, hogy közel egy évre a munkából is kiesik. A teljes felépülése ugyanis akár jövő nyárig is eltarthat.
Hatvannégy esztendősen is fiatalos, energikus. Mintha nem fogna az idő Takáts Tamáson, az egyik legnépszerűbb hazai énekesen. A Karthago vele együtt nagy bulira készül, de van itt más szenzáció is a zenekarral kapcsolatban. Az énekes arról mesélt, megtudta, hogy egy hozzá közel álló kollégája besúgóként jelentett róla az „átkosban”.
Mindenki tudja, hogy mozogni nemcsak jó, hanem egészséges is, mégis, a sok napi teendőnk közepette általában az edzést szorítjuk háttérbe. Olyannyira, hogy gyakran teljesen meg is feledkezünk róla, aztán azt vesszük észre, megint hónapokra ellustultunk. Ha veled is ez történik éppen, adunk néhány jó tanácsot, hogyan vedd rá magad újra az edzésre!
Kain Eszter a tervezők legfrissebb generációjához tartozik, nemrég fejezte be az egyetemet, azóta pedig ruhák és kiegészítők kivitelezése terén bővíti tapasztalatait, ismereteit.
Mozgalmas nap következik: a Nap átlép egy hónapra az Oroszlán jegyébe, ráadásul a Vénusz is már a Szűzben folytatja útját, ahol száműzetésben van. Mivel a Vénusz a Szűzben képtelen elfogadni a tökéletlenséget, állandóan kritizálja a partnerét és környezetét, ami gátlásokat okozhat a társában és megakadályozza a szeretet spontán megnyilvánulásait. A
A testszőr vállalásával nincs új a nap alatt: már az 50-es években készült olyan fotó Sophia Lorenről, amin borotválatlanul pózolt. Azonban a testszőr vállalása most érte csak el csúcspontját: ma már nem csak azért hagyják meg szőrüket a nők, hogy kifejezzék feminista elköteleződésüket, hanem nemes egyszerűséggel szexinek is tartják a természetessé
Az elmúlt közel másfél évünk a bezártság jegyében telt, ami lehetőséget adott arra, hogy új vagy rég elfeledett hobbikat fedezzünk fel. Ilyen a futás is, ami nemcsak jó hatással van a fizikumunkra, de segít, hogy elfelejtsük a mindennapok problémáit, környezetünkre fókuszáljunk és mind testünk, mind a lelkünk felfrissüljön. Akárhol futhatunk, edzőt
A sportsikerek eléréséhez rengeteg készség, adottság, eszköz és körülmény együttes harmóniájára van szükség. Olyan ez, mint egy puzzle: minél több darabkája kerül a helyére, annál jobban kirajzolódik a tökéletes kép. A mentális felkészülés is néhány darab a nagy „sportkirakósból”.
A mai napig emlékezünk a napra 8 évvel ezelőtt, amikor Katalin hercegné abban a bájos világoskék alapon fehér pöttyös ruhában kilépett a kórház ajtaján karján az új trónörökössel. Hatalmas öröm volt ez nemcsak az angol királyi család és udvar számára, hanem az egész világ számára is. Azóta pedig eltelt sok év, a hercegi pár még két csemetével lepte
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/22/4789/
Amennyiben már régóta szingli vagy, megtörténhet, hogy az önkielégítésben sem leled többé különösebben örömöd. Ha már ez is rutinná vált, akkor itt az ideje, hogy kilépj a maszturbációs gödrödből.
Hatalmas káoszba torkollott a Campus fesztivál nyitó napján a beléptetés, több látogató arról panaszkodott, hogy hosszú órákig kellett sorban állniuk, információt azonban sehonnan sem kaptak. Voltak olyanok is, akik hiba váltották meg a jegyüket korábban, nem jutottak be a rendezvényre.
Az elkövetkező hetekben a Humusz Szövetség munkatársai által megírt, a Glamour olvasóinak szóló exkluzív cikkekkel igyekszünk ötleteket, tippeket adni ahhoz, hogyan lehetnének mindennapjaink zöldebbek, milyen lépéseket érdemes tenni egy környezettudatosabb élet irányába. Előtte azonban ismerjük meg őket! A cikksorozat első részében a Humusz Szövets