Az 1996-os kazettás játék a Nintendo 64 konzol bevezető címe volt, és az egyik legnagyobb hatású korai 3D-s platformjáték - most elképesztő összegért kelt el egyetlen példány belőle!
– Teljesült Gábor Zsazsa végakarata. A legendás hollywoodi díva hamvait a Fiumei úti sírkertben helyezte végső nyugalomra özvegye Frederic von Anhalt herceg. A ceremónia után a Blikknek elmondta: a sírhely dupla, ő is itt nyugszik majd szeretett felesége mellett.
Tom Cruise a hétvégén Londonban tett látogatást, de a COVID-19 protokollt még mindig szem előtt tartotta, legalábbis a rajongókkal való elvegyülés közben.
Zsombor Rékát a legtöbben Zséka néven ismerik. A dalszerző, énekes jelenleg a Mediterrán zenekar énekesnője, több díjat is bezsebelt már különböző formációkkal, 2019-ben A Dalban az Acoustic Planettel Az év felfedezettjének választották.
Hivatalos: az Oscar-díjra jelölt filmrendező, Greta Gerwig fogja rendezni a „Barbie” című filmet. A Mattel ikonikus babájának történetét feldolgozó film főszereplője Margot Robbie lesz.
Ki ne ismerné Oroszlán Szonját, aki olyan filmekkel írta be magát a köztudatba, mint a Valami Amerika vagy a Kölcsönlakás? A gyönyörű színésznő jó pár évet letagadhatna, ami nem is csoda: különös hangsúlyt fektet a bőrápolásra, tanácsaival pedig mi is sokáig megőrizhetjük a fiatalos külsőt.
Az Európai Parlament nőjogi és nemi egyenlőségi bizottsága – a FEMM – az utóbbi ülésein kiemelten foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a COVID miként hatott a nőkre.
Volt, hogy botrányaitól zengett a média, aztán énekesnőnek állt, majd színésznőként is kipróbálta magát. Ezúttal házitündérrként tért vissza Paris Hilton.
Mivel a Szűz jegyében lévő Hold ma a józan gondolkodást támogatja, nyugodt, de dolgos napnak nézhetsz elébe. Okos vagy, kíváncsi és kompetens, de ne akarj nélkülözhetetlen lenni. A mai nap kedvez a hajápolásnak, tartós hullám készítésének, irataid rendezgetésének. Kerüld a zsíros, nehezen emészthető ételeket, ebédre vagy vacsorára fogyassz lazacot
Ebben az óriási hőségben, aki csak teheti, használ valamilyen klímaberendezést. Ez alapjában véve egy hihetetlenül jó dolog, hiszen órákat vezetni 40 fokos hőségben, vagy egész nap a munkahelyünkön ülni a kánikulában embertelen lenne.
A bioboltokban, drogériákban és a gyógyszertárban különböző étrend-kiegészítők hatalmas választéka sorakozik a polcokon, de honnan lehetsz biztos benne, hogy valójában mit érdemes szedned? Nos, nemrég kiderült, hogy két vitamin mindannyink számára ajánlott.