Szakmailag nullának nevezték Rubint Rékát azok a balettművészek, akiknek jövő tavasszal tartana fitneszórát. Az Operaház vezetősége eredetileg a dolgozók nőnapi ajándékának szánta a programot, amiből nem várt botrány keveredett.
– A lehető legszerencsésebb forgatókönyv zajlik a Marsi Anikó-Palik László házaspár életében. Ugyan a két tévés kapcsolata több mint 15 év után zátonyra futott, mégsem kezdtek el háborúzni.
Három honi híresség számára telik feszülten a nyár második fele, hiszen szeptemberben bíróság elé kell majd állniuk, hogy ítéletet mondjanak felettük az ellenük zajló büntetőügyekben.
A legnagyobb magyar összművészeti fesztivál idén tíz napon át több, mint 2000 programmal várja a látogatókat Kapolcson. A Művészetek Völgye más, mint a többi hasonló rendezvény, hiszen a könnyűzenei koncertek mellett körbejárhatjuk a különféle workshopok színes választékát: selyemfestéstől egészen az interaktív énekes kurzusokig megtalálható minden
A fene se gondolta volna, de eljött az az idő, amikor Máhiáná Roszállo vagyis Varga Irén elérte a „sztárság” olyan fokát, hogy az utánzásával is lájkzuhatagot lehet generálni.
A Balatoni Kultúrhang Egyesület nyár végéig koncerteket, kiállításokat és színházi előadásokat hoz Tihanyba. Falusi Mariann és Sárik Péter triója különleges zenei élményt jelentett a Rege kávéház teraszán. A Padödö alapítótagjával koncert után beszélgettünk.
Péntek reggel egy hallagató írt olyan visszataszító üzenetet a műsor vendégéről, Sári Évi énekesnőről, hogy abban a pillanatban eldurrant Bocsi agya. Mint kiderült, pont az ilyen beszólogatók miatt nincs jelen a műsorvezető a közösségi oldalakon.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, az Operaház egyik művésze, Juratsek Julianna a közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését az intézmény jövő évi, nőnapi programjával kapcsolatban, amit Rubint Réka prezentálna. Schobert Norbi ezt természetesen nem hagyhatta szó nélkül, közösségi oldalán mondta el véleményét. Nem kellett sokat várni, a balettművész is
Ahogy arról mi is beszámoltunk, az Operaház egyik művésze, Juratsek Julianna a közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését az intézmény jövő évi, nőnapi programjával kapcsolatban, amit Rubint Réka prezentálna. Schobert Norbi ezt természetesen nem hagyhatta szó nélkül, közösségi oldalán mondta el véleményét. Nem kellett sokat várni, a balettművész is
Marsi Anikó és Palik László kapcsolata 15 év után futott zátonyra. A híradós tavaly, a Dancing with the Stars indulásakor még tönkrement házasságga miatt szomorkodott, most azonban mintha kicserélték volna.
Amikor virágot adunk valakinek ajándékba, gyakran bele sem gondolunk abba, hogy a virágoknak milyen hatalmas szimbolikája van. Nem csak a fajtája és a színe, de még az is beszédes lehet, hogy cserepes vagy vágott virágot választunk-e. Sőt, hogy tovább bonyolítsuk a helyzetet, még az sem mindegy, hogy páros vagy páratlan szálú-e a csokor.
Az elmúlt néhány évtized során egyes országokban a társkereső applikációk a legnépszerűbb találkozási formává váltak, miközben a modern párok már el sem tudják képzelni az egymás közötti kommunikációt a közösségi média nélkül.
Jennifer Lopez Hollywood egyik legnagyobb neve és jó okkal. Sikeres énekesnő, táncos, színésznő és divattervező. Őszintesége és közvetlensége révén sok izgalmas részletet kaphattunk a népszerű sztár életéről. Talán azt hiszed, mindent tudsz már róla, de ez a lista még téged is meglephet!
Évek óta az Exatlon körforgásában él Palik László, nem csoda, hogy a stábból választott párt magának. Sokak szerint új kedvese nem más, mint a Kihívók tavalyi sztárja, az idén már stábtagként Dominikán dolgozó gyönyörű lány.
Elindult a tokiói olimpia első igazi napja, tele eseményekkel. Az időeltolódás miatt a versenyprogram magyar idő szerint hajnali 1-2 körül kezdődik, így egyes programokért sajnos fel kell kelni az itthoni szurkolóknak.
Szingapúrban az utóbbi négy hétben a koronavírussal újonnan fertőzöttek 75 százaléka a beoltottak közül került ki, viszont csak kevesen betegedtek meg közülük - adta hírül a Reuters hírügynökség a szingapúri kormány adataira hivatkozva.
Kiégett egy óriási villa New Orleansban, amely sajtóértesülések szerint Beyoncé és Jay-Z tulajdona. A rendőrség közlése szerint láttak egy gyanús személyt a 3 millió dollárt érő épület közelében, így a hatóságok egyértelműen szándékos gyújtogatást feltételeznek.
Újabb hőhullám várható a hétvégén, és ismét szaharai por érkezik a térségbe - közölte Allaga Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa pénteken.
Szombaton telihold van a Vízöntőben, és ugyanekkor a Rák-Merkúr trigon fényszögbe kerül a Halak-Neptunusszal. Vasárnapig a Merkúr és a Neptunusz az intuitív gondolkodást és kommunikációt pártfogolja. Mivel telihold idején sok ügy adhat okot konfrontációra, a visszavonulás bölcsebb, mint olyan kapcsolatokat ápolni, amelyek elrabolhatják lelki békéde
Darázsfészek újratöltve! Mint ismeretes a napokban megszületett az ítélet Berki Krisztián büntetőfékezés ügyében, amikor is egy utasokat szállító BKV busz előtt satuféket nyomott még 2018-ban.
Szakmailag nullának nevezték Rubint Rékát azok a balettművészek, akiknek jövő tavaszszal tartana fitneszórát. Az Operaház vezetősége eredetileg a dolgozók nőnapi ajándékának szánta a programot, amiből nem várt botrány keveredett.