Rokonai lerántották a leplet a díva végakaratáról. Szerintük Gábor Zsazsa az édesapja mellett szeretett volna nyugodni a Kozma utcai izraelita temetőben, ám ezt a kívánságát nem teljesítették.
Három egymást követő héten mutatta be a Netflix A félelem utcája című trilógiát, mely eddig példátlan vállalkozás volt az online videótár részéről. A produkció első része 1994-be kalauzolt és a Sikoly előtt tisztelgett, majd a folytatás a Péntek 13 és a maszkos gyilkosok által terrorizált nyári gyerektáborok hangulatát idézte meg. A félelem utcája
Szétszedtük a szombaton megjelenő Vasárnapi Blikk magazinunk címlapját. Ahhoz, hogy már most megtudja, kinek a története van a címlapon, Önnek kell összeraknia.
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú riasztásokat adott ki több déli járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt több mint 50 milliméternyi eső is hullhat.
Ma este került adásba a gasztroreality fináléja, ahol Verus és Kornél mérkőztek meg az 5 millió forintos főnyereményért. Egy-egy adás felvétele napi 8-10 órányi munkát jelentett a stábnak 3 héten keresztül, ma pedig elérkezett a döntő, amelynek során kiderült, melyik versenyző bizonyult a legjobbnak.
– Újra indul a Házasodna a gazda, amelyben négy jelentkező keresi az igaz szerelmet. Az RTL Klub párkereső műsorának szereplői Gergő, Pista, Viki és Zoli gazda pontosan tudják, mire vágynak, s mit keresnek a másikban.
Végre nem titok többé, hogy kik fognak versenyezni a Dancing with the Stars második évadában. Köztük van az ismert szexuálpszichológus, Dr. Hevesi Kriszta is, aki táncpartnerének a főállású vámpírt, Baranya Dávidot kapta. A Life.hu-nak többek között elmondták, miként indulnak neki a parkettnek.
Újra indul a Dancing with the Stars a TV2 képernyőjén, ahol a régi táncosok közül néhányuk újra feltűnik, így az egykori nyertes, Hegyes Berci is. A táncos őszintén elmesélte a Life.hu-nak, hogy mit szól új párjához, Nagy Rékához.
Elszakadt a cérna, immár a második, a gyerekét egyedül nevelő asszony hallatja a hangját a taxis ellen, akiről a napokban derült ki, hogy Marsi Anikóval jött össze.
Több különböző mód van ezekre az időszakos böjtökre, ezeknek a lényege, hogy periodikusan étkezzen az ember. A legnépszerűbb a 16:8-as felosztás, ami azt jelenti, hogy 8 óráig van nyitva a "táplálkozási ablak" és ez idő alatt lehet enni, utána pedig 16 óra böjt következik. Viszont ezekkel az ablakokkal játszadozhat az ember, akár csökkentheti vagy
Váratlan fordulat történt Pécsi Ildikó hagyatéki tárgyalásán. A meghallgatáson megjelent Pártos Csilla ügyvédje, hogy közölje: a színésznő volt menye megtámadja a végrendeletet.
Balatonfenyves – Elhunyt Antal Imre jóbarátja, Jenei József, aki odaadással ápolta a nagybeteg műsorvezetőt, sőt, a halála után is őrizte az emlékét. A férfinak évek óta csak egy kívánsága volt, hogy láthassa régi jóbarátja sírját. Erre azonban már nem került sor.
Mindössze egyetlen emlék maradt fent Szécsi Pál és Domján Edit tragikus szerelme után. Egy gyötrelmes, viharos érzelmeket őrző, megsárgult papíros, amit Gergely Róbert őriz: Szécsi hagyatékának utolsó, megmaradt darabja.
A színésznő egy év után hazaköltözik Spanyolországból, és munkát is vált: szeptemberig még él a művészeti vezetői szerződése a Tháliában, de ha az lejárt, nem marad a színháznál.
Váratlan fordulat történt Pécsi Ildikó hagyatéki tárgyalásán. A meghallgatáson megjelent Pártos Csilla ügyvédje, hogy közölje: a színésznő volt menye megtámadja a végrendeletet.
A Mérleg-Hold befolyására szombat estig kihozhatod a legtöbbet külső adottságaidból, szívesen kerülsz közeli kapcsolatba másokkal, békét és harmóniát teremthetsz magad körül, de az Oroszlán-Vénusz és a Hold kapcsolata miatt partner nélkül elveszettnek érezheted magad. Túlzott alkalmazkodásod miatt csak nehezen tudsz nemet mondani másoknak, és elvár
Kijött a videoklip Normani és Cardi B közös dalához. A Wild Side, vagyis magyarul Vad oldal egy cseppet sem hazudtolja meg a címét, nagyon erotikusra sikeredett.
Rácz Zsófia, az ETO FC Győr NB I-es női csapatának 112-szeres magyar válogatott focistája pár hónapja elkapta a koronavírust, ám nem is igazán ez, hanem egyik szövődménye, a szívizomgyulladás viselte meg a sportolót.