Mivel a hét első napján az Oroszlán-Nap szembenállásba került a Vízönő-Szaturnusszal, kiderülhet, hogy a pasid ódzkodik az elkötelezettségtől. Akadályok, korlátozások, teljesíthetetlennek tűnő kötelezettségek felbukkanására számíthatunk, és előszeretettel tekintjük magunkat az élet tehetetlen áldozatának. Ám ha képtelenek vagyunk felelősséget válla
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár magadon is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki ennek a hétnek.
Hajdú Péter bejelentette, hogy ő és párja is elkapta a koronavírus veszélyes változatát, a delta variánst. A műsorvezető a Borsnak elmondta, minek köszönhetik, hogy nem történt nagyobb baj.
Nem sikerült túl jól a tokiói olimpia Hosszú Katinkának, emiatt pedig rengeteg bántás érte. Az úszónő egy interjúban mesélt az őt ért kudarcokról, és arról, hogy érzi magát most.
Vasárnap országszerte több mint ezerháromszáz helyre riasztották a tűzoltókat a viharos időjárás miatt - jellemzően útra borult fákhoz, megrongálódott épületekhez. A vezetékszakadások miatt 140 településen részleges vagy teljes áramkimaradások voltak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Egyéves lett Bocskor Bíborka kislánya, Zsolna Terézia. A Magashegyi Underground énekesnője nem sokszor mutatja meg gyermekét, most azonban kivételt tett.
A nárcisztikus személyiségzavar egy olyan pszichés betegség, ami nagy mértékben befolyásolja azt, hogy egy ember hogyan érzékeli a saját személyiségét és a másokhoz való kapcsolatát. Ez rendkívül káros lehet magára a betegre és a környezetére nézve is. Amennyiben azt veszed észre, viharos a kapcsolatod egy barátoddal és a következő szituációk ismer
A levesrajongók nyilván egyetértenek azzal, hogy kevés dolog esik jobban az embernek, mint egy tál leves - legyen szó meleg vagy hideg, tartalmas húsos, vagy
Ma lép pályára a 43 éves Hubbard Tokióban, aki többévtizedes férfi súlyemelői múltját hátrahagyva ezúttal nőként, a női ligában száll versenybe az olimpiai éremért. Habár petíciót is benyújtottak ellene.
A világklasszis úszónőt az utóbbi időben rengeteg kritika érte a tokiói ötkarikás játékokon nyújtott teljesítménye miatt, most az érintett fél is megszólalt és tiszta vizet öntött a pohárba.
A balatonfüredi Horváth Esztert választották a 196. Anna-bál szépének szombat éjjel, Balatonfüreden. Az első udvarhölgy a diósdi Nánási Dorottya, a második udvarhölgy pedig a szegedi Hadfi Zita lett.
Egyetlen tányérral takarta csupán férfiasságát az Üvegtigris egyik jelenetében a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Reviczky Gábor. A filmben Gaben karakterét alakító sztár 20 évvel az első rész bemutatója után árulta el, hogy bár ez az ominózus meztelen jelenet volt a személyes kedvence, végül a vágóasztalon kihullott, így enélkül vonult be az
Volt idő, nem is olyan rég, amikor a hollywoodi filmipar kevésbé figyelt témáinak érzékenységére, de mára a politikai korrektség, a diverzitás és az egyenlőség kiemelt szerepbe kerülésével egyes filmek igencsak más nézőpontba kerültek. Összegyűjtöttünk 10 olyan filmet, amelyek ha ma kerülnének a mozivászonra, vélhetően sok felszisszenést és felhábo
A nyári kánikulában az ember a legszívesebben a vízparton tölti az idejét, és ez igaz a kismamákra is. Ám az ő szervezetük érzékenyebb a melegre és a napfényre, emellett ők a fertőzésekre is sokkal fogékonyabbak. Persze, attól még hogy babát vársz, nem kell otthon ücsörögnöd, csak legyél óvatos, elővigyázatos.
Egy beteg meghalt, és újabb 155 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: Eddig 5 624 451 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 443 749-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Eddig is tátott szájjal figyeltük Rebel Wilson hihetetlen fogyását, a legfrissebb fotója láttán azonban tényleg elájultunk: a színésznő Britneyként pózol, és nagyon, de nagyon csinos!
Mindössze nyolc évig ragyoghatta be a Dunát az 1937-ben épített világítótorony fénye, a második világháború viharai ugyanis nem kímélték. Különlegessége azonban nem ez volt, hanem, hogy teljesen más céllal készült, mint ami általában ezeknek a tornyoknak a funkciója.
Mellékállást kellett vállalnia a sorozat mellett Kárpáti Rebekának, mert nem jött ki a fizetéséből. Mint a celeb elárulta, a Jóban Rosszban után kapott pénzből nem jött ki 25 négyzetméteres albérlete és a megélhetése.
Tulajdonképpen tényleg van egy határ, amit egy kereskedelmi csatornának nem szabadna átlépnie. A Házasodna a gazda című műsorban elérték ezt a határt, majd ugrottak egy nagyot előre.
A gyerekes családok életéhez szervesen hozzátartozik a játszóterezés. Nyáron azonban nem minden játszi leányálom, hiszen van, ahol a gyerek feneke hozzásül a fémcsúszdához, így a kánikulában a legjobb, ha egy vizes játszóteret választunk.
Meghalt Jay Pickett, a veterán szappanopera-színész, akit leginkább a General Hospital, Days of Our Lives és Port Charles című sorozatokban játszott szerepeiről ismertek. A férfi 60 éves volt.
„Két év házasság után a párommal mind a ketten vágytunk már arra, hogy gyerekünk legyen. Egy évig próbálkoztunk, de sehogy sem tudtam teherbe esni. Végül egy vérvizsgálaton kiderült, hogy miért nem sikerült...”
Kétség nem fér hozzá, hogy az egyik legnagyobb ikon Reese Witherspoon. A felejthetetlen alakításaitól kezdve egészen a 90-es évektől napjainkig, a kitartó, női szolidaritása, aktivizmusa, inspiráló, komplex női történeteket a képernyőre és a filmvászonra vivő produkciós cége, saját márkája és tökéletes családja mind-mind arról tanúskodik, hogy With
Mi, magyarok szeretjük azt gondolni, hogy csak mi vagyunk a fotelből okoskodók országa, de a hülyeség és a megmondáskényszer valójában nem ismer határokat. Az orosz Vitalina Batsarashkina is megtapasztalhatta most ezt, aki hiába nyert aranyérmet Tokióban 10 méteres légpisztolyban, az internet népe szerint teljesen rossz kéz- és testtartásban lő.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/08/02/4875/