Környei Viktória vagyok, a KIKAPCS. Alapítvány társalapítója, amelyet már lassan 3 éve indítottunk el barátnőmmel egy egyetemi projekt során. Mára már pedig 91 családnak biztosítunk minőségi nyaralást szállodai partnerek segítségével és közösségi programokat, akik valamilyen SNI gyereket nevelnek. Alapítványunkban 2021 február óta hárman dolgozunk
Minden szezonnak megvan a maga hajtrendje, idén ősszel például a fonott haj fog dominálni. Ha azt hinnéd, hogy ez a fajta a frizura inkább nyárra való, akkor tévedtél, ugyanis ebben az évszakban is nagyon menőnek számít. Most összegyűjtöttük a legmenőbb őszi hajfonatokat, amiket akár te is elkészíthetsz pillanatok alatt.
Jake Gyllenhaal azon túl, hogy napjaink egyik legfoglalkoztatottabb színésze, a nők körében is hatalmas sikernek örvend, hisz tehetsége mellett elképesztő adottságokkal áldotta meg a sors. Ennek ellenére még mindig nem sikerült megállapodnia, az évek alatt sorra érkeztek a szakításairól szóló hírek. Egy ideje azonban már egy bizonyos nő mellett tűn
A koronavírus-járvány negyedik hulláma egyes országokban már megindult, több helyen pedig a küszöbön áll. Az inflációs kockázatok miatt várható jövőbeni kamatemelési várakozások sem vetették vissza a vásárlókedvet.
Azonnal beleszerettek a rajongók Kajdi Csaba kedvesébe, akit a modellügynök most először mutatott be a nyilvánosságnak. A fotók megjelenése óta számos bókot kapott a pár, de különösen Dávidért vannak oda a kommentelők.
Az abortusz kérdéséről nagyon nehéz higgadt, egyértelmű véleményt megfogalmazni, egy rendkívül komplex és szenzitív kérdésről van ugyanis szó. Mivel az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye nem határozza meg a gyermekkor kezdetét csupán annak felső határát (csak azt írja, hogy mindenki gyerek, aki 18 éven aluli), ha szigorúan gyermekjogi szempontból közelítü
Pamlea Anderson újra vágyik az anyaságra: a Baywatch 54 éves sztárjának már két felnőtt gyermeke van, ám most úgy érzi, szívesen belevágna a családbővítésbe.
Egészen elképesztő ruha szettben csillogott-villogott Jennifer Lopez és nekünk kapásból Tamina hercegnő jutott eszünkbe a Prince of Persia játékokból és a filmből.