2021. szeptember 9. csütörtök

szept. 9
0:03
Milliókat nyert egy nő kaparós sorsjegyen, sokkot kapott, ami azután történt vele (Metropol)
Hatalmas volt az öröm, amikor 174 millió Ft-nak megfelelő összeget nyert egy szerencsés nő, de sokkolta, amit a trafikos csinált vele.
szept. 9
0:03
Majka: Tóth Gabit elsőként ölnék meg egy ilyen szituációban (Ripost)
Akadtak olyan jelentkezők a Sztárban sztár leszek! műsorában, akik valósággal a frászt hozták a Mesterekre.
szept. 9
0:03
Netflix: feliratos előzetes érkezett a Szexoktatás harmadik évadához (Noizz)
Új évad érkezik a Netflix egyik legnagyobb közönségkedvencéből, a tinédzserszexualitás kifejlődését feldolgozó Szexoktatásból.
szept. 9
0:03
A pulcsi mindig nyerő (Glamour)
Bárdió Luca vagyok a KIKAPCS. Alapítvány társalapítója és kuratóriumi elnöke. Nagyon hálás és boldog vagyok, hiszen a KIKAPCS. nem csak a munkám, hanem igazi szerelemprojekt is, amit az egyik barátnőmmel indítottunk el az egyetemen. Célunk az, hogy szerető-megértő közösséget és szállodai nyaralást biztosítsunk olyan családoknak, akik sajátos nevelé
szept. 9
0:03
"Volt olyan kijelentése is, hogy inkább a halál, mint az iskola" - 16 évesen vetett véget életének a gimnazista (Life)
Az egész országot sokkolta a Vaján történt tragédia: egy 16 éves fiú öngyilkos lett, mert társai csúfolták.
szept. 9
0:07
Szívszorító! 20 év után hallhatta a 9/11-es terrortámadásban elhunyt édesapja hangját a lánya (Metropol)
A lány két nappal a végzetes terrortámadás után született, sosem ismerte édesapját.
szept. 9
0:07
Nagyot nyert a TV2 (Ripost)
Szerda este megrendezték a Televíziós Újságírók Díjátadóját Budapesten. Az eseményre immáron 8. alkalommal került sor. A TV2 műsorai és sztárjai több kategóriában is diadalmaskodtak.
szept. 9
0:07
Kiderült, kik a világ legjobban kereső sportolói (Noizz)
Conor McGregor lett a legjobban kereső sportoló, de a lista többi helyezettje is erős.
szept. 9
0:07
Koronavírus: van, ahol már ötéves kortól lehetővé teszik az oltás felvételét (Life)
Szlovákiában csütörtöktől már az 5 és 11 éves közti korosztály számára is lehetővé válik a koronavírus elleni oltás felvétele - jelentette be Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.
szept. 9
0:11
Tóth Andi előtt vallott színt Andrei Mangra: Ezt a kapcsolatot én irányítom (Metropol)
Hamarosan indul a Dancing with the Stars második évada, amire már nagyon készülnek a versenyzők.
szept. 9
0:11
Rossz bankszámlára utalt véletlen egy nagypapa, elvesztette élete megtakarítását (Noizz)
"Nagyon dühös voltam, de igyekszem nem felizgatni magam, mert nem tesz jót a vérnyomásomnak" - mondta az Ausztráliban élő Gordon Layton egy helyi tévécsatornának, aki online szerette volna intézni utalását, azonban pechére elütött egy számot a fogadó fél bankszámlaszámán.
szept. 9
0:11
Így él Avicii eltitkolt barátnője a világhírű lemezlovas halála után (Life)
Idén ünnepelné a 32. születésnapját a svéd lemezlovas, Avicii, aki 2018. április 20-án hunyta le örökre a szemét. Most kiderül, hogy él a fiatalon elhunyt zenész egykori barátnője, Tereza Kacerová, cseh modell.
szept. 9
0:15
Most kaptuk: 17 óvodás került karanténba Pécsen, megjelent a koronavírus a kicsiknél (Metropol)
Az óvodás csoport minden tagjának karanténban kell maradnia otthon, a gondozóiknak az oltásnak köszönhetően nem.
szept. 9
0:15
"Lehet, hogy megbolondult?" - Kemény szavakkal illette a magyar énekes Stohl Andrást (Life)
Egyre többen fejezik ki ellenérzésüket Stohl András jelenlétével kapcsolatban a Totem című műsorban. Legutóbb Varga Viktor illette kemény szavakkal a színész-műsorvezetőt.
szept. 9
0:19
„Most is kiabál” – teljesen belerokkant a Miskolcon megkínzott lány a történtekbe (Metropol)
Enikőnek brutális kínzások sorozatát kellett átélnie tavaly májusban. A bántalmazások lelki következményeit a mai napig magán viseli a fiatal nő.
szept. 9
0:19
Ez aztán a darázsderék: Gáspár Evelin bombasztikus alakot villantott (Life)
Gáspár Evelin cseppet sem hasonlít régi önmagára, és napról napra jobban néz ki.
szept. 9
0:23
„Az én nőideálom az, amelyik ideáll” – újra rátalált a szerelem Schmuck Andorra? (Metropol)
A Tisztelet Társaságának elnöke túl van már két válóperen, mégsem adta fel a reményt, hogy még megtalálja az igazit. A láthatáron lehet a harmadik exfeleségjelölt?
szept. 9
0:23
Válogatott sportoló is volt Bilbó és Dr. Watson alakítója - 10 érdekesség az 50 éves Martin Freemanről (Life)
Félszázadik születésnapját ünnepli korunk egyik legtöbbet foglalkoztatott brit színésze, akinek számos ikonikus szerep fűződik a nevéhez annak ellenére, hogy rendszerint csendes kisembereket játszik. Az alábbi 10 érdekességet pedig biztosan te sem tudtad Martin Freemanről.
szept. 9
0:27
„A legbénább arcok mindig azok…” – megint balhézni támadt kedve ByeAlexnek (Metropol)
A Kedvesem című örökzöld slágerrel befutó zenész sosem tartotta magában a véleményét különböző témákkal kapcsolatban.
szept. 9
0:27
Christina Aguilera megmutatta csupasz kebleit: nagyon vadító ezen a fotón (Life)
Christina Aguilera mostanában nem tesz közzé magáról szexi fotókat, vagy legalábbis olyanokat nem, amiken lenge öltözetben szerepel.
szept. 9
0:31
Nem fogsz hinni a szemednek! Brutálszexi alakot villantott Gáspár Evelin (Metropol)
Evelin nem titkolja, hogy rengeteg energiát fordít arra, hogy minél fittebb legyen, az elmúlt időszakban is láthatóan sokat fogyott.
szept. 9
0:31
Saját oldalán támadta be a kommentelőket ByeAlex: ezt mondta róluk (Life)
A megosztó énekes, ByeAlex ezúttal nem fogta vissza magát, saját közösségi oldalán szólt be a kommentelőknek.
szept. 9
0:35
Így vadásznak áldozataikra a csalók Óbudán (Metropol)
Különböző szakmák képviselőjeként mutatkoznak be, szolgáltatásaikra előleget kérnek, valamint nem rettennek vissza attól sem, hogy rendőrnek adják ki magukat.
szept. 9
0:35
Megható: Így reagált a kislány, amikor megkapta élete első szemüvegét (Life)
Egy amerikai férfi a TikTok-oldalán osztotta meg, hogyan reagált a kislánya, amikor megkapta élete első szemüvegét.
szept. 9
0:39
Újabb részletek az esküvőről: ezt gondolja Stohl Luca szerelméről Stohl András (Metropol)
Eljött a várva várt pillanat: Stohl András az oltárhoz kísérhette elsőszülött lányát.
szept. 9
0:39
Ilyen gyönyörű menyasszony volt Phil Collins lánya, Lily (Life)
Lily Collins hozzáment élete szerelméhez.
szept. 9
3:03
Tóth Andi és Andrei Mangra végre bevallották: ez már több mint munkakapcsolat (Blikk)
Sejteni lehetett.
szept. 9
3:03
Hamarosan jön a baba? Unokákról vallott Stohl András (BorsOnline)
A múlt hétvégén büszkén kísérte az oltár elé Stohl Lucát az édesapja. A színész már nagyon várta a pillanatot, hogy férjhez adhassa az elsőszülött lányát.
szept. 9
4:03
A betegsége mázsás súlyként nehezedik rá – Kulka János: meg akarok halni (Blikk)
Micsoda mélységek! Öt és fél évvel súlyos sztrókja és életmentő műtétei után elkezdte a visszakapaszkodást Kulka János, ám a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nem titkolja, bár az elmúlt időszakban forgathatott is, mindennek ellenére padlóra került.
szept. 9
4:06
Bodrogi Gyula: Igazságosztó, balhés zseni volt Latinovits (BorsOnline)
Latinovits Zoltán ma lenne 90 éves. A színészóriás igazságkereső ember volt, ahogy ő fogalmazott: ”összeférhetetlen.” Az alkalomból a Bors megkereste Bodrogi Gyulát, aki szerint a pályatársai tisztában voltak vele, hogy Latinovits a legjobb, mégsem voltak féltékenyek rá.
szept. 9
4:57
Őszinte vallomás: két hétig nem beszélhetett Dolhai Attila, komoly műtéten esett át (Metropol)
Dolhai Attila hangját az utóbbi időben nem csak a nagyszínpadokon hallhatjuk. A profi énekes a pandémia ideje óta rendszeresen templomi szertartások alatt is énekel a barátaiból álló MAGnificat zenekarban.
szept. 9
5:06
Örömmel vállalta a feladatot: Dolhai Attila hangja is felcsendül az Eucharisztikus Kongresszuson (BorsOnline)
Dolhai Attila hangját az utóbbi időben nemcsak a nagyszínpadokon hallhatjuk. A profi énekes a pandémia ideje óta rendszeresen templomi szertartások alatt is énekel a barátaiból álló Magnificat zenekarban. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnöki feladatát ugyancsak örömmel vállalta.
szept. 9
5:12
A Démonok között sztárja mindenkit meglepett: úgy kigyúrta magát, hogy alig lehet felismerni (Promotions)
Patrick Wilson olyan kockahasat villantott, hogy fél Hollywoodnak leesett az álla.
szept. 9
5:24
Kiderült, mi játszott közre Latinovits Zoltán halálában (Ripost)
Latinovits Zoltán szeptember 9-én lenne 90 éves. Az alkalomból a Bors megkereste Bodrogi Gyulát, aki szerint a pályatársai tisztában voltak vele, hogy Latinovits a legjobb, mégsem voltak féltékenyek rá.
szept. 9
5:24
Leonardo DiCaprio felfoghatatlanul sok modellt csábított az ágyába ezen a helyen (Promotions)
Eladóvá vált Leonardo DiCaprio malibui luxusotthona, ahol olyan sok modell megfordult az évek alatt, mint egy divatgálán.
szept. 9
5:39
Stohl András megható képet posztolt lánya esküvőjéről (Habostorta)
Mint ahogy arról beszámoltunk, Stohl Luca szeptember 4-én titokban mondta ki a boldogító igent szerelmének, akit a nyilvánosság előtt csak B.-nek hív.Luca
szept. 9
5:42
Napi horoszkóp: lehet jobban jársz, ha mozgósítod a megmaradt energiáidat (Promotions)
Előfordulhat, hogy küzdened kell, de könnyebbé válhat a következő nap. Lássuk, hogy mire érdemes figyelned!
szept. 9
5:45
Sokkot kapott az óbudai csaló áldozata, így verte át a nénit a kamumesterember (Metropol)
Szélhámos vízvezeték-szerelő, kamukéményes és álrendőr: a legkülönbözőbb indokokkal próbálnak bejutni a csalók főként idős emberekhez. A rendőrség nyomozást indított.
szept. 9
5:45
Akár egy mesebeli hercegnő - gyönyörű menyasszony volt Lily Collins (hirado.hu)
Alig egy évvel a lánykérés után, férjhez ment Phil Collins lánya.
szept. 9
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: ideje valami újba kezdeni? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
szept. 9
6:12
A terhes Kylie Jenner ennél nem is lehetne szexibb melltartóban (Promotions)
Kate Hudson színésznő is nagyot villantott, de szétnéztünk Maria Eduarda Instagramján is.
szept. 9
6:18
Toxikóma: Egy film felnőtteknek egyáltalán nem csak felnőttes dolgokról - Interjú Molnár Áron színésszel (Glamour)
„Velem is körülbelül úgy vannak az emberek, mint Csernus dokival: vagy tiszta szívből utálnak, vagy bírják, hogy kiállok a közügyekért. Én nem szimpatikus szeretnék lenni. Az a célom, hogy egy szabadabb és nyitottabb országban éljünk, de ez konfrontációkkal, konfliktusokkal jár” – vallja Molnár Áron, aki a Toxikoma című filmben Szabó Győzőt, a fősz
szept. 9
6:24
Nem köntörfalazott: Ezt gondolja a lánya férjéről Stohl András (Ripost)
A múlt hétvégén büszkén kísérte az oltár elé Stohl Lucát az édesapja. A színész már nagyon várta a pillanatot, hogy férjhez adhassa az elsőszülött lányát.
szept. 9
6:36
Napi horoszkóp: A mai nap kedvez az új találkozásoknak - szeptember 9. (Glamour)
Amikor a Mérleg-Hold hajnalban együttállásba kerül a Merkúrral, annyira nagylelkű leszel a családi béke kedvéért, hogy még a legkellemetlenebb helyzeteken is enyhíteni tudsz. A Hold este ugyan támadást szenved el a Plútótól, de a Jupiter harmonikus fényszöge bizakodóvá, rokonszenvessé és boldoggá tesz. Szükségét érzed, hogy közelebb kerülj a szeret
szept. 9
6:39
Rúzsa Magdi hárompetéjű ikreket vár (Habostorta)
Rúzsa Magdi, az aranytorkú énekesnő hármas ikreket hord a szíve alatt, és már túl van a terhesség 12. hetén.Nemrég kiderült, hogy a kisbabák három
szept. 9
6:39
Itt a világ szextérképe: megdöbbentő eredmény, mindenki másképp csinálja (Metropol)
Gondoltad volna? A görög férfiak szexelnek a legtöbbet, a japánok pedig a legkielégületlenebbek. De mi a helyzet a világ többi részén?
szept. 9
6:42
Kvíz: a 10 legtöbbet használt magyar közmondás, mégis sokan rosszul használják őket! Te is? (Promotions)
Te is rosszul használtad ezeket eddig? A kvízből kiderül!
szept. 9
6:48
Most érkezett: Újabb titkos sztáresküvő (BorsOnline)
A hírességek idén leszoktak arról, hogy világgá kürtöljék, mikor házasodnak össze.
szept. 9
7:06
Nem vár tovább az igazira: magához ment feleségül a bombázó (BorsOnline)
Úgy döntött, saját magát kíséri az oltás elé.
szept. 9
7:06
Újabb balhé a valóságshow-ban: "Meglepett, hogy rám támadtak, nem éreztem jogosnak" (Life)
A Survivor kezdete óta ezidáig csak a civilek csapatában volt folyamatos feszültség, most azonban már a celebek között is kezdenek körvonalazódni a problémák. A piros csapat tagjai úgy érezik, Nagy Alex a leggyengébb versenyző, és véleményüket nem is rejtik véka alá.

Keresés