Bukarest vörös besorolásba került járványügyi szempontból, miután szerdán meghaladta a lakosság három ezrelékét az utóbbi két hétben azonosított koronavírus-fertőzések száma, Temesváron pedig korlátozzák a kijárást.
Tina és Emilio 11 éve ismerik egymást, 10 éve élnek házasságban. A páros már teljesen összecsiszolódott, ám Tina úgy érzi, egy dolog változatlan: a félrelépést sosem bocsátaná meg.
Kim Basinger és Alec Baldwin lánya elég sok pikáns fotót tölt fel közösségi oldalára. A legújabb képen egy falatnyi bikinifelsőbe próbálta belepasszírozni kerekded kebleit.
Las Terrenas – Talán maguk a Survivor versenyzői sem gondolták, hogy kerülhetnek olyan helyzetbe, amely még több viszontagsággal és nehézséggel jár, mint a szigeten eddig töltött idő.
Hatalmas a boldogság a Czutor családban! Zoli felesége, Zsanett ugyanis kisbabát hord a szíve alatt, így hamarosan ismét babaillat lengi körül majd az otthonukat. A Belmondo együttes frontemberének ez lesz a hatodik gyermeke.
A klasszikus festmények, legalábbis a portrék ideje lejárt, ám egy művész úgy gondolta, feléleszti ezt a művészeti ágat és megmutatja, milyenek lennének a mai ikonok egy-egy ilyen festmény főszereplőjeként.
Bombaként érkezett a hír pár hete, hogy véget ért Tolvai Reni és Kállay-Saunders András tizenegy éve tartó kapcsolata. A szépséges nőt naná, hogy azonnal megrohamozták a kéretlen ajánlatokkal.
Vizesedő falak, dohos lakások, életveszélyesnek tűnő folyosók... Embertelen körülmények között élnek egy Dugonics utcai bérház lakói, miközben a tulajdonos önkormányzat csak kivár. A Metropol a helyszínen járt.
Dr. Hevesi Kriszta nagyon készül a TV2 Dancing with the Stars műsorára, ahol profi partnerével, Baranya Dáviddal igyekeznek majd letáncolni a többi párost.
A Star Wars atyja a filmtörténet egyik legjelentősebb alakja, akinek az életét és munkásságát több dokumentumfilm és sorozat is feldolgozta már. A szakemberről és különleges effektekért felelős cégéről, az ILM-ről készül egy hat részes új széria, melyért az a Lawrence Kasdan felel, aki íróként A Birodalom visszavágon, A jedi visszatéren, és a Solo-
Évente diákok, tanárok és az oktatásban dolgozók százezrei vesznek részt az Európai Unió legnagyobb oktatási programjában. Az Erasmus+ a legek programja, és ez nem túlzás.
Pénzzé teszi családi vagyona egy részét Galambos Lajos! A trombitás egy piacon árulja többek közt a festményeit, a harmonikáját, ám a kínált portékák közt egy eredeti Picasso-rajzról készült litográfia is található! Sőt, a 18 szobás, 165 millió értékű vendégházát is eladja.
A népszerű lemezlovasnak két nap múlva színpadra kellene lépnie a Dancing with the Stars második évadának első adásában, de próba közben súlyos sérülést szenvedett, hogy még nem tudni, képes lesz-e szerepelni.
Metzker Vikinek két nap múlva színpadra kellene lépnie a Dancing with the Stars második évadának első adásában, de próba közben súlyos sérülést szenvedett, így még nem tudni, hogy képes lesz-e szerepelni.
Drogosok és prostik, önkényes lakásfoglalók, vizesedő penészes házfal, dohos lakások, életveszélyesnek látszó folyosók. Ez a hangulat fogadja a Dugonics utca 14.-be érkezőket, ahol jelenleg 24 család él.
Ma ünnepli 43. születésnapját Anthony Mackie, aki eddig Sólyomként szerepelt a Marvel-filmekben, de mostantól hivatalosan is ő az új Amerika Kapitány – ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet!
Kutyás- és lovasbemutatók, óriásakváriumok, koncertek, illetve szakmai és szórakoztató programok várják a látogatókat az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás nyitóhétvégéjén, szombaton és vasárnap a budapesti Hungexpón.
Alex Baldwin és az Oscar-díjas Kim Basinger közös lánya eddig sem a szemérmességéről volt híres, azonban most azt is megmutatta, amit mások nem mernek.
A pénz mindig is meghatározó része volt az életünknek, de főleg az elmúlt évtizedekben lett ekkora nyomás alá helyezve. Mindenkinek fő célja az életében, hogy egy stabil pénzügyi hátteret teremtsen magának, ami nagyon fontos, de sajnos néha stresszel is jár. Munkától és életstílustól függően mindenkinek van egy kerete, amit havi szinten be kell osz