A Petőfi Rádió zenei portréműsorának, az Egy gondolatnak Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere volt a vendége. A szerkesztő-műsorvezető Koltay Anna a zenei aktualitások mellett egy szomorú eseményt is felidézett az adásban. Póka Egon Máté Péter-díjas basszusgitáros, zeneszerző, a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola
Az elmúlt egy év legnagyobb pénzügyi slágertémája volt a bitcoin, aminek árfolyama az utóbbi hónapok zuhanása után ismét emelkedésnek indult. De mi az a bitcoin és hogyan kell érteni azt, ha valaki azt mondja, "bitcoinbányászat".
Mindig üdítő olyan fiatal nőkkel beszélgetni, akik nem csak kreatívok, de egyben fontos társadalmi kérdésekre irányítják a figyelmünket. Ilyen Kovács Mónika is, aki Facescan projektjével azt kutatja, hogy befolyásolja az életünket a Mesterséges Intelligencia, azon belül is az arcazonosító technológiák. Ha szeretnéd személyesen kipróbálni a programj
Új dátumot kapott a Legendás állatok és megfigyelésük 3. epizódjának bemutatója, 2022. júliusa helyett április 15-én a mozikba kerül a Harry Potter-univerzum legújabb darabja.
Pécsi Ildikó tavaly decemberben hunyt el, halála pedig az egész országot megrázta. Az utóbbi időben rengeteg találgatás keringett arról, vajon mi lesz a néhai színésznő hagyatékának sorsa – a tárgyalás végül lezajlott, a családi viszálynak azonban még koránt sincs vége.
A szerelem csupa rejtély és izgalom. Azonban nem minden csillagjeggyel van könnyű dolgunk. Mi összeállítottunk nektek egy 10-es listát a szűz jegyűek legdurvább párkapcsolati hibáiról, hogy titeket már ne érjen meglepetés.
Ezen a héten kerül a mozikba A feleségem története, amely a magyar irodalom egyik kiemelkedő remekművét, Füst Milán regényét álmodja filmvászonra. A magyar könyvek és a magyar filmek találkozása már korábban is számos emlékezetes alkotást eredményezett, melyekből listára gyűjtöttük a leghíresebbeket.
Mint ahogyan arról a Femcafe.hu elsőként beszámolt, nemrég hatalmas örömhírt jelentett be Anger Zsolt a hivatalos Instagram oldalán: egy hónappal ezelőtt, pontosan augusztus 13-án, hivatalosan – és egyébként teljes titokban – összekötötte az életét kedvesével. A színész és felesége, Mettler Emese most részleteket árultak el a nagy napról és arról,
Különleges díjat kapott Kasza Tibi, akit a Just Clear Award Gálán a drasztikus fogyása miatt jutalmaztak. Az énekes 23 kilóval lett kevesebb, de a fogyásának komoly oka is volt, orvosa szerint már az életét kockáztatta korábbi életformájával. A Life.hu-nak az énekes a Just Clean Awards díjátadón mesélt fogyásának történetéről.
Úgy tűnik, nincs megállás Tordai István szerepváltásában , aki korábban olyannyira sikeresen játszotta el a 007-es ügynököt, hogy most egy újabb kisfilmben bújik James Bond bőrébe.
A 17-es, a 41-es és a 47-es villamos a Móricz Zsigmond körtér és Újbuda-központ között nem közlekedik járműhiba miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Most felidézzük Cate Blanchett legemlékezetesebb filmjeit, melyek bizonyítják, hogy Hollywood egyik legkiválóbb színésznőjével van dolgunk, aki bármilyen karaktert képes rendkívül hitelesen hozni:
Az Andrea Zimits márkát még 1996-ban alapítottam. Kisgyermekként tudtam, hogy lételemem az alkotás. Amire csak lehetett rajzoltam, ilyen volt az üres gyógyszeres fólia, vagy a sarki suszter bácsitól kapott bőrdarabkák. A munkámat a precizitás és a tökéletesség jellemzi. Nem titok, hogy miden elkészült darabhoz mély érzelmi kötődésem van, így szíves
Meghan Markle és Harry herceg jelenleg a legtöbb időt kaliforniai otthonukban töltik és szinte teljesen visszavonultak, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen nemrég született meg második gyermekük.
Repülés közben lett rosszul a kapitány, akit a személyzet próbált újraéleszteni, de sajnos már nem nyerte vissza az eszméletét. A bangladeshi utasszállítót az első tiszt tette le.
Az egész magyar sajtót bejárta a videó, amin Enyedi Ildikó új filmjét hosszú percekig állva tapsolja a cannes-i közönség. Ezután óriási várakozás előzte meg a hazai bemutatót, a Testről és lélekről után nagyon magasan volt a mérce, de természetesen az egyik legizgalmasabb kortárs magyar rendező most sem okozott csalódást. Enyedi Ildikó Rév Marcell
A születési horoszkópot tizenkét házra lehet osztani, amelyek egy-egy életterületet képviselnek. Ezek a házak az asztrológia „hol?" kérdésére válaszolnak és megmutatják, hogy az egyes bolygók az élet mely területére hatnak.