Hódi Pamela és Tóth Bence a Nyerő Páros Kibeszélőjében árulták el, hogy mi lepte meg őket leginkább a sztárpárshow adásait látva, és hogy mi az, amit utólag már másképp csinálnának, ha újrakezdhetnék a játékot.
A Celeb vagyok, ments ki innen! legfiatalabb játékosai: Jázmin Viktória modell, Miss Universe Hungary győztes, Múcska Gergő a Házasodna a gazda lovasa és Balázs Mercédesz, akit a Valóvilág dobogósaként ismerhetnek a nézők. Mindhárman a 20-as éveik elején járnak és készek arra, hogy megküzdjenek a dzsungel uralkodója címért.
A 2019-es év Mr. Olympiája, Brandon Curry néhány napot töltött Magyarországon, a testépítés szerelmeseinek végre itt volt a lehetőség, hogy meghallgassák sikersztoriját és fotózkodjanak a sportolóval. Brandon egyedül a Fókusznak adott interjút.
Young G és Norina nem gondolták volna, hogy ennyire nehéz lesz visszanézniük a Nyerő Páros adásait, megdöbbentette őket, hogy egykori szövetségeseik miket mondtak a hátuk mögött. A csalódottságuk mellett azért sok szép emléket adott nekik a műsor, és egymásról is sokat tanultak. A kibeszélőben vitáikról, félelmeikről és a nézők kommentjeiről is mes
Másfél évtizede már annak, hogy Metzker Viktória dj-ként elkezdte róni az éjszakákat. Sok minden történt azóta, a lemezlovas a Palikék Világa by Manna Futtában című műsorában mesélt élete változásairól és legnagyobb félelmeiről is.
A babavárás alatti kilenc hónapban számtalan nehezebb helyzettel találhatjuk szembe magunkat. Az egyik ilyen gyakori jelenség a terhesség alatti vérzés, amivel még a legminimálisabb esetben is orvoshoz kell fordulni.
Szenzációs bejelentést tett Shane Tusup, a háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinka volt edző-férje. Az amerikai a Blikk kérdésére elárulta, ha Katinka felkérné, hogy segítsen neki a párizsi olimpiára felkészülni, ő nem zárkózna el a lehetőségtől. Szerinte Katinkának mindenképpen folytatnia kellene az úszást.
A színházi függöny mögül az X-faktor csúcsáig. Nagyon kevés olyan művészi vénával rendelkező embert lehet megemlíteni, aki nemcsak egy és nem is két, hanem legalább négy területen sikeres és elismert.
Mindketten luxusban élnek, de nem születtek luxusba. Yvonn Dederick takarított, időseket gondozott gimnázium mellett, Polgár Árpád pedig a vászonnadrágoknak köszönheti első millióját. Most ők mondják el a gazdagság titkát, ami meglepő lehet, de nem a pénz hajszolása. Azt is megosztották az RTL kamerái előtt, hogy eddigi életükben mire költötték a l
Félelmet kelt a civilekben, hogy Moszkva bejelentette, kiüríti Herszont a régió oroszok által beiktatott vezetőjének segélykérése után. A lakosok attól tartanak, hogy a dél-ukrajnai megye szívében lévő megszállt város egy új frontvonal helyszíne lesz.
Azt követően, hogy elérte az újabb történelmi mélypontot, próbál a gyengülésből kijönni a forint. A magyar valuta árfolyama tovább küzd, s bár lehelletnyit, de erősödött a vetető devizákkal szemben.
A Magyar Fejfájás Társaság adatai szerint hazánkban egymillió embert kínoz a migrén, ám alig a felük tudja, mit lehet (és kell!) tennie ez ellen a betegség ellen. Sokan csak némán szenvednek és elfogadják, hogy vannak napok, hetek, amikor alig tudnak valamit csinálni. Tulajdonképpen mi is az a migrén? És hogyan különböztethetem meg a fejfájástól? F
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Bikát előléptethetik, a Skorpió magányos, a Nyilas kizárólagos kapcsolatba kezdhet. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
„Az élet nem fenékig tejfel!” – mondták a nagyszüleink kiskorunkban. Ez tényleg így van, de erre csak később, a harmincas éveinkben jövünk rá igazán. Azt azonban nem mondták el – vagy csak ritkán és keveseknek –, hogy mit kezdjünk azzal az érzéssel, ha folyamatos
A királyi család rajongói egy friss videónak köszönhetően észrevették, hogy számos különleges tárgy található Iii. Károly irodájában – egyetlen dologra azonban senki sem számított.
Az indiai egészségügyi hatóságok leállították egy köhögés és megfázás elleni szirup gyártását, miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a fogyasztása akár halálhoz is vezethet.
A korábban meglehetősen kisfiús Shiloh mára már a múlté: a kamaszlány rengeteget változott az elmúlt években, mára pedig épp úgy fest, mint édesanyja, a világhírű, bombázó színésznő.
Az Oscar-díjas sztár és leánykori nevén Amal Alamuddin emberjogi ügyvéd 2014-ben mondták ki egymásnak az igent és a kapcsolatukban azóta sem került sor egyetlen vitára sem.
A bíróságig hajlandó vinni Schadl György, hogy Hadházy Ákos a legkorruptabb végrehajtónak nevezte. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke becsületsértés miatt jelentette fel a független országgyűlési képviselőt. A politikus szerint a vezető lépése „bájos pofátlanság”.
Nem ragozta túl a dolgokat, pont annyi időt szentelt a témának, amennyire egy elfoglalt üzletasszonynak futja. De pont ezért kedveljük annyira Victoria Beckhamet: lényegretörő és nagyon egyenes.