A gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet során mindenkinél megjelent a pókoktól való félelem. Valaki kinőtte, valaki pedig fóbia rabjává vált. Bármilyen őrülten is hangzik, a világ lakosságának nagy része arachnofóbiától, a pókoktól való rendkívüli fé
Öt hónappal Berki Krisztián tragikus halála után először szerepelt nyilvánosság előtt és beszélt a terveiről a celeb özvegye. Az életében új tervek és új szerelem is született, van azonban valami, ami a régi marad.
Janza Kata bámulatos átalakuláson ment keresztül az elmúlt hónapokban, tizenöt kilótól szabadult meg. Új külseje miatt rengeteg bókot kap nőktől és férfiaktól egyaránt. Bár jólesnek neki a dicsérő szavak, különösebben nem foglalkozik az udvarlókkal. Nem véletlenül, értesülésünk szerint új férfi van az életében.
Meglepő módon teljesen eltűnt, felszámolta korábbi politikusi életét, és a nyilvánosság elől elzárkózva él a kínos ügyekbe keveredett Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese. Egészen elképesztő, de még a pártbeli volt harcostársaival sem tartja a kapcsolatot.
Ha valaki nem elkeseredett, riadt szingli, tudja, hogy bár párban általában boldogabbak vagyunk, de azért az egyedüllétnek is megvannak a maga utánozhatatlan előnyei.
Teljes terjedelmében égett egy teherautó az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Töltéstava térségében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfő hajnalban az Mti-vel.
A legtöbben szeretjük a napunkat egy csésze forró teával vagy kávéval indítani, amiből az idő múlásával egy remek reggeli rituálé is válhat. De valóban jó ötlet, ha ezekkel az italokkal indítjuk a napot? Nos, a kutatók egyenesen úgy vélik, hogy ez a szokás többet árthat, mint segíthet a szervezetnek. Ha azonban vízzel indítjuk a napunkat, azzal biz
Már öt hónap telt el azóta, hogy Berki Krisztián tragikus hirtelenséggel elhunyt. Özvegye, Berki Renáta először szerepelt a nyilvánosság előtt a történtek óta: az édesanya a terveiről, a mindennapjairól beszélt.