300 ember elbocsátását jelentette be a jakuzzikat és medencéket gyártó Wellis. A cég szerint az energiaválság és a háború kedvezőtlen hatásai miatt töredékére csökkent a kereslet a termékeik iránt, így…
Finnországban pénteken két síterep is megkezdte az idei szezont annak ellenére, hogy még nem havazott és a hóágyúkat sem tudták beindítani. Akik régen olvasnak minket, már tudják, hogy ez az un. snow-farming eredménye, vagyis a tavalyi szezonban elraktározott havat terítették szét a pályákon.
2023. január 26-29. között 9. alkalommal rendezik meg a kelet-tiroli Lienzben a Túrasí Fesztivált, melynek célja, hogy megismertesse az ide érkező sítúrázókkal Ausztria talán legszebb túrasí vidékét.
Érdemes betárazni gyógynövényekből az őszi és téli hónapokra, hogy megerősítsük a szervezettünket a hűvösebb időszakra. Míg nyáron a gyógynövények virágai vannak a középpontba, addig ősszel a bogyóik, a magjaik, illetve a gyökerük az értékes. Ősszel is találni gyógynövényeket a természetben A Sokszínű Vidék gyűjtött össze 5 Magyarországon h
Van egy kedvenc idézetem: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk". Simon Weil mondatában minden benne van, ami fontos. Benne van maga az élet. Az emberi kapcsolódások. Azt hiszem, az egyik legnagyobb ajándék, ha értjük. S még nagyobb, ha éljük is.
Globus szindróma a neve annak a tünetegyüttesnek, amelynek lényege, hogy a betegek úgy érzik, a torkukban fájdalommal nem járó csomó, duzzanat van. Sokféleképpen írják le, a leggyakrabban úgy, mint egy gombócérzést, szorítást, idegentestérzést. Jellegzetessége, hogy evés vagy ivás után a panaszok gyakran enyhülnek. Tekintsük át ezt a témát részlete
Mikor dicsértek meg utoljára? Emlékszel rá, hogy tegnap a párod elismerően nyilatkozott az általad készített vacsoráról, az édesanyád a hajadról, a főnököd a munkádról? Vagy már idejét sem tudod annak, mikor kaptál csak úgy, önzetlenül egy-két kedves, az érdemeidet méltató szót?
Julien Blanc párkapcsolati tanácsadót néhány éve gyakorlatilag kivetette magából a társadalom. Ha esetleg még nem hallottad volna a nevét: ő az, aki 2014-ben egy világméretű médiabotrány főszereplőjévé vált megkérdőjelezhető módszereinek és megmozdulásainak köszönhetően.
Minél átláthatatlanabb a rendszer, annál nagyobb teret kap a fantázia és a propaganda. Az összeesküvés-elméletek elszaporodásával viszont azt a kollektív képességünket veszíthetjük el, hogy különbséget tudjunk tenni valós és koholt fenyegetések között.
Vajon sikerül a Grand Seiko Evolution 9 SBGE283 órának a Rolex évtizedes múltú Explorer II-je fölé kerekednie? És ha igen, miben? Ezt és még meganni kérdést megválaszolunk ebben az Őszintén:…
A jó tanár egy életre pályára állítja a diákjait. Szavai vissza-visszaköszönnek a felnőtt évek kihívásainál, példamutatása irányadó és megtartó erejű. A jó tanár nem betanult szerep, sokkal inkább született személyiség. Amerika egyik legismertebb motivációs előadója tömören és frappánsan foglalta össze ugyanezeket a gondolatokat.
A divatvilág, ahogy általában, idén ősszel is meg tudott lepni. Mintha a világban zajló, felkavaró események nyomot hagynának a divatdiktátorok munkásságán, mintha a tervezők is úgy éreznék, hogy ezek a napok nem kell, hogy a harsányságról szóljanak. Sokkal inkább a letisztultság, visszafogottság és minimalista stílus jellemzi új kollekcióikat. Sze
Tavaly karácsonykor épp a kardigánomat igazgattam a derekam köré, amikor belépett a 14 éves keresztlányom haspólóban és fekete bőrnadrágban, rajta egy oversize kockás kabát. Már tátottam a számat, hogy „hű, de jól nézel ki”, amihez föltétlen hozzáfűztem volna, hogy „te nem fázol?”, de szerencsére elharaptam. Majd mondja neki az Anyja, de a Papa se
Adam Driver hamarosan egy újabb ismert olasz karaktert fog alakítani: Michael Mann közelgő drámájában, a Ferrariban nem mást, mint magát Enzo Ferrarit alakítja majd, mégpedig 59 éves kiadásban.
Az utóbbi időben rengeteg változás történt a királyi családban. Nemcsak elveszítették II. Erzsébet királynőt , de őfelsége halála óta több címváltoztatás is történt.
Bár 2020 őszén csak a belsőépítészeti terveit mutogatták a potenciális vevőknek, már akkor eladtak belőle ötöt. Aztán még hármat. Ez nyolc – szűk két év alatt. A 88 láb (26,81 méter) hosszú motoros jachtoknál ez semmiképp sem nevezhető hétköznapi teljesítménynek. Még úgy sem, hogy a modell tíz vendég befogadására is alkalmas, és a török márka
Az európai szövetség összeállította a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének menetrendjét, mely szerint a magyar válogatott 2023. március 27-én hazai pályán, Bulgária ellen kezdi és november 19-én szintén hazai környezetben Montenegró ellen zárja a sorozatot.
Max Verstappen Szuzukában az idei 12. és pályafutása 32. futamgyőzelmét aratta a heves esőzés miatt két órás csúszással és rövidített versenytávval megrendezett viadalon.
Apai nagyszülei katolikusok, anyai nagyszülei zsidók, élt Izraelben fegyverrel a párnája alatt, tagadta a vallást, cigarettázott az imák alatt, aztán élete 180 fokos fordulatot vett, és szigorúbban tartja az előírásokat, mint az ortodox zsidók egy jó része. Szabó Györggyel, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnökével beszélgettün
A halálbüntetés az egyik legősibb büntetési forma, és a világ számos országában alkalmazzák ma is. Ez felvet egy sor kérdést, többek közt azt, valóban van-e elrettentő ereje, ahogy a támogatói gondolják.
Honnan jöttünk, hol tartunk, és merre megyünk tovább? Különböző életek vesznek körül minket - kilépve az utcára, a boltban sorban állva vagy hazafelé menet a villamoson.
Hol esik, hol nem, hol süt a nap, hol nem - nagyjából így lehetne leírni az előttünk álló hetet, úgyhogy érdemes ruházkodás, esernyő és minden téren felkészülni a szeszélyes napokra.
Szakítani nem egyszerű. Megindokolni döntésünket pláne nem az! Igazából, ha szerelem van, akkor minden megoldható - de ha nincs, akkor meg halott ügy az egész. És, hogy miért van, vagy épp miért nincs szerelem, az megindokolhatatlan és megmagyarázhatatlan. De a másikra tekintettel mégiscsak illene valamit mondani... Cinti összegyűjtötte, hogy menny
Hat óra késéssel érkezett, de ó, annyira szerettem volna... Szerettem volna egy rózsát! És ő tüskéit levetve jött, szelíd, angyal arccal. Nehezen bomló, szar anyag, lézengő virágszál, jöttment szerelem.
A michigani Taylor Buist két kísérteties alakot vett észre közvetlenül egyéves kislánya arca mellett, és azt állítja, hogy a kép egyre hátborzongatóbb lett, minél tovább nézte.
Hosszú hónapokig szinte teljesen el voltak zárva, most próbálnak életet lehelni a nemzetközi turizmusba. Hongkong 500 ezer repülőjegyet ajándékoz el, hogy újra fellendítsék a régió turizmusát, írja az Euronews a BBC alapján. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a városállam az elmúlt hetekben több koronavírussal kapcsolatos utazási ko
A vasculitis gyűjtőnév olyan érgyulladásra utal, amely az ér által érintett szerv károsodását jelenti. A vasculitis a szervezet bármely területén kialakulhat, mégis leginkább a verőerekre (artériák) jellemző.
A Holdon vágna növénytermesztésbe 2025-től egy ausztrál űrkutatási start-up, amelynek küldetését mások mellett az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) is támogatja.
Az átmeneti kabátok bár csak korlátozott ideig hordhatók, az nagyon jó bennük, hogy tökéletes elemei a réteges öltözködésnek. Mutatunk néhány szuperolcsó darabot, amit érdemes beszerezned.
A túláradó érzelmek miatt jó döntésnek tűnhet, hogy a gyermeked vagy gyermekeid nevét a bőrödön őrizd örökké, azonban egy tetoválóművész szerint ez egyáltalán nem olyan jó ötlet.
Eliud Kipchoge saját kezű autogramja szerepel azon a négy darab NN Ultrabalaton pólón, amelyekre online licitálhatnak a futásrajongók. Az NN Biztosító és az NN...
Elsőre úgy tűnhet, hogy Katalin hercegné kedvenc frizuráját bonyolult elkészíteni, azonban egy meglepően egyszerű praktikának köszönhetően pillanatok alatt megvalósíthatod te is – ráadásul nem is kell rá sokat költened.
Most kiderül többek közt, hogy a fiatalok szerint melyik népszerű X generációs emoji jelenti azt, hogy „folytasd még a hülyeségeidet”, illetve melyik a „sorozatgyilkos emoji”.