Eléggé bíztatóan indul az október a Tátrában a havazás mennyiségét illetően. A Lomnici-csúcson ma reggel 84 cm vastagon állt a hó, amely a legmagasabb érték, amit eddig mértek október első felében.
Ne gondold, hogy a nyárral együtt a kirándulásoktól is el kell köszönni! Igazából csak ősszel kezdődik el igazán a hangulatos túrák időszaka. Bemutatunk három szép helyet, melyek felkeresése örökre szóló emlékeket fog jelenteni.
A hűvös, esős szeptember után gyönyörű napsütéses idővel köszöntött be az október. A vénasszonyok nyara – ahogy a népnyelv fogalmaz – legalább olyan sokszínű és izgalmas kulturális kínálattal várja az érdeklődőket Debrecenben, mint az 1939-ben természetvédelmi területté nyilvánított Nagyerdő.
Ki ne találkozott volna már azzal a kellemetlen érzéssel, amit a csalán érintése okoz, ha nem vesszük észre, hogy ott van és belelépünk vagy hozzányúlunk, akár a saját kertünkben is. A csaláncsípés után fellépő kiütések és viszkető érzés többek között a levél mirigyszőreiben jelen lévő hisztamin hatására alakul ki.
Legyünk őszinték! A szex egyik velejárója, hogy vagy a mi, vagy a párunk térde kicsit megviselt lesz, hiszen a közös örömszerzéshez nemcsak a csípőnk mozgását kell használni.
Egyik napról a másikra beköszöntött az ősz. A szellőztetési praktikák és a légkondis használati útmutatók tanulmányozása helyett egyszeriben időszerű lett, hogy a lakásunk melegen tartására gyűjtsünk be hasznos gyakorlati tippeket. Az alábbi ötletek apróságok, de jótékony hatásuk feltétlen érződni fog.
A dilemma Amerika felfedezésével egyidős. Most azért lett újra aktuális, mert kiderült, hogy egyre több amerikai család teszi át a székhelyét a jó öreg kontinensre. Vajon milyen mozgatók állnak az áttelepülési hullám mögött? Mitől vonzóbb az élet az óvilágban, mint az álmok hazájában?
Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott középpályása szerint "még semmi nincs veszve" a csapat számára a Bajnokok Ligája csoportkörében, amelynek harmadik fordulójában a skót Celtic együttesét fogadják a lipcseiek szerda este.
„Senki sem kényszerített minket arra, hogy tanárok legyünk. De most szükség van rá, hogy mindenki, aki eljutott valahova az életben, az visszagondoljon ránk. Arra, hogy ha mi nem lennénk, akkor ők sem tartanának ott, ahol.”
Beköszöntött a hűvösebb idő, ami kifejezetten kedves a grillezésnek. A meleg grill mellett ilyenkor jobban esik akár órákat is eltölteni, amíg várod, hogy az ínycsiklandó étel elkészüljön. Ha azt akarod, hogy ne csak a grill, hanem az étel is melegítsem, jöhetnek a csípős fűszerek!
A világítótorony és az idén megjelent Az Északi után Roger Eggers újra filmet forgat. A régóta várt Nosferatu főszerepét nem más, mint az Azzal berobbant Bill Skarsgard játssza majd, míg partnere szerepére Lily-Rose Deppel tárgyalnak a film alkotói.
Mostanában nagyon felkapott lett a „superfood” vagy szuperélelmiszer kifejezés, aminek hallatán valami extra különleges dologra asszociálunk. Némiképp átverés-szagot érzek itt is, magyarázom, miért.
A Hévízi-csatorna kiváló lehetőséget biztosít a vizek szerelmeseinek, akiknek nem kell lemondani egy kis evezésől a hideg idő ellenére sem. Mindenkinek, aki szeretne a Hévízi-csatornán vízitúrát szervezni vagy vízitúrázni, be kell szereznie az adott napra, adott létszámra szóló vízitúra-igazolást a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságtól. Az
Az élelmiszerárak az egekben, nem véletlen, hogy egyre több ételt igyekszünk otthon előállítani. A tészta is ilyen, ráadásul a csomagolt tészták sokszor unalmasak is, mindennapos igáslovak az étkezéseknél. De hogy érdemes nekiállni? Szerencsére itt van nekünk Frank Proto professzionális séf és kulináris oktató, aki az Epicurious Youtube-cs
A rendszeres hámlasztás hozzá tartozik a jól átgondolt bőrápolási rutinhoz. A peeling frissíti és tisztítja a bőrt, stimulálja a sejtregenerációt és friss, üde bőrképet ad. A hámlasztás lehet mechanikai (szemcsés anyaggal dörzsölés), kémiai (savak) vagy biológia (enzimek). Sőt, mostanában egy új játékos is pályára lépett az innovatív savak képében.
Bödőcs Tibor, a népszerű Karinthy-gyűrűs magyar humorista, író ezúttal egy 1989-es filmklasszikust idézve üzent egyszerre a kormánynak és az ellenzéknek.
Erling Haaland idén nyáron érkezett a Borussia Dortmundtól a Manchester City csapatához, heti több mint 500 ezer fontos fizetésével pedig a 21 éves tehetség egyből a Premier League legjobban fizetett játékosa lett.
Néha öt perc várakozástól is kiakadunk, máskor fél óra is kellemesen telik. Sok múlik azon, hogyan észleljük az eltelt időt, mi történik velünk közben. Vannak szolgáltatók, amelyek tudják ezt, és odafigyelnek rá, másoknak bőven van még mit fejlődniük ezen a téren.
Egy Down-szindrómás baba születése először óriási trauma minden családnak. A Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központjában elhivatott gyógypedagógusok azon dolgoznak, hogy megkönnyítsék ezeknek a gyerekeknek a mozgásos és szociális fejlődését. Pár hetes kortól ötéves korig foglalkoznak a picikkel. „A Korai fejlesztés nem arról szól, hogy behozzák 45
Harcsa Veronika légies, könnyed – miközben felkészült és pontos, Gyémánt Bálintban egyszerre van jelen a humor és a mélység. Két zenész, akik érzékenyen figyelnek egymásra beszélgetés közben is – nem vágnak egymás szavába, de közös az üzenetük, akár a színpadon. Az is előfordult már, hogy Veronika véletlenül egy CD-re Bálint nevét dedikálta.
Az alvást segítő ételek fogyasztása nagyban befolyásolhatja a pihenés mennyiségét, és még az éjszakai elalváshoz szükséges időt is felgyorsíthatja. Valójában a kiegyensúlyozott táplálkozás kéz a kézben jár a minőségi alvással. Monique Richard bejegyzett dietetikus, a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia szóvivője szerint a megfelelő
A vizelet szaga árulkodó tünet, hiszen számos állapotra, betegségre már ebből a jellemzőből is következtetni lehet. Ezért is fontos felfigyelni az ilyen irányú változásokra, és szükség esetén orvoshoz fordulni.
Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 418 352 fő, közülük 6 204 725 fő a második, 3 897 614 fő a harmadik, 348 934 fő már a negyedik oltását is felvette.
Sokan úgy gondolják, hogy kemény telünk lesz. Ha nem is az időjárás miatt, de a megugrott gázárakat a fűtési szezonban mindnyájan meg fogjuk érezni, így igazán jól járnánk, ha nem lenne annyira hideg telünk. A Severe Weather Europe elkészítette a 2022/2023-as téli előrejelzését, amit tudományosan megbízható adatok alapján készítettek el, így nagy e
Egy-egy pattanás még nem a világ vége, de még ezek is elronthatnak egy jónak induló napot vagy eseményt. Azokról nem is beszélve, akik hosszú ideje küzdenek a pattanásokkal. Vannak azonban olyan dolgok, amik gyógyszerek nélkül is segíthetnek a pattanások ellen. Csupán egy kis odafigyelés szükséges hozzá. Stressz A stressz önmagában nem okoz
A vastagbél egészséges működése függ a benne élő baktériumtörzsek összetételétől és a vastagbél falának épségétől. Ez kihat az immunrendszerünk megfelelő működésére és a normál testalkatot biztosító anyagcserére is! A magyarok 40-45%-a székrekedésben szenved. A vastagbélben hosszabb ideig pangó bélsár sok problémát tud okozni, ezért is fontos a vas
Egyes források szerint ősi démon, mások szerint ikon, aki a pogányok egyik legsötétebb istensége lett. De ami a legmegdöbbentőbb: állítólag ő volt az első nő a földön és nem Éva.
Újabb és újabb vírus hullámról szólnak a híradások. Egyesek már kezdenek belefásulni, míg mások egyre jobban pánikolnak. Utóbbiak vannak egyre többen. Mivel a félelem jelentős mentális stresszt jelent, gyengíti az immunrendszert. Ezért nem a pánik a megoldás, hanem a tudatos életmód.