Készlethiány, alapanyaghiány, csomagolóanyag-hiány. Szegény Pilóta kekszet az ág is húzza. A hvg.hu-nak több olvasó is jelezte az elmúlt héten, hogy már nemigen találnak Pilóta kekszet a boltok polcain, az üzletek többsége pedig már egy hónapja nem is kapott a Mondelez Hungária Kft. Székesfehérváron gyártott termékéből. Most a szendvicskekszről bes
További törvényjavaslatokat fogadott el kedden az Országgyűlés az Európai Bizottsággal való megegyezés és a 3000 milliárd forintnyi uniós forrás érdekében.
A halasztott fizetés engedélyezése enyhülést hoz a forintnak, javítja az ország cash flow-helyzetét. Hosszabb távon viszont rendbe kell rakni a fizetési mérlegünket, amihez nem elég egy homályos ügylet, amiért ki tudja, mit kérnek cserébe az oroszok.
A múzeumi fenntarthatóságot állítja a középpontba a 17. Múzeumok Őszi Fesztiválja, amely keddtől csaknem 40 fővárosi és 80 vidéki múzeum részvételével mintegy másfél hónapon át országszerte több mint 500 programot kínál a látogatóknak.
Összesen 15,9 millió forint bevételt hozott a Budapest Borfesztivál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jótékonysági borárverése, amely így lehetővé tette egy új mikrobusz megvásárlását a szeretetszolgálat Szimfónia programja számára.
Európa nagy bajban van, és az EU tekintélye épp csak egy hajszálon függ. Az energia-vészhelyzet ugyanis könnyen előre látható volt, attól a pillanattól kezdve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. A közelmúltban Olaszországban és Svédországban aratott választási győzelmek, amelyeket a még mindig EU-szkeptikus politikai jobboldal aratott - még akko
Az új felsőoktatási felvételi rendszer versenyképesebbé, rugalmasabbá vált, és hozzájárul az intézményi és a hallgatói autonómia kiteljesedéséhez - jelentette ki a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár kedden Szegeden.
A Botas török olaj- és gázipari vállalat arra kéri Oroszországot, hogy engedélyezze a gázszámlája részbeni fizetési halasztást 2024-ig, mivel Törökország igyekszik megvédeni a gazdaságát a magas energiaáraktól - írta a Bloomberg, amelyet a TASZSZ orosz hírügynökség idézett.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a fogyasztói árnövekedés éves szinten átlagosan 10,3 százalékra gyorsult augusztusban az egy hónappal korábbi 10,2 százalék után.
A Gazprom orosz gázipari monopolcég megfenyegette Moldovát, hogy elzárja a gázcsapot és szerződést is bonthat a moldovai féllel, ha nem teljesíti fizetési kötelezettségét október 20-áig.
A Samsung kedden közölte, hogy öt éven belül a világ legfejlettebb félvezetőit kívánja előállítani, mivel a dél-koreai elektronikai óriás és a világ legnagyobb chipgyártója, a TSMC közötti versenyben közötti verseny egyre élesedik.
A Facebook anyavállalat, Meta új utakat nyit az Instagramon és a Messengeren történő reklámozásra, mivel a vállalat igyekszik megfordítani a bevételek csökkenő tendenciáját, ami nemrég a részvényárfolyamot 2019 eleje óta a legalacsonyabb szintre nyomta.
A Bloomberg beszámolója szerint a részleges mozgósítás bejelentése óta közel 400 ezer orosz hagyta el az ország területét, míg csak 200 ezer embert soroztak be.
Az MVM földgázelosztó társaságai felkészültek az idei fűtési szezonra, de az ügyfeleknek is érdemes felülvizsgáltatni a tulajdonukban lévő földgázvezetékek, gázkészülékek állapotát - hívta fel a figyelmet az energetikai vállalatcsoport.
A budapesti Illatos úti illegális méregraktár miatt a Greenpeace az Európai Bizottsághoz és az ENSZ-hez fordult, ezzel egyidejűleg Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester levélben kérte a mérgek elszállítását magyar hatóságoktól.
Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
A világon egyedülálló városi megoldást fejlesztett három magyar cég, a PLATIO Solar, a Rollin és Kuube: egy zöld energiával és okos funkciókkal ellátott mikromobilitási állomást. Olyan okos városi pontot alkot a három innovatív termék, amely megreformálhatja a városi közlekedést, nemcsak fenntarthatóvá, zölddé teszik azt, hanem közösségi élményt is
Lesz-e elég AdBlue a piacon? Hogyan kell tárolni és meddig áll el ez a fontos adalékanyag? Ha ugyanúgy karbamidból áll, mint a műtrágya, akkor miért nem lehet házilag előállítani? Érdekes AdBlue-kisokost tett közzé a minap az agrarheute.com portál három nagy mezőgépgyártó cég segítségével.
A felhalmozott szaktudás mellett a legújabb tervezőmegoldásokat is felhasználja új modelljeinek fejlesztése során a Hymer lakóautógyártó. A prototípusgyártásban a digitális ikerpár kap szerepet, a fejlesztési folyamat egy része pedig a virtuális térbe helyeződik át a Siemens segítségével. A németországi Hymer vállalat évtizedek óta fejleszt kényelm
Felemás képet mutat az albérletpiac. Országosan a lakbérek augusztusban 24,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, Budapesten pedig 23,4 százalékos volt a drágulás. Havi szinten viszont tovább lassult az albérlet-áremelkedés üteme. Az infláció hatását is figyelembe véve, azaz reálértéken az albérletárak még mindig járvány előtti sz
Hagyomány Kaposváron, hogy a térség jellemző lófajtáját fogatokban bemutatják, ahogy az is, hogy a magyar hidegvérűnek tenyészszemlét rendeznek. A KÁN Egyetemi napokon sem volt ez másképp. A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 15 tenyésztője, 36 magyar hidegvérű lóval volt jelen. 20 tenyészmén és 16 tenyészkanca, illetve 10 szopós csikó
Kovács Aurél jól menő autókereskedő volt, akit a devizahitelválság egyenesen vitt a csődbe. Mélypontra került, szó szerint kenyérgondokkal küzdöttek, hogy két gyermekét és feleségét el tudja tartani. Most ismét egy olyan vállalkozó, aki alig győzi kiszolgálni ügyfeleit egy teljesen más területen. Interjú.
A vásárlók fontosnak tartják, hogy az eszközeik energiatakarékosak legyenek, azonban az energiacímkék jelentésével a többségük nincs tisztában, és nem mindenki hajlandó jelentősen többet fizetni a jobb energiabesorolású gépekért – derült ki az Euronics Műszaki Áruházlánc friss kutatásából. Az energiafogyasztás régóta fontos kérdés, amire egy rész
Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt p
Október 5. a Pedagógusok Világnapja. Ahelyett, hogy díjakat és elismeréseket osztanának szét, esetleg konkrétumokat mondanának a régóta vágyott béremelésről, vagy visszavennék a polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárokat, Magyarországon ma ismét élőláncra, hídfoglalásra, és sztrájkra és tiltakozó akciókra készülnek a tanárok és velük szimpat
Kötelező spórolás és rendkívüli válságterv – az EU komolyan számol azzal, hogy hiány léphet fel télen az uniós energia-ellátásban. Ez áramkimaradásokhoz vezethet a tagállamokban, akár a katasztrófavédelmi alaphoz is hozzá kell nyúlni. Az orosz gáz kiesése Németországot is súlyos helyzet elé állítja – sok múlik ugyanakkor az időjáráson és azon, hogy
A magyar Recash megoldása egyszerű és nagyszerű - de a jövő kockázatos. Valósidőben is képesek a hitelképességünket monitorozni, ebből csinálnák meg végre a nagy dobást.
A hazai gáztárolók töltöttsége jelenleg 75 százalékon áll, és mivel az ország tárolókapacitása meglehetősen nagy, ezzel az éves fogyasztáshoz viszonyított töltöttség szempontjából jóval meghaladjuk az uniós átlagot - jelentette be Palkovics László a Portfolio Energy Investment Forum 2022 konferencián az Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) kedd
2024 végére az Európai Unióban értékesített minden mobiltelefont, táblagépet és digitális fényképezőgépet C típusú USB-porttal kell ellátni. Ez a kötelezettség 2026 őszére a laptopokra is kiterjed majd. A kedden 602 szavazattal, 13 ellenszavazattal és nyolc tartózkodás mellett elfogadott új jogszabály nagyobb ívű uniós törekvéseket is szolgál: az
Olyan alacsony díjszinteken lehet konténereket Európába szállítani Kínából, amelyek a koronavírus okozta árrobbanást követően sokáig elképzelhetetlennek tűntek. Kétéves mélyponton vannak mind a tengeri-, vasúti és légi szállítási díjak. Különlegessége a helyzetnek, hogy szeptemberben általában emelkedni szoktak az árak, hiszen rengetegen ilyenkor i