2022. október 21. péntek

okt. 21
0:09
Beindult a kapkodás: Lemondott Liz Truss brit miszterelnök (Biztosító Magazin)
Lemondott csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról.
okt. 21
0:09
Egy ábrán, mennyi balesetet okoznak az ittas vezetők (Növekedés)
Bár az ittas vezetők még mindig nagyon sok balesetet okoznak, de a 2007-es csúcsévhez viszonyítva a felére esett az alkoholos befolyás alatt okozott balesetek száma. A zéró toleranciát, vagyis, hogy egyáltalán nem lehet inni vezetés esetén 2008-ban vezették be Magyarországon. Sokan lobbiznak azért, hogy egy pohár sör vagy bor elfogyasztása után leh
okt. 21
0:09
5G hálózat gyorsította a járműtesztelést az Audi győri gyárában (Üzletem)
A Technológiai és Ipari Minisztérium közreműködésével az Audi Hungaria Zrt. győri üzemében megvalósult pilotprojekt bebizonyította, hogy az 5G maradéktalanul képes kiszolgálni a kifejezetten vezetékes működésre tervezett, szigorú autóipari protokollok igényeit is.
okt. 21
0:12
Öt ábrán mutatjuk, miért közeledik az inflációs fordulat (Infostart)
Jó néhány uniós országban már csökkenő vagy stagnáló árdinamika látszik, és rendeződés látszik több globális folyamat is. Térképeken, grafikonokon a változások.
okt. 21
0:12
Lemondott Liz Truss brit kormányfő (Adózóna)
Lemondott csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról.
okt. 21
0:12
Kormányszóvivő: Újabb kormányzati segítség a magyar vállalkozásoknak (hirado.hu)
Azt írta: az elhibázott brüsszeli szankciók miatt az egekbe emelkedtek az energiaárak, az energiaigényes vállalkozások rezsije a többszörösére nőtt.
okt. 21
0:12
Vita tört ki a német kormányban, hogy bevásárolhatja-e magát egy kínai óriáscég a hamburgi kikötőbe (444.hu)
Ha európaiak nem juthatnak tulajdonrészhez kínai kikötőkben, egy kínai cégnek miért járna ez Németországban?
okt. 21
0:12
Díjazzák az oktatási innovációkat (Azenpenzem)
Az oktatási innovációk elismerésére és támogatására alapít díjat az OTP Fáy András Alapítvány – jelentette be Csányi Sándor az alapítvány 30. jubileumi ünnepségén. A pénzügyi és gazdasági ismeretek bővítése céljával létrehozott alapítvány évente több mint 20 ezer diáknak tart képzéseket.
okt. 21
0:13
Kozák Ádám: Új kockázati életbiztosítást mutattunk be Vienna YES néven (Biztosító Magazin)
Kozák Ádám közel két évtizede dolgozik a hazai biztosítási piacon, 2004-ben aktuáriusként kezdett, ma pedig ő vezeti az Union Biztosító személybiztosítási üzletágát. A társaság nemrég új kockázati életbiztosítást dobott piacra Vienna Yes néven.
okt. 21
0:13
Így tisztelegtek Orbán Viktornak, amikor megérkezett az EU csúcsra (Növekedés)
Megkezdődött Brüsszelben az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozója, melynek központi témája az energetikai kérdések. Orbán Viktor is megérkezett Brüsszelbe.
okt. 21
0:13
Máltán bejegyzett online szerencsejáték-szolgáltató a GVH célkeresztjében (Üzletem)
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított egy máltai székhelyű cég ellen, amiért valószínűleg a magyar fogyasztókat megtévesztve népszerűsíti online szerencsejátékait.
okt. 21
0:16
Kiszámolták, hogy mennyit hozhat a büdzsének a kata szigorítása (Infostart)
Gyorsuló ütemben apad az államadósság, segíti a vágtató infláció is. Vannak persze kockázatok is, némelyik jelentős. A forintárfolyamét például számokban is kifejezték. Az is ismertté vált, mennyit hozhat a költségvetésnek a kata szigorítása.
okt. 21
0:16
Megkerülheti szervezetünk immunvédelmi rendszerét a két új drámaian terjedő koronavírus mutáció (Adózóna)
Miközben rohamosan nő az USA-ban a BQ.1. és a BQ.1.1 vírusvariánsok aránya, hazai szakértők új, a magyar viszonyok között felmerülő, jelentős kockázatokra is figyelmeztetnek.
okt. 21
0:16
Erősödött a forint csütörtök este (hirado.hu)
Az euró a reggeli 0,9784 dollárról estére 0,9801 dollárra erősödött.
okt. 21
0:16
A korábbi ár 32-szereséért kapná a gázt egy baranyai falu (444.hu)
A felét se bírnák kifizetni.
okt. 21
0:16
Drámaian romlott a lakosság helyzete (Azenpenzem)
Egyre többen mondanak le nagyobb beruházásaikról és növekszik azok száma is, akik kénytelenek hozzányúlni megtakarításaikhoz – derült ki a Cetelem friss felméréséből. Tavasz óta drasztikusan romló helyzetet mutat a kutatás.
okt. 21
0:17
Tél kapitány bekopogtat: Péntekre virradóra több helyen is lehet fagy (Biztosító Magazin)
Péntekre virradóra a keleti országrészben nagy területen lehet 0 és -4 Celsius fok, a fagyzugos helyeken pedig akár -5, -6 fok is elképzelhető - közölte Fehér Balázs, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa csütörtöki videójában.
okt. 21
0:17
Nagy gond lesz Nagy-Britanniában - Lemondott a frissen megválasztott miniszterelnök (Növekedés)
Lemondott csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról. A kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjét - aki az Egyesült Királyság új miniszterelnöke is lesz - várhatóan már a jövő héten megválasztják.
okt. 21
0:17
Étolajjal és cukorral seftelő hálózatra csapott le a NAV (Üzletem)
Milliárdos kárt okozott az a céghálózat, amelyre nemzetközi akcióban csapott le a NAV. A bűnszervezet élelmiszer-árstop alá tartozó élelmiszereket szerzett be a Közösség területéről, és azokat az adófizetési kötelezettséget kikerülve, cégláncolaton átfuttatva értékesítették tovább.
okt. 21
0:18
Nőtt az ABB forgalma és nyeresége a harmadik negyedévben (ProfitLine)
Nőtt a harmadik negyedévben a svájci ABB gépipari technológiai konszern forgalma és nyeresége, és emelkedett a rendelésállománya is.
okt. 21
0:20
Fizetési felszólítások: eltúlozták a büntetéseket egyes elektronikus hírközlési szolgáltatók (Adózóna)
Az elmúlt években számos olyan panasz érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) média- és hírközlési biztosi hivatalába, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatóknak az előfizetők fizetési késedelmének kezelésével kapcsolatos méltánytalan intézkedéseit kifogásolták – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-v
okt. 21
0:21
Ilyen hely lehet 2050-ben a világ a jövőbelátó techguru szerint (Növekedés)
A technológiai fejlődés teljesen átalakítja hétköznapjainkat a következő pár évtizedben, így nemsokára magától értetődő lesz a robotok előretörése a munkahelyeken, a virtuális valóság kontaktlencsék, vagy éppen a letölthető avatárok használata. Ez csak néhány azon meghökkentő víziók közül, amelyek Kevin Kelly, a világ elsőszámú tech magazinja, a Wi
okt. 21
0:21
Számlagyáros ellen emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség (Üzletem)
A Heves Megyei Főügyészség – több más személy mellett – vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki többéves fiktív számlázási tevékenysége során összesen 354 595 833 forintra tett szert jogtalanul.
okt. 21
0:24
Kúriai döntés elsőfokon megítélt, a NAV-val folytatott adóvitáról (Adózóna)
Az adóviták elhúzódásának számos oka van a jogrendszerünkben. Ezekből, egy közelmúltban hozott döntésével, a Kúria egyik tanácsa kihúzott egyet. Kérdés persze, hogy ez a döntés mennyire fog precedenst teremteni. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda foglalta össze a döntést.
okt. 21
0:25
EU-csúcs - Macron: a legfontosabb az európai egység megtartása az energiaügyekben (Növekedés)
Az a legfontosabb, hogy az Európai Unió megőrizze egységét a gáz- és az energiaállátás ügyében folytatott tárgyalások és az ellátásbiztonság megteremtése során - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök Brüsszelben, az uniós tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.
okt. 21
0:28
Elf Bar, Lost Mary: ismét ellepték a közösségi oldalakat az árusok (Adózóna)
A tanévkezdéssel újra megjelentek az Elf Bart kínáló eladók a közösségi oldalakon – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
okt. 21
0:29
EU-csúcs - Orbán: jó esélyt látok a magyar nemzeti érdekek érvényesítésére (Növekedés)
Jó esélyt lát a magyar nemzeti érdekek érvényesítésére a brüsszeli EU-csúcson Orbán Viktor miniszterelnök, aki erről a Facebookon közzétett videóban beszélt.
okt. 21
0:30
Szivárognak a hírek az energiaügyi EU-csúcsról (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök a jelenleg is zajló kétnapos uniós csúcstalálkozó egy pontján úgy fogalmazott, hogy Magyarország javaslata értelmében az EU csak akkor folytasson le közös gázbeszerzést, ha az abban való részvétel nem kötelező, hanem önkéntes. A csütörtök éjszaka kiszivárgott hírek alapján a magyar kormány meg is kapja ezt az engedményt.
okt. 21
0:32
Felmérés: a háztartások többségét érinti a rezsiemelés, negyedük veszélyeztetett (Adózóna)
Átlagosan havi 26 ezer forintos költségemelkedésre számítanak a válaszadók a rezsicsökkentési szabályok módosítása miatt, a legkisebb jövedelmű háztartások kiadásai több mint harmadával növekedhetnek, derült ki az Intrum felméréséből. A magyar háztartások háromnegyede ki tudja gazdálkodni az áremelés miatti plusz kiadást, de 161 ezer háztartást köz
okt. 21
0:33
Indul a vissza nem térítendő támogatás kkv-knak (Növekedés)
Itt az újabb kormányzati segítség a magyar vállalkozásoknak - tudatta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán.
okt. 21
0:36
Horgászok pácban (Adózóna)
Rendkívüli ellenőrzést végeztek a Nébih Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) halőrei a Csepeli kavicsbányatavon október elején. Az akció során bevontak 12 horgászengedélyt, lefoglaltak 14 horgászbotot és 82 haltároló eszközt, melyekből összesen több mint 300 kg halat engedtek vissza a tóba. További 56 esetb
okt. 21
0:37
Négynapos munkahetet vezetnek be Tatabánya önkormányzatánál (Növekedés)
Az energiaárak növekedése miatt Tatabánya önkormányzata négynapos munkahetet vezet be a városházán, két igazgatási szünetet rendelnek el, valamint időszakosan bezár az élményfürdő - döntött a megyeszékhely közgyűlése.
okt. 21
0:40
Engedély nélküli online szerencsejáték-szolgáltatót vizsgál a versenyhatóság (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított egy máltai székhelyű cég ellen, amiért valószínűleg a magyar fogyasztókat megtévesztve népszerűsíti online szerencsejátékait.
okt. 21
0:41
A világ leggazdagabb magyarja is aggódik az infláció miatt (Növekedés)
Az infláció egyhamar nem fog a várt ütemben visszaesni, a jegybanki kamatok ugyanakkor tovább emelkedhetnek az Interactive Brokers alapítója szerint. A világ leggazdagabb magyar származású befektetési szakembere szerint további 20 százalékos csökkenés lesz az amerikai tőzsdéken.
okt. 21
0:44
Árstopos élelmiszerekkel üzletelő céghálózat bukott le (Adózóna)
Nemzetközi akcióban számolták fel azt a céghálózatot, amely milliárdos kárt okozott árstopos élelmiszerekkel – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön a Facebook-oldalán.
okt. 21
0:45
A NAV figyeli az internetet - Így buktak le az Elf Bar-árusok (Növekedés)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan figyelik az internetes kereskedelmi csatornákat. A tanévkezdéssel újra megjelentek az Elf Bart kínáló eladók a közösségi oldalakon. Az illegális, különböző ízesítésű elektronikus cigaretták komoly veszélyt jelentenek a fiatalkorúakra, mivel könnyen függőséget, sőt, akár nikotinmérgezést is
okt. 21
0:48
Költségvetési csalás miatt emeltek vádat kilenc ember ellen (Adózóna)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, valamint más bűncselekmények miatt vádat emelt kilenc ember ellen a Heves Megyei Főügyészség.
okt. 21
1:30
Macron úgy állítja össze a költségvetést, ahogy akarja – nincs kontroll felette (TőzsdeFórum)
Emmanuel Macron francia elnök kormánya szerdán közölte, hogy egy különleges alkotmányos jogkörrel élve szavazás nélkül kényszeríti át a nemzetgyűlésen a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
okt. 21
1:34
Hatalmas válság – Liz Truss lemondott, káosz uralkodik a briteknél (TőzsdeFórum)
Liz Truss hat kaotikus hét után kilépett az Egyesült Királyság miniszterelnöki pozíciójából
okt. 21
1:42
Csökkent az egyszereplős közbeszerzési szerződések száma a harmadik negyedévben (ProfitLine)
Idén a harmadik negyedévben csökkenésnek indult az egyajánlatos közbeszerzési szerződések száma, ami az európai uniós forrásokkal kapcsolatos egyeztetések szempontjából pozitív fejlemény - közölte a Közbeszerzési Hatóság csütörtökön az MTI-vel.
okt. 21
3:06
Orbán Viktor hajnali kettőig csatázott Brüsszelben – Magyarország megint mentességet kapott (vg.hu)
A miniszterelnök arról számolt be az uniós csúcs első napjának végén, hogy sikerült elérni: ha lesz is gázársapka Európában, az alól Magyarország mentességet kap. A kormány ugyanazt a megoldást harcolta ki Brüsszelben, mint a kőolajembargónál.
okt. 21
3:12
Hoppá! Így tud Magyarország földgázt csinálni magának - a Sabatier-reakció háttere (ProfitLine)
Le tudunk-e valaha válni teljesen a külföldi gázról? — tesszük fel magunknak nap mint nap a kérdést. Vannak kormányzati tervek távoli, 2050-es határidőkkel, de azért mégis játsszunk el a gondolattal, hogy mi is kellene ehhez.
okt. 21
4:18
Szabadnapok 2023 - Szabadnapok száma kalkulátor 2023 (ProfitLine)
Hány nap szabadság jár egy munkavállalónak 2023-ban a Munka Törvénykönyve szerint? Mitől függ a munkáltató által kiadható szabadnapok száma 2023-ban? A gyerekek száma szerint hány nap pótszabadság jár 2023-ben? Milyen egyéb jogcímeken lehet pótszabadságot kapni a hatályos jogszabályok szerint? A szabadság kiadásának szabályai 2023-ban. Szabadnapok
okt. 21
4:21
Megvalósítási szakaszához érkezett az Integrált Energiahatékonysági Projekt (okosipar.hu)
A magyar gazdaság energiaintenzitásának csökkentése versenyképességi kérdés. A sikeres energiaátmenet kulcsa az energiahatékonyság növelésében rejlik, amihez kiváló eszköz a 4 milliárd forintos uniós támogatásból megvalósuló Integrált Energiahatékonysági Projekt – mondta Kovács Pál a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) energetik
okt. 21
4:39
Alacsony vércukorszint esetén jól jön a gyors segítség (Magyar Mezőgazdaság)
A "normális" küszöbérték alá esik a vércukorszint, szédülést, fizikai gyengeséget és zavartságot okoz a hipoglikémia, ezért nagyon fontos, hogy kéznél legyenek olyan ételek és italok, amelyek gyorsan fel tudják emelni a vércukorszintet.
okt. 21
4:51
Hosszútávú megállapodást kötött a TV2 Csoport és a Disney (Márkamonitor)
A Tv2 Média Csoport és a The Walt Disney Company hosszútávú, stratégiai megállapodást kötöttek. A Disney a 21st Century Fox akvizíciójával a világ két kiemelkedő stúdiójának tartalmait hozza el a Tv2 Média Csoportnak, így a megállapodás különösen nagy mérföldkő a magyar médiatársaság történetében.   A Disney legújabb mozijai (The King’s Man, Free G
okt. 21
4:51
A Hankook támogatja a Science Based Targets kezdeményezést (New Technology)
A prémium gumiabroncsgyártó Hankook elkötelezte magát a Science Based Targets (SBTi) kezdeményezés mellett, és bemutatta a saját tevékenységeiből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó célkitűzéseit. Az SBTi a CDP (Carbon Disclosure Project), az Egyesült Nemzetek Globális Megállapodása (UNGC), a World Resources Institut
okt. 21
4:57
Európa egyik legalacsonyabban képzett országává csúszik le Magyarország (G7)
A magyar diákokat drága külföldi ösztöndíjasokkal pótolta a kormány a hazai egyetemeken. Miközben egyre kevesebb magyar fiatal jár a hazai felsőoktatásba, annak minősége is folyamatosan romlik.
okt. 21
4:57
Milyen állat csinál lyukakat a kertben? (Agrofórum)
Tudnának nekem abban segíteni, hogy milyen állat csinálja a képen látható lyukat a földbe? Annyi mindent olvastam, és már nem tudom pontosan, hogy mivel állok szemben, és mivel irtsam ki?
okt. 21
5:12
Növelte eladásait a harmadik negyedévben a Volvo (ProfitLine)
A harmadik negyedévben jelentősen növelte eladásait a Volvo Group haszongépjármű gyártó vállalat és megerősítette éves értékesítési előrejelzését is a honlapján csütörtökön publikált jelentés alapján.

Keresés