2022. november 5. szombat

nov. 5
0:12
A környezetszennyezés problémáját bemutató úszó kiállítótér készült egy régi kompból (Alternatív Energia)
Úszó kiállítótér és szemléletformáló központ készült Sárazsadány község régi kompjából.
nov. 5
0:12
A cseh képviselőház jóváhagyta a rendkívüli adó kivetését (ProfitLine)
Rendkívüli adót fognak fizetni jövő évtől kezdve három éven át az energetikai, vegyipari és bányaipari cégek, valamint a bankok Csehországban. A kormány által javasolt 60 százalékos adó kivetését pénteken hagyta jóvá a cseh parlament alsóháza.
nov. 5
0:12
Újabb piramisjátékra csapott le az MNB (Azenpenzem)
Az utalványokat és úgynevezett NFT-ket is kínáló Falcon ellen nagy erőkkel lépett fel a felügyeleti hatóság. Az MNB a tevékenység azonnali tiltása mellett blokkolta a cég honlapját, sőt még számlazárolásról is döntött. Próbavásárlást is tartottak, és úgy vélik: a vizsgált konstrukció eleve csalásra, illetve piramisjáték szervezésére irányult.
nov. 5
0:12
Hathetes csúcson a forint (vg.hu)
.
nov. 5
0:12
Érdekes személyi változások a világ legnagyobb sportszergyártóinál (Növekedés)
Új vezérigazgató irányítja a Puma sportszergyártót január elsejétől, miután a társaság korábbi vezetője és igazgatóságának elnöke az év végén távozik a cégtől és iparági források szerint a nagy rivális Adidas irányítását veheti át.
nov. 5
0:16
UNESCO: a világörökség részét képező gleccserek egyharmada eltűnhet 2050-ig (Alternatív Energia)
A következő évek erőfeszítéseitől függetlenül 2050-ig eltűnhet a világörökség részét képező gleccserek egyharmada - írta csütörtöki jelentésében az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).
nov. 5
0:16
Németországi parancsnokságot hoz létre az amerikai hadsereg az ukrajnai segítségnyújtás koordinálására (vg.hu)
Négyszázmillió dolláros katonai segélyről is döntöttek.
nov. 5
0:20
Börtönbüntetést kaptak a Vermeer-festménynél tüntető belga klímaaktivisták (Alternatív Energia)
Két hónap szabadságvesztésre ítélt szerdán egy holland bíróság két belga klímaaktivistát, aki Jan Vermeer van Delft holland festő Leány gyöngy fülbevalóval című világhírű festményénél követelte a kőolajfelhasználás azonnali leállítását a múlt héten a hágai Mauritshuis Múzeumban. Az ügyészség szerint akciójuk "túllépett az elfogadhatóság határán".
nov. 5
0:20
Kriptovalutákkal játszották ki a szankciókat az irániak (vg.hu)
A világ legnagyobb kriptozsődéje, a Binance segítette a közel-keleti országot.
nov. 5
0:24
Egy holland tartomány engedélyezi, hogy festéklövedékkel riasszák el a farkasokat (Alternatív Energia)
A kelet-hollandiai Gelderland tartomány engedélyezi, hogy az emberek társaságát kereső, de veszélyes farkasokat paintballfegyverekkel üldözzék el a lakóövezetek közeléből, valamint a turisták által látogatott parkokból.
nov. 5
0:24
Ideiglenesen bezárja irodáit a Twitter (vg.hu)
Megkezdődnek az elbocsátások a platformnál.
nov. 5
0:28
Lengyelországban három nagy atomerőművet építenek (Alternatív Energia)
Lengyelországban a következő években három nagy atomerőmű létesül: az elsőt az amerikai Westinghouse építi a tengermelléken, a másodikat dél-koreai technológiával Közép-Lengyelországban létesítik, ahol egy harmadik beruházás is tervben van - jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
nov. 5
0:28
Lengyelországban ismét megszavaztak egy gyermekvédelmi törvényt (vg.hu)
A lengyel szejm megszavazta az oktatásügyi törvény gyermekeket védő módosításait. A jelenlegihez hasonló törvényt az elnök márciusban megvétózta.
nov. 5
0:32
Novák Katalin kinevezte az uniós források miatt létrehozott Integritás Hatóság vezetőit (vg.hu)
A hatóság elnökét és elnökhelyetteseit az Állami Számvevőszék elnöke javaslatára az államfő nevezi ki.
nov. 5
0:36
Imrán Hán szerint a pakisztáni kormány áll az ellene elkövetett merénylet mögött (vg.hu)
A volt kormányfő a lábán sérült meg és nem volt életveszélyes állapotban.
nov. 5
0:40
A G7 továbbra is kiáll Ukrajna mellett (vg.hu)
Összefognak a G7 csoport tagjai az ukrajnai infrastruktúra védelmében.
nov. 5
0:44
Emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdeindexek (vg.hu)
A három index erősödéssel zárta a napot.
nov. 5
0:48
Kanye West egy hónapig verbális böjtöt tart, miután milliárdokat veszített (vg.hu)
Kanye a Twitteren bejelentette, hogy egy ideig nem fog szexelni, pornót nézni, valamint alkoholt inni. A twitterezést azonban folytatja,
nov. 5
1:12
Tüntetést tartottak a közmédia budapesti székháza előtt (ProfitLine)
Tüntetést tartottak a közmédia budapesti székháza előtt péntek este, a demonstrációt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hirdette meg.
nov. 5
1:33
140 dollár fölé próbál erősödni az Nvidia (TőzsdeFórum)
Napi Az elmúlt 2-3 napban sem változott érdemben az Nvidia napos grafikonjának a narratívája, továbbra is a 140 dolláros ellenállás áttöréséért küzd az árfolyam. Siker eddig nem koronázta a törekvést, de markáns lefordulás sem jött az ellenállástól, ráadásul a premarket szakasz indikációja alapján további nyomás jöhet az akadályra. Egy sikeres kitö
nov. 5
1:37
Új mindenkori csúcsot céloz az OXY (TőzsdeFórum)
Napi 70 dollárig korrigált vissza az Occidental Petroleum árfolyama a 74 dollárnál elért maximumtól, így csak a 9 napos mozgóátlag sérült, a 20 napos nem került tesztelésre. Ez alapján nem beszélhetünk komolyabb lefordulásról az ellenállásoktól. A 74 dolláros szint átlépése a 77,1 dolláros abszolút csúcsérték tesztelését hozná el rövidtávon, de ala
nov. 5
1:41
Küszöbön az AMC jelentése – állva marad a mém? (TőzsdeFórum)
AMC Entertainment Holdings Inc. a harmadik negyedév eredményeit november 8-án teszi közzé. A hírhedt mém részvény várhatóan csökkenő veszteséget fog bemutatni, a pangó moziipar ellenére is.
nov. 5
1:45
Magyarország jobban teljesít, mint tavaly. (TőzsdeFórum)
Magyarország ipari termelése 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 2022 első, második és harmadik negyedévében nem következett be az a visszaesés, amit sokan vártak az Európai Unió szankciós politikája miatt - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteken Ecseren.
nov. 5
1:49
Több gázunk van az előírtnál (TőzsdeFórum)
A hazai földgáztárolók november 1-jére elérték a 85 százalékos töltöttséget, ami közel 50 százalékkal több, mint az Európai Unió (EU) gáztárolási rendeletében erre az időpontra előírt szint - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel.
nov. 5
1:53
Egy új rally első jele? (TőzsdeFórum)
Robert Shiller "Buy-on-Dips Confidence Index" nevezetű mutatója, emelkedő trendet jelez előre.
nov. 5
1:57
A cseh képviselőház jóváhagyta a rendkívüli adó kivetését (TőzsdeFórum)
Rendkívüli adót fognak fizetni jövő évtől kezdve három éven át az energetikai, vegyipari és bányaipari cégek, valamint a bankok Csehországban. A kormány által javasolt 60 százalékos adó kivetését pénteken hagyta jóvá a cseh parlament alsóháza.
nov. 5
2:01
Kitart a spanyol kormány a banki különadó mellett (TőzsdeFórum)
Az Európai Központi Bank (EKB) kritikái ellenére bevezeti a banki különadót a spanyol kormány.
nov. 5
2:05
BörzeZárás 2022.11.04. – Javult a nemzetközi hangulat (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 860,98 pontos, 2,06 százalékos emelkedéssel, 42 629,68 ponton zárt pénteken.
nov. 5
2:09
Téli fagyi nyáron, nyári fagyi télen (TőzsdeFórum)
Rendkívüli helyzetre rendkívüli megoldások.
nov. 5
2:12
77 uszoda marad nyitva a téli hónapokban (ProfitLine)
Hetvenhét uszoda marad nyitva a téli hónapokban a Magyar Úszó Szövetség (Músz) tájékoztatása alapján.
nov. 5
3:18
Nyugdíjtitkok - Miért csak decemberben közlik a nyugdíjemelés mértékét? És mennyi várható? (ProfitLine)
A nyugdíjas korúak méltó életének biztosítását és az időskorúak iránt érzett megbecsülés erősítését hangsúlyozta Csák János a kultúráért és innovációért felelős miniszter, valamint Varga Mihály pénzügyi tárcavezető az Idősek Tanácsa csütörtöki ülésén Budapesten. A szakmai fórumon komoly kijelentések hangzottak el a 2023 évi nyugdíj-emeléssel kapcso
nov. 5
3:18
Az új kinézetű, üzemanyag-takarékos repülőgépeket a NASA figyelmét is felkeltették (NRGreport)
A mérnökök olyan radikálisan új terveket vizsgálnak a kereskedelmi repülőgépek számára, amelyek kevesebb energiát használnának és alacsonyabb lenne a károsanyag-kibocsátásuk.
nov. 5
4:12
Tovább csökkent a FAO élelmiszer-árindexe októberben (ProfitLine)
Az Ensz élelmezési ügynökségének világpiaci élelmiszer-árindexe októberben enyhén csökkent, ami a hetedik egymást követő havi csökkenés, és mintegy 14,9 százalékkal maradt el a márciusban mért történelmi csúcsértéktől.
nov. 5
4:18
Így egyenesedik fel az egyszerre két- és négylábú robot (okosipar.hu)
Nagy áttörést jelenthet a robotok gyártásában és használhatóságában az az új eredmény, amit a 2022 IEEE/RSJ Nemzetközi Konferencián mutatott be egy amerikai és egy kínai egyetem. A közös projekt alapján mostantól nincs szükség rá, hogy egy lábakkal rendelkező robotot a későbbi funkciójának függvényében két- vagy négylábúnak tervezzenek, hiszen egys
nov. 5
4:24
Egy hónappal tovább jó a friss tészta ezzel a módszerrel (Magyar Mezőgazdaság)
A tészta az olasz gasztronómia meghatározó eleme: több, mint 300 félét különböztetnek meg, és nagyjából 1300 nevet használnak erre az ételre. Sőt, létezik egy 55 éves „tészta törvény” is, ami a tészta előállítását és gyártását szabályozza.
nov. 5
4:54
Napelem adó: kinek kell fizetnie? (Tiszta Jövő)
Jelenleg még senkinek, de a helyzet változhat hamarosan.
nov. 5
4:54
Meloni nincs olyan helyzetben, hogy eltérítse Olaszországot az atlantista vonaltól (G7)
Mi lesz új jobboldali olasz kormány hangzatos ígéreteikből, és milyen hatással lesznek az európai politikára? Stefano Bottonival beszéltük át a G7 Podcastban.
nov. 5
4:54
Hogyan menthetem meg az almafát a farontó gombától? (Agrofórum)
A csatolt képen látható, hogy egy termőkori jonathan almafám vázágán farontó gomba telepedett meg. Szeretném a fát megmenteni a károsodástól. Hogyan távolítsam el, mivel védjem meg a keletkezett sebet? Igényel-e további kezelést, védelmet? Ha igen, mit?
nov. 5
4:54
A fűtési időszakban kiemelt jelentőségű a beltéri levegő minősége (New Technology)
Bár jelenleg az energiaválság problémája, és az ezzel összefüggő rezsiárak emelkedése az egyik legégetőbb kérdés a világban, azonban egy a napokban közzétett tanulmány szerint az európaiak legalább ennyire aggódnak a levegőminőség miatt is. Mit tehetünk azért, hogy csökkentsük a vírusok terjedésének kockázatát? Mit tehet a jó minőségű levegő a bőr
nov. 5
5:24
Kényelmesebbé válhat a hőszivattyúk telepítése (Alternatív Energia)
Egy, az Egyesült Királyságban zajló projektben egy tetőtérbe telepített hőszivattyút tesztelnek.
nov. 5
5:24
Tavaly így nőtt a háztartások jövedelme - Csökkent a szegénység? (ProfitLine)
A szegénység csökkenése mellett nőtt a háztartások jövedelme és fogyasztása tavaly - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
nov. 5
5:24
Közös leányvállalatot alapít a Rheinmetall és a 4iG (okosipar.hu)
Közös tulajdonú informatikai leányvállalatot Budapesten a német Rheinmetall és a 4iG Nyrt. – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatásban. A két társaság szerződése alapján a Rheinmetall 4iG Digital Services Kft. többségi tulajdonosa 51 százalékos részesedéssel a magyar fél lesz. A közös vállalat p
nov. 5
5:24
Megkóstoltuk a világ második legerősebb chilijét (Magyar Mezőgazdaság)
Kőszegi Olivérhez, a fiatalkora ellenére számos hazai és nemzetközi díjat bezsebelő chilitermelőhöz látogatott az Agrotime stábja. A 2017-ben alapított Olchili márka azóta országszerte híres lett, köszönhetően a média érdeklődésének. Bánavölgyi Donáta, az Agrotime háziasszonya mély levegőt és egy nagy pohár tejet vett magához, hogy Olivér több term
nov. 5
5:36
Nagyot szakított a magyar állam is a Mol működésén (Menedzsment Fórum)
Pénteken publikálta harmadik negyedéves számait a magyar olajtársaság, amely rendkívül jól sikerült. Ugyanakkor nem csak a Mol, de a magyar állam is sok pénzt keresett a cég révén.
nov. 5
5:36
3 napos időjárás-előrejelzés: meddig tart az esős idő? (Agroinform)
Szombaton sokfelé esni fog, és a szél is feltámad a Balaton környékén.
nov. 5
5:48
Amerika vagy Oroszország? Most kell dönteni (Piac és Profit)
Putyin tárt karokkal várná a nyugati turistákat, köztük a magyarokat is. Legalábbis ilyen irányú terveket készítettek elő Moszkvában.
nov. 5
5:48
A sávos extraprofit adó lenne méltányos? (Márkamonitor)
Miközben a hitelmoratórium és a kamatstop segített a kilátástalan helyzetbe jutott adósokon, a nem rászorulók közül is többen kihasználták a lehetőséget. Egyes intézkedések azokat hozzák hátrányba, akik a kezdetektől pontosan fizették a hiteleiket, vagy új hitelt szeretnének felvenni – fejtette ki szakmai találkozóján Bódizs Kornél, a Magyar Követe
nov. 5
5:48
Mitől keserű az uborka? (Agrofórum)
Sokan panaszkodnak arra, hogy “savanyú a szőlő”, amikor megkóstolják az uborkájukat, mert az rendesen keserű. Vajon mi okozza, hogy az uborka keserű lesz? Ennek jártunk utána!
nov. 5
5:48
Digitális újratervezés az ellátási lánc hiányosságainak megoldása érdekében (New Technology)
A gyártó vállalatok a koronavírus-járvány kezdete óta ütköznek akadályokba az ellátási nehézségek miatt, ami megrendelések elmaradását, késedelmes szállításokat, minőségi problémákat és költségigényes alternatív beszerzési utakat okoz. Az ellátási láncok elemei kifejezetten sérülékenyek, hiszen járványok, hajókatasztrófák vagy politikai döntések be
nov. 5
5:48
Hazánkban ülésezett a Climmar, az Európai Mezőgép Forgalmazók Szövetsége (Agrárágazat)
A 2023-ban induló agrártámogatási ciklusban nagy hangsúly helyeződik a technológiai megújulásra és a digitalizációra.

Keresés