A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) meghatározása szerinti „kisebb szabályszegés” is körönként fél másodperces előnnyel járhat egy csapat számára – ezt mondja a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto, aki szerint óriási előnybe kerülhet az a csapat, mely a megengedettnél többet költ el egy idény során.
Árokba hajtott egy személyautó az M1-es autópálya 109-es és 110-es kilométere között, Győr térségében, az országhatár felé vezető oldalon. A balesethez a győri hivatásos tűzoltókat riasztották műszaki mentés céljából. A mentők is a helyszínre érkeztek. Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Mercedes Benz Sprinter Fotó: Mercedes A Sprinter már kapható elektromos hajtással. A Mercedes-Benz az amerikai Rivian elektromosautó-gyártó céggel kíván együttműködni elektromos kisteherautók gyártásában. Mindkét cég aláírta a megfelelő szándéknyilatkozatot a stratégiai partnerségről - jelentette be a Mercedes-Benz. Gyártás céljából vegyesvállalato
A múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjon még nem sikerült bebiztosítania második világbajnoki címét Max Verstappennek, a Red Bull holland pilótája azonban a soron következő japán versenyen másodszor is a királykategória trónjára ülhet.
Az M3-as autópálya bevezető szakaszán, a Szerencs utcánál baleset történt. A sérült járművek a kereszteződésében vesztegelnek, ugyan két sáv járható, de a torlódás több km-es, már Mogyoród térségében is araszolnak a járművek. Az M4-es autóúton, a főváros felé, Üllő térségében a 27-es km-nél baleset történt. Sávzárásra és 2-3 km-es torlódásra kell k
Várhatóan ma hozza nyilvánosságra a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), hogy volt-e olyan csapat, mely megszegte a költségplafonra vonatkozó szabályokat 2021-ben. A gyanú szerint két istálló is túlköltekezett, hivatalos megerősítés azonban ezzel kapcsolatban mostanáig nem történt.
Egyértelműen szerepel a Williams Forma-1-es csapatának listáján Mick Schumacher, akiről továbbra sem tudni, hogy 2023-ban ott lehet-e a száguldó cirkusz mezőnyében.
Forrás: Talmácsi-ring Facebook A szervezők keddi közleménye szerint a projekt a Nemzeti Tehetség Program keretein belül, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg, célja pedig az, hogy a gyermekeket bevezessék a motorsport világába, megmutassák nekik a sportból fakadó előnyöket, valamint hogy felfedezzék és a sportág számára
Steiner Attila a TIM közleményében kiemelte, megnyílt az elektromos teherszállító kerékpárok beszerzését támogató pályázat hatodik szakasza, amelynek köszönhetően akár többszörösére növekedhet a számuk Magyarországon. Az államtitkár emlékeztetett, a közlekedésben használt megújuló energiaforrások részarányát illetően Magyarország már most a régió
Tovább erősíti együttműködését a Red Bull és az AlphaTauri Forma-1-es csapataival a Honda – a japán gyártó ugyan tavaly hivatalosan is kivonult a száguldó cirkuszból, hétvégén újra megjelennek logói a fent nevezett két csapat versenyautóin.
A puhatetős változatok általában drágábbak, és nyilvánvalóan sokkal ritkábbak, mint a hagyományos változataik, de léteznek olyan modellek is, amiket a kezdetektől kizárólag nyitható tetővel képzeltek el a mérnökök. Ennek ellenére néhány kabriót sikerült meglepően nagy darabszámban értékesítenie a gyártóknak. Ezekből szemezgetünk most, kicsit vissza
A kiábrándító szingapúri szereplés után szeretné visszanyerni lendületét a hétvégi Japán Nagydíjon a Mercedes Forma-1-es csapata. Toto Wolff azt mondja, nem lesz egyszerű dolguk ezzel az autóval, ugyanakkor reméli, több pontot gyűjthetnek, mint a legutóbbi versenyen.
Ha egy autó száz méteren két másodpercnyit hátráltatja a szirénázó mentő, tűzoltó- vagy rendőrautót, akkor száz autó tíz kilométeren hány perccel lassítja a haladást? Ha az életed egy percen múlik, akkor ki a hibás, ha bármelyikük nem ér oda idejében segíteni? Ezeket kérdezi a rendőrség. Amikor félrehúzódsz az úton, ugye eszedbe jut, hogy hálát adj
Kiemelték: azt tervezik, hogy a Renault és a Dacia piaci részesedését 10 százalék fölé növelik 2023-ban a 2021-es 9-ről. Az importőri tevékenységet továbbra is a Renault Hungária csapata végzi, ugyanakkor az új tulajdonosok meglévő tapasztalataikra, tőkeerejükre és innovációs képességeikre alapozva kívánják növelni a márkák piaci pozícióját és néps
A 7-es szám most minden eddiginél ékesebben szimbolizálja a vezetés élményét, a hosszútávú menetkomfortot és az iránymutató technológiát: 2022 novemberében, a tisztán elektromos meghajtású BMW i7 világpremierje után néhány hónappal az új BMW 7-es sorozat modellpalettája újabb opciókkal bővül. A soros hathengeres benzinmotor és a továbbfejlesztett e
Idén október 20-23. között Békéscsabán, a Gyulai úton, a CsabaParkban rendezik meg a 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztivált. A legnagyobb attrakciók idén is a különböző gyúróversenyek lesznek, ugyanakkor a szórakoztatásban is a csúcsra törnek a szervezők. Már a nyitónapon ajándékkal kedveskednek mindenkinek, ugyanis október 20-án, csütörtökön ingye
Vajon miért hasonlított lovas hintóra az első autó? Mert abba épített be benzinmotort alkotója, Gottlieb Daimler. A korai gépkocsikat még egy darabig ezzel a módszerrel építették, alvázuk, felső részük, tömör gumis kerekük fából készült, ülésük bőrből, tehát csupa természetes anyagból – élettartamuk végén nyomtalanul tűntek el, leszámítva a primití
Vajon miért hasonlított lovas hintóra az első autó? Mert abba épített be benzinmotort alkotója, Gottlieb Daimler. A korai gépkocsikat még egy darabig ezzel a módszerrel építették, alvázuk, felső részük, tömör gumis kerekük fából készült, ülésük bőrből, tehát csupa természetes anyagból – élettartamuk végén nyomtalanul tűntek el, leszámítva a primití
Ismét egy olyan sofőrt látható, akinek nem valószínű, hogy kellene vezetnie. - A kedves közlekedőtárs annak ellenére, hogy jól belátható az útszakasz, úgy döntött, előzésbe kezd, a többit meg majd a szembejövők megoldják - fűzte hozzá a videóhoz a beküldő. A képre kattinva megnézheti a videót. A felvételt jól megnézve látni, hogy bőven lett volna h
A Kínából származó elektromos járművek fokozatosan megjelennek az orosz piacon. A Chinese Cars portál a GameBoy verziójú Wuling Mini EV autóról osztott meg képeket, melyeket Oroszországban fotóztak. Azok az oroszok, akik éltek az előrendeléssel, hamarosan birtokba is vehetik gépkocsijaikat. A Wuling Mini EV egy nagyon kompakt és olcsó elektromos au
Bár szerdára ígérte, nem hozta nyilvánosságra a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), mire jutott a csapatok tavalyi költségbeszámolóinak vizsgálatával. Sajtóhírek szerint két csapat is túlköltekezett 2021-ben, ám, hogy valóban így történt-e, azt leghamarabb hétfőn tudjuk majd meg.
Kuperczkó Adrienn, a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a kutas - aki ellen adatvagyonán alapuló kockázat-elemzés eredményeként kezdtek el nyomozni - megszüntette a dízelkút és a pénztárgép közötti kommunikációt, és feketén szolgálta ki üzemanyaggal egyes vevőit. Az eg
A halogén fényszóró a legszélesebb körben használt fényszórótípus, amely szinte minden autóban megtalálható. A halogén izzó úgy működik, hogy a halogéngázzal töltött üvegkapszulába helyezett volfrámszálon keresztül áramot bocsát ki. A gáz rendkívül hőálló, így az izzószál, miután elektromos árammal látják el, felmelegszik és izzik. Ez az oka annak,