A hazai cégek 66 százaléka tervezi visszafogni informatikai fejlesztéseit az energiaárak jelentős növekedése miatt – áll az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) ás a Makronóm Intézet közös felmérésében. A szövetség szerint azért is aggasztó ez, mert a gazdaság versenyképességének megtartása, növelése érdekében ép
A Debreceni Egyetemen (DE) az alapképzésben a legtöbb szakon nem lesz felvételi követelmény az emelt szintű érettségi 2023-tól – jelentette be az intézmény oktatási rektorhelyettese. Bartha Elek megjegyezte: jelentős azon szakok száma, amelyekre továbbra is feltétel a bejutáshoz az emelt szintű érettségi. Ezek között említette az általános orvos, a
Freedee Nyomdai Szolgáltató Művek Kft. regionális vezető szerepre tör a 3D nyomtatás piacán; a mikrovállalkozásként 2012-ben indult társaság mára kisvállalkozássá nőtte ki magát. Simó György, a cég alapítója szerint a 3D nyomtatás a XXI. század meghatározó innovációja, egyre több iparágban fokozza a gyártási hatékonyságot, racionalizálja az alapany
Több ezer amiloidmintát találtak az ELTE kutatói az egyetemen létrehozott algoritmus és szerver, a Budapest Amiloid Prediktor segítségével. Az amiloidok kóros fehérjék, felismerésük súlyos betegségek megelőzésében és gyógyításában játszhat fontos szerepet. A sejtek belsejében az élet alapjául szolgáló fehérjék oldott formában vannak jelen. Oldhatós
Ez különösen a magasan kvalifikált alkalmazottakkal szemben teremt feszültséget, akik egyre nagyobb arányban viselik rosszul, ha emiatt veszik el tőle a távmunka lehetőségét.
A munkaerő áru, ezért is beszélünk munkaerőpiacról. Ez a piac látszólag a vevőknek kedvez, de az eladóknak is van mozgásterük, hogy javítsák értékesítési pozíciójukat.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.