Ördög Nóra és Nánási Pál a Nánázsia videójában mondták el, a lassan 10 éves Mici nem eszik húst. A sztárpár hozzátette, ennek már voltak előjelei, a kislány többször jelezte, hogy nem enne állatot.
Elmondása szerint "egyre bizonytalanabbá vált" helyzete miatt döntött az országváltás mellett az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang. A két sportoló a Nemzeti Sport csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt az ügyről, távozásuk fő okaként az edzői stáb változását jelölték meg.
A brit királyi család tagjainak rengeteg szabályt és protokollt kell betartaniuk a titulusuk miatt – ez alól természetesen Katalin hercegné sem kivétel, akinek még azt is megtiltják, hogy bizonyos szavakat használjon.
Hat évvel ezelőtt hagyta maga mögött a földi létet Somló Tamás, ám az emléke még ma is élénken él azokban, akik örökre a szívükbe zárták. Zalatnay Cini ez alkalomból felidézett néhány kincsként őrzött közös emléket.
Ahogy megírtuk, Demcsák Zsuzsa és indiai férje, Krishan külön folytatják az életüket. Műsorvezető társa, Gáspár Zsolti most arról beszélt, reméli, a döntés nem végleges.
Akciófilmbe illő, lövöldözéssel teli autós üldözés folyt hétfő reggel az M5-ös autópályán Budapest felé. Három rendőrautó eredt egy valószínűleg menekülteket szállító furgon után, melynek sofőrje a mellette ülő utasával együtt tüzet nyitott a hivatalos személyek járműveire.
Felesége betegségéről vallott Young G, vagyis Béci a Palikék Világa by Manna Futtában című adásában. A férfi elmesélte, hogy amíg a neje kórházban volt, sokat őrlődött, s néhány éjszaka az alkohol rabja volt.
Köllő Babett többet dolgozik most, mint amikor még színházba játszott, de örül, mert így hétköznap esténként legalább együtt lehet a családjával. Férjével azonban keveset találkozik.
Új-Zéland egyik legnagyobb természeti látványosságaként ismert az izzóféreg barlang. Hajókirándulásokat szerveznek a glowworm barlangba, ahol a varázslatos izzóférgek ezreit csodálhatjuk meg.
Hetvenhat éves korában elhunyt Alekszandr Gorskov olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz jégtáncos, aki 2010 óta elnökként vezette országa műkorcsolya-szövetségét.
Egy 25 éves srác felmászott egy kamion tetejére, hogy ott készítsen videót arról, ahogy táncol; ám elvesztette az egyensúlyát és lezuhant. Kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét.
Elkerülte az örök szerelem a legendás énekesnőt. Cini kevésbé szerencsés a magánéletében, hiszen ha a színpad fényei kialszanak, egyedül tér nyugovóra házi kedvenceivel. A Borsnak most elárulta, nem mondott le teljes mértékben arról, hogy megtalálja az igazit, de már másként gondol a szerelemre.
Személyautóval ütközött a Pécsről Dombóvárra tartó személyvonat Sásdnál csütörtök délután, a baleset miatt Sásd és Godisa vasútállomás között várhatóan késő estig nem járnak a vonatok - közölte a Mávinform a honlapján. Az autót vezető nő és egy gyermek a helyszínen meghalt.
Hofi Géza és Koós János külön-külön is nagy sikernek örvendtek a magyarok körében, együtt azonban verhetetlenek voltak – akik korábban még nem hallották a nevüket, azok is megismerték őket, miután párban szórakoztatták a népet a színpadon. Legendás barátságuknak azonban egy idő után vége szakadt…
Szeptember közepén söpört át egész Amerikán a Fiona hurrikán, amely Floridát is elérte. Polgár Tündének és Árpádnak az államban két, medencés luxusvillája is van, amelyekben több millió forintnyi kárt okozott a természeti csapás.
Nem szállít üzemanyagot - sem dízelt, sem benzint - a MOL azoknak a kis benzinkutaknak, amelyekkel idén tavasszal a benzinár-stop bevezetése után kötöttek szerződést. A döntés a jövő héten lép életbe.
Bűnösnek vallotta magát és 25 év börtönre ítélték az Amerikában élő magyar családanya, G. Orsolya gyilkosát, David Bonolát. Orsolya családja szinte belerokkant az asszony elvesztésébe, az ítélethirdetésen sem voltak ott.