2022. november 12. szombat

nov. 12
4:18
Kovács István: öt autót nyertem a betétkönyvemmel – Megfogadta nagyapja tanácsát, gazdaggá tette első szerepe (Blikk)
Egy ország szurkolt Bornemissza Gergelynek és Vicuskának. Szurkolt, hogy megvédjék a hazát, s hogy beteljesedjen a szerelmük. Az Egri csillagok elementáris hatással volt a nézőkre: látványvilága, gyönyörű képsorai, izgalmas cselekménye és a korszak legnagyobb színészei tették időtállóvá. A szépséges Venczel Vera által megformált Vicuska párját alak
nov. 12
4:18
Napi csillagjóslás – november 12: a Kosnak megpróbálhatnak keresztbe tenni, az Ikreknek pedig fel kell készülnie egy nehezebb időszakra (Promotions)
A Mérlegnek oda kell figyelnie, hogy ne költsön feleslegesen, a Vízöntő pedig nagy hatást tud gyakorolni az ellenkező nemre.
nov. 12
4:54
Több száz embert küldött a halálba az ápoló - Megnéztük A másik nővér című filmet (Glamour)
A másik nővér sikerének záloga az, hogy újabb sokkoló true crime sztorival kedvesett a nézőknek a Netflix, méghozzá két színészóriással, az Oscar-díjas Jessica Chastainnel és Eddie Redmayne-nel. Annak ellenére, mennyire baljós volt a beharangozója: nem hozta a várt parázást.
nov. 12
4:54
Full felismerhetetlen? Így néz ki 58 évesen az X-Men filmek vörös csúcsbombázójára, akibe magyarok tízezrei volatk szerelmesek a Marvel filmes univerzum… (Promotions)
Famke Janssen holland színésznő elképesztő csúcsprodukciókban szerepelt az évtizedek alatt.
nov. 12
5:36
Ryan Gosling annyira imádta Rambót, hogy őt utánozva megdobálta késsel az osztálytársait (Promotions)
Ryan Gosling ma lett 42 éves, ennek örömére összeszedtünk róla 10 érdekességet.
nov. 12
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: nagy változást hozó üzenetet kapsz? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
nov. 12
6:00
Kihúzta a gyufát a hatalmasoknál: megakadályozta a párt Cserhalmi György külföldi útját (Blikk)
Generációk kedvenc magyar művésze Cserhalmi György. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas érdemes művész 1971-től kezdve a számos színházi siker mellett évente több filmet is forgatott, s közel 150 moziban játszott. Legendás alakításaira a mai napig emlékszünk: az Egy erkölcsös éjszaka, a Nagy generáció vagy a Mephisto
nov. 12
6:12
Juhász Előd csárdást zongorázott, hogy megéljen (Blikk)
A Zenebutik legendás műsorvezetője volt Juhász Előd, aki ugyan 84 évesen megtehetné, hogy a családja, az unokái körében élvezi a nyugdíjas éveit, nem ezt teszi. Több rádióműsora is van, könyveket ír, és a tenisz sem maradhat ki az életéből.
nov. 12
6:18
Életfogytiglant is kaphat, aki óvszer nélkül szeretkezik (Promotions)
Akár életfogytiglani börötnbüntetés is várhat azokra a férfiakra, akik úgy döntenek, hogy partnerük tudta nélkül leveszik az óvszert az aktus közben.
nov. 12
6:48
Hipernehéz kvíz: melyik magyar megyeszékhely van a képen? 10 fotót mutatunk, nem lesz egyszerű, sőt (Promotions)
Új kvízünkben csupán képeket kell felismernetek.
nov. 12
7:24
Nádai Anikó: esküvő csak két év múlva (Blikk)
Nádai Anikó visszatér a képernyőre: november 20-tól a ValóVilág tizenegyedik évadát vezeti az RTL kettőn. De nem ez az egyetlen változás az életében, hiszen a család bővülése miatt a párjával építkezésbe kezdtek.
nov. 12
7:24
Kiderült az igazság Tóth Andiról, teljesen más szemmel fogunk nézni rá emiatt (Promotions)
Ilyennek fogjuk látni majd Tóth Andit.
nov. 12
7:54
Rá sem ismerni: így néz ki most 75 évesen az Oscar hisztérikus gyönyörűsége, aki Louis de Funes lánya volt (Promotions)
Az Oscar színésznőjére már rá sem lehet ismerni.
nov. 12
8:06
Varga Viktor és párja kipróbálták a nyitott kapcsolatot: „Lili kérte, hogy fejezzük be” (Blikk)
Négy hét kőkemény, embert próbáló küzdelem után véget ért a TV2 Párharc című műsora, amit Varga Viktor és Zsembera Liliána nyertek. A pár a játék során még jobban összekovácsolódott, de ez sem győzte meg arról az énekest, hogy ideje összeköltöznie szerelmével. Bár jelenleg nagyon szerelmesek egymásba, Viktor nem biztos abban, hogy élete végéig hűsé
nov. 12
8:24
Az ufóktól hemzsegő 51-es körzet szomszédságában van egy még ismeretlenebb, rejtélyes hely (Promotions)
Földöntúli élményeket kínálnak ott a betérőknek.
nov. 12
8:42
A sírás szélén könyörgött bocsánatért a volt brit egészségügyi miniszter a járványszabályok megszegéséért a Celeb vagyokban, miután tevepéniszt evett (rtl.hu)
De bárányvagina is volt az étlapon.
nov. 12
8:54
Szörnyű hír jött Bruce Willis állapotáról (Promotions)
Maga Sylvester Stallone közölte a sokkoló hírt Bruce Willisről.
nov. 12
9:18
Napi horoszkóp: Végre jobbra fordulnak a dolgok - november 12. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
nov. 12
9:18
Nádai Anikó hercegnőként akar tündökölni esküvőjén – azt is elárulta, mikor tartják a ceremóniát (rtl.hu)
A műsorvezető hamarosan a ValóVilág tizenegyedik évadával tér vissza.
nov. 12
9:24
Vigyázat! Tűzveszélyes a Lidl őszi terméke, szigorúan tilos használni (Promotions)
Rendkívül veszélyes a Lidl terméke, könnyen kigyulladhat.
nov. 12
9:54
Lemondott a hercegnő: a sámán vőlegénye miatt fordul el királyi kötelezettségeitől (Promotions)
Sehol sem tökéletes a királyi vér.
nov. 12
10:24
Szabó Zsófi szilikonkeblei sem vonják el a figyelmet a zokni-szandál kombójáról (Promotions)
Szabó Zsófi most hiába rakta ki a formás idomokat, kemény beszólást kapott a zokni-szandálos viselet miatt.
nov. 12
10:30
Egyszerre pózolt volt és jelenlegi feleségével Donald Trump (rtl.hu)
Lánya, Tiffany esküvőjét tartották.
nov. 12
10:42
Így néz ki Lindsay Lohan ritkán látható húga, és a gyönyörű édesanyja (Promotions)
Lindsay Lohan a testvérét és az édesanyját is elvitte Drew Barrymore műsorának felvételére.
nov. 12
11:06
Meghalt Batman, Joker gyászol - Mark Hamill szívszorító búcsút vett Kevin Conroy-tól (Promotions)
Joker most nem nevet, hanem őszintén gyászolja Batmant.
nov. 12
11:24
Sydney Sweeneyt undorítóan zaklatták meztelen jelenetei miatt (Glamour)
Sydney Sweeney őszintén mesélt arról az internetes zaklatásról, ami undorító módon odáig fajult, hogy a családját is bevonták a dologba.
nov. 12
11:48
Putyin váratlan döntést hozott, meggondolta magát (Promotions)
Putyin lépése váratlan.
nov. 12
12:12
Vagyonáról vallott Krausz Gábor és Tóth Gabi: ennyire vannak kitömve (Pénzcentrum)
Válaszolt Puzsér Róbert kritikáira Krausz Gábor. Tóth Gabi férje elárulta, hogy albérletben élnek, spórolnak, hogy saját otthont tudjanak venni, hitelből. Korábban kiderült, hogy rengeteg magyar már a kezdetekkor elrontja a takrékoskodást: most mutatunk egy tuti módszert! Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a legkisebb kiadásokon is érdemes farag
nov. 12
12:12
Varga Viktor Liliánáról: Nagyon szeretjük egymást, de nem élünk együtt és nem is tervezzük (SzMo)
Az énekes elárulta, hogy ő még meddig szeretne szabadon élni, mikorra tervezi, hogy apa legyen, és mit gondol a monogámiáról.
nov. 12
12:24
A világ legmagányosabb szigetén egy ház van csak, te oda költöznél? Ha megtudod róla az igazságot, messze elkerülöd (Promotions)
Rejtély övezi a világ legmagányosabb házát, amely közel 100 éve üresen áll egy kis elhagyatott szigeten közel Izlandhoz.
nov. 12
12:30
Élő adásban kellett köpnie, vörös rózsákkal halmozta el egy furcsa udvarló, egyik kollégája megríkatta, a másik megnevettette – Pataki Zita 25 éve az ország… (rtl.hu)
Miért kellett Pataki Zitának subában bejelentkeznie egy disznóvágásról, mit tett, amikor legelszántabb udvarlója vörös rózsákkal töltötte meg a folyosót, és hogyan esett meg, hogy ugyanaz az időjárás-jelentése ment adásba, mint az előző reggel? Melyik munkatársától búcsúzott könnyek között, és hogyan reagált, amikor kollégája élő adásban szőke cikl
nov. 12
12:42
Kiderült az igazság Marco Rossi luxusórájáról: 10 milliót hord a csuklóján a szövetségi kapitány (Pénzcentrum)
Majdnem 10 millió forintot ér a Rolex, amelyet Marco Rossi viselt az egyik róla készült fotón. A válogatott szövetségi kapitányán kívül a játékosain is felbukkannak a méregdrága karórák.
nov. 12
13:24
Bradley Cooper és Irina Shayk a második babájukat tervezik (Glamour)
Bradley Cooper és Irina Shayk nemcsak újra összemelegedtek, abban is egyetértenek, hogy szeretnék minél hamarabb bővíteni a családjukat.
nov. 12
13:30
Vajna Tímea átlátszó ruhája alatt nem visel bugyit, korhatáros képeket posztolt a luxusözvegy (Promotions)
Vajna Tímea bugyi nélkül mutatta meg, hogy ő a pózolás mestere.
nov. 12
14:18
Az e-szorongás az új népbetegség? (Glamour)
Az e-szorongás, vagyis az online jelenlét okozta stressz egyre többeknek lehet ismerős. A jelenség kiégéshez, depresszióhoz és alvászavarhoz vezethet és így hosszú távon komoly egészségügyi kockázatokat hordoz magában az új életstílusunk, hogy az irodai munka tulajdonképpen bárhonnan, bármikor elvégezhető.
nov. 12
14:24
Súlyos betegségéről vallott a legendás magyar zenész: "Már soha nem fogok meggyógyulni" (Pénzcentrum)
Párja unszolására kereste fel az orvosát a TNT-ből ismert Inti, amikor kiderült, nagy a baj. Szívkatéterezést hajtottak végre rajta, és élete végéig gyógyszereket kell szednie.
nov. 12
14:30
Idén már a Black Friday sem lesz az igazi? Elmondták a nagyvállalatok, mi várható (Promotions)
Bizonyos esetekben lehet, hogy csak kisebb akciókra számíthatunk idén.
nov. 12
14:48
Shopping tippek az idei Black Friday-re: mit érdemes a leárazások alatt beszerezni? (Glamour)
Hamarosan elérkezik a novemberi shoppingőrület, ugyanis nyakunkon az eMAG Black Friday! A karácsonyi vásárlási láz kezdetének tekinthető fekete péntek idén is jelentős árzuhanásokkal vár minket, de természetesen most is ‒ mint mindig ‒ fontos a tudatosság. Mit érdemes beszerezned a leárazások alatt? Ebben a cikkben összegyűjtöttünk néhány dolgot, a
nov. 12
15:06
Stanley Tuccit lenyűgözte a magyar kocsonya (SzMo)
A színész a kocsonya szó kimondásával még megküzdött, de az egészségedre kifogott rajta.
nov. 12
15:18
„Életünk legszörnyűbb évén vagyunk túl” – Kóbor János özvegye először beszélt fájdalmáról (SzMo)
Elmondta, hogy az elmúlt időszakban lányuk, Lénácska a táncban és a zenében talált menedéket.
nov. 12
15:24
A legtrendibb női téli kabátok, ha meleg és csinos darabokra vágysz (Glamour)
A CUKOVY a városi felfedezők számára tervez könnyen variálható, egyedi kabátokat. A kortárs magyar tervezői márka legújabb kollekciója lecsatolható, többféleképpen párosítható elemekkel debütált, így minden darabja sokoldalúan kombinálható. Folytatja azt a nagyon egyedi, jellegzetes vonalvezetést, amivel már a milánói divathéten is nagy sikert arat
nov. 12
15:42
Itt van Németh Lajos legfrissebb jóslata: idén tényleg fehér karácsony lesz? (Pénzcentrum)
Nem fagyott Márton napon, úgyhogy jó esélyünk van a fehér karácsonyra. Németh Lajos várakozása szerint az idei tél sem lesz rendkívül hideg, inkább párás, enyhe idő lesz jellemző.
nov. 12
16:18
Szvitacs Alexa: „Ki vagyok békülve önmagammal” (Glamour)
Szvitacs Alexa paralimpikon asztaliteniszező ma a világbajnoki címért szállt versenybe a Para-Asztalitenisz Világbajnokság fináléjában. Olvasd el az Alexával készült korábbi interjúnkat!
nov. 12
16:42
Jakabos Zsuzsa megmutatta, hogy néz ki edzés után (SzMo)
Az úszónő egy héten át készített magáról smink nélküli fotókat, ahogy a vízből kiszállt.
nov. 12
17:30
8 híres ember, akik megbánták, hogy levetkőztek a kamerák előtt (Joy)
Bár karrierjük kezdetén úgy érezték, muszáj rábólintaniuk ezekre a kérésekre, ma már egészen biztos, hogy másképp cselekednének.
nov. 12
17:36
Kate Winslet hatalmas összeget küldött a beteg gyereket ápoló családnak, hogy ki tudja fizetni a rezsit (SzMo)
A színésznő hallott a 12 éves Freya történetéről és a család nehézségeiről, ezért döntött a támogatásuk mellett. Az édesanyát is felhívta, hogy jobbulást kívánjon nekik.
nov. 12
18:00
Pusztulnak a kaszpi fókák, még nem tudják, hogy miért (Infostart)
Egy kihalás fenyegette fókafaj 131 egyedének tetemére bukkantak Kazahsztán nyugati részén, a Kaszpi-tenger partján. A tömeges állatpusztulás oka egyelőre nem ismert.
nov. 12
18:18
Ezek a csillagjegyek kezelik a legbátrabban a válságot (Glamour)
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma elmagyarázza, mely Leszálló Holdcsomópontú csillagjegyek reagálnak a legjobban a válsághelyzetekre.
nov. 12
18:24
Kioktatták az ENSZ klímacsúcs legfiatalabb tanácsadóját, mert túl merészen öltözködött (rtl.hu)
Egyesek szerint a miniszoknya nem illik a klímacsúcshoz.
nov. 12
19:06
Megan Fox merész fotókat posztolt és cáfolta, hogy rendezetlen lenne a bikinivonala (rtl.hu)
Egy rajongó szőrszálnak vélt egy tetoválást.

Keresés