Útmenti farakásnak ütközött egy migránsokat szállító gépkocsi a Bács-Kiskun megyei Zsana közelében hétfő este, a balesetben többen megsérültek - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A kormány a családok szabad döntését szeretné támogatni, és biztosítja azt, hogy a családtámogatási elemeket a férfiak is igénybe vehessék - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (Kim) családügyekért felelős helyettes államtitkára kedden a Férfiak reflektorfényben című konferencián, Budapesten.
A kiadó, ami ráharapott a nemrég tragikusan fiatalon elhunyt énekes memoárjára, annak ellenére dobja a könyvesboltok polcaira a művet, hogy azt Aaron valójában nem akarta megjelentetni. A hír sokakat felháborított.
Három új fellépő is csatlakozott a hamarosan érkező városi fesztivál - november 17-19 között - több helyszínen tartó bulifolyamához, a Miller Budapest Essentials-höz, melynek a központja a Tesla Loft lesz. Az érdeklődés nagy, a Néprajzi Múzeumban lévő két eseményre már el is fogytak a jegyek.
Halálos baleset történt Mindszentkálla és Káptalantóti között, többen megsérültek - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedd délelőtt a police.hu oldalon.
Bourbon Leonóra spanyol királyi hercegnőre mindenképp érdemes vetni egy pillantást, ugyanis a szőke szépség olyannyira elbűvölő, hogy a férjjelöltek valószínűleg már most sorban állnak érte.
Majoros Hajni Palik Lászlóék YouTube-csatornáján vendégeskedett. Majka felesége többek között arról is beszélt, mi fogta meg őt a rapperben, és házasságukról is őszintén vallott.
Amikor ötévesen az első Star Wars film vetítésére várva meglátta a hollywoodi hírességek sétányának csillagait, Christina Applegate első gondolata az volt, hogy ő is akar egyet. 45 évvel később könnyek között vehette át a sajátját.
Ha van tökéletes vörös szőnyeges szett, akkor Palvin Barbara most megtalálta. De nem csak a ruhája, a teljes megjelenése kifogástalan volt, kezdve a fekete-bézs darabtól a sminkjén át egészen a kiegészítőkig. Jó gyönyörködést és inspirálódást!
A rajongók mellett egykori mentora, Szikora Robi is nagyon aggódik Tóth Andiért. Az énekes bízik abban, hogy az énekesnő talpra áll, és a mostani mélypontból később profitálni is tud.
Jelenleg öttől ötvenezer forintig büntethet minket a rendőr, ha otthon hagyjuk a vezetésre jogosító okmányunkat vagy a forgalmi engedélyünket. Januártól nincs következménye annak, ha nem tudjuk felmutatni ezeket a papírokat, ám van, amire oda kell figyelni.
Szomorú Instagram posztban emlékezett meg édesapjáról Jennifer Aniston. A színész, John Anistont főként a Days of Our Lives című drámasorozatából ismerhetjük, alakításáért pedig 2017-ben díjra is jelölték.
Schobert Norbi és Rubint Réka fia, Norbika is szerepel a Farm VIP legújabb évadában. Az ismert szülők nem féltették fiukat a szerepléstől, ám a beköltözés előtt néhány jótanáccsal azért ellátták.
Shakira és Piqué megegyeztek közös gyermekeik felügyeleti jogáról, így az énekesnő most visszaköltözik Miamiba. Az énekesnő és a focista júniusban jelentették be a szakításukat, két közös gyermekük van, a 7 éves Sasha Piqué Mebarak és a 9 éves Milan Piqué Mebarak. Szüleik most közleményben tudatták a világgal, hogy olyan megállapodásra jutottak, am
Színpadias elemek és merész kiegészítők színesítik Borbély Alexandra és Nagy Ervin különleges budai otthonát. A színész házaspár lakása sok szempontból tükrözi lakói hivatását: a drámai részletek és a terek különleges elrendezése is a páros egyedi ízlését mutatja be.