2022. február 9. szerda

febr. 9
12:39
Tovább fejlődik a magyar horgászat (BorsOnline)
Hihetetlen fejlődésen ment keresztül a közelmúltban a magyar horgászat.
febr. 9
12:41
Így néz ki most a Csi: Miami helyszínelők sztárja: ma már te is elmennél az utcán Horatio Caine mellett (Femcafe)
A Csi: Miami helyszínelők című sorozat óriási népszerűségnek örvendett nemcsak a tengerentúlon, hanem hazánkban is. A 2002-ben indult széria közismert nyomozója sokat változott az évek során, ma már biztosan nem ismernéd fel első pillantásra.
febr. 9
12:42
A Dunába zuhant egy nő a Szabadság hídnál - Másfél órán át harcoltak az életéért (Life)
Másfél órán át harcoltak a vízbe esett nő életéért a hős rendőrök, végül a mentősökkel közösen sikerült megmenteniük őt.
febr. 9
12:57
Újabb részletek Csollány Szilveszter temetéséről, így döntött a család (Ripost)
A búcsúztató után néhány órával lesz a végső ceremónia.
febr. 9
13:03
Kitálalt Schmuck Andor: erre tervezi költeni Fodor Zsóka vagyonát (Pénzcentrum)
Kiderült, hogy mihez kezdene Fodor Zsóka után örökölt pénzével Schmuck Andor: a héten derült ki, hogy a színésznő mindenét rá hagyja, mert nincsenek családtagjai, akik örökölhetnének utána. Schmuck ma elmondta, hogy ha valami történne a színésznővel, akkor díjat alapítana a tiszteletére.
febr. 9
13:03
G.w.M kiakadt: Leszakítom a fejedet! (BorsOnline)
A rappernek nem tetszett az egyik rajongó húzása. Véleményét nem is rejtette véka alá.
febr. 9
13:06
Fontos döntést hozott a kormány a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban – Erre már nagyon sokan vártak (Promotions)
Magyarország Kormánya végre elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) javaslatát.
febr. 9
13:12
Elhunyt a legendás filmcsillag: hajnalban érte a halál (Life)
Hétfő hajnalban elhunyt a legendás spanyol színésznő, Margarita Lozano.
febr. 9
13:15
Olyanokat mondott Kulcsár Edináról Csuti, hogy... (Ripost)
A válófélben lévő üzletember nagyon kedvesen beszélt gyermekei édesanyjáról.
febr. 9
13:21
Ismét büszkék lehetünk: újra van magyar az Oscar-díj jelöltjei között (Metropol)
Nagy az öröm a hazai filmvilágban, hiszen újra egy magyar is esélyes lehet az Oscar-díjra, amelyet a különböző kategóriákban március végén adnak majd át.
febr. 9
13:27
Rihanna minden olyan ruhába belepréseli a babapocakját, amibe nem kellene (hirado.hu)
Vélhetően nem fogjuk klasszikus kismamaruhákban látni.
febr. 9
13:30
Bikiniben kapták lencsevégre az 53 éves Jennifer Anistont (Life)
Eddig is tudtuk, hogy Jennifer Aniston hihetetlenül szexi, de a mostani bikinis fotójától tátva maradt a szánk.
febr. 9
13:39
Felrobbantak a garázsárak az autóboom és az ingázók miatt (Blikk)
Az autóboom, a járvány miatt slágerterületté vált agglomerációba költözők miatt jelentősen emelkedésben vannak a garázsárak, különösen a fővárosban – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely több mint 50 ezer hirdetés adatainak feldolgozásával mutatja be a garázspiac elmúlt éveit és a mostani helyzetet.
febr. 9
13:39
Teljesen szétverték a várandós Nádai Anikó fürdőszobáját (Ripost)
Nádai Anikó és vőlegénye, Hajmásy Péter úgy döntöttek, hogy felújítják az egész fürdőszobát.
febr. 9
13:39
Márki-Zay lenézi és sértegeti a vidékieket (BorsOnline)
Márki-Zay Péter minden nyilatkozatában a társadalmat megosztó kijelentéseket tesz, egymás ellen hangolja az embereket. A Mediaworks Hírcentruma ezúttal a baloldal miniszterelnök-jelöltjének vidéki embereket becsmérlő mondatait vette sorra. Ezekből kiderül, hogy Márki-Zay szerint minden vidéki „tudatlan, ostoba, bunkó", csak ő és a vele egyetértők j
febr. 9
13:45
Megmutatta bevállalós oldalát Katalin hercegné, így rázott le egy nőt Vilmosról (Metropol)
A hercegné kulturáltan, ámde határozottan lépett fel, amikor valaki megpróbált kikezdeni a herceggel.
febr. 9
13:48
„Tehetetlen vagyok!” - Tóth Gabival szörnyű dolog történt, most nyilvánosan kér segítséget (Promotions)
Tóth Gabi nagyon kiakadt, hosszú üzenetben szólt a rajongóihoz, akik komoly veszélynek vannak kitéve.
febr. 9
14:00
Nyári Dia újra anya lesz, és azt is elárulta, mikor (Life)
Közel négy éve született meg a színésznő elsőszülött kisfia: elérkezettnek látja az időt, hogy gyermekének kistestvére szülessen.
febr. 9
14:03
Berki Krisztián kimondta: soha nem dolgozott az életében (Blikk)
A celebre hatalmas hatást gyakorol pszichológusa.
febr. 9
14:15
Rémisztő elváltozást okozhat a koronavírus, figyelmeztetnek a kutatók (Metropol)
A vizsgálat során azt próbálták kideríteni, miért alakulhat ki memóriazavar a koronavírus következtében. Egyelőre csak kisszámú mintán végezték el a kutatást.
febr. 9
14:15
A színpadon balhézott G.w.M, megfenyegette a rajongóját (Ripost)
Kulcsár Edina új szerelme a napokban Nagykanizsán állt színpadra.
febr. 9
14:15
„Egy csokornyi szeretet és nevetés volt” – rövid idő alatt legyőzte a rák a 23 éves Georginát (BorsOnline)
Az orvosok először azt hitték, hogy valamilyen fertőzés támadta meg. Sajnos túl későn vették észre, hogy annál jóval nagyobb a baj.
febr. 9
14:21
Megható felvételek! Így kísérték végső útjára Csollány Szilvesztert (Metropol)
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász január 24-én, 51 évesen hunyt el. Családja, barátai és rajongói a Farkasréti temetőben búcsúznak tőle.
febr. 9
14:21
Előzménysorozatot kap A szépség és a szörnyeteg Rita Orával (hirado.hu)
A 31 éves brit popsztár számára nem idegen a filmipar, láthattuk már A szürke ötven árnyalatában, valamint a 2021-es Twist című krimiben is.
febr. 9
14:21
Megáll az eszed Görög Zita új fotójától: a 42 éves modell fehérneműben mutatta meg tökéletes alakját (Femcafe)
Nemcsak a kétezres években rajongták körül a férfiak, ma is elhalmozzák bókokkal a rajongói. Görög Zita túl a negyvenen is a legszebb magyar modell. Ezt most egy bombasztikus fotósorozattal bizonyította be. Ezredszerre is.
febr. 9
14:21
Ismerd meg a dán boldogság titkát! (Glamour)
Képzeld el ahogy az eső kopog az ablakodon miközben bent üldögélsz az otthonod melegében, egy puha takaró alá bújva. A tűz ropog a kandallóban és egy forró italt kortyolgatsz, miközben azok az emberek vesznek körül, akiket a legjobban szeretsz. Csodásan hangzik, nem igaz?
febr. 9
14:24
A kutatók megállapították: ettől az állattól eredhet az omikron variáns (Life)
Kínai tudosók meglepő eredményre jutottak az omikronnal kapcsolatban.
febr. 9
14:30
Koronavírus: megjelent az új teszt, ami gyorsabban mutatja ki a fertőzést még az antigén teszteknél is (Life)
A kínai kutatók által kifejlesztett teszt hihetetlenül gyors, hiszen mindössze négy perc alatt kimutatja, hogy megfertőződtünk-e koronavírussal vagy sem.
febr. 9
14:30
Tolvai Reni a csipkés bugyijával akasztotta ki az embereket: „Cafka lettél” - kép (Promotions)
Tolvai Reni megvillantotta a falatnyi fehérneműjét, de nem olyan reakciókat kapott a csábító fotóra, mint várta.
febr. 9
14:33
Elképesztő: ezért csapódott oszlopnak egy autó Újpalotán (Metropol)
A XV. kerületben egy Opel sofőrje villanyoszlopnak hajtott, majd kidöntötte azt. Az autó eleje teljesen szétroncsolódott.
febr. 9
14:33
Micsoda fotó! Gyönyörű párját öleli az Exatlon műsorvezetője (Ripost)
Az Exatlon All Star műsorvezetőjéhez alig pár napja utazott ki a szerelme, Gyenesei Leila. Most egy közös fotóval is bejelentették ezt!
febr. 9
14:33
Először szólalt meg Csollány Szilveszter özvegye: Szavakban leírhatatlan a fájdalmunk (BorsOnline)
A fővárosi Farkasréti temetőben búcsúztatták el az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász Csollány Szilvesztert. Az 51 évesen elhunyt kiváló sportember urnája előtt a családon kívül sporttársak, sportvezetők, a teljes hazai sporttársadalom és emlékezők rótták le kegyeletüket.
febr. 9
14:42
Sürgés-forgás van Hódi Pamela háza táján: örömhírt osztott meg Instagram oldalán (Life)
Mióta második kislánya, Evolet is megszületett, Hódi Pameláék élete a feje tetejére állt. A kislány már egyéves lesz és szépen bújnak elő apró tejfogai is, ami kissé megnehezíti a család mindennapjait.
febr. 9
14:45
Egyre több modell beszél mentális problémáiról! Milyen valójában a csillogónak tűnő szakma? (Glamour)
A távolinak tűnő csillogó világ, amibe minden lány vágyakozik, ám keveseknek adatik meg, hogy ténylegesen szerencsét próbálhassanak. Kifutók és fotózások, kamerák és sminkesek mindenütt, hatalmas népszerűség, világutazás: mindez már nagyon fiatalon.
febr. 9
14:45
Csipkecsodában villantott Tolvai Reni (BorsOnline)
Pikáns fotóval kívánt jó éjszakát Tolvai Reni. Követőinek azonban egyre jobban elege van a szexuális töltetű posztokból.
febr. 9
15:00
Egy időutazó azt állítja, óriási változás jön idén júliusban: rémisztő, mi vár az emberiségre (Life)
Egy magát időutazónak tartó TikTok felhasználó azt állítja, hogy idén nyáron lepleződik le a történelem legnagyobb tévedése.
febr. 9
15:03
Szemtelenül fiatal nőt csábított el az X-akták sztárja: ő David Duchovny barátnője (Femcafe)
Eleinte kevesen nézték jó szemmel David Duchovny és Monique Pendleberry kettősét, hiszen több mint harminc év van köztük a filmsztár javára. Az idő azonban rácáfolt az ítéletekre, a pár pedig bebizonyította, hogy a szerelem valóban kortalan.
febr. 9
15:05
Grace Kelly unokájából igazán jóképű pasi lett: a 34 éves Pierre herceg minden nő álma (Femcafe)
Pierre Casiraghi szíve sajnos már foglalt, de még így is számos női szív elrablója a jóképű herceg, aki korábban igen nagy nőcsábásznak számított.
febr. 9
15:06
Az Aldi visszafizeti az egyik termékének árát - Te vásároltál ilyet? (Promotions)
Az áruházlánc úgy döntött, hogy visszatéríti a termék összegét, de akár ki is lehet cserélni azt.
febr. 9
15:12
Ugye nem ettél belőle? Szennyezett az Aldi terméke: daganatos megbetegedést okozhat (Life)
Az Aldi azonnal visszahívta az egyik termékét, mert szennyezett, és emberi fogyasztásra nem alkalmas.
febr. 9
15:15
Folytatódik az oltási akció, az oltóhelyeken mind az öt vakcina rendelkezésre áll (Metropol)
Már 2 millió oltást adtak be a tavaly év végétől bevezetett oltási akciónapokon, ebből több mint 380 ezer első oltás volt - nyilatkozta a közmédiának a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
febr. 9
15:15
Tűzoltók érkeztek a püspökladányi óvodához, nem akármi történt (BorsOnline)
De senki sem volt szomorú.
febr. 9
15:21
Janicsák Veca ma kedvenc, kényelmes nadrágját viselte (Glamour)
Gardróbnaplónk eheti vendége Janicsák Veca, Fonogram-díjas énekesnő.
febr. 9
15:27
Rúzsa Magdi és hármas ikrei szívmelengető ajándékot kaptak az kórházi angyaloktól (hirado.hu)
Az igazán fontos ajándékoknak nem az értékük a fontos, hanem az, hogy szívből adják.
febr. 9
15:27
Csollány Szilveszter feleségének búcsúja: „Elment életem szerelme, a világ legjobb édesapja” (Femcafe)
Szerdán végső búcsút vettek Csollány Szilvesztertől. A világklasszis sportoló özvegye megható sorokkal búcsúzott.
febr. 9
15:29
Leghamarabb jövőre lesz Tóth Vera és Pauli Zoli esküvője (hirado.hu)
Az énekesnő és vőlegénye, Pauli Zoltán gasztrotanácsadó tavaly karácsonykor lettek jegyesek, a Család-barát legutóbbi adásában a lánykérés nagy pillanatáról és jövőbeli terveikről is meséltek.
febr. 9
15:33
Shawn Mendes egy vonzó jóga mesterrel feledteti Camilla Cabellót (hirado.hu)
.
febr. 9
15:36
"Csak egy tűszúrás" - Singh Viki kiakadt azokra, akik plasztikai beavatkozással gyanúsítják (Life)
Singh Viki közösségi oldalán fakadt ki az őt ért bántások miatt, és megmutatta, milyen beavatkozáson esett át.
febr. 9
15:39
Több diákot mentő vitt el, azonnal kiürítettek egy nyíregyházi iskolát (BorsOnline)
Kiürítették az egyik iskolát Nyíregyházán.
febr. 9
15:45
„Nem vagyunk egyedül. Soha nem voltunk” – hihetetlen dolgot találtak a Holdon (Metropol)
Az ufófanatikusok meg vannak győződve arról, hogy kék űrlények és hatalmas épületek vannak a Holdon, ami arra utal, hogy a Földön túl is van élet.

Keresés