November óta szenved fájdalmaktól a Kossuth-díjas színésznő, de az orvosok eddig nem tudtak segíteni rajta. Ennek ellenére nem hagyja el magát, de már nagyon elege van a pihenésből.
A 41 esztendős zenész és felesége, Körtvélyessy Kinga kapcsolata komoly hullámvölgybe került az utóbbi időben. A házaspár azonban nem retten meg az előttük tornyosuló akadályoktól: foggal-körömmel küzdenek szerelmükért és azért, hogy összetartsák családjukat.
A hatamas összeg akkor esett ki a kabát zsebéből, amikor felakasztották az adományozásra szánt kabátok mellé a fogasra. A boltos hinni sem akart a szemének.
Nem enyhül Böröndi Tamás özvegyének fájdalma. Götz Anna a mai napig képtelen feldolgozni szeretett férje elvesztését, s nemrég úgy határozott, hogy elhagyja egykori közös otthonukat.
Korda György és Balázs Klári hosszú évek óta alkotnak egy párt, ők azok, akiket gyakorlatilag el sem tudna képzelni az ország egymás nélkül – sokakban felmerülhet tehát a kérdés, vajon mi lehet a titkuk, ami miatt ennyire jól működik házasságuk. Nos, a sztárpár most elárulta hosszú kapcsolatuk titkát, ám Korda bevallotta azt is, nemrégiben bizony m
Bereczki Zoltán követte Ábel Anita példáját, és bocsánatot kért Győzikétől, és az Ébrejd velünk! nézőitől, amiért érzéketlenül álltak Győzike őszinte vallomásához.
Az egykori szépségkirálynő azt mondja, új párjával igyekeznek békét teremteni maguk körül, mindent kizárni, és megélni a szerelmük első heteit, de még mindig forrnak az indulatok körülöttük.
A Peta (People for Ethical Treatment of Animals) szervezet szerint katasztrófával is végződhetett volna a Chanel 2022-es tavaszi haute couture show-ja, ugyanis Charlotte Casiraghi, Grace Kelly unokája végiglovagolt a kifutón a Grand Palais Éphémère-ben tartott divatbemutatón.
Az énekesnő a GLAMOUR márciusi számában őszintén beszél az elmúlt hét év megpróbáltatásairól. Egészségügyi és párkapcsolati szempontból is nehéz utat járt be. Nőgyógyászati problémái felébresztették, itt az ideje szembenézni önmagával.
Két hónappal ezelőtt hunyt el Kóbor János, az Omega legendás énekes. A rajongók azóta sem tudták túltenni magukat a szörnyű híren, és a család számára is nagyon nehéz a gyászidőszak.
Napok kérdése, és újra – ilyen formában utoljára – színpadra áll a cigány zene koronázatlan királynője. A művésznő bár felépült a novemberi és decemberi műtétei után, még mindig vannak nehezebb percei. A színpadra lépve azonban mint mondja: minden baja elmúlik.
A kolostor falain belül zajló élet egy mai ember számára úgy tűnhet, hogy csupa lemondással járt. A középkor embere azonban nagyon másként tekintett az őt körülvevő világra: még a leghétköznapibb dolgokban is szimbolikus, gyakran a kereszténységgel összefüggő jelentést tulajdonított.
Az autósok nem hittek a szemüknek: a birkanyájat egy kecske vezette át komótosan fényes nappal délben a Váci utat az M0-val összekötő forgalmas útszakaszon.
A forgatókönyvet az Oscar-díjas Gladiátort is jegyző John Logan írja. A film "az összetett személyiség mély ábrázolására törekszik, hogy bemutassa, hogyan vált belőle a pop királya".