Az ukrán-orosz háború 2022. február 24-i kitörése óta az UNHCR szerint több mint 3 millió ember menekült el hazájából, hogy a szomszédos országokban találjon menedéket. A háború terrort, bizonytalanságot és zűrzavart okozott a világban. Van azonban néhány szívmelengető történet, mely reményt ad, hogy végül minden jóra fordul.
Sok színész teljesen átszellemül a kamera előtt és külön tudják választani a szerepet és a valóságot. Mások azonban még a pénz hallatán is hezitálnak, hogy elvállalják-e az adott filmes szerepet.
Pál Dénes már három nagyszabású tévéshowműsort nyert meg az eddigi pályafutása során, ennek ellenére megmaradt annak az embernek, akit egykor megismerhettek a tévénézők. Gondolta volna, hogy már a 31. születésnapját ünnepli?
Kiss Manyi hazánk egyik legfoglalkoztatottabb színésznőjének számított: különféle szerepekben bizonyította be a tehetségét, a közönség pedig egyenesen rajongott érte. S bár a színpadon elsöprő sikereket aratott, a magánéletében sosem talált rá az igazi boldogságra.
Nádai Anikó és vőlegénye elképesztően boldog időszakot él meg, mivel az első közös gyermeküket várják. A kismama pocakjában ezúttal valami különleges történt.
Endometriózisról beszélünk, ha a méh üregén kívül bárhol méhnyálkahártya sejtek jelennek meg, melyek követik a hormonálisan vezérelt menstruációs ciklus változásait.
Jean-Claude Van Damme három gyermek büszke édesapja: két fia, Kristopher és Nicholas mellett egy lányt is felnevelt, aki mostanra gyönyörű felnőtt nővé érett.
Amikor arról olvasunk, hogyan oldódik meg egy-egy rejtély, akkor a saját megoldatlannak tűnő problémáinkat is egyszerűbbnek láthatjuk. A gonoszt elfogják, a jó pedig elnyeri a jutalmát, ez pedig elégedettséggel tölti el a krimi rajongókat. Nem véletlen tehát, hogy ilyen nagy népszerűségre tett szert a különc mesterdetektív, Sherlock Holmes, aki pár
„Felkelt és rám mosolygott, ahelyett, hogy sírt volna, mint a többi baba” – ez volt az a pillanat, amikor Angelina Jolie beleszeretett Maddoxba, és úgy döntött, hogy örökbe fogadja.