2022. március 19. szombat

márc. 19
0:09
Szívszaggató kép mutatja, hány gyermek vesztette életét eddig a háborúban (BorsOnline)
Elképesztő demonstrációba kezdtek az ukrán lakosok. A látvány miatt mindenki szíve összeszorul.
márc. 19
0:09
Egy nő állítja: Károly herceg tönkretette az életét (Blikk)
London – Szinte nem telik el úgy hét, hogy a brit királyi család körül ne lenne valami fennforgás.
márc. 19
0:12
Putyin állítja: az ukránok naponta követnek el háborús bűnöket (Blikk)
Vlagyimir Putyin orosz elnök este Emmanuel Macron francia elnökkel beszélt telefonon. A Kreml közleménye szerint a két vezető áttekintette a Moszkva és Kijev közötti tárgyalások előrehaladását, illetve az orosz elnök ismertette az orosz fél elvi hozzáállását a lehetséges megállapodások kidolgozásához.
márc. 19
0:12
Gyurcsány pusztító Facebook-poszttal szállt bele Orbán Viktorba (Blikk)
A DK elnöke nem finomkodott, pedig csak egy vicces fotót tett ki a közösségi oldalára, de bejegyzését már több százan osztották meg.
márc. 19
0:12
A Real volt magyar edzője szerint esélye sincs a Barcának (Blikk)
Madrid – „Egy madridista számára ez az év meccse, talán még a Bajnokok Ligájánál is fontosabb” – vázolta a vasárnapi (Spíler2, 21 óra) Real Madrid–Barcelona mérkőzés fontosságát a fővárosi szurkolók számára Tóth-Zele József.
márc. 19
0:12
Bono az ukrán elnököt Szent Patrickhoz hasonlítja (Blikk)
Az énekes az írek jeles napja alkalmából egy különleges beszéddel állt elő.
márc. 19
0:12
Logisztikai depót épít Hatvanban a Magyar Posta (ProfitLine)
Több százmillió forint értékű beruházással épít logisztikai depót Hatvanban a Magyar Posta - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
márc. 19
0:12
Jön a repülő hajók filmfesztiválja (AQUA)
Az elmúlt évek hatalmas sikere és népszerűsége nyomán az idén a Foiling Week megrendezi az első, kifejezetten a foilos suhanásról szóló filmfesztivált. Az esemény a kaland, az akció, a környezetvédelem és az új technológiák szellemét hozza össze a világ minden tájáról. A Foiling Filmfesztiválon a felsorolt témákat körüljáró dokumentumfilmeket mutat
márc. 19
0:12
Sok illegális halat fogott ki a hatóság (Azenpenzem)
Az ellenőrzött éttermek és halárusító helyek több mint tizede ellen indított eljárást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Összesen 300 kiló igazolatlan, illetve jelöletlen halat és halterméket találtak. A legtöbbet Miskolcon fogták ki.
márc. 19
0:12
Porig bombázták az oroszok Mariupolt (vg.hu)
A kikötőváros központja aligha emlékeztet egykori önmagára.
márc. 19
0:12
A Magyar Zene Háza nyerte az ingatlanok Oscarja fődíját (Igényesférfi.hu)
A zsűri fődíját nyerte el a Liget Budapest Projekt keretében megvalósult Magyar Zene Háza csütörtökön Cannes-ban, a világ legnagyobb és legrangosabb ingatlanszakmai kiállításán.
márc. 19
0:12
Vallott a népszerű tévés: így tette túl magát a szakításon (BorsOnline)
Nagy törés volt az életében és a karrierében is a közmédiától való távozása.
márc. 19
0:12
Mit gondol az író az olvasók országában? Aki válaszol: Erdős Virág (Könyves Magazin)
Az olvasók országa című sorozatunkban a választások előtt könyvek segítségével igyekszünk válaszokat találni az aktuális hazai közéleti kérdésekre. Érdekel minket az is, hogy a hazai szerzők hogyan látják irodalom és közélet kapcsolatát, de nem aktuál- és pártpolitikai törésvonalak mentén, hanem eggyel általánosabb nézőpontból, ezért összeállítottu
márc. 19
0:12
Újabb nagy művész lett a háború áldozata: meghalt az ukrán balett legnagyobb sztárja (Life)
43 éves korában  mehalt Artem Dacisin vezető ukrán balett-táncos, miután mintegy három hete megsebesült a Kijev elleni orosz támadásokban - írta a BBC hírportálja.
márc. 19
0:12
Új főszerkesztő az Otthonok&Megold;ások magazinnál (MMonline)
Új főszerkesztővel folytatja a munkát az Otthonok&Megoldások magazin szerkesztősége. Keszler Renáta tapasztalt szakemberként irányítja a csapatot: 17 éve dolgozik a médiában, az utóbbi években a Lakáskultúra magazin vezető képszerkesztőjeként és produkciós vezetőjeként tevékenykedett. Az Otthonok&Megoldások magazint 2015 óta megszakítások nélkül a
márc. 19
0:12
Átadták a Légi és Gépipari Képzőközpontot Békéscsabán (Demokrata)
A high-tech szektor erősödéséről beszélt Palkovicsz László Békéscsabán.
márc. 19
0:12
Kizsákmányolják az ukrán menekülteket Belgiumban (Demokrata)
Az antwerpeni rendőrség egy hentesüzletben páncélajtó mögé zárt ukrán nőket talált.
márc. 19
0:12
Kreml: Biden személyesen sértegeti Putyint, de nem lesz válasz (Demokrata)
Joe Biden Vlagyimir Putyinhoz intézett személyes sértéseire a Kreml nem fog válaszolni.
márc. 19
0:12
Márki-Zay Péter és a fegyverek (Demokrata)
Márki-Zay Péter elvárja, hogy a rendőrség szálljon ki a Karmelita kolostorhoz és vonják felelősségre Orbán Viktort.
márc. 19
0:12
A Régi Műcsarnok történetei (Demokrata)
Budapest szívében, az egykori Sugár, ma Andrássy út 69. szám alatt épült fel az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat otthona, a Régi Műcsarnok.
márc. 19
0:12
Németh Szilárd: Zrínyi a magyarság szimbolikus képviselője (Demokrata)
„Zrínyi olyan hazafi volt, aki büszke volt horvát származására is.”
márc. 19
0:12
Szijjártó: Az ország szuverenitása és békéjének megőrzése a legfontosabb (Magyar Nemzet)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részt vett a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének felavatásán Máriapócson, ahol aláírták Máriapócs, valamint Csíkszereda testvérvárosi megállapodását.
márc. 19
0:12
Benzinhiány: több helyen le kellett állítani a mezőgazdasági munkákat (Forbes)
Sok helyen leállnak a tavaszi munkálatok.
márc. 19
0:12
Áder János mégsem utazik el Lengyelországba a lengyel-magyar barátság napján (Mandiner)
Sőt, az egész program elmarad.
márc. 19
0:12
Megreformálhatja a magyar piacot az MNB Zöld Kötvény Kibocsátási Útmutatója (Üzletem)
„Az Útmutató nagy segítséget jelenthet a leendő kötvénykibocsátóknak, továbbá ennek alapjaira épülve fejlődésnek indulhat Magyarországon a környezettudatosabb pénzpiac.”
márc. 19
0:12
Gyengülő forint, emelkedő szállítási költségek – mekkora drágulásra számíthatunk a boltokban? (rtl.hu)
Az tavalyi árakhoz képest a következő egy évben további 25- 50 százalékkal kerülhetnek többe a zöldségek és gyümölcsök árai Magyarországon. Ennek okai összetettek: tavaly óta jelentősen drágább lett a munkaerő, a termelésben felhasznált anyagok és az energia is, de a banki kamatok, és a beruházási költségek is növekedtek. De hatással lesznek az ára
márc. 19
0:12
Színek fesztiválja: vallási buli az indiai utcákon (rtl.hu)
Megkezdődött Indiában a Színek fesztiválja, a Holi. A színes festékkavalkád az ázsiai országban a tavasz kezdetét jelzi. A vallási ünnep a legtöbb helyen öt napig tart. Mindenki festékkel, festékporral szórja és vízzel locsolja a másikat. A fesztivál az újjászületést jelképezi, valamint a jó győzelmét a gonosz felett. Indiában az elmúlt hetekben me
márc. 19
0:12
Rendszeresen vertek egy gyereket idősebb társai az aszódi javítóintézetben (rtl.hu)
Volt, hogy egyikük kalapáccsal verte a kiskorú fejét. Három gyanúsított került most előzetes letartóztatásba az intézeti erőszak miatt.
márc. 19
0:12
Időjárás 2022-03-18 (rtl.hu)
Az éjszaka során ismét sokfelé lesz fagy, azonban az Észak-Dunántúlon felhők is lesznek az égen, arrafelé enyhébb lesz az éjszaka. Csapadékban viszont ne reménykedjünk.
márc. 19
0:12
Csodálatos képek és egy különleges kapcsolat: Radisics Milán 8 hónapon keresztül követte nyomon Roxyt (rtl.hu)
Radisics Milán fotográfus a koronavírus-járvány alatt nyolc hónapon keresztül szinte minden éjjel dokumentálta Roxy életét. A képek a CNN és a Forbes címlapjáig is eljutottak, valamint a világ egyik legnagyobb fotópályázatán az első három döntős között még nyerni is van esélye. Roxy néhány napja ismét édesanya lett, így Milán szeretné a kölyköket i
márc. 19
0:13
Elírták a sírkövén Kabos Gyula nevét (Blikk)
„A hagymát is hagymával eszem” – mondta a Hyppolit, a lakáj című filmben Kabos Gyula, aki ezzel a mondatával örökre belopta magát a nézők szívébe. A 135 éve született legendás színészóriás igazi különc volt.
márc. 19
0:16
Lehetetlent követel Putyin a békéért – állítják az ukránok (Blikk)
Teljesíthetetlennek tűnő feltételekkel rukkolt elő, de hajlandó személyesen tárgyalni róluk ukrán kollégájával Vlagyimir Putyin.
márc. 19
0:16
A kőfaragóval vitetik el a balhét a Batthyány-szobron történt elírás miatt – Kollégái a védelmére keltek: „Ha hibásan kapta a leiratot, nem a mester hibája” (Blikk)
Sárvár – Elölről kell kezdenie a vésést, mert kihagyott egy ipszilont Batthyány Lajos nevéből, sőt, még le is kell csiszolnia előtte a mészkő talapzatot, plusz talán a megbízás összegét is bukhatja.
márc. 19
0:16
Új frizurával készül visszavágni Lewis Hamilton (Blikk)
Lewis Hamilton a 2022-es Forma–1-es idény nyitánya, a Bahreini Nagydíj előtt új frizurával lepte meg a szurkolókat. A Mercedes-pilóta, a hajára mindig ügyelő hétszeres világbajnok brit most a rasztás tincseit kiszőkíttette, talán abban is bízva, hogy az új külső szerencsét hoz neki a visszavágáshoz...
márc. 19
0:16
Az élet konyháján nem adják könnyen a siker receptjét – A vidéki séftanonc mulatságos kalandjai Budapesten (Blikk)
Minden vágya Milánnak, az új magyar vígjátéksorozat hősének, hogy szakács lehessen Budapest egyik legmenőbb éttermében. A Séf elsőre nem örül a hetyke vidéki legénynek, de azután megenyhül, és a szárnyai alá veszi, hogy a maga nyers és rapszodikus módján megpróbáljon a pimasz és éretlen ifjúból szakácsot és embert faragni. A faragás különböző stáci
márc. 19
0:16
Sberbank-ügy: lejárt a kártalanítási határidő (vg.hu)
Az érintett betétesek kártalanítása a tizedik munkanapot követően az utógondozási szakaszba lép.
márc. 19
0:16
Czutor Zoli a szülés körülményeiről vallott: Ijesztő pillanatokat éltek át (BorsOnline)
Az énekes elmondta, mi történt pontosan.
márc. 19
0:16
Ki az a Putyin? Egy történet a Kgb-től az ukrajnai háborúig (Könyves Magazin)
Ki az a Putyin? Egy történet a Kgb-től az ukrajnai háborúig
márc. 19
0:16
Nagy változás állt be Erdélyi Mónika és lánya, Molli életében (Life)
Erdélyi Mónika a közösségi oldalán számolt be arról, hogy szemészeten jártak lányával, Mollival. Kiderült, hogy mindkettejüknek szemüveget kell viselniük.
márc. 19
0:16
Így hat a háború a kiberbűnözésre (MMonline)
A digitális zavarok és a gazdasági szankciók csökkenthetik vagy akár felerősíthetik Oroszország hozzájárulását a globális kiberbűnözéshez. A kiberbiztonsági közösségben egyre több a találgatás arról, hogy Oroszország Ukrajna elleni katonai offenzívája milyen hatással lehet az online bűnözésre. Oroszország egyre inkább elszigetelődik, mind maga Oros
márc. 19
0:16
Szijjártó Péter: stratégiai kérdéssé vált az élelmiszerellátás (Demokrata)
Az élelmiszerellátás biztonsága nemzetbiztonsági kérdéssé vált – mondta Szijjártó Péter a Tranzit-Food Kft. beruházásainak bejelentésén.
márc. 19
0:16
Morawiecki gazdasági intézkedéscsomagot jelentett be (Demokrata)
„Putyin-ellenes pajzsnak” nevezett gazdasági intézkedéscsomagot jelentett be a lengyel kormányfő.
márc. 19
0:16
A népé (Demokrata)
Egy dalt hallgatok. Mert jogom van. Eldönthetem, hogy éppen körözöttes kenyeret eszem-e, dalokat hallgatok a YouTube-on, vagy éppen szülök. Ez ilyen kor.
márc. 19
0:16
Átadták a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új sportcsarnokát (Demokrata)
A rendszerváltoztatás óta nagy utat tettek meg az egyházi iskolák – mondta Gulyás Gergely.
márc. 19
0:16
Már Bobic szerint is rossz vicc, ami a Herthánál történik (Magyar Nemzet)
A kiesés elől menekülő Hertha múlt vasárnap nevezte ki az új vezetőedzőjét, Felix Magathot, aki azonban nem ülhet le a kispadra az első meccsén a berlini csapat élén, merthogy koronavírusos lett. „Ugye csak viccelsz?” – kérdezte Fredi Bobic sportigazgató, amikor Magath felhívta. De nem viccelt…
márc. 19
0:16
A csúcs előtt teszteli Peking a nyugati ingerküszöböt – egy anyahajóval (Forbes)
A Tajvani-szoroson hajózott keresztül egy kínai repülőgéphordozó hajó órákkal a Biden-Hszi Csin-Ping megbeszélés előtt.  Egy kínai repülőgéphordozó épp most hajózott át a Tajvani-szoroson, közölte a Reuters hírügynökséggel a tajvani védelmi
márc. 19
0:16
Egy igazán „különleges művelet” – így cenzúrázták az oroszok a mandineres interjút (Mandiner)
Interjút adott kollégánk, Kohán Mátyás az Eurasia.Expert nevű orosz lapnak az orosz-ukrán háborúról, a Nyugat és Oroszország viszonyrendszeréről – hogy aztán a lap a szöveg mintegy egyötödét kivágva jelentesse meg a beszélgetést. A kihagyott passzusok furcsa képet festenek az új orosz szólásszabadság tilalomfáiról. Lapunk most a teljes interjút köz
márc. 19
0:16
Április 20-ig pályázhatók az új I3 első felhívásai (Üzletem)
Egyszerűsített eljárás és bővített keret mellett április 20-ig még pályázhatók az új I3 első felhívásai.
márc. 19
0:16
Már hét Auchan áruházban árulnak használt ruhát (rtl.hu)
A hipermarketlánc egyes üzleteiben „új élet” márkanév alatt árulják a használt ruhát.
márc. 19
0:16
„A magyarok a legközelebbi barátaink” – Munkács polgármestere segítségért könyörög (rtl.hu)
Ukrán polgármesterek mondták el, milyen a háborús helyzet, és mire van szükségük.

Keresés