2022. március 10. csütörtök

márc. 10
0:09
Ügyféltájékoztató kampány a Budapest Bank és az MKB Bank egyesüléséről (Infostart)
Március utolsó napján egyesül a Budapest Bank és az MKB Bank a Magyar Bankholding irányításában.
márc. 10
0:09
A meglopott írónő lapunknak elmondta: próbált békés úton megegyezni Kalamár Tamásékkal (Blikk)
Hiába telt el öt év az RTL II sorozatának bemutatója óta, az Oltári csajok miatt a mai napig áll a bál. Producerét, Kalamár Tamást elsőrendű vádlottként idézte be a bíróság abban a büntetőügyben, amely azért indult, mert dr. Köbli-Sík Viktória és az ügyészség szerint Kalamár lenyúlta tőle a sorozat ötletét, és engedélye nélkül filmesítette meg a re
márc. 10
0:09
Meghalt a férfi, aki genetikailag módosított sertésszívet kapott (Infostart)
A halálos szívbeteg két hónapig élt az Egyesült Államokban végzett operáció után.
márc. 10
0:09
Parlamenti csúcs: államfőválasztás és rendkívüli esti ülés (Infostart)
Rendes és rendkívüli ülést is tart csütörtökön az Országgyűlés. A képviselők megválasztják az új köztársasági elnököt és megtárgyalják az ellenzék javaslatait az orosz-ukrán háborúval összefüggésben.
márc. 10
0:09
Korai volt az öröm: az Ensz-főtitkár szerint még nincs vége a járványnak (Blikk)
A védőoltások különlegesen gyors kifejlesztésének és a példa nélküli közegészségügyi intézkedéseknek köszönhetően a világ számos régiójában sikerült visszaszorítani a járványt, de súlyos hiba lenne azt gondolni António Guterres ENSZ-főtitkár szerint, hogy az egésznek már vége van.
márc. 10
0:09
A Kúria szerint törvényt sértett a kormány a háborúról szóló hírlevelével (Blikk)
Megsértette a választási törvényt a Kormányzati Tájékoztatási Központ a február 25-i hírlevelével a Kúria döntése szerint.
márc. 10
0:09
Koronavírus - Aggasztó hírek érkeznek Németországból (Infostart)
Ismét erősödik a járvány Németországban. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 314-gyel emelkedett, a járvány így 124 764 áldozatot szedett Németországban.
márc. 10
0:09
Chema Rodríguez lesz a kézikapitány (Blikk)
– „Meg kell vizsgálnunk, miért nem sikerült, és hogyan tudunk fejlődni a következő tornára – velünk vagy nélkülünk” – mondta még a részben hazai rendezésű idei férfi kézilabda Európa-bajnokság után José María „Chema” Rodríguez, a magyar válogatott másodedzője. Mint köztudott, a mieink – a várakozásoktól elmaradva – a csoportkörből sem jutottak tová
márc. 10
0:09
A magyar válogatott idegenben is legyőzte Montenegrót (Infostart)
A világliga európai selejtezőjének szerdai játéknapján a magyar férfi vízilabda-válogatott 16-11-re nyert Montenegróban.
márc. 10
0:09
Arnold Schwarzenegger megháromszorozta az Arnold Classic ukrán versenyzőjének pénzdíját (Igényesférfi.hu)
A 2022-es Arnold Strongman Classic második helyezett versenyzője, Oleksii Novikov azt tervezte, hogy nyereményét honfitársai támogatására fordítja, amikor visszatér Ukrajnába.
márc. 10
0:09
Így néz ki Katie Holmes csodás lánya – 15 évesen lehet már valamilyen testékszere lesz? (Promotions)
Fura helyen tűnt fel a színésznő és a tinédzser kislánya.
márc. 10
0:09
Korábban nem látott módon gyarapodnak a kistelepülések (Demokrata)
Megújult a 4629-es, Törökszentmiklós–Martfű összekötő út csaknem három kilométeres szakasza.
márc. 10
0:09
Kreml: amerikai gazdasági háború folyik Oroszország ellen (Növekedés)
Az Egyesült Államok de facto gazdasági háborút folytat Oroszország ellen - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában újságíróknak.
márc. 10
0:09
A WHO szerint eddig 18 alkalommal támadtak az oroszok kórházakra, mentőkre és orvosokra (Mandiner)
Szerintük komoly egészségügyi krízist okozhatnak a támadások.
márc. 10
0:09
A vártnál gyorsabban megszűnhet energiafüggőségünk Moszkvától (Nyugati Fény)
Javaslatcsomagot dolgoz ki az EU az orosz gázexport csökkentésére.
márc. 10
0:09
Pánik tört ki a román üzemanyagpiacon, a Mol Romániát okolják (Autószektor)
Az áremelés híre futótűzként terjedt el a közösségi portálokon, majd az internetes sajtóban is. A délutáni, esti órákban több száz méteres sorok alakultak ki a töltőállomásoknál, és egyes autósok nemcsak a gépkocsik üzemanyagtankját töltötték tele, hanem a csomagtartóba helyezett tartályokba is tankoltak. Virgil Popescu energiaügyi miniszter a Dig
márc. 10
0:09
Jegybanki elemzés a februári inflációs adatokról (Üzletem)
A jegybank rendszeresen kommentálja a KSH inflációs mutatóit. Az inflációs főcsoportok árváltozásait Várhegyi Judit vette sorra.
márc. 10
0:09
Sainz meglepőnek találja, hogy ennyire különböznek az autók (Racing)
A Ferrari pilótája, Carlos Sainz kifejezetten meglepőnek találta, mennyire eltérő módon értelmezték a csapatok az új szabályokat ahhoz képest, hogy mennyire feszesnek és korlátozónak gondolták őket. Az új szabályok azzal a céllal készültek el, hogy az autók könnyebben tudják egymást követni, ezáltal látványosabbá téve a versenyzést. Ezt a padlóleme
márc. 10
0:12
Felfüggesztette az alapvető élelmiszerek kivitelét Szerbia (ProfitLine)
Szerbia felfüggesztette az alapvető élelmiszerek, az olaj, a búza, a kukorica és a liszt exportját, az intézkedés csütörtökön lép életbe - jelentette be Aleksandar Vucic szerb államfő szerdán a vajdasági Adasevciben.
márc. 10
0:12
Lehet népszavazás Karácsony és az ellenzék két kérdéséről: a Fudan és az álláskeresési járadék ügyében (444.hu)
Nyáron vagy ősszel lehet a népszavazás.
márc. 10
0:12
Idén is Szlovákiában rendezték Eger Városi Síbajnokságát (Síelők)
Egy év kihagyás után 2022. március 4-6. között ismét megrendezésre került Eger város nagy hagyományokkal bíró síbajnoksága a szlovákiai Ždiar település mellett elhelyezkedő Bachledova Dolina síterepén.
márc. 10
0:12
Szerbia felfüggesztette az alapvető élelmiszerek kivitelét (444.hu)
És az üzemanyagár stabilizálása érdekében a szerb állam lemond a teljes jövedéki adó 20 százalékáról.
márc. 10
0:12
Fidesz: Ha a baloldalon múlna, már "brutális háborús infláció" lenne (444.hu)
Szerencse, hogy ezt sikerült elkerülni.
márc. 10
0:12
Bőven kétszámjegyű lett az élelmiszerek drágulása (Azenpenzem)
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – tette közzé a KSH. Utoljára 2007. augusztusban volt ilyen magas az infláció. Az élelmiszerek 11,3 százalékkal drágultak.
márc. 10
0:12
Nascar: DiBenedetto szerint egy globális elit akarja igába hajtani az emberiséget (USAracing)
Úgy látszik, hogy nem tanul a múltból Matt DiBenedetto és továbbra is előbb posztol, mintsem...
márc. 10
0:12
Hat év börtönre ítélték a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt elnökhelyettesét (Hírklikk)
Jogerősen hat év börtönre ítélte a Fővárosi ítélőtábla a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) volt elnökhelyettesét, aki európai uniós támogatásokkal követett el költségvetési csalást – közölte a Fővárosi Fellebviteli Főügyészség szerdán az MTI-vel.
márc. 10
0:12
Átírják a szokásokat az államfő-választásra: nem olvassák fel az életrajzokat, nem lehet beszélni a sajtóval (rtl.hu)
Kövér László házelnök megváltoztatta az eljárásrendet a március 10-i szavazásra. Novák Katalin és Róna Péter is beszélhet majd, de csak korlátok közt.
márc. 10
0:13
Pánik tört ki a benzin árának emelése miatt, a Mol-t okolja egy miniszter Romániában (Infostart)
Romániában pánik tört ki szerda délután az üzemanyagpiacon, mert egyes benzinkutaknál a korábbi hét és nyolc lej (535 - 612 forint) közötti üzemanyagárról hirtelen 10-11 lejre (765 - 841 forint) emelkedett a benzin és a gázolaj ára. A román energiaügyi miniszter a MOL Romániát okolta a pánikhangulat miatt.
márc. 10
0:13
Czutor Zoli nem mondja le a koncertjét, ha éppen aznap születik a gyermeke (Blikk)
– Bármelyik pillanatban megérkezhet Czutor Zoltán hatodik gyermeke. A Belmondo énekesének az utolsó napokra több koncertje is jut, a zenész azonban nem tervezi lemondani az előadásokat még akkor sem, ha épp beindulna a szülés feleségénél.
márc. 10
0:13
Az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje bemutatta választási programját (Infostart)
Április 3-án esély van arra, hogy Magyarország visszataláljon a polgárosodáshoz és Európához, az ország érdeke a béke, a biztonság és a felemelkedés - jelentette ki az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje Az emelkedő Magyarország című választási program bemutatóján szerda este.
márc. 10
0:13
Lassan semmi sem marad ott: újabb multinacionális cégek vonulnak ki Oroszországból (Blikk)
Éppen csak felocsúdhattak a civilek a sokkból, hogy kedden a McDonald's és még három nagyvállalat bejelentette, az orosz–ukrán háború elleni tiltakozásként felfüggesztik oroszországi üzleti érdekeltségeiket, szerdán újabb multinacionális vállalatok mondtak nemet az oroszok agressziójára.
márc. 10
0:13
Lépett az Rtl Klub: a Keresztanyu többé nem viccelődik az ukránokkal (Blikk)
Kivágták a 3. évadból, továbbá a következő évadban sem mondanak majd az oroszokról és ukránokról szóló vicceket az RTL Klub nagysikerű sorozatában, a Keresztanyuban. A sorozat a főszereplővel, Molnár Piroskával üzente meg, hogy együttéreznek a háború áldozataival.
márc. 10
0:13
Kreml: a politikai rendezés lehetőségeiről tárgyalt Putyin és Scholz (Infostart)
Az ukrajnai helyzet politikai és diplomáciai rendezésének lehetséges változatairól, a valamint a konfliktus humanitárius aspektusairól tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Olaf Scholz német kancellár - közölte szerdán a Kreml sajtóosztálya.
márc. 10
0:13
71,2 milliárdért marad Aaron Rodgers (Blikk)
Green Bay – A tengerentúli profi amerikaifutball-liga, az NFL előző két alapszakaszának legértékesebb játékosa, Aaron Rodgers csúcsgázsiért marad a Green Bay Packersnél. A 38 éves sztárirányító, aki egész pályafutását a wisconsini csapatnál töltötte, négy évre 200 millió dollárért (71,2 milliárd forint) hosszabbít. Ha aláír, akkor ő lesz a liga leg
márc. 10
0:13
Benzema mesterhármassal büntette a PSG könnyelmű védelmét (Infostart)
Elképesztő mérkőzésen, Karim Benzema mesterhármasával a Real Madrid kiejtette a PSG-t a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A másik találkozó nem hozott gólt, a Manchester City továbbjutását nem fenyegette veszély.
márc. 10
0:13
Járai Máté a színpadon tudta meg a szörnyű hírt (Promotions)
Nehéz időszakon van túl.
márc. 10
0:13
Azt kérik a pedagógusoktól, a háborúra tekintettel fontolják meg a sztrájkot (Demokrata)
Arra kérjük a szakszervezeteket, hogy legyenek tekintettel a szülőkre és a gyermekekre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
márc. 10
0:13
Az EU további orosz oligarchákat és magas rangú tisztségviselőket szankcionál (Növekedés)
Az európai uniós tagországok kormányait tömörítő Tanács szerdán közölte, hogy további 160 olyan orosz személyt - oligarchákat és magas rangú tisztségviselőket - helyez szankciós listára, akik szerepet játszottak az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekményekben.
márc. 10
0:13
A Nyugatnak fáj, de Oroszországot kínozza a gazdasági háború (Mandiner)
Oroszország elérte, hogy az egész világ gazdasági háborút hirdessen ellene.
márc. 10
0:13
Ellenzéki siker: Tarthatnak népszavazást a pártok által kezdeményezett témákban (Nyugati Fény)
Mindkét kérdésben összegyűlt az előírt, minimálisan szükséges 200 ezer aláírás.
márc. 10
0:13
A Mol vezér szerint képesek ellátni az országot üzemanyaggal (Autószektor)
A társaság közleménye szerint a vállalat nyomon követi a világpiaci folyamatokat és folyamatosan vizsgálja, milyen intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy biztosítsa az egyenletes, országos ellátást. A Mol a megnövekedett fogyasztói igények ellenére is ki tudja szolgálni a hazai autósokat, hiszen jelenleg is teljes kapacitással, a szokásos mennyiség
márc. 10
0:13
Növényvédelmi drónpilótaképzők jelentkezését várja a Nébih (Üzletem)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja az engedélyezett felnőttképzési intézmények figyelmét, hogy mostantól jelentkezhetnek a pilóta nélküli légijárműves (drónos) növényvédelmi alapképzés megszervezésére és lebonyolítására. A kijelölés folyamatosan történik, annak feltételeiről és a programkövetelményről a Nébih honlapján tájékozódha
márc. 10
0:13
Michael Schumacher nem tud járni, állítja az ügyvédje a német bíróságon (Racing)
A Forma-1-es legenda, Michael Schumacher ügyvédje elmondta egy német bíróságon, hogy a korábbi világbajnok nem tud járni a 2013-ban síelés közben szerzett sérülése után. Felix Damm a német Bunte magazin ellen indított perben tette ezt a megjegyzést, amely arról számolt be, hogy a 47 éves sportoló tavaly decemberben újra képes volt járni. A magazin
márc. 10
0:15
Egyre komolyabb az üzemanyaghiány a hazai benzinkutakon (rtl.hu)
Akadozó üzemanyagellátásra panaszkodnak autósok és benzinkutasok, van olyan töltőállomás, amelynek be kellett zárnia, mert kifogytak a készletei. A nagykereskedőkre is vonatkozik a 480 forintos hatósági ár, ezért a veszteségek miatt többen nem szállítják le a korábban megrendelt mennyiséget. Az üzemanyagok nyomott ára vonzó a külföldi vásárlóknak é
márc. 10
0:15
Megyeri Csilla: Az ő sorsuk lehetne a mi sorsunk is (rtl.hu)
Megyeri Csilla már a háború kitörésének első napján tudta, hogy segíteni szeretne, de kezdetben úgy érezte, egyedül nem sok mindent tehet. Most már a „sok kicsi sokra megy” elvet vallja. Azt mondja, sokféleképpen tud segíteni az ember a menekülteken. Aki teheti önkénteskedjen, vigyen adományt, de már egy telefonhívással is sokat tehetünk. Csilla az
márc. 10
0:15
A háború elől menekülőknek szánt adományból loptak Zalaegerszegen (rtl.hu)
Meglopta a zalaegerszegi református egyházközség Ukrajnába szánt adományát három férfi a hétvégén. Ketten telepakolták a saját táskájukat, harmadik társuk pedig a kerítésen keresztül vette át a zsákmányt. Amikor a lelkész észrevette őket, elfutottak, de a rendőrök fél óra múlva mindhármukat elkapták.
márc. 10
0:15
Csaknem 10 ezer műkincset foglaltak le egy 28 országra kiterjedő rendőri akcióban (rtl.hu)
Antik római szobrok, ősi mexikói leletek, egy középkori Erdélyből származó kereszt és két holland festmény is előkerült.
márc. 10
0:16
A kormány megint megsértette a választási törvényt azzal, hogy a koronavírus-hírlevélben kampányolt az ellenzék ellen (444.hu)
Rogán Antalék azzal spamelik azokat, akik a regisztrációkor feliratkoztak a Covid-19-hírlevélre, hogy az ellenzék háborút akar.
márc. 10
0:16
Nem szűnik meg a helikopteres síelés Ausztriában (Síelők)
Ausztriában csak egy tartományban engedélyezik a helikopteres síelést (helisí), egyedül Vorarlbergben lehet a tömegtől távoli hegyek érintetlen hómezőit helikopterrel megközelíteni. A túrákat szervező vállalkozás engedélye idén lejár, sokan azt várták, hogy nem kapják meg a hosszabbítást.
márc. 10
0:16
2 skót kertész Ukrajnában: Aztán kilőtték a kerekeinket, mire néztünk a Gazzel, hogy húha (444.hu)
A két haver fogta magát, és kimentek Ukrajnába, hogy menekülőket vigyenek a bombázott városokból a határig. Fegyvert fogtak rájuk, kirabolták őket, rájuk lőttek, de eszük ágában sincs leállni.

Keresés