Amber Heard és Johnny Depp rágalmazási pere végén mindannyian azt hittük, hogy pár nap után elhalkul a két sztár körüli hajcihő, ám ezt a színésznő úgy néz ki még nem akarja elengedni.
Hajmássy Ilona a múlt század egyik legünnepeltebb színésznője volt, sőt egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán. Karrierjét azonban egy szexbotrány kis híján a föld alá ásta…
Annak ellenére, hogy az év során végig fontossággal bír a megfelelő mértékű folyadékpótlás, nyáron mindig nagyobb hangsúlyt kap, hogy igyunk sok vizet. Ugyanis a meleg napok során elsősorban így lehet elkerülni a kiszáradást.
Zsidró Tamás és Várkonyi Andrea két évvel ezelőtt szakítottak, azóta nemigen lehetett tudni, hogy van-e új barátnője az ország kedvenc fodrászának – most kiderült, hogy a boldogság újra rátalált, az illetővel pedig már össze is költözött.
A világhírű színész 2019 óta alkot egy párt Zawe Ashton brit színésznővel. Az eljegyzésükről szóló pletykák hónapokkal ezelőtt keltek szárnyra először, most viszont Hiddleston erősítette meg, hogy közeleg az esküvő.
Ez a hűsítő desszert biztosan jól fog esni a nagy melegben, próbáld ki minél többféle gyümölccsel és fagyival. Dobd össze a barátnőidnek, biztosak vagyunk benne, hogy nem bírnak majd neki ellenállni.
A 42 éves színésznő számos sértő megjegyzést kapott jelentős testsúlygyarapodása miatt, most azonban nyilvánosan beszélt arról, mi is áll a jelenség hátterében.
Az ötszörös olimpiai bajnok úszó szerint akkor maradhatna fair egy verseny, ha a transznemű sportolóknak lenne egy külön kategória, mert akkor „senkinek nem sérülne a versenyzéshez való joga”.
Igyekezz a jegyvásárlással, ha olcsóbban akarsz utazni! A Wizz Air nyilatkozata szerint a július 1-ig megvásárolt jegyek kapcsán nem hárítja át utasaira az extraprofit-adó által jelentett pénzügyi terheket.
Tudjuk, hogy Katalin hercegné öltözködése sokszor tartalmaz rejtett üzeneteket, az öltözködésének a legfontosabb üzenete azonban mégiscsak az, hogy egy ruhát bármikor, évekkel később is fel lehet venni.
Mindannyian keresett és elismert színészek, a családban azonban nyoma sincs a rivalizálásnak vagy a féltékenységnek. Trokán Péter és lányai, Nóra és Anna egy fotózáson meséltek családi titkaikról.
Kevés olyan sorozat született az elmúlt pár évtizedben, ami akkora hatást gyakorolt volna a nők öltözködésére, de ugyanakkor a szexhez és a randizáshoz való hozzáállásra, mint a Szex és New York.
Az állandó figyelem, rivaldafény, bulvársajtó nem feltétlenül tesz jót egy gyermeknek, de ha a híres szülő elég tudatos, akkor nagyszerűen ki tudja védeni a sztárság árnyoldalait is.
Szerda este a színészt és feleségét rajongók rohamozták meg. Az egyébként higgadt Hanks pedig teljesen kiakadt, mikor felesége majdnem elesett a lökdösődésben.
Ebben az apák napi kampányban mindenki megtudhatja, hogy milyen apatípusba tartozik ő vagy családtagja. Bár számtalan egyéb kategorizálás létezik, a legfontosabbnak az tűnik, hogy egy apa ténylegesen és pozitívan jelen van-e a gyermeke(i) életében. Fontos az önreflexió, a tudatosság!