Összeütközött két kamion és egy traktor az 53-as főúton Solt közelében hétfő este, a balesetben hárman meghaltak - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Már majdnem tíz éve, hogy szakított az egykori álompár. Détár Enikő és Rékasi Károly együtt kezdték színházi tanulmányaikat, és a főiskolán szerelem is szövődött köztük, ami három évtizeden át összetartotta őket.
A Buckingham-palota egy közleményben tudatta a világgal, hogy Erzsébet királynő kötelező feladatainak számát csökkentették, ez pedig arra utalhat, hogy hamarosan Károly láthatja el az uralkodó összes teendőjét, mint király.
A gyerekekre és főleg az ovisokra gondolva a legtöbben babázó, autót tologató, labdázó és rajzoló csemetékre asszociálunk. Pedig, ahogyan a felnőttek, úgy a gyerekek is mind mások, és bizony akad olyan óvodás, aki egyáltalán nem szeret rajzolni. De vajon ez baj-e?
Felrobbantotta a Pesten hallottam Facebook csoportot egy dühös édesanya kiírása, aki aggódik, hogy gyermeke „betép” a szomszédjuktól esténként áradó dzsangaszagtól.
Az utóbbi időben magánéleti ügyeik miatt kerültek a címlapokra a hazai mulatósélet legnagyobb sztárjai. Most azonban olyan nagy botrány van kibontakozóban, melyhez hasonlót a magyar zeneiparban talán még nem láthattunk.
Mesés képek lepték el az internetet a dúsgazdag olasz focista, Graziano Pellè és a gyönyörű magyar modell, Varga Viktória hétvégi esküvőjéről. Azt hinnénk, ilyen csak a mesében van, pedig az álomlagzi valóban megtörtént Olaszországban. A Bors kiderítette a részleteket!
Egymás után két halálos cápatámadás is történt Egyiptomban. A hatóságok már az első eset után lezárták az ország vörös-tengeri partvidékének egy szakaszát, ám ez az intézkedés is későinek bizonyult, mivel a tragikus esettel egy napon történt a második haláleset.
„Mindaddig, amíg nem tudatosítod a tudattalant, az fog irányítani téged, és te sorsnak fogod hívni." - Carl Gustav Jung svájci pszichológus neve talán mindenkinek ismerős, a tőle idézett mondat jelentése pedig nemcsak témába-, de húsba vágó is.
A pénzügyeid kezelése gyakorta járhat stresszel. Az elmúlt időszakban rengeteg ember munkakörülményei változtak meg, sokaknak gondot okoz a biztos bevételi forrás hiánya, de összességében elmondható az is, hogy szinte mindenki egy kicsit stresszesebb a pénzügyeit illetően, mint általában.
Több mint tíz éve veszett nyoma két fiatal lánynak Diósjenőn. A családtagjaik abban a hitben éltek, hogy külföldre mentek dolgozni, ám legrosszabb rémálmuk válhat valóra. A napokban ugyanis az egykori otthonuk kertjében emberi maradványokra bukkantak.
Ma két bolygó is jegyet vált: a Mars augusztus 20-ig száműzetésben a Bikában, míg a Merkúr július 19-ig a Rákban folytatja útját, s ez a két planéta rögtön barátságos szextil fényszöget alkot egymással. Ez az időszak nagyszerű lehetőségeket kínál reklámkampányok létrehozására és ingatlanbefektetésekre. A Merkúr-Mars aspektus kitűnő memóriát, ítélő-
Olivia Rodrigo az elmúlt heteket Angliában töltötte, miután június végén fellépett a Glastonbury fesztiválon, majd július 6-7-én Londonban fog duplakoncertet adni. A Disney fiatal színésznő/énekesnőjének azonban nem ezek a stadionkoncertek lesznek a legemlékezetesebb fellépései a szigetországból, hanem az a minikoncert egy manchesteri kocsmában, am
Információk szerint Cristiano Ronaldo "családi okok miatt" hétfőn nem jelent meg csapata, a Manchester United edzésén. Előfordulhat, hogy a közeljövőben búcsút int kedvenc labdarúgóklubjának.
Iskolai feladat volt, mégis valóra vált egy kislány elképzelése a jövőről. Nem egészen öt évtized alatt majdnem minden megvalósult abból, amit a hatvanas évek végén papírra vetett.
A TikTok már több mint egymilliárd felhasználóval rendelkezik világszerte, és nemcsak külföldön, hanem itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend elsősorban a fiatalok körében, akik közül egyre többen vállalnak be életveszélyes mutatványokat a hírnévért.
A kétszeres Oscar-díjra jelölt amerikai színművész október 2-án A zenekritikus című zenés stand-up nagyzenekari változatával áll az Erkel Színház színpadára. A formabontó előadás során a klasszikus zene legikonikusabb darabjait szedi ízekre a Malkovich által megformált zenekritikus, minden zeneszám között a leggonoszabb, kortárs kritikákban szerepl
Solti Ádám májusban teregette ki a szennyest, és mindenkit sokkolt a hírrel, hogy egykoron szeretőt tartott a felesége mellett, a nőtől pedig nemrég gyermeke is született. A hír sokkolta a rajongókat, ugyanis a házaspár évek óta dédelgetett álma, hogy szülők legyenek. Egy párterapeuta most elárulta, mi állhat a sikertelen terhességek hátterében.
Hatalmas rombolást végzett múlt hétvégén az erdőtűz a Bükkben. A tűzoltóknak sikerült ugyan megfékezniük a lángokat, de számtalan fa megsemmisült és a zöldfelület egy része is kiégett. Nem ez az egyetlen probléma most a hegységben.
A jelen szabályzat (a továbbiakban: a „Szabályzat”) a Ringier Hungary Kft. (székhely: 1122 Budapest, Városmajor u. 12.) (a továbbiakban: a „Szervező”) által szervezett GLAMOUR Summer Weekend Instagram nyereményjátékának (a továbbiakban: a „Játék”) leírását, valamint az abban történő részvétel feltételeit tartalmazza.
Július 4-én hétfőn egy Chicago külvárosában megrendezett függetlenség napi felvonuláson tört ki pánik, miután az egyelőre csak gyanúsítottként őrizetbe vett Robert 'Bobby' Crimo III gépfegyverrel a tömegbe lőtt egy magas épület tetejéről.