Toto Wolff szerint ha nem lép a pályára a biztonsági autó a verseny utolsó részében, akkor Lewis Hamilton meg is nyerhette volna a futamot. A Mercedes erős tempót mutatott a Brit Nagydíjon. A hétszeres világbajnok időközönként gyorsabb volt a Ferrarinál is, sőt a kerékcseréket követően pár kör erejéig még a versenyt is vezette. Az eltérő
Mick Schumacher sok kritikát kapott az utóbbi időben gyengécske teljesítménye és hibái miatt. A múlt hétvégi Brit Nagydíjon azonban kijött neki a lépés, és pozitív oldalra billenthette megítélését. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia ugyanis megszerezte első Forma-1-es pontjait. Ennek a mögötte végző honfitársa és “mentora”, a négyszeres
Ismételten bebizonyította Csomós Mixi és Nagy Attila a gyorsaságát a Rally Európa-bajnokságon a Skoda Fabia R5-tel. A lettországi Liepaja Rally első gyorsasági szakaszán abszolút második időt érték el, mindössze 0,9 másodperccel lemaradva a helybéli Martins Sesks mögött. Később egy defekt és az előttük leszakadt eső is nehezítette a HUMDA Academy v
Lando Norris is gratulált Carlos Sainznak az első győzelméhez. A spanyol és a brit versenyző a McLarennél voltak csapattársak, majd miután a Ferrari nem hosszabbított szerződést Sebastian Vettellel, felkeresték a 27 évs pilótát. 2021-ben így Sainz már Leclerc mellett vitézkedett, míg Norris megkapta Daniel Ricciardót. A két pilóta barátsága azonban
Féltáv után a téli szezon nagy átigazolása, Mikel Azcona vezeti a WTCR pontversenyét. A spanyol még a Hungaroringen mesélt a döntésről, a kettős programjáról és a hozzáállásáról. Mi győzött meg a Hyundaijal kapcsolatban? Amikor megkaptam az ajánlatot arról, hogy vezethetek a Hyundai WTCR és ETCR programjában, könnyű volt döntést hozni. Már tavaly i
Balszerencsésen ért véget a portugál kaland a Zengő Motorsport magyar pilótájának számára. Nagy Dániel a második versenyen ütközött előbb a szalagkorlátba, majd az álló autójába csapódott bele nagy sebességgel Nathanael Berthon. Keserédes volt tehát Rob Huf győzelmi ünneplése a magyar csapat bokszában, hiszen a korábbi világbajnok nyerte a fordítot
A nemzetközi sajtóorgánumok a Ferrari stratégiai hibájáról, Carlos Sainz győzelméről és az első körös balesetről értekeztek. Eseménydús versenyen van túl a mezőny. Guanyu Zhou hatalmasat bukott, ám a glóriának köszönhetően sérülések nélkül megúszta az esetet. Alex Albon is nagy ütést kapott, ellenőrzés céljából a közeli kórházba szállították, ám ne
Az FIA gokart Európa-bajnokság utolsó futamára készül Hideg Ádám a Sodikart magyar gyári versenyzője, a HUMDA Academy tagja. A négy futamos bajnokság záró fordulóját az olaszországi Franciacortában rendezik. Kiváló eredménnyel és parádés versenyzéssel zárta Hideg Ádám, a Champions of the Future sorozatot két héttel ezelőtt Franciacortában. Az OKJ
Minden jel arra mutatott, hogy Watkins Glen után az IMSA CTMP-n rendezett fordulóján is Acura dominancia lesz. Bourdais-ék nem így gondolták. Bombajó versennyel tért vissza az Egyesült Államok határán túlra az IMSA. 2019 óta először rendezett versenyt a széria az USA határain túl, az első hely sorsa pedig 10 perccel a futam vége előtt dőlt
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. A Brit Nagydíjon Sergio Pérez küzdelmét értékelte legjobban
Eddig a bajnokság pályáit tervezte most azonban Timo Scheider versenyen is bemutatkozhat a XITE Energy vadiúj felállásának részeként. Miután az előre bejelentett Oliver Bennett és Klara Andersson inkább az energiaitalosok Nitro Rallycross programjára koncentrálnak, teljes cserét rendeltek el a csapatnál. A női pilóta kiléte már félig adott volt, hi
Az IndyCar-ban szereplő Arrow McLaren SP csapat mindkét autója technikai hiba miatt kényszerült feladni a Mid-Ohio-i versenyt. A első és negyedik helyről induló, Pato O’Ward és Felix Rosenqvist páros futama egyaránt idő előtt ért véget, mivel mindkét Arrow McLaren SP pilóta mechanikai hibát szenvedett. Rosenqvist autójával már a 80 körös verseny el
Jacques Villeneuve szerint Charles Leclerc attitűdje nem segít a Ferrarin. Max Verstappen technikai gondja miatt újabb lehetőséget kapott a Scuderia a felzárkózásra. A két pilótájuk egymással versenyzett, miközben Lews Hamilton zárkózott fel rájuk. A csapatrádióban a monacói többször is forszírozta a helycserét, ám a vörösök nem léptek. A spanyol p
A tavaly februárban kis híján tragikus kimenetelű autóbalesetet szenvedett sztársportoló hosszú lábadozást követően már pályára lépett, ám sokat szenvedett sérült lábával, ezért kihagyásra kényszerült.
Noha egy ideje Sergio Pérez áll a pontverseny második helyén, a 2022-es bajnoki cím esélyeseinek mégis Charles Leclerc-t tartják Max Verstappen mellett. Verstappen a Brit Nagydíjon csak a hetedik lett, míg Leclerc a negyedik helyen zárt. Így a kettejük közti különbség némileg csökkent, a pontok tekintetében. Pérez második helyében azonban közelebb
Az idei négy Rally3-as versenyből hármat nyert meg Zákányi János és Vidécz Zsolt, így hatalmas előnnyel vezeti már a bajnoki pontversenyt. Az Orfű Rallyn, a nyergesújfalui Watz Rallyn, valamint a hétvégi Kazincbarcika Rallyn is nyerő Zákányi János és Vidécz Zsolt számításaink szerint 42 pontos előnyre tett szert a Rally3-as bajnoki pontversenyben,
Sergio Pérez nagyon megijedt Guanyu Zhou balesetét látva, és hallani sem akar a fizetéscsökkentésről. A kínai versenyző a rajt után akadt össze George Russell-lel, akit Pierre Gasly lökött meg. Az eset következtében az Alfa Romeo versenyzője fejjel lefelé száguldott a gumi fal mögé, majd visszapattant a kerítésről. A mexikói versenyzőt nagyon megér
Olykor kell a teher a magyar női vízilabda-válogatott tagjainak, akik a kiélezett meccsekre jól össze tudják szedni magukat – fejtette ki érdeklődésünkre a budapesti világbajnoki ezüstérem után a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A szervezők mintegy 600 hajóra és 3000 körüli indulóra számítanak, akik között egyre nagyobb arányban vannak azok, akik a versenyzés helyett az élményért vágnak neki a tókerülésnek.
A brazil sajtó szerint akár büntetőjogi következményei is lehetnek Nelson Piquet megjegyzésének. A háromszoros világbajnok még tavaly tett pejoratív megjegyzést Lewis Hamiltonra, ám sajtóvisszhangot csak az idei Brit Nagydíj előtt kapott az ügy. Az F1 és a Mercedes közleményt adott ki, míg a hétszeres világbajnok a rasszizmus leredukálására és csel
Hiába nyert bajnokságot tavaly, Molly Taylor már a második szezonban sem kapott helyet az Extreme E mezőnyében. Az ausztrál hölgy tavaly három versenyt nyert meg Johan Kristoffersson oldalán a Rosberg Xtreme Racing színeiben, és pontegyenlőséggel lett a sorozat első női bajnoka. Azonban Molly Taylor helyét Mikaela Ahlin-Kottulinsky vette át Rosberg
Nem túlzunk ha azt mondjuk, hogy toxikus a hangulat az Andretti garázsában, hiszen mindenki mindenkivel összeveszett Mid-Ohio után. Miközben Scott McLaughlin ünnepelt a Mid-Ohio Sports Car Course-on, az Andretti Autosport paddockjában teljes válság tombolt. A gócpont Romain Grosjean volt, aki majd fel robbant a dühtől, amelyet csapattársa, Alexande
Sergio Pérez édesapja, Antonio igazán boldog volt az elmúlt hétvégén. Jelen volt a Brit Nagydíjon és a helyszínen szurkolt fiának, akinek sikerült dobogós eredményt szereznie. A verseny után Antonio Pérez, a pódium alatt követte az ünneplést a szintén dobogós Lewis Hamilton édesapja, Anthony, valamint a filmsztár Tom Cruise társaságában. Az interne
Az olimpiai bajnoki ezüstérmes Ivan Fedotov a világ második legjobb bajnokságának legjobb kapusa volt az előző szezonban, ennek köszönhetően NHL-szerződést kapott, pár napja azonban egyenruhába öltöztetve várja sorsának jobbra fordulását a Fehér-tenger partján.
Mick Schumacher második szezonját tölti a Forma-1-ben, a Haas csapatnál. Meglehetősen sok kritikát kapott az utóbbi időben, mert az egy év után visszatérő Kevin Magnussen könnyedén felülmúlta őt, a fiatal német pedig gyakran hibázott és törte meg az autót. Az elmúlt hétvégén, Silverstoneban azonban végre megtört a jég, és a hétszeres világbajnok Mi
A bajnokoknak dolguk van a földön életükben és holtukban is, Igaly Diána élete nem ért véget azzal, ami tavaly történt - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Törökbálinton az olimpiai bajnok sportlövő síremlékének avatásán.
A Slovakia Ringen vasárnap újabb két versenyt rendeztek a kamion EB sorozat harmadik helyszínén. Kiss Norbert, a Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati győzelem és második hely után vasárnap is dominált. Az időmérő edzés során ismé
Karrierje stabil, de csendes kezdete után úgy tűnik, Kína első Forma-1-es pilótája 2023-ra is megtartja a versenyülését az Alfa Romeónál. Még mielőtt Silverstone-ban a tapasztalt csapattársát, Valtteri Bottast megelőzte volna az időmérőn, mértékadó médiaforrások már arról cikkeztek, hogy Guanyu Zhou eleget tett ahhoz, hogy újabb szerződést kaphasso
A Ferrari is beállt a sorba és egy teaser képen mutatott egy aprócska részletet a jövőre bemutatkozó hiperautójából. Az egyelőre még név nélküli modell 49 év után az első olyan Ferrari lesz, amely a Le Mans-i 24 órás verseny csúcskategóriájában küzdhet majd meg 2023-ban. A csapat közleményben kihangsúlyozta, hogy olyan erős stílusjegyek jellemzik m