A Rally Európa-bajnokság idei hatodik versenyén, a Róma Rallyn szinte egy pillanatig sem lehetett levegőt venni a versenyzőknek, hiszen a nagy melegben akkora csata dúlt a rajttól a célig. Végül pedig kettős olasz siker született, a Damiano De Tommaso – Giorgia Ascalona páros nyerte a versenyt Simone Campedelli és Tania Canton előtt, a bajnokavatás
Igen kevés versenyző érezte úgy, hogy rajthoz kell állnia a Rally2-es mezőnyben a Székesfehérvár Veszprém Rallyn, ez azonban semmit sem von le Kocsis Imre és Henszelmann Zsolt győzelmének értékéből. A Rally2-es mezőny nagy része úgy gondolta, hogy nem hiányzik neki a murvás Székesfehérvár-Veszprém Rallyn elért eredmény év végén, így mindössze nyol
A Ferrari csapatfőnöke kiállt a Ferrari Francia Nagydíjon hozott kérdéses stratégiai döntése mellett, és elmondta, ez volt a biztonságos taktika a dobogós esélyeit így elveszítő Carlos Sainz számára. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint jó döntés volt kihívni a bokszba Carlos Sainzot a Francia Nagydíj hajrájába azután, hogy a spanyol piló
Tóth Dávid dominanciájával kezdődött a SIM Liga iRacing Summer Cup, melyet Road Americán rendeztek múlt hét kedden. A Samsung Odyssey támogatásában induló széria Road Americába látogatott, ahol az a 30 versenyző mérhette össze a tudását, akik a prekvalifikáción kivívták az indulási jogot. Az időmérő edzésen kisebb meglepetésre a BMW-k domináltak an
Nico Rosberg saját elmondása szerint csak a fejét csóválta a Francia Nagydíj alatt, amikor azt látta, hogy a Ferrari másodszor is a bokszba hívja Carlos Sainzot. A Sky Sports szakértőjeként tevékenykedő expilóta szerint itt az ideje, hogy Maranellóban változások történjenek. Nico Rosberg nem szokott megriadni attól, hogy kemény kritikát fogalmazzon
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. A Francia Nagydíjon a Carlos Sainz erőfeszítéseit értékelte
Tizedik alkalommal rendezték meg az Eifel Rallye Festivalt Daun városában. Az eseményen Thierry Neuville is tiszteletét tette saját autójával. A Rajna-vidéken fekvő kis település a WRC 50. évfordulóját is megünnepelte, a szintén jubiláló 10. Eifel Rallye-n. A közönség három teljes napon át gyönyörködhetett a legendás raliautókban. A borítón szerepl
Az iowai duplaforduló második versenyén Pato O’Ward megszerezte idei második győzelmét, miután a domináns Newgarden a falban kötött ki. Josef Newgarden álomszerű hétvégéje drámai véget ért Iowában. A Team Penske versenyzője, aki az Iowa Speedwayen egymás után már a második domináns teljesítményére készült, érezte, hogy valami “eltört” az autója hát
A pályán Denny Hamlin és Ross Chastain újabb fejezete döntött, a garázsban viszont a NASCAR felügyelői. Nézzük mi történt a futamon először is. Miután Denny Hamlin és Ross Chastain ütközése miatt Hamlin a falnak csapódott Nashville-ben, Hamlin tudatta, hogy végül gondoskodni fog arról, hogy kiegyenlítse számláját Chastainnel szemben, méghozzá egy o
Hibátlan hétvégével Mikel Azcona vitte el a prímet az ETCR vallelungai fordulójában, míg a gumiproblémák miatt Bruno Spengler kórházban fejezte be a hétvégét. Időmérő Egy ízben Azcona szerzett pole-t, míg Michelisz negyedik lett, másrészben pedig Maxime Martin folytatta jó formáját zolderi győzelme után. A belga a szintén magára találó Tom Blomqvis
Hétvégén már a Rally Európa-bajnokság hatodik versenyét, a Róma Rallyt rendezték. Aki lemaradt róla, most megnézheti, hogy mi történt az olasz versenyen. A pénteki kvalifikáció összefoglalója A szombati összefoglaló A vasárnapi összefoglaló
Az Alpine jövőre feltehetően kölcsönadja Oscar Piastrit a Williamsnek, így szabaddá téve az utat Fernando Alonsonak, hogy 2023-ban is a Renault tulajdonában lévő csapatnál maradjon. A 40 éves Alonso szerződése idén jár le, a tárgyalások a tervek szerint a nyári szünet alatt fognak lezárulni. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója a Paul Ricard-on
Max Verstappen egy újabb problémamentes vasárnapot zárt Le Castellet-ben. A holland világbajnok Charles Leclerc-rel vívott nagy csatát, azonban a monacói kiesését követően zavartalanul vezethetett és a verseny végén megszerezte pályafutása 27. sikerét. A Red Bull ásza már csak azért is elégedett lehet a mostani hétvégével, mert ezzel a győzelmével
Mads Ostberg és Patrik Barth nyerte a Székesfehérvár-Veszprém Rallyt, győzelmével pedig ismét átvette a vezetést a bajnokságban is. Mads Ostberg és Patrik Barth a Rally1-es szezon öt futamából négyen állt rajthoz és mindannyiszor az élen is zárt a versenyeken, azonban a Dunakanyar Rally kihagyása miatt riválisai megelőzték a pontversenyben. Ezt a
Molly McCann kiütötte az ellenfelét, majd a küzdőtéren adott interjú végén a közönséghez fordult. Egy pillanat múlva együtt énekelt a londoni O2 aréna közönsége.
Christian Estrosi kizárta Nizza városát, mint a Francia Nagydíj jövőbeli házigazdáját. Paul Ricard paddockjában ezen a hétvégén a legtöbb Forma-1-es bennfentes beletörődött már abba, hogy a pálya nem szerepel a 2023-as tervezetben. Estrosi ugyanakkor, aki a Francia Grand Prix elnökeként, de egyben Nizza polgármestereként is tevékenykedik, kizárta a
Kabát Peti nemrég tért haza a családi nyaralásról, szüleivel és testvérével vakációztak Mallorcán. Egyik este nem bírta ki és beállt dekázni a spanyol gyerekek közé, majd elmondta nekik, hogy bizony ő David Beckham ellen is játszott. A srácok persze addig nem hitték el neki, míg meg nem mutatta a bizonyítékokat.
A VSC-fázisra fogta Sergio Pérez, hogy lecsúszott a dobogóról a Francia Nagydíjon. A mexikói pilóta szerint az őt megelőző George Russellnek vélhetően más információ állt a rendelkezésére, a jelek szerint azonban Pérez csak simán bealudt. Sergio Pérez számára igen csúfos véget ért a Francia Nagydíj, miután a harmadik helyről rajtoló mexikói pilóta
Nasser Al-Attiyah, Yazeed Al-Rajhi és Lucas Moraes lenyűgöző teljesítményt nyújtott, és megszerezte a Toyota Gazoo Racing és az Overdrive Racing első, második és harmadik helyét a Baja Spain Aragónban, a Tereprally Világkupa negyedik fordulójában. Al-Attiyah és navigátora Mathieu Baumel megnyerte a szombati nyitó két szelektív szakaszt a legújabb s
Tudjuk… Minden héten leírjuk ezt a címet, de ez nem egy normális szituáció, hiszen újabb autó repült a NASCAR Xfinity Series futamán. Ezúttal Jeb Burton volt az, akinek az autója a levegőbe emelkedett a NASCAR Xfinity Series poconói versenyén. A 47. körben a 90-ből Santino Ferrucci megpördült a 3-as kanyarban a mezőny közepén, majd az
Ismét pocsék futamon van túl a Ferrari. A Francia Nagydíjon Charles Leclerc a vezető helyről esett ki, míg a mezőny végéről felzárkózó Carlos Sainz pedig egy stratégiai baklövés miatt bukta a dobogós helyezését. A verseny utolsó fázisában Sainz a harmadik helyen haladt – egy ötmásodperces büntetés tudatában – amikor némileg váratlanul ki állt kerék
Sok fontos pontot bukott a Francia Nagydíjon Charles Leclerc és a Ferrari is. A monacói versenyző kiesett, míg Max Verstappen nyert, ennek eredményeképpen pedig a holland tovább növelte előnyét az egyéni pontverseny élén. Leclerc lemaradása már 63 pont, ami azt jelenti, hogy Verstappen több, mint 2 futamgyőzelemnyi előnnyel bír. Leclercnek ráadásul
A Francia Nagydíjon az összetettben Charles Leclerc-re 25 pontot verő Max Verstappen tetemes előnye birtokában is óvatos, és a folyamatos pontszerzés fontosságát hangsúlyozza. A holland pilóta szerint a Hungaroringen ismét nehéz futam várhat rájuk. Charles Leclerc franciaországi nullázásának és Max Verstappen győzelmének köszönhetően a holland piló
– Óriási trauma lenne a Fradi-szurkolók számára, ha a Ferencváros labdarúgócsapata szerdán kiesne a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a Slovan Bratislavával szemben. Erre legutóbb 2016–2017-ben volt példa, akkor az albán FK Partizani ütötte ki a zöld-fehéreket. A magyar drukkerek biztosan nem bocsátanák meg Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedz
Lewis Hamilton szavai nem sok jóval kecsegtetnek a Francia Nagydíjon nullázó, így Max Verstappennel szemben óriási lemaradásba kerülő Charles Leclerc-nek, a hétszeres világbajnok szerint azonban a Ferrarinak a folytatásban is leszegett fejjel kell mennie előre. Noha az idei világbajnoki címért folyó harcba szinte biztosan nem fog beleszólni, Lewis
Mick Schumacher lemarad a Haas régóta várt, 2022-es autójára szánt frissítőcsomagjáról a hétvégi Magyar Nagydíjon. Az idei rajtrács legkevésbé fejlesztett autója a Ferrari-motoros Haas, de az f1-insider értesülései szerint csak Kevin Magnussen számára lesz elég új alkatrész. Ezt elismerte Günther Steiner csapatfőnök is, miközben arra utalt, hogy a
Sallai Roland sérülés miatt kihagyta csapata, a Bundesligában szereplő Freiburg szombati felkészülési mérkőzését, és egyelőre még edzője sem tudja, mikor léphet ismét pályára.
Ráfordultunk a Magyar Nagydíj hetére, nézzük hát, mennyire vagytok képben a részletekkel! Összegyűjtöttünk pár olyan terméket, mely valamely csapat szponzorához tartozik, és közzétettük egy-egy rövidke videó formájában. Szerintünk egyik sem volt nehéz, sőt, de azért volt köztük olyan, amit sokkal többen tudtatok, és voltak olyanok, melyet kevesebbe
Heikki Kovalainen elismeri, hogy Forma-1-es karrierje talán azért is szakadt félbe, mert szakított Flavio Briatoréval. A ma már 40 éves finn egykor az F1 egyik legígéretesebb fiatalja volt, aki először a Briatore vezette Renault-nál debütált, majd 2008-ban Lewis Hamilton bajnokságot nyerő csapattársaként a McLarenhez szerződött. Kovalainen azonban